Van, hogy a Tisza megajándékozza a horgászt… igaz, csak nagyon-nagyon ritkán! Ezúttal a nap utolsó dobása adta az eddigi rekordsüllőmet!
Mindig úgy indulunk neki a barátokkal egy-egy horgászatnak, hogy „Huh, fogjunk valami jó halat!”, aztán legtöbbször a víz meg elmagyarázza, hogy ez nem így működik. Ez alól a nagy süllős nap se volt kivétel.
Már az indulás se volt egyszerű: Zsolti barátom kifogott egy olyan sorompót, amit baromi sokáig lehet lezárva tartani, így bő negyedórát késett. Addig nekem volt időm kimerni a csónakjából a vizet. A mennyiségéből azért sejthető volt, hogy nem 1-2 napnyi eső gyűlt benne össze. 194-szer kellett belemerítenem a vízmericskét, hogy kiszedjem belőle a vizet, ami legalább 200-250 liternyi esővizet jelentett! Volt időm megszámolnom Zsoltra várva.
A folyót elnézve nem volt túl bizalomgerjesztő, mivel az előző napokban ideért árhullám miatt alig pár centiméter volt csak a víz átláthatósága. Ilyenkor nemcsak temérdek mennyiségű ukrán mocskot hoz magával a folyó, hanem hordalékot is. Ez a kávés szín nyáron egy áldás lenne harcsára, de télen süllőre nem az igazi. Sőt… nagyon nem. Így igazából le is tettünk arról, hogy halat tudunk majd fogni.
Aztán, amilyen „sikeresen” indult egy kis bemelegítéssel a peca, ugyanúgy folytatódott, vagyis csak folytatódott volna, mert Zsolti konkrétan a kocsiban hagyta a horgászbotjait. Így mindössze 4 méter megtétele után fordulhattunk is vissza a botokért.
A terv az volt, hogy megpróbálunk bármit fogni. Leginkább süllő volt a célhal, de ha kövesekbe akadnánk, az is jó lenne. Esetleg ha a keszegrajokat őrző vízközti balinokra bukkannánk, azokból is meg lehetne csípni párat. Ez volt a terv. Igen ám, de ha nincs naprakész helyismereted, vagyis nem vagy kinn minden nap a vízen, akkor ennek az esélye 0 –> nulla. Ez, valljuk be, nem egy nagy érték. Roppant hasznos lenne legalább a szonár használat, de a mi vidékünkön – ellenben a Balatonnal, pár Tisza-szakasszal, a Duna egyes részeivel – TILOS. A vermelő halak védelme érdekében… Itt szokott felforrni az agyvizem. Nem ez védi a vermelő halakat, hanem a rendszeres halőrzés védené! Eddig minden dunai pecámon beleakadtunk halőrökbe, vízi rendőrökbe, volt, hogy partról, volt, hogy csónakból, de mindig ellenőriztek is minket. A napokban voltam egy kis holtágon életemben először, jöttek halőrök.
Az, hogy a Felső-Tiszán tilos a szonár, nem gátolja meg azt, aki minden nap kimegy és 2 fagyasztót rak tele kikapált harcsákkal, mert a közelben sem jár halőr. Az pont leszarja, hogy tilos-e a szonár, vagy sem. De tiltsuk a szonárt! Mert még idejönnek elviszik a gazdag szonárosok a halunkat! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Megőrjíti az embert, amikor itt van egy jó szonár, ami segíthetne valamit annak, akinek havonta alig van ideje kijutni a vízre, de tiltsuk meg! Ez a szonár nélkül 5 (!!!) bilincsfüzért kis süllőkkel telerakó egyént (direkt nem nevezem horgásznak) megakadályozza bármiben is? Minden nap kimegy, ismeri a víz minden rezdülését, van, hogy szonárral, van, hogy nélküle, de baromira nem érdekli, hogy mi a tilos és mi nem.
Azok szívnak ezzel, akik becsületes úton járnának. De tiltsuk… b@sszuk a fejünket a homokba még akkor is, ha betonon állunk! Időnként felmerült már több szonáros fórumban a kérdés: ki van kiért? Többször bebizonyosodott már nyáron, hogy a szonár nem fogja meg helyetted a halat. Hiába sejted, hogy van ott valami, amikor azt a halat pont nem érdekli semmilyen általad felkínált csali, legyen az feederes csonti vagy pergetett gumihal.
