Sárgulnak a falevelek, rövidülnek a nappalok, a reggelek pedig egyre csípősebbek. Bizony, októbert írunk, a végéhez közeledik egy újabb horgászidény, ám nem panaszkodom, hiszen páratlan élményekkel gazdagodtam az idén. Ősz ide vagy oda, rendkívül melegnek ígérkezik ez a hónap is, és a szezonnak még közel sincs vége.
Szokásomhoz híven, minden ősszel „elszórom” a maradék szemes takarmányt, amit még az előző tél folyamán szereztem be. A kártevők miatt nem érdemes meghagyni a múlt évi anyagot a következő szezonra. Nehéz, mi több, szinte lehetetlen kiszámolni előre, mennyi is lenne az elég, ezért mindig van egy kis többlet itthon, amivel rendszerint szembesülök az év végéhez közeledve. Természetesen ez nem gond – ha elbírja a pénztárcánk –, inkább legyen több, mint kevesebb.
Konkrétan egy zsáknyi (fél mázsa) kukorica, fél zsák búza, valamint néhány kiló repce és kevéske kendermag maradt meg nyárról, amit áztatás után lefőzök, majd ezt követően szórom a halaknak. No, persze nem egyszerre sütöm el az összes „puskaporom”, szépen, fokozatosan beosztom, minden nap etetek belőle egy adott helyen – a munkás hétköznapok amúgy sem engednek többet –, hétvégén pedig megvallatom, bízva a halak étvágyában. Az időjárás mondhatni nyárias, nagyon meleg van a hónaphoz képest, a halak még bizonyára aktívan táplálkoznak, ezért nagy tettvággyal vágok bele az egészbe.
Így is teszek: már vasárnap este megkezdem a szoktató etetést. Egész héten szórom a helyet, végül pénteken munka után célba veszem a Zsitvát. Az idő tökéletes, ragyogó napsütésben érkezem a partra, októberhez képest igencsak meleg van, nagyon kellemes a hőmérséklet. Hamar kipattanok a kocsiból és pakolászok, míg minden a helyére kerül, botjaim már felszerelve várják a bevetést, gyorsan csalizok, majd elhelyezem a végszerelékeimet. Mikor minden a helyén, dobok egy kevés magot a horog köré. Tényleg csínján bánok a mennyiséggel, hiszen egész héten szórtam, mint az őrült, úgy vélem, ha van hal a környéken, az minimális mennyiségre is ide fog állni.
Az egyik szerkót átdobom, mivel új helyen horgászom és nem éreztem, ahogy aljzatot ér. Biztos, ami biztos – még a peca elején vagyok, inkább most helyezem át, minthogy zavarjam később az etetésemre érkező halakat. Gyorsan cselekszem, majd rendet rakok magam körül, előketartóim és szerelékes dobozom is visszakerül a táskába. Nem túl csendben történik mindez, valószínűleg még a víz alatt is hallották – zsörtölődök most emiatt egy kicsit magamban –, ám ekkor kapásra eszmélek fel. Spiccem folyamatosan jár, de a zsinór nem indul meg, hiába a nyitott nyeletőfék. Ej, de nem tetszik ez nekem! „Biztos egy nagy ezüstkárász lehet a tettes, beálltak a kukoricára és most oda az a kevés etetés is”, gondolom én. Rögvest kirohan, ahogy ráemelek. „Hoppá, nem kárász lesz ez!”, örvendek fel. A kapásból ítélve talán egy amur lehet.
Nekilódul minduntalan, pálcám pedig precízen tompítja a hal minden mozdulatát. Szeretem nagyon ezeket a River Master Pro pálcákat, van bennük jó néhány horgászat, gyakran volt részük extrém igénybevételben, nagy terhelésben, persze ezeknek ez meg se kottyan. Kellően erős és érzékeny, mégsem durung pálcák. Kisvártatva meg is pillantom az ellenfelem. Igen, jól sejtettem, egy fiatal amur van a horgomon. Ahogy fárad, a nagy csetepaté közepette azon kapom magam, hogy nincs összerakva a merítő. No, sztoris egy halfogás lesz ebből, már látom. Végül kézzel-lábbal félig-meddig a gazban henteregve sikerül összetolnom a nagyhalas merítőt. Kicsit odébb kell sétálnom, mivel a part meredek, így nem tudom helyben megmeríteni. Ahogy a körülmények engedik, rögvest alátolom a merítőt. És igen, siker!
Módfelett örülök ennek az amurnak, októberhez mérten roppant különleges élményként élem meg ezt a fogást. Lám, megérte szórni a sok magot esténként. Örültem volna néhány kézben tartós fotónak, viszont egyedül vagyok, a közelemben pedig nem horgásznak, így nem tudok senkit megkérni erre a szívességre. A nap már lemenőben, gyorsan fogynak a fények, sietve készülnek a képek. Több kapásom ugyan nincs, eseménytelenül telnek az esti órák, amit horgászatra szánok, viszont így is teljesen elégedett vagyok. Emlékezetes fogás marad.
Írta: Bottyán Marián
Fotók: Bottyán Marián
