Charlie hívja FOXtrott 1-et… Ez a mondat jutott eszembe, mikor először kezembe vettem a tesztelésre kapott FOX Horizon Extreme Feeder 4,55-öt. Mint egy Spitfire vadászgép: nehéz, brutális és kompromisszumokat nem tűrő, de egyben kecses, míves és öröm nézni, ahogy parádézik. Persze ha ellenfelére akad, nem ismer kegyelmet! Utána összeraktam a kistestvért is, a 4,25-ös botot. Ez még jobb benyomást tett rám, szerelem lett első látásra!
Kellemes meglepetésként ért a hír, hogy elsőként kapok lehetőséget a két nagyágyú „gerincvizsgálatára”. Mint egy rendes orvos, a diagnózis felállításával kezdtem, s bár még ki sem tudtam kérdezni komolyabban a két pácienst, de mindkettő sikerrel vette az első szűrést. Tényleg rászánták az időt és a pénzt FOX-ék a két botra, minden porcikáján érződik a tökéletesség, az odafigyelés. A nagyobbikat elsőre túl keménynek és nehéznek éreztem, kicsit hiányoltam belőle a feeder botok gyorsaságát, finomságát. Nem baj, gondoltam, ez kell a távdobáshoz, kicsit félre kell tenni a nyavalygást a 100 méteren felüli távok eléréséhez. A rövidebb már olyan volt, mint egy rendes heavy feeder, gyors, kemény, de mégis érzékeny pálca. Mivel a Duna NHT-ra már meg is kaptam a botokat (köszönet érte Pintér Zolinak!), a versenyen már bevetésre is került a nagyobbik a 6 oz-s spiccel, amire nagyon kíváncsi voltam, mivel el nem tudtam képzelni, minek ekkora terhelhetőségű spicc egy feeder botra. Gondoltam, majd hajlik maximum 2 mm-t a sodrásban, de nem! Még a legfinomabb gébkapást is szépen közvetítette ez a „sárgavégű”! Sajnos a nap további részében is csak az ilyen jellegű kapások ismétlődtek, erőteljesen tanítottam az ordasi gébeket vízisíelni a sodrásban, a végére egészen jól belejöttek. A bot az alábbi üzenetet küldte fensőségesen lehunyt pillái alól: „Ugye nem gondolod ezt komolyan, öregem??”. Szégyelltem is magam, mint egy rendes alattvaló, úgyhogy eldöntöttem, a dunai fiaskó után megcélzom az egyik kedvenc vizemet, a Háziréti-víztározót.
Három napra rá ki is vonultam a teljes fegyverarzenállal, biztosra akartam menni, úgyhogy az összes létező csalimat, pelletemet, etetőanyagomat, csodadipemet és tudásomat bepakoltam az autóba, szigorúan tengelyig rogyasztva azt. Aki már járt Háziréten, az tudja, hogy a helyiek a horgászatban elérhető minimalizmus megtestesítői, úgyhogy nem kicsi derültséggel szemlélték a költözködésemet. Nem baj, gondoltam, majd ha meglátják, hogy ezzel a két csodabottal mit fogok itt aprítani!
Előrebocsátom: nem fogom a botokhoz összeállított szerelékek elemeinek pontos márkáját és típusát leírni, egyrészt, mert a felének nem tudom a pontos megnevezését, így nem is adok okot vitára, másrészt már így is van két nagy X az írásban, minek tetézzem, harmadrészt nem untatnálak a sok számmal és típusnévvel Titeket.
Először a nagyot dugtam össze, elhatároztam, hogy a cirka 80-100 méterre lévő amur etető vonalát célzom meg vele, hátha beleakadok egy darabosabb növényfalóba. 4 oz spicc, 50-es orsó, rajta 28-as, nagy teherbírású madzag (fonott előkét csak talonba raktam, megelőlegeztem a botnak ezt a távot monofillal is, na meg inkább a szerelék menjen, mint hogy elsőre ropivá törjem a botot), 100 g-os körteólom helikopterszerkón, elsőre üresen. Betámasztottam, aztán egy átlagos lazaságú dobást produkáltam. Hunyorogtam, kerestem a szememmel a szereléket, aztán arra lettem figyelmes, hogy a kb. 130 méterre lévő csónakos ordibálni és integetni kezd felém. Aztán a nehezen kivehető mimikáját látva észbe kaptam, és ráfogtam gyorsan a dobra… bizony nem kellett sok, hogy a sporit leküldjem az iszapba turkálni a pontyokkal, alig 20-25méterre előtte csapódott be a szerelék. Sűrű elnézéseket kiabálva áldottam magamban a sporttárs életösztönét és szemfülességét, amíg kitekertem a szerkót (ezúton is még egyszer elnézést kérek tőle az okozott ijedtségért!). Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen lazán és könnyedén lehet 100 métert dobni egy feeder bottal! Persze ezek az adatok nem pontosak, fenntartom a tévedés jogát! A lézeres méréseket meghagyom Sanyamesternek, legyen neki is mit írnia ezekről a botokról . Ezután a rövidebbel is dobtam párat próbából, érdekes mód ezzel még az 5 oz-s spiccel is csak nehezebben tudtam elérni ugyanezeket a távolságokat. Hiába, a hosszabbik a távdobó király.
