Cikkem címe is elárulja, egy bojlis verseny lesz a fő témája, ami lehetne akár egy a sok száz beszámoló közül. Előre elárulom, nem szándékom a jobbnál jobb cikkeket felülírni, hisz szerintem már szinte minden oldalról körbejárták nálamnál sokkal tapasztaltabb versenyzők a praktikák és fortélyok tekintetében a versenyzés körülményeit. Beszámolóm - mint ahogy címe is elárulja - a lélek és a belülről megélt élmény aspektusából fogja nektek bemutatni a verseny történéseit, mégpedig úgy, ahogy azt szerzője lépésről lépésre átélte egy megint nem mindennapi tanulsággal fűszerezve.
A Veszprém-megyében, Mezőlak mellett elhelyezkedő gyönyörű tőzegbánya tó partjára már a versenyt megelőző nap délutánján volt szerencsém megérkezni, így volt időm elmerülni a csodaszép környezet varázsában.
Voltam „akácos utas” sétán, fütyörésztem a vén cigányt, és volt szerencsém a tilalmi időben csónakjavításon dolgozó helyi illetőségű Laci tanácsaival is gazdagodni. Bejártam a kijelölt helyeket: isten tudja, talán ez, vagy talán amaz lesz a szerencse által nekünk szentelt hely holnap? Kérdések sokasága forgott közben fejemben.
Elmerültem a lemenő nap fényében és sok-sok kérdés kavargott bennem, hogy vajon melyik taktikát tudjuk holnap sikeresen alkalmazni.
A tavon a tavalyi gyakorlattal ellentétben 14 helyet jelöltek ki, így a 14 csapat osztozni fog holnap ezen a 14 helyen, ha törik, ha szakad. A tavalyi szektorbeosztás szerencsésebb volt, hisz akkor csak 10 csapatot kellett elhelyezni ugyanezen a tavon, és a versenyző csapatok 4 botjának bevetésére 80-100 m széles hely várt, míg most a 14 hely mindössze 60 m széles pályát enged meg. A gyomrom már kicsit szűkül, ha belegondolok, holnap indul minden, de érzem, magabiztosnak kell lenni, hisz komámmal kellőképpen felkészültünk és előre számba vettük minden hely lehetőségeit.
Ahogy a nap már meghajló félben van a nyugati nádas felett, megérkezik néhány csapat, sátrat bontanak, na meg persze a pálinka és a bor is hamar előkerül a titkos szelencékből. Amikor arra gondolok, hogy néhány évvel ezelőtt mi még rosszabbul néztünk ki- ráadásul verseny közben -, mint most ők néhány óra után, kicsit elszégyellem magamat. Akkor még az egészet kikapcsolódásnak fogtuk fel, nem volt bennünk versenyláz, és igazán nem éreztük át a dolog fontosságát. Ma már másképpen gondolkodunk, tapasztalatokkal és persze néhány évvel gazdagodva megtanultuk, hogy a tóparton tisztelettel kell viszonyulni a minket körülölelő környezethez, a tóban élő halakhoz és versenytársainkhoz is. Lassan komám is befut, a kocsija begördül az enyém mögé. A laptopot, melyen irományomat szerkesztem, magam mellé teszem, írásom kicsit beszüntetem és jöhet a „welcome drink”, aztán egy kis harapnivaló feleségem gyöngy kezei által elkészített diós kalács kíséretében.
Majd később beszélgetéssel, ideiglenes sátorállítással folytatjuk, aztán szépen lassan éjanyó csókot lehel homlokunkra.
A verseny napja: május 10.
6 óra: Madárdalos reggelre ébredünk. A kávé után újra egy kört teszünk a lehetséges állások előtt, a szélmezői idill és a felkelő nap alatt. Egyik csónakban béka úr talán már sejt valamit a verseny végkimenetelét illetően? Ezt talán csak ő tudhatja, no meg az égiek…
8 óra: A csapatok szép lassan megérkeznek, az idő szép, derült. Ahogy a verseny kezdete közeledik, a feszültség is fokozódik bennünk kissé - érzem, hogy egészséges versenyláz, öltözői drukk lengi be a gyülekezőhelyet is.