Na, egy ilyen kitekintés után vissza a csónakba! Elkezdtük a sodorvonalban található akadók környékét vallatni. Felmerülhet a gondolat, hogy mi indokolta az előző bekezdéseket. Nos, az, hogy az akadók helyét csak nagyjából sejtettük, és a Fishing point alkalmazásban elmentett helyek csak hozzávetőleges támpontot adnak azok elhelyezkedéséről. Ennek az lett az eredménye, hogy hiába az off-set védett horog, a csak sejtett elhelyezkedés miatt nem kevés szerelék maradt a vízben. Szerencsénkre nem volt mínusz fok, így nem fagyott le azonnal az ember keze, amikor újrakötöttük a fonott főzsinórhoz a fluorocarbon előkét.
Az egész napunk ezzel telt, kerülgettük a Kárpátaljáról átúszó szeméttelepeket és dobáltuk az akadókat, kövezéseket, majd szereltünk újra meg újra. Nekem sikerült a napot eddig nulla kapással megúsznom, míg Zsolti barátomnak 3 kapása, csípése volt. Az egyik kapás azonban igen érdekes volt. Megakasztotta a halat, fárasztotta 3-5 másodpercig, miközben hevesen rázkódott a bot, majd megkönnyebbült. Leakadt. A szereléket kitekerve látszódott, hogy az akadón áthúzott védett horgos szerelékből nem szakadt ki a gumi. Lehet, túl dagi csalit használt, amihez a horog öble túl kicsi volt, de a horog sértetlenül volt benne a gumi testében. Akkor nem agyaltunk rajta többet, csak dobáltunk tovább, majd 30-40 perccel később lentebb csorogtunk egy olyan 25 métert. Ott is járattuk a csalikat, de az eredmény továbbra is 0 volt. Már nagyon untam ezt a napot és 10. alkalommal hangzott el, hogy na, ma is felesleges volt kijönni, csak szaggatjuk a cuccokat befele…
Minden mindegy alapon felraktam a Fox Rage Slick Shad Pearl – azaz gyöngyház színű – gumiját és megdobtam felfelé a csalit. Abba az irányba dobtam, ahol Zsoltinak az az egy kapása és hala volt. Ugyanazt az akadót céloztam, csak lentről. Nem túl sok sikerrel kecsegtetett a dolog, mert egy akadót felfele megdobni még védett horoggal se túl bizalomgerjesztő, ugyanis ha elakad az ólomfej, nem könnyű kipöccinteni, hiszen a folyó folyamatosan az akadóba tolja azt. Ellenben ha magunk alatt lett volna, akkor ha elakad, a zsinórt lelazítva a folyó megtolja azt és szinte kihúzza az elakadt csalit. Mondtam is Zsoltnak hogy utolsó dobásom, elég volt ebből a szívásból! Azon agyaltam, ha valóban valami ragadozóba akadt félórával korábban, azt nem szúrta meg a horoggal, hiszen nem szakadt ki a horog a gumihalból. A hal maximum annyit tapasztalhatott, hogy ezt a táplálékhalat elhibázta. Gondolom, náluk is van ilyen. Majd visszaáll az akadójára és várja a következő hülyét, aki elúszik a szája előtt. Amint ezen gondolkodtam, volt egy pici pöccintés a botspiccen. Mintha egy ropit eltörnénk, vagy megfricskáznánk a bot végét. Lesz, ami lesz, bevágtam neki! Abban a pillanatban éreztem a fatörzs korholását a zsinóron. Ennek annyi… gondoltam, de biztos, ami biztos, olyan „taj” módon elkezdtem húzni. A bot karikában, érzem a fatörzset, majd hirtelen megkönnyebbül. Mondom, ennek annyi, most szakadt le a cucc, majd megint éreztem a tömeget a zsinór végén. Megmondom őszintén arra gondoltam, hogy letört a méteres fadarab, és kihúzok egy arasznyi halat beletekeredve.
Zsolt barátom kérdezte is, hogy: „Mi az?” „Akadó, de kihúzom, hogy &@#&@# meg!” Aztán amint a csónak alá ért, és elkezdtem felhúzni a 9-es mélységből, kezdődött a műsor. A viszonylag erős féket húzta, a botspicc táncolt a kezemben. Zsolti meg értetlenül nézett rám, én meg vigyorogtam, hogy csak ott lesz az a hal a fatörzs mellett. Legalább fogok halat, nem nullás a nap. Aztán áttörte a koszos vízfelszínt egy hatalmas süllő! Azt a x&#@@$ß$Ł! Ez meg mekkora????
Zsoltinak a kezébe nyomtam a telefont, hogy vegye már fel, legyen megörökítve a rekordhalam, mert ez akkora volt, hogy azonnal látszódott rajta, hogy ez az új rekordom. Ő nem nagyon akart a videózással foglalkozni, de aztán csak sikerült rávennem. Azzal nyitott, hogy kétszer leállította a felvételt, majd mikor végre elindult, akkor többször a halat nézte és nem a kijelzőt, így nem tűnt fel neki, hogy belelóg a kamerába az ujja. Hiába, mindkettőnket elöntött az adrenalin, én a hallal foglalkoztam, ő is, és nem azzal, hogy értékelhető legyen a felvétel.