A nap további részében is csak a dobálást tudtam gyakorolni sajnos, a halak mélyen hallgattak, pedig tényleg minden létező csalit végigpróbáltam az uzsonnámon kívül (lehet, hogy az lett volna a tuti…).
Ennyire még nem hagyott cserben ez a víz, pedig egy ideje már koptatom a partját, sajnos az sem vigasztalt, hogy senki más sem fogott említésre méltó halat. Illetve fogtam 3 dévért (halibutos nagy pellettel…), kb. fél kiló volt a legnagyobb, de távolról sem merném eme apróságokat a két bot számára alkalmas, komoly tesztalanynak nevezni. Egyre mélyebb megvetést kezdtem érezni a botok felől, szinte sütötte az arcomat a szégyen pírja, bevallom, igen rosszul éreztem magam: több napja nálam vannak tesztelésre és még egy árva normális méretű halat sem tudtam velük két külön vízből kiimádkozni! Hazafelé eldöntöttem, hogy muszáj alapon elmegyek egy „lavórba”, legalább érezzem, hogy rúg egy hal a boton…
Csütörtökön lementem a Préri-tóra egy délelőtti pecára. Gondoltam, két legyet ütök egy csapásra, megnézem mi a nyerő csali a szombati HNVK-ra, no meg hátha akad egy-egy méretesebb halacska is valamelyik botra. Nem vittem most sok cuccot, tanultam a fiaskóból, pár zacskó etetőanyag és sokféle pellet kiválogatva lapult csak a táskámban, plusz a két FOX bot, amiktől már kezdtem szabályosan félni - valahogy nem hoznak szerencsét… Leültem a harmadik faház elé, és az összes hülye horgászbabonámmal fűszerezve (félig összerakott merítő, horog-kosár-orsó, amik már láttak halat, ilyesmik) nekiláttam az eszközök összeállításának. Először a hosszabbikat szereltem fel helikopteres végszerelékkel, 30 g-os etetőkosárral (belegyúrva egy jó adag tapadós piros etető), fonott előkére kötött 4-es horoggal és egy nagy fúrt halibutos pellettel. Tanulva a csónakos kalandból, csak épp hogy meglegyintettem a pálcát, így is bőven túldobtam a féltávot a tavon, alaposan belemászva a szemben ülő intelligens és tanult sporttárs aurájába, aki félreérthetetlenül jelezte a maga bicskás módján, hogy „dojjá rövideeet’ öcskös, me’ nem leszünk jóuba!”. Mivel békés ember vagyok, így csendben dobtam egy újabbat, az már az „elvárásoknak” megfelelő távolságra érkezett be (hozzáteszem, kevés olyan bot volt még a kezemben, amivel külön meg kell tanulni rövidet dobni..:)). Miközben szerelgettem a másik botot és a vizek partján tapasztalható sporttársi szeretetről filozofáltam, elsült a nagy FOX! VÉGRE! HAL! Sőt, PONTY! Örömöm leírhatatlan volt, eleinte átadtam magam a fárasztás élvezetének, csak utána kezdtem nézegetni a botot, hogyan viselkedik. Nos, meg kellett állapítanom, hogy a hármasforma pikkelyes meg sem kottyan a botnak, talán ha a második toldásig dolgozott a pálca, mintha egy Kamazzal akarnánk vontatni egy könnyűszerkezetes NDK lakókocsit… mindegy, a halnak akkor is adtam egy puszit, és ment is vissza a levesbe. Majd jön nagyobb!
Az elkövetkező néhány órában a halak folyamatosan húzták a zsinórt, felváltva dolgoztattam a két botot - öröm volt fárasztani velük! A rövidebb annyira jól dolgozott, hogy a végén már csak azzal horgásztam, egyszerűen művészi magasságokba emelte a pecát! Gyors, iszonyúan erős, de mégis az utolsó centiméterig rugalmas, a bivalyerős spiccek, amiket nem lehet zavarba hozni még egy bőven túlterhelt dobással sem, úgy követték a hal összes mozdulatát, hogy nemegyszer pihenőt adtak a bot többi részének, szinte alig kellett a fékkel bíbelődnöm, pedig ezek a pontyok a lavórt meghazudtolva igen vadul védekeztek (ezt már többen is megállapítottuk a préris potykákról). Summa summarum, nyolctól délig 13 pontyot sikerült kivarázsolni, több mint 35 kg-ot nyomtak, úgyhogy szerencsére jól alakult ez a tesztpeca. Sajnos 5 kg-nál nagyobb halat nem sikerült fognom a botokkal, pedig bőven kívánnák a nagyobb súlytartományt.
