Nagyon megörültem a lehetőségnek, hogy engem választottak egy matchorsó tesztelésére. Úgy éreztem, így összeköthetem a kellemest a hasznossal. Hát nagyon nem így lett! Sokan panaszkodnak mostanában, hogy rengeteg a süket nap. Szerintem én kifogtam mindet. Így utólag már nem is bánom, mert így viszont rengeteget horgásztam az orsóval, sokkal több tapasztalatot tudtam begyűjteni. Hát akkor kezdjük!
Mikor végre kézbe vehettem az orsót, az első dolgom volt, hogy közelebbről szemrevételezzem. Az első kellemes meglepetés a két fém dob volt. Ez mindenképpen jó pont egy állóvízi pecára szánt matchorsónál. Miért állóvízi? Mert a viszonylag nagy, 6,2-es áttétel, a két fém dob, a dupla kar egy igazi, pörgős állóvízi matchorsóvá teszi. Ezek után jöttek az illesztések. A fórumon többen jelezték, hogy szerintük a Nevis orsói olyan „lötyögősek”. Nos, én egyedül a hajtókarnál fedeztem fel némi aprócska lötyögést, ami viszont használat közben nem sok vizet zavar, nem érezhető. A megvastagított felkapókar tökéletesen vált vissza minden dobás után, a zsinórvezető görgő szintén jól eltalált. Az orsó futása sima, semmilyen gyanús hang, morgás nem hallatszik belülről. Jobban megvizsgáltam az orsó műanyag részeinek anyagát. Ez nem a szokványos festett műanyagnak tűnik. Sajnos a pontos anyagösszetételét nem tudom, de a gyárilag megadott anyagnévben a grafit szó egyértelmű. Külsőre kimondottan szép, elegáns az egész szerkezet.
Ezek után kíváncsi voltam, milyen lesz a zsinórprofil. Őszinte leszek, ezen ismét meglepődtem. Ennél szebb zsinórprofilt rajzolni sem lehetne! Az egyik fém dobot 15-ös sima monofillal, míg a másikat 16-os Tubertini Affondante damillal töltöttem meg. Általában a süllyedő zsineggel megtekert dobot használtam állóvízen, míg a másikkal úsztatni próbáltam a kedvenc csatornámon. Az orsó egy 390-es Spro Intruder Carp Match botra került fel.
Ezek után már vártam az első éles bevetést. Sajnos a halak nem várták annyira, mint én… Elsőként a Velencei tónál voltam. Nos, itt kifogtam. Három dévér után elfújta a szél a tesztreményeimet.
Többször jártam a már számomra jól ismert városszéli horgászvizemnél, a Palotavárosi-tavaknál. Ismerem szinte minden részét, mégis feladta a leckét. Döglött napok sorozatát fogtam ki. Szerencsére a végére minden jóra fordult.
A sokadik peca végre meghozta a várva várt sikert. Végre pontyot is fogtam. Bár az időjárás aznap borzasztó volt, a halak ettek, és ez a lényeg. Mit nekem viharos északi szél szemerkélő esővel… csak a hal egyen, más nem számít!
A következő tetthely egy csatorna. Itt egy kis hajnali úsztatás következett. Ez a kis víz időnként gyönyörű halakat ad: testes ezüstkárászokat, bodorkákat, karikakeszegeket. Időnként pontyok és amurok is riogatják a finomszerelékes horgászokat. A ragadozókat ezen a szakaszon a csukák képviselik. Ezt a horgászatot eredetileg nem tesztpecának terveztem, de otthon a képeket nézegetve úgy éreztem, hogy a szórakozás élményéből talán egy kicsi „átjön” a képeken keresztül.
Ezúton szeretnék minden aggódót megnyugtatni, mocsári barátom épségben úszta meg a kalandot.
Jártunk egy magántavon is. Az igari halastavaknál két tóból horgásztavat csináltak. Annyi hal van a két tóban, hogy szinte felpúposodik a víz tőlük, de itt is kifogtuk azt a napot, amikor nem evett a hal. Itt volt tettestársam is, aki egyben a fényképészem is lett.
Nagy reményekkel indultunk neki egy szombati napon a pecának. A reggel jól indult. Előbb nekem volt egy kapásom, de a megakasztott hal valahol félúton lemaradt, majd András, a bajtárs (mint később kiderült, inkább sorstárs) akasztott egy pontyot rakós botjával. Erre még perceken belül válaszoltam egy kicsivel nagyobb ponttyal. Ezek után hihetetlen dolog következett. A tóban úszkáló rengeteg ponty éhségsztrájkba kezdett, ami ki is tartott délután négyig, amikor is feladtuk. Pontosabban én fogtam még délután pergetve egy halat, de arról bővebben majd a másik tesztben…
Tapasztalataim az orsóról
Az első dolog, amit kicsit szokni kellett, az az átlagosnál nagyobb áttétel volt. Az üres szerelék kitekerésénél semmi gondot nem okozott, sőt még jó is jött, de ha hal volt a horgon, akkor bizony oda kellett figyelni, hogy a viszonylag puha szájú halakat (kárász, dévér) ne veszítsem el a túl gyors „csévélés” miatt. Kevéske átállási idő után kezdtem megszeretni ezt az áttételt. Sokkal gyorsabbá vált a horgászatom, mint egy alacsonyabb áttételű orsóval. Valójában - véleményem szerint - ez a 1 : 6,2 áttétel valahol a határon lehet. Még éppen nem túl sok, de pl. a zsinórsüllyesztésnél kimondottan előnyös. Annyira megszoktam, hogy régi orsóm már furcsa lenne. A fék finoman állítható, kifogástalanul működik.
Összességében egy hónap alatt annyit horgásztam, mint más egy fél év alatt. Szinte majd minden nap valamelyik víz partján ültem. Ez idő alatt sok „kilométert” tekertem bele az orsóba. Kerestem a gyenge pontjait, de azon kívül, hogy én nem vagyok odáig a dupla hajtókarért, nem igazán találtam. Az orsó most is ugyanolyan szépen fut, mint az első napon. Bevallom őszintén, nagyon megszerettem.
Van még egy utolsó képem, csak hogy lássátok, milyen nehéz egy teszthorgász élete.
Írta: Pintér Péter
(Szennyeslelkű)