Láttam már párszor, hogy az ekkora halakat kézzel veszik ki, de mivel sosem fogtam még ilyet, nem tudtam, hol kellene megfogni ezt a halat. Nem mertem a kezem a kopoltyúlemez alá bedugni, mert féltem, ha becsúszik az ujjam, akkor a szilványokat megsértve orrán-száján ömleni fog a vér és tök értékelhetetlen lesz a felvétel, de ami még fontosabb lett volna, hogy elpusztul a hal. Ezt meg végképp nem akartam. Merítőhálónk a fasorban se volt, így maradt Zsolti lip-gripje, amivel igyekeztem úgy megfogni, hogy ne okozzak kárt a halban. A felvételt utólag visszanézve ez szerintem sikerült.
Beemeltem a halat, és akkor látszódott már közelről, hogy mennyire vékonyan a szája hegyében akadt meg a horog. Pár mm-t fogott csak. Ha nem akadt volna meg, maximum azt gondoltam volna, hogy keszeg csípte meg a gumit, vagy max. kősüllő. Fel sem merült volna bennem, hogy ekkora süllő ilyen pici pöccintéssel csípi meg ezt a gumihalat.
És megint a PEARL színű Fox Rage Slick Shad gumihal! Őrült ez a gumi! Amikor először láttam ezt, akkor Milán barátom dobta épp a Tiszán, és első használatakor kicsapott vele egy 5-ös süllőt! Mondta is, hogy nem szereti a fehér színt, de ez az UV Pearl valamiért másabb, mint a kommersz fehér.
Aztán a Dunán dobtam vele én is párat és fogtam vele egy 3-as, meg egy 2-es süllőt. Tehát csak az általam tapasztalt adatok alapján igen magas a fogott átlagsúly ezzel a csalival. Persze, lehet, ha mást dobok el minden mindegy alapon ugyanoda, azt is leverte volna… de ez már nem derül ki. Az UV Pearl színt dobtam, és leverte! Pont. Jó nagy pont!
Beszélgettünk már párszor barátokkal erről az UV színről, meg hogy van-e jelentősége a színnek. Meggyőződésem, hogy van! Pláne annál a ragadozó halfajnál, aminek szerintem a létező legjobb a látása a ragadozók közül, vetekszik szerintem a balinéval. Bár ez utóbbi szerintem a sebességével éri el a célját, és a nagy tempója miatt van ideje megnézni, mit is akar betámadni.
Az tény, hogy éri UV sugárzás a földfelszínt. A fénynek ezt a tartományát az emberi szem nem látja, de simán lehet, hogy egy olyan ragadozó, ami a sötét mélységekben támad, minden apró fényjelenséget sokkal jobban érzékel. Az emberi szem ezt csak akkor látja, ha felerősítjük ezt az UV sugárzást egy lámpával, nélküle csak azt látjuk, hogy úgy „fénylik” ez a csali.
Mintha nagyon tiszta lenne a gumi és valami apró fény világítana belül. Az, hogy ebből az eszmefuttatásból mennyi az igaz, mit lehet bizonyítani, azt nem tudom. Csak a tapasztalatokra tudok hagyatkozni, hogy mely színekkel fogtam már jól ebből a szortimentből, valamint hogy egyre több neves gyártó kínál ilyen UV reagens anyagú plasztik csalikat.
Amint megláttam a süllő hatalmas méretét, azonnal eldöntöttem, hogy ez bizony vissza fog menni. Ha 2-3 kg-os lett volna, biztos, hogy a karácsonyi menüben végezte volna, hiszen – velem ellentétben – családomban többen szeretik a halat. De egy ekkora halat vétek, de még inkább súlyos károkozás lett volna elvinni. Ugyanis nagyon valószínű volt már ennél a méretű halnál – a hatalmas hasi részét látva – hogy telis-tele volt ikrával. Bízom benne, hogy sértetlenül, pici szúrással a szája hegyén vészelte át ezt a kalandot és kergeti tovább a tenyeres vagy még nagyobb keszegeket!
Az alábbi kisfilm megpróbálja visszaadni e peca hangulatát, az első részben pedig van pár hal, amit még nyáron csíptünk el a Dunán, valamint pár tiszai kősüllő is ideiglenesen csónakba került. Ha tetszik, dobjatok rá egy YouTube like-ot! Ha kérdésetek van, tegyétek fel a film alatt kommentben, ha tudunk, válaszolunk rá!
Takács Péter