Összefoglalva a két botról kialakult képet:
A 4,55-ös FOX Horizon Extreme Feeder egy igazi nagyhalas bot. Ellentmondást nem tűr, úgyhogy senki se próbálkozzon 5-6 kg alatti hallal! :-) Távdobó mester, simán lepipálna jó pár bojlis botot, ha 100 m feletti dobásokról van szó. Mindezek ellenére mind a négy spicc jól van belőve, bírják a brutális dobásokból eredő erőhatásokat, de megtartják az érzékenységüket a kapás jelzéséhez és a fárasztáshoz is. Olyan, mintha állagát változtató gumi lenne, sokszor el sem hittem, hogy ez az a spicc, amivel az imént egy 80 g-os etetőkosarat agyontömve etetőanyaggal az üveghegyen is túlra küldtem be, most meg egy keszeg kapását közvetíti olyan érzékenyen, ami egy pickernek is a bizonyítványába kerülne! Mindezek ellenére e pálca nekem mégsem kéne arra a pecára, amit én feederezésnek nevezek, ahhoz nekem túl nehéz, vaskos és hosszú, számomra összességében kényelmetlen. De ez ne tévesszen meg senkit, szigorúan szubjektív vélemény, na meg a kistestvér árnyékában mondom mindezt.
Szerelék, ami nekem bevált erre a botra: 50-es orsó, 28-as bojlis főzsinór, helikopter végszerelék 100 g-os ólommal, mindezt a 4 oz-s spiccel (ezt szereti legjobban, a 6 oz szerintem feleslegesen erős, csak az igazán nagy dobásokhoz és extrém körülmények esetére érdemes feltenni). A két kisebb teherbírású spiccet nem is értem, minek rakták bele, mit kezdjek egy XXXXL heavy feeder botnál a 1,5 oz-s spiccel? Talán ha iszonyúan óvatosan esznek a halak, akkor van értelme, de a 4 oz-s is mutat bármilyen kapást, ha az ember nézi, és nem szundikál.
A 4,25-ös FOX Horizon Extreme Feeder egyértelműen nyert nálam. Gerinces, megbízható, kiszámítható és nagyon kézre áll, mint egy jó feleség. Bírja a nagy dobásokat, de mégsem olyan extrém módon műveli, mint a másik bot (az nekem, mezei felhasználónak, már sci-fi-be illő!). Hihetetlen közvetlen a kontaktus a hallal a bevágástól a merítés pillanatáig, először használtam nyugodt szívvel szakáll nélküli horgot (nagy dilemmám volt sokáig), nem féltem tőle, hogy lemarad a hal. Persze itt extra heavy tartományban járunk, nem lightban, félreértés ne essék, egy pickernél normális lenne! Szerintem ennek a botnak teljesen mindegy, milyen orsót teszel rá, tapadós fékűt vagy extra precízt, megoldja, nem hozza zavarba semmi sem. Nem cifrázom tovább: ha nem nyerem meg 1 Ft-ért, akkor is veszek egyet, még ha a kedvesem le is nyel érte keresztben és Timbuktuban kell érte gyémántot bányásznom napi 30 órában… Egyszerűen KELL! :-)
Erre a botra az alábbi kombinációt használtam: 40-es orsó, 22-es főzsinór, 60 g-os method végszerelék. Az 5 unciás spicc volt a kedvencem, de ez a bot szépen dolgozott a 2 unciással is. Nyugodtan lehet finomítani lefelé, akár medium tartományig, összhangban lesz a bot vele.
Utolsó utáni következtetés: a kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg feleségét (könyörögjön megértésért) és horgászboltosát (itt pedig sok-sok kedvezményért), mert a bot ára a magyar ár-érzékeny piachoz túlpozícionált. Értékében nem, bőven ér annyit, amit tud és nyújt, csak a minimálbér az akkor is minimálbér, na! :-)
Végezetül köszönöm a lehetőséget Fortunának, a korrekt és gyors intézést Döme Gábornak, a fényképezőgépet Zakar Gergő Galócának, és a sok finom pálinkát Jeszy-nek, no és nem utolsósorban Kedvesemnek a végtelen türelmet. :-)
Írta: Jenei András, dunaparti
Fotók: dunaparti