9 óra: Elérkezik, a várva várt sorsolás ideje, mindenki feszülve figyeli a kihúzott sorszámokat.
Mi csak nyolcadikként kerülünk sorra, addigra már jó néhány esélyes állás gazdára talált. A kis számok - a kíméleti rész felőli helyek - elkelnek, kihúzták az egyes és a kettes állást is csakúgy, mint a négyest és az ötöst. Még egy igazán jó hely marad, a hármas állás, amely nem mellesleg egyik szerencseszámom is. Komám következik, választ, feszülten figyelem, lufi durran, cetli kibontva és igen! Megvan! Sikerült!
A hármas állásra repített minket a Fortuna szele, a sátrak és a felszerelések az elkövetkező három napra elnyerik helyüket, itt már a feszültséget felváltja a koncentráció és helye sincs nagyon izgalomnak. Jól megszokott csapatmunka folyik, mindketten tesszük a magunk dolgát.
Kipakolás közben még néhány szó esik a végső taktikáról, amit behordás előtt végérvényesen meg is beszélünk. Az előttünk lévő szektorról annyit kell tudni, hogy kb. 60 m széles, előttünk kb. 80 m-re egy 1,6 m-ről, 2,8 m-re letörő árok található, majd utána egész a nádasig, amely előttünk kb. 200 m-re húzódik, egy egyenletes, 1,5-1,2 m mély, akadó nélküli placc található. Az előttünk elterülő nádas nyújthatja a legnagyobb esélyt a halfogásra, mivel a helyiek elmondása és saját eddigi tapasztalataink szerint a halak 80%-a a hideg idő elmúltával behúzódik a nádrengetegbe, amelyben számos háborítatlan és meghorgászhatatlan öböl található. Gyors feltérképezés után látjuk, hogy előttünk a nádfal mögött egy hosszanti irányba meghúzódó, kagyló alakú öböl található, melynek két oldalsó bejárata nyílik a szektorunkba. Sajnos csak most bizonyosodunk meg felőle, hogy helyünkön nem található több remek haltartó hely, így talán kissé kapkodósan, de elhatározzuk, hogy az öblöt két oldalról két bottal fogjuk meghorgászni, mégpedig úgy, hogy a sarkokra leszúrható vasrudakat helyezünk ki, amelyeken a zsinór vezetését megtörve a mögöttes, csendesebb részre helyezzük le két végszerelékünket. Mivel a hal itt nagy valószínűséggel betekeredhet a nádba - a táv is nagyon hosszú és sok időt vesz igénybe, míg a halhoz érünk, és a nádas is nagyon sűrű, amelyben a hal a megakasztást követően menekülni tud -, az erős szereléknek itt fokozott szerepet szánunk. A használt szerelékünk nagyon hasonlít a Pölöskén gyakorta alkalmazotthoz: egy erős 0,60 mm átmérőjű, 20 méteres 45 librás előtétzsinórt használunk, melyet egy méteres leadcore követ, amire természetesen elhagyós-köves szerelék kerül erős (35 librás), bevonatos fonott előkével és egy erős, hosszú szárú 4-es Fox LSC horoggal. Ezzel a szerelékkel biztosan állíthatom, hogy nagyon kevés halvesztésünk lesz, bár igaz, első hallásra kicsit durvának tűnhet sok horgász számára. Úgy döntöttünk, hogy másik két botunk végszerelékét a helyhiány és a betekeredés veszélyének csökkentése miatt az előttünk húzódó nádfal elé helyezzük kb. 1 m-re, ahol talán a halak gyakran keresgélnek és kutatnak természetes táplálék után.
Annyit érdemes megemlíteni, hogy a verseny megrendezésére május 10. és 13. között került sor, mikor tudjuk, általában minden tavon az országos szabályzatnak megfelelően pontytilalom van érvényben, így a helyi horgászok sem horgászták már intenzíven a vizet 10 napja, ami a halakat ebben az időszakban még inkább a nádasba kényszeríti az ott elérhető természetes táplálékok miatt.
