Rengeted olyan víz áll a horgászok rendelkezésére, ahol csak be kell dobni, és jön a hal… kevesen szeretik azokat ahol kő keményen meg kell dolgozni egy-egy fogásért. Nagyon régi vágyam volt, hogy el tudjak jutni a könnyűnek egyáltalán nem nevezhető, sokak számára Zöld Pokolként ismert, legendás Háromfára. Hát, mit is mondjak? Valóban embert próbáló, nem véletlenül adtam írásomnak ezt a címet.
A helyszín
Somogy megye szívében, Nagyatádtól 12 km-re található Háromfa, mely 54 hektáros méretével és halállományával méltán lett híres a bojlis horgászok körében. A tó az 1960-as években vízszabályozás céljából épült. A tópart rendezett, minden horgászhelyen pici stég található, valamint új kiülő. A horgászállások minden időjárási viszonyok között jól megközelíthetőek. A vízterület nagy részét benőtte a vízitök, mely ma is jellemző erre a tóra. A vízitök mellett még rengeteg víz alatti tuskó és farönk nehezíti a horgászatot. E vízinövény- és akadó-rengeteg sok termetes pontyot, tengeralattjárónyira növő amurokat és természetesen nagy ragadozó halakat is rejt. Az egynapos horgászatok nem mindig hozzák meg a várt eredményt, de a három vagy annál több napos túrák alkalmával nagy valószínűséggel találkozhat élete nagy halával az ide ellátogató horgász.
Az érkezés, és készületek a parton
Csütörtökön munka után indultunk Farkas Szabi kollégámmal, így elég későn, szinte már sötétben értünk a tóhoz. A tógazda, Pálinkó Károly rugalmasan, telefonon magyarázta el, hogy merre menjünk és hol találjuk a horgászhelyet, majd reggel meglátogatott minket. A nap már lebukott az erdő takarásában, így teljes sötétben kellett volna vízre mennünk. Hosszas töprengés után arra ez elhatározásra jutottunk, hogy a botok és a végszerelékek csak a hajnali világosodás idején kerülnek helyükre, mivel nem szerettük volna az előttünk elterülő vizet fejlámpázással „szétverni”, így a parton a sátrat állítottuk fel és nyugovóra tértünk. A telefonon beállított ébresztőt nem vártuk meg, mivel az adrenalin és az izgalom tombolt bennünk.
Helykeresés, bójázás
A tapogatórúd és a bóják csónakba pakolása után az első háromfai sajátossággal szembesültünk: az evezéssel. Itt gyorsan meg kell tanulni evezni, mivel a nagyon sűrű töklevél és a tuskók miatt nem lehet használni a csónakmotort. Szabi kezdte az evezést, ami nem volt egyszerű. Egyik pillanatban utunkat állta egy 6 méter hosszú lebegő farönk, másik pillanatban megfeneklett a csónak egy tuskón, harmadik pillanatban pedig az óriási, felszínre került töklevél gyökértől nem lehetett az evezőt felemelni. Egymásra néztünk mosolyogva, de nem tudtunk többet mondani attól, hogy legalább haladunk, ha lassan is. Az aljzatot végigtapogatva egyenletes volt a vízmélység, semmi mederváltozást nem észleltem az iszap mélységén kívül. A végleges helyeken 5-10 centiméternyi iszap volt, de alatta kemény, márgás talaj volt a jellemző. Lyukakat kerestünk a levélmezőben, amiket alaposan körbe kellett tapogatni, ugyanis az nem előnyös, ha a töklevél gyökér az etetés mögött van. Miért is? Egyszerű a válasz: ha a megakasztott hal menekülés közben átbújik alatta, akkor nem sok esély van a szákolásra, míg ha messzebb van a gyökér, akkor már nem tud olyan egyszerűen átmenni alatta, így jobb eséllyel érhetünk a csónakkal a hal fölé. A bójákat mindig a későbbi etetés mögé helyeztem el, hogy ne legyenek túl közel a végszerelékhez.
Etetés
Amint minden bója a helyére került, rögtön meg is etettük őket. Az etetés nem nagy mennyiségű és nem nagy területű volt esetünkben, mivel minden arra tévedő halat meg akartunk fogni, így a szelektálás még nem jöhetett szóba. Kezdésnek és a további alkalmanként egy bő maréknyit etettem koncentráltan a szerelékre.
De mi is volt a legfogósabb? Köztudott, hogy Háromfán jelen van a törpeharcsa, így nem mertem bevállalni a hallisztes bojlikat, mert azt gyorsan szétforgácsolják és el is fogyasztják. Ami szóba jöhetett, az a főtt tigrismogyoró és a főtt kukorica mellé a FermentX bojli, abból is a főzött, keményebb típus. Alapja egy tejsavas erjesztésű keverék, amelyből a nedvességet elvonva, majd finomra őrölve a legjobb bojlis adalékanyagokkal dúsítva készül. Magas szénhidráttartalmú, állati fehérjét nem tartalmazó bojli, mely hatását legjobban elsősorban a nyári hónapokban fejti ki.
Szerelék
Rengeteg információgyűjtés után állítottam össze a végszerelékemet erre a különleges vízre. Itt a fonott előtétzsinór szinte elengedhetetlen a sűrű növényzet miatt, hiszen azt át kell vágni a fárasztás folyamán. A szerelék utolsó részét egy sima ólomkapocs alkotta, amibe nem ólmot raktunk, hanem kavicsot egy egyszerű gumis megoldással, hogy azt a hal könnyedén el tudja hagyni az akasztáskor. Lejjebb haladva az összeállításon, egy 10 centiméteres szelepgumit raktam két forgókapocs közé iktatva, aminek belsejébe fonott zsinórt kötöttem, majd a gumit átkötöttem a forgón, hogy ne tudjon lecsúszni arról, ezzel megakadályozva a halvesztést leakadás esetén.
