Az orsóval már néhány horgászaton túl vagyok, nem kevésszer próbáltam meg használható információt gyűjteni róla, amit megoszthatok Veletek. Egy, kettő, három… na igen, a negyedik alkalommal indultam május 15-én „cikket írni”, vagyis a hozzávalót átélni.
A helyszín már ismerős lehet az előző írásomból, ill. az élménybeszámolómból. Újra a Délnyugat-Szlovákiában elterülő, Tiszota névre keresztelt tavon kergettem a halakat. Az utóbbi időben elég sokat változott a horgászhely, ezt meg kell hagyni. A tél folyamán stéget építettünk, tavasztól pedig a partot raktuk rendbe. Így már két stég van egymás mellett, szép kis horgásztábort alakítottunk ki.
Az orsót izgatottan bontottam ki a Haldorádó matricával ékesített dobozból, de le is döbbentem menten. Nem hittem volna, hogy ilyen jó minőségű terméket kapok kézhez, rosszabbra számítottam. A távdobó dobra 350 m 30-as zsinórt csévéltem, ami épp meg is töltötte. A tömege zsinórral együtt saját mérésem szerint 860 g, ami nem kevés, de ha jobban szemrevételezzük a kurblit, akkor észrevehető, hogy szinte az egész fém alkotóelemekből áll. Na, így már nem is olyan rettenetes ez az adat! Meg nem is számít, csak dobáskor és fárasztáskor kell tartogatni, de azt ki lehet bírni. Az egész orsó szépen kidolgozott, tetszetős a szemnek is. Szárazon a fékje jónak tűnt, kíváncsian vártam, hogy muzsikál majd éles helyzetben.
Itt, Csallóközben csak május 15-től és reggel négy órától lehet az egyesületi tavakon horgászni, így erre a napra terveztem a végső tesztet, amiből végre cikk is születhet. Barátommal, Gáborral már az előző napokban beszéltünk erről, állandó téma volt. Jót akartunk alkotni!
Az indulást reggel fél ötre terveztük, mondván, csak nem sietnek annyira az emberek. Na persze… de erről majd később. Egy matchbottal és egy bojlis bottal terveztem a pecát. A keléssel nem volt gondom, „frissen” ébredtem reggel fél négykor… Eleinte nem is tudtam, miért keltem ilyen korán, de hamar összeszedtem a gondolataimat. Gábor pontosan érkezett, a kocsiba pakolással se volt gond. A tóhoz indulva a repceföldön átvezető földutat gyorsan elértük, de innentől lassan kellett folytatni utunkat a párás napkeltében ugrándozó őzek miatt. Lassan mentünk, de így is legalább 4-5 átugrott a kocsi előtt. A semmiből bukkannak elő, és ugyanúgy el is tűnnek, csak hát nem lett volna szerencsés, ha a kocsi oldalának rohant volna valamelyikük.
A tóhoz megérkezve láttuk, hogy nagy szerencsénkre a stégünkön még nem ül senki, de a tó majdnem tele van. A szomszéd stégen volt két srác, már negyed négykor érkeztek, ők tutira mentek. Sok-sok zsinór ázott a kísértetiesen gőzölgő vízben. A reggel legcsípősebb, leghidegebb, de egyben legszebb pillanata, amikor az első napsugarak megjelennek a vízen, fákon, ilyenkor a nád szélében pontyok, amurok mutogatják magukat, és a levegőben a nyár illata érződik, imádom!
Üzemképes állapotba hoztuk felszerelésünket, bekevertük az etetőanyagot, majd a bojlis szerelék bedobását követően órámra pillantottam: 5:23. Hmm, nem is rossz, versenyládával ez lehetetlen lett volna.
Az orsóval végzett első dobás meglehetősen meglepett: könnyebben szállt a kiszemelt távolságra az etetőkosár, mint eddig. Mivel eddig 50-60-as orsókkal fenekeztem, fura volt a nagy orsó.