Nos, a verseny taktikai részét illetően itt még annyit meg kell említenem, hogy a belső nádasban lévő két szerelékünkre kisebb koncentrált etetést alkalmazunk, a nádfal előtti két másikhoz viszont a nádfallal párhuzamosan egy sávetetést alkalmazunk aprómagokkal, kukoricával és tigrismogyoróval vegyítve, hogy a halakat a nádasból kicsalva a szerelékünk közelébe tudjuk húzni. Fontos körülmény, hogy a verseny ideje alatt komoly hidegfrontot jósolnak, a második naptól kezdődően akár 20 Celsius-fokos lehűléssel. Ennek tudatában az előttünk húzódó árokrészt is a kezdetektől etetjük abban bízva, hogy a halak a szél megfordulását követően ismét északról déli irányba vándorolva behúzódnak ide. A helyi legenda úgy tartja, hogy ez általában így is van, ennek tükrében megfogadjuk mi is a tanácsokat. A sávetetést egy kb. 30 m-es részben, a parttal párhuzamosan végezzük el az árokban. Itt is főleg magkeveréket használunk, de itt már alkalmazzuk a bekevert method-mixet, etetőanyagot is gombócokba gyúrva, amit természetesen Haldorádó Magyar Betyár és Pelletes Fekete etetőanyag keverékéből készítünk el a hozzá tartozó aromák felhasználásával.
A gombócokat az etetésen egyenletesen szórjuk szét - ha a halak beállnak rá, így több időt töltenek majd el rajta. Fontos megemlíteni még azt a tényt, hogy az előrejelzés komoly, 80-100 km/h sebességű szelet jósol, ami kérdésessé teszi azt is, hogy vízre tudunk szállni csónakunkkal. Így ennek az etetésnek fokozott szerepet szánunk, hisz ha nem tudunk behúzni, akkor jön a finomszerelékes horgászat, amelyben a megszerzett eddigi tapasztalatainkat itt most kamatoztatni tudnánk, és kis szerencsével sorba húzhatnánk a 2-4 kg-os pontyokat. Úgy gondoltuk, a vihar kezdetét követően a két első botot a nádfal tövéből behozzuk majd az árokba, és a tőlünk 80 m-re lévő etetést horgásszuk in-line pasztaólmos, rövid előkés módszerrel.
A verseny első napja úgy telt, ahogy mindenki várta, a halak a frontot már jó előre érezve hólyagjaik kiegyensúlyozásával töltötték az időt és az istennek sem akartak a jobbnál jobb falatok közül választani, sem a nádasban, sem a nyílt vízen… Sajnos az első nap eseménytelenül telt kapás tekintetében, így nem maradt más választás, elkészítettük kis vacsoránkat, elfogyasztottuk, majd sátrunkban nyugovóra tértünk.
Az első kapásra éjjel 11 óráig kellett várni, amely a jobb oldali betört botról jelentkezett. Sivítós kapás volt annak ellenére, hogy a fék szorosra volt állítva, hisz a nádban nem akartam, hogy betekerje magát a hal a megakasztás után. A sátorból gyorsan kipattanva irány a csónak! Szívem heves kalapálását érezve gyorsan a hal fölé igyekeztünk. A sátorból való kijövetelt és a 200 m-es távot kb. 4-5 perc alatt tettük meg, ami sajnos túl hosszú időnek bizonyult, így mire halunkkal közvetlenül felvehettük volna a kontaktust, addigra leverte magát az erős horogról. Az eddigi tapasztalatok alapján szerelékünk általában 80-90%-ban működni szokott, sajnos most valami hiba mégis közbejött, ami miatt ezúttal nem segíthettük partra kedvenc barátunkat. Kissé letörtünk, az okokat vizsgálgattuk. Kis megbeszélés után a hibát abban találtuk, hogy a hóember formában kínált csalit jobban el kell engedni a horogtól, így a következő kötést követően egy hosszabb, kb. 2-3 cm-es távot lőttem be a horog végétől kezdődően a még biztosabb akadás érdekében.
Mivel a csali egy 20 mm bojli és egy 16 mm pop-up esetében már nem mondható kicsinek, azt gondolom, ez a 2-3 cm mindenképpen szükséges a jó akadáshoz, főleg ha egy termetesebb hal szippantja fel ínycsiklandozó csalinkat. A váltás megtörtént: a hajszálelőke hosszát megnöveltük és vártunk a következő kapásra.