Ennek köszönhetően a hal nem minden esetben tudja letépni magát a szerelékről, mivel a szelepgumi ad némi rugalmasságot, ha esetleg kampózni kell az elakadt zsinórt. Előkének a Carp Academy Omen bevonatos előkezsinórját választottam, mert ha esetleg a törpe aktív lenne, akkor sem tudja össze gubancolni. A horog volt egy nagyon sarkalatos kérdés, ezért kettő típusnak szavaztam bizalmat, mégpedig egy kereköblű és egy ívelt Gamakatsu változatnak, ezeknek is az erősítet verzióit használtam.
Az első kapás!
Épp indultunk volna a csónakba, akkor jött Karcsi bá és dicsérő szavakkal mondta, „gyerekek, nagyon jó helyen vannak a bóják, ne legyetek lusták evezni”… ebből már tudtam, hogy rajtunk múlik az egész. Nem is kellett több, villámgyors csapásokkal eveztünk felváltva, hogy minél hamarabb a helyére kerüljön az összes végszerelék.
Alig telt el kettő óra a behúzást követően, máris egy csippanásos kapásra kellett ráemelnem, majd indultunk is a hal felé. Odaérve szembesültünk az első akadállyal, mivel a bójától öt méterre leakadt a zsinór, de a hal tízzel tovább balra fárasztotta magát a gumis szereléknek köszönhetően. Az adrenalin-szintem az egekben volt, mire a fonottat felszaggattam és felvettem a kontaktust a hallal. Kőkemény 10 perces fárasztás vette kezdetét a sűrű vízi növényzet közt. A fárasztás vége felé már láttuk, hogy kezdésnek egy 9 kilós tükröst sikerült akasztanom, amit Szabi sikeresen meg is szákolt.
Gyönyörködés és fotózás után gyorsan vissza is engedtük a halat, majd ugyanazzal a csaliztam újra, aminek a fogást köszönhettem. Ez nem volt más, mint a fentiekben említett FermentX főzött bojli egy szem főzött pop-uppal könnyítve.
A folytatás
Amint visszakerült az etetésre a csali, és kiértünk a partra, szinte azonnal kapás volt a tigrismogyoróval csalizott boton is, de ez most nem csippanás volt, hanem erőteljes, intenzív, füstölős kapás. Felvettem a botot és ugrottam vissza a csónakba az evezős pajtás mellé. A bójához érve most nem kellett kampózni, szépen adta a zsinórt kifelé a töklevél. Sokáig lent bolyongott a zöld rengetegben a hal, mire megmutatta magát. Örömöm ismét leírhatatlan volt, ugyanis egy hosszú, sötét hátú, ezüstös torpedót pillantottam meg, ami minden trükköt bevetett a merítő elkerülése érdekében, de kellő türelemmel, higgadtan vártuk a fárasztás utolsó pillanatát, a szákolást. Csónakba, matracra emeltem a halat és siettünk is kifelé.
Visszaengedés után csalit cseréltem, ám egy újabb horgászatot nehezítő tényező állt az utunkba, mégpedig egy viharos széllel érkező, erős hidegfront, ami 10 fokos lehűlést okozott. Gondoltuk egyből, hogy ez megmozgatja a vizet, amivel jót fog tenni, de az ellentéte történt. A kapások elmaradtak, teljesen megállt a hal, hiába a csali frissítése, új helyek felkeresése, semmi nem történt. Következő kapás csak éjszaka jött, a szél csillapodása után. Ekkor ismét kettő gyönyörű, hibátlan pontyot tarthattam a kezemben.
A hajnali órákban felgyorsultak az események, mivel kapás kapást követett, de sajnos sok volt a hal nélküli járat a bója és a part közt. Hal helyett olykor csak egy maroknyi töklevél-csomót találtunk, amire a zsinór fel volt tekerve. Egy virágcsokrot készített a nemes ellenfél nekünk, így tudatva, hogy itt bizony él a hazai pálya előnyével, aminek természetesen nem örültünk. Sokadik eredménytelen kapás után végre sikerrel jártam.
Csippanás után újra vízre szálltunk és kapkodó csapásokkal siettünk a kapás helyszínére, ahol töklevél-tépéssel tarkított fárasztás után jött fel elénk egy szép, hibátlan töves. Nem sokáig engedte, hogy csodáljuk, visszatört a levelek alá és ott próbált meg minden trükköt bevetni a szabadulása érdekében, de nem bírt a jól összeállított felszereléssel, így végül közös erővel szákba csúsztathattuk. Matracba rakva már láttuk, hogy a túra legnagyobb halát sikerült megfognom, ami 13 kg-ot nyomott.
Sajnos rohamosan közelített a pakolás ideje, így ezt a szereléket már vissza sem vittem, inkább gyönyörködve tekintettem az előttünk elterülő tökrengetegre, és kerestem azt az őszi időpontot, amikor vissza fogok ide térni.
Tapasztalatok összegzése
Biztosan állíthatom, hogy itt minden hal megfogása átértékelődik és maradandó nyomot hagy az ember szívében, legyen szó akár egy 8-10 kilogrammos hal megfogásáról is. Aki ide érkezik, mindenképp tájékozódjon, mivel nem egyszerű pályáról van szó. A tógazda, Karcsi bácsi nagyon segítőkész volt és biztatott minket az elejétől a végéig. Aki ide eljut, az ne sajnálja az időt a helykeresésre és bójázásra, mert ha nem megfelelő a kiválasztott hely, akkor az rányomja a bélyegét az egész horgászatra.
Írta: Kerekes Ernő
Fotók: Farkas Szabolcs