Az etetőanyagomat kicsit bonyolítottam, pedig nem szokásom. A száraz kaját egy kilogramm Haldorádó Ponty Sárga, valamint egy kilogramm Timár Mix Ponty Mix Piros etetőanyag alkotta. Ezt bolondítottam meg 2-3 marék epres VDE Carp pellettel, valamint 2-3 marék VDE Slix Marine Halibut pellettel, 2 deciliter csontkukaccal, valamint 1 doboz csemegekukoricával. A pelletet a bedobás előtt kevertem a kajába, hogy ne szívja ki a nedvességet a jól beállított állagú csalogatóanyagból.
Az első ponty a bedobás után fél órával jelentkezett a 15-20 cm-es előkén felkínált egy szem fűzött mézes pufi és mézes kukorica szendvicsre, méghozzá nagyon maszatolós, finom kapással, ezért a nyeletőfék nem kapott szerepet. A normál fékre való átváltást könnyen végzi a szerkezet egynegyed hajtókar-fordulat után, az átváltást továbbá egy kis kattanás is jelzi. A fékre nem lett volna szükség, mert egy átlagos telepített ponty küzdött a horgon, de visszavettem a tempóból, és kicsit engedtem a jól beállított féken, hadd szólaljon meg. Meglehetősen lassan, egyenletesen, rángatás nélkül indult meg, amolyan úriemberesen. Hamar szákban, majd fényképezőgép előtt találta magát a buzgó pikkelyes, amit egy gyors fotó után útjára is eresztettem. Elég éhesek voltak a halak, majdnem mindig láttunk valakit fárasztani.
Kíváncsi voltam az orsó dobjában rejlő előnyre, a távdobásra, így egy-egy izmosabb dobást is elvégeztem, és egész nyugodtan ki merem jelenteni, hogy bőven métereket nyerhetünk egy ilyen orsó használatával. Egy átlag horgász is tud vele 70-80 méterre dobni, de megfelelő bottal, dobástechnikával 100 m fölé is mehetünk. Na most sokan felkapták a fejüket, mondván, „az én egyszerű orsómmal is tudok ekkorát dobni!”… ez valószínűleg azért van így, mert nincsenek tisztában azzal, mekkora az a bűvös száz méter.
A következő halra elég sokat, 2 órát kellett várnom. Ez idő tájt a halak nem nagyon akartak enni, de egy szem Haldorádó Mézes Pálinkás 12 mm-es pellettel sikerült egyet horogra csalni. Ezek a halak még nem nagyon láttak pelletet, mégis erre éhezett meg az egyikük. Egyenesen a halneveldéből kerültek a vízbe most tavasszal, és utoljára novemberben horgásztak a vízben.
A víz elcsendesedett, nem ettek valamiért se a potykák, se a keszegek. A bojlis mellett matchbotoztam, de azzal mindössze a ponty kapásáig és megakasztásáig jutottam, majd lefordult a horogról valamilyen oknál fogva.
Az utolsó percekben, amíg még a fa árnyékát élveztem, eléggé elbambultam, nem tudom mi történt akkor… Arra lettem figyelmes, hogy csattan a kapásjelző karika a bothoz és visít a nyeletőfék. Gyorsan tekertem egyet a hajtókaron, majd bevágtam. Elég rendesen húzta a jól beállított féket is, jó halat sejtettem, és a 6-os horog is kiválóan tartotta. Egy idő után az „egyenponty” elfáradt, majd szinte kisétált a merítőig, mint egy amur. Jó telepítésen vagyunk túl, 3-4 kilós pontyok leltek új otthonra a tóban, így még fárasztani is nagyobb élmény őket, mint az épp méretes vagy kisebb pontyocskákat.
Közben a déli nap is előbújt az árnyékot adó fa mögül, és már teljes valójában élvezhettem melegét, amit nagyon nem szerettem volna. Főhettem a nádasba épített stégen, szélcsendben.