Eltelt az éjszaka, majd a második nap is, de egyetlen kapás sem követte az elsőt. Próbálkoztunk csaliváltással, a helyeket is egy-két méterrel változtattuk, de így sem történt semmi. Kezdett a nyugalmunk már elfogyni, hisz mellettünk az egyes és kettes álláson már fogtak értékelhető halakat. Igaz, összességében még nemigen indult meg a hal sehol sem, csak néhol volt egy-egy mérlegelhető példány. Próbáltunk emlékezetünk tárházából előkeresni lehetséges megoldásokat, amelyek egyike talán eredményes lehet. Emlékezetünkbe villant egy cikk, amelyet Döme Gábor írt még egykor az ilyen jellegű probléma megoldására, front előtti kapástalan időkre. Nos, a cikk lényege az volt, hogy ilyenkor a halak felkészülnek a légnyomás-változására és főleg vízközt helyezkednek el. Kapásuk kiváltására ilyenkor megoldás lehet egy lebegő, túlaromásított csali, amely a halak figyelmét jobban felkeltheti mint a süllyedő vagy a hóember változat. A két nád előtti botot újracsaliztuk: egy-egy szem pop-up került mindkettőre erősen fokhagymás és ananászos ízesítésben. Jómagam előszeretettel alkalmazom az erős aromájú csalik közül a fokhagymás ízesítést, és elmondhatom, nagyon jó eredménnyel horgászom e csalikkal. Nagyon bíztunk benne, hogy a váltás meghozza a kívánt hatást és elhatároztuk, hogy éjszakára sem fekszünk be a sátorba, hanem a szélsátorban székeinken szunyókálva, teljes harckészültségben várunk, hogy kapás után minél előbb a vízen tudjunk lenni.
Az időjárás - ahogy az előrejelzésekben jósolták - szombat estére szép lassan megváltozott, egyre gyűltek a morcos viharfelhők felettünk. Ahogy az a nagykönyvben meg van írva, bajuszos barátaink ezt már javában észlelték, és az este beálltát követően intenzívebb étkezésbe kezdtek, így varázsütésre mindenhol szép számban kezdtek gyűlni a halak.
Nekünk a belső nádban lévő bal szerelék kezdett el dolgozni, és este már nálunk is 2 db hal várt lemérésre: egy 7 és egy 8 kg-os!
A vihar az este beálltát követően megérkezett: hatalmas szél forgatta fel a nem megfelelően rögzített kellékeket, a csónakázást pedig szinte lehetetlenné tette.
Egy újrahúzást követően a nagy hullámok csónakostul úgy nekivágtak bennünket a nádfalnak, hogy eldöntöttük, most érkezett el az ideje annak, hogy szerelékeinkből kettőt az árokba vigyünk. Sajnos az utolsó éjszakát csak a középmezőny második felében tudtuk elkezdeni, de a kitartásunknak megint nagy szerepet szántunk, ismét a szélsátorban, teljes menetfelszerelésben kívántuk eltölteni az éjszakát.
Az éjszaka folyamán a vihar elcsendesedett, így 11 óra körül alkalmunk nyílt arra, hogy szerelékeinket újrahúzzuk. A fenti nádast őrző botok egyike éjjel 1 óra körül megint a számunkra oly kedves éjjeli zenét játszotta - a kontaktust halunkkal gyors felvéve, kb. 10 perc fárasztás után már meg is szákolhattuk versenyünk legnagyobb halát, egy 10 kg-os, gyönyörű töveskét.
A remény újra belénk költözött, hisz ezzel a hallal esélyünk nyílt a versenyben maradásra. Az első hely sorsa ekkor már eldőlni látszott, hisz az egyes pályán egy nagyon szimpatikus és jól horgászó csapat már közel a 100 kg-nál járt, amivel nagyon elhúztak a mezőnytől, de tudomásunk szerint a második és harmadik helyezettek értékelhető fogása ekkor még 30 és 40 kg között volt. Természetesen ezek tudatában minden erőnket bevetve koncentráltunk és nem jött álom a szemünkre. Nagyon bíztunk abban, hogy taktikánk beválik, és a közeli dobós botjaink is elkezdenek végre működni. Sajnos nem így lett. A közeli helyre bevetett két felszerelés csendben volt egész éjszaka.