A fülledt hőségben a pontyok is inkább napoztak, minthogy táplálkozzanak, így teljesen nyugodt maradt a hangulat, csak néhány fordulás dobogtatta meg a szívem. A szomszédokkal beszélgettem, úgy hamarabb telt az idő, na meg ott még árnyék volt… Nagyjából fél háromig nem történt semmi, újracsaliztam a bojlis szereléket, majd a matchbotost is visszadobtam az etetésemre, és az árnyékba vonultam. Alig értem a partra, amikor halk orsóciripelést, majd kis csörömpölést, végül pedig egy loccsanást hallottam a stégről. Rögtön tudtam, hogy a matchbotom kezdte meg önálló pályafutását. A stégre érve megdöbbentő látvány fogadott. Nem kívánom senkinek, hogy lássa úszni bármilyen horgászbotját! Hát meg sem torpantam, hamar felcsaptam Superman-tanoncnak, de sajnos csődöt mondtam, és egy hatalmas csobbanással vizet értem. A repülésben előre nyújtott jobb kezemmel egyből a nyélre fogtam, és beemeltem a halnak, majd a mellig érő vízben kezdtem fárasztani a jó kondiban lévő potykát. Lassan hátra tudtam lépegetni a stégig, épp ekkor értek oda szomszédaim, hogy segítsenek. A botot átvette egyikük, közben kimásztam a stégre, és csuromvizesen fárasztottam tovább a halat. A kis drága szépen elúszott balra, összeszedte segítőkész szomszédaim zsinórjait és gyönyörű kis gubancot csinált a damilokból. A zsinórokban elakadt 14-es előke nem bírta tovább szusszal és megadta magát. Jó kis hasas volt, amolyan frissítő, de a bot meglett, és ez a lényeg, na meg nem is volt melegem. Az emberek furcsállva fogadták a vízbe ugrálást első nap, de hát ez van. :)
Édesapám hamarosan megjött a száraz ruhával, és máris folytathattam a horgászatot, de már nem sikerült több halat horogra csalnom a fennmaradó két órában. Lehet, a halak megelégelték, hogy olyan eszement horgára kapnak, aki a vízbe ugrál utánuk, és odébbálltak.
Az orsóról rosszat nem tudok mondani, minden jó úgy, ahogy van. A fék remek, nagyon érzékeny, a nyeletőfék hibátlanul látja el feladatát, tág határok közt állítható, az orsó kellően erős nagyobb igénybevételhez is, a hajtókar és a fogantyú kényelmesen van kialakítva, jó tekerni. Az sem elhanyagolható, hogy ebben a kategóriában olcsónak mondható. A bojlizással ismerkedő horgászoknak és a haladó bojlisoknak nyugodt szívvel tudom ajánlani a Nevis Legend Carpot, megéri az árát!
| Gyártó | NEVIS |
| Típus | Legend Carp |
| Tömeg (mért) (g) | 860 g |
| Áttétel | 4,5 : 1 |
| Méret | 80 |
| Csapágy (db) | 13 golyóscsapágy + 1 görgős csapágy |
| Dob | alumínium dob és alumínium pótdob |
| Visszaforgás gátló | végtelenített visszaforgásgátló |
| Fékrendszer | első fék + nyeletőfék |
| Zsinórtároló kapacitás (mm/m) | 1. dob: 0,30 / 380 2. dob: 0,30 / 460 |
| Orsóház anyaga | grafit-hybrid |
| Hajtókar | alumínium hajtókar gumi fogantyúval |
| Zsinórvezető görgő | csavarodásmentes |
| Felkapókar | erősített krómozott cső felkapókar |
Mindent összevetve jó kis horgászat volt, repülni is tanultam, halat is fogtam, jó pár szúnyogcsípést szereztem, mi kell még? Erről álmodtam egész télen, igaz, nem épp ebben a formában. :)
A nyár folyamán - remélem - sikerül összehozni egy cikket egyhetes túráinkról, a pontyokról, amurokról. Addig is jó horgászatot kívánok minden vérbeli horgásznak, akik a Haldorádó Horgászportált olvassák!
Hajdu Tamás (matchuszo)
Fotó: Both Gábor, Hajdu Tamás