Vasárnap reggel 6 óra körül a nádban lévő bal felső szerelésünk ismét hozzásegített egy kisebb, 6 kg-os tükrös potykához, de ez a hal a verseny végkimenetelét illetően már nem volt elég ahhoz, hogy az oly nagyon áhított dobogós helyre odaérjünk.
Végül 31 kg-os fogott súllyal zártuk a versenyt, ami csak a hetedik helyhez volt elegendő egy nagyon nehéznek mondható, nem mindennapi pályán. Csalódottak voltunk, mert ekkor éreztük úgy, hogy az árokban való pecázással eltaktikáztuk magunkat, és két botunkat elpazaroltuk arra, hogy várjuk a halak vonulását, akik úgy döntöttek, hogy eszük ágában sincs kimozdulni a nádrengetegből, ott maradtak, mi meg lemaradtunk a dobogós helyezésről. Tavalyi versenyünket a második helyen zártuk itt kevésbé taktikusan, sokkal inkább megérzésszerűen, mégis eredményesebben horgászva. Ennek ellenére hiszem, hogy kellően fel kell készülni, és elengedhetetlen a csapaton belüli egyetértés és a közös taktika kidolgozása.
A beszámolóm végére hagytam, hisz úgy látszik, nekünk ezen a tavon nem múlhat el verseny hidegzuhany nélkül, és persze egyben tanulság nélkül sem…
Tavalyi versenyünkön megtapasztaltuk, hogy milyen érzés egy óriási szarvashibát elkövetve az utolsó pillanatban elszalasztani egy 10 kg feletti gyönyörű halat, az idei versenyen szintén megkaptuk a hidegzuhanyt, amit teljes mértékben megint a kapkodásunk és figyelmetlenségünk számlájára írok.
Hogy mi volt az?
Nos, elárulom nektek azt, amivel sok versenyző és horgász biztos nem büszkélkedik el és sokan talán el is titkolják, ha elkövetik. Én azonban fontosnak gondolom megosztani veletek, hisz csak így tanulhatunk belőle mindannyian, és talán ennek hatására nem fogjátok ti is elkövetni ugyanazt a hibát, amit mi elkövettünk. Tavaly a nagy kapkodás miatt a szákot felejtettük el betenni a csónakba, amit csak a halhoz érve vettünk észre, most meg a helyfelismerésünk mondott csődöt. Hogy miért? Nem tudom, talán a kapkodásunk lehetett a fő oka. A bójázásra a tavalyi versennyel ellentétben nem volt külön idő megadva, így a verseny kezdetét követően lehetett csak a helyet teljesen felderíteni és lebójázni. Mivel szerettünk volna szerelékeinkkel mielőbb halat fogni, elkövettünk egy óriási hibát: nem mértük fel 100%-ban az előttünk lévő pályát, és a verseny lefújását követően bizonyosodtunk csak meg arról, hogy nádfalunk mögött egy újabb csodálatos kis öböl húzódott meg, amely egy nyíláson keresztül meghorgászható lett volna. Biztosra veszem, eredményes is lett volna számunkra, hisz a mellettünk lévő versenytársaink is ezekből a csendes kis öblökből fogták sorban a halakat, és ha mi is tudatában vagyunk annak, hogy van egy ilyen helyünk, biztos, hogy a harmadik szereléket ide helyeztük volna el, és a taktikát is másképpen alakítottuk volna.
Sajnos ez már csak tanulság lehet számunkra, aminek eredményét abban látom, hogy legközelebb biztosan odafigyelünk arra, hogy helyünket 100%-ban feltérképezzük, mielőtt az első szerelékünket vízbe bocsátanánk.
A versenyt összegezve megállapíthatom, ha eredményes nem is volt számunkra, nagyon tanulságos mindenképpen, hisz megtanultuk egy életre, hogy a hely feltérképezésének milyen fontos szerepe is van a horgászatunk során, legyen az egy egyszerű túra, egy laza egynapos könnyűszerelékes horgászat vagy verseny!
Remélem, írásommal megkímélhetek néhány horgásztársamat attól a csalódástól, amelyet a végén mi éreztünk a tapasztalatlanságunk és a kapkodásunk miatt.
Köszönöm komámnak, horgásztársamnak a kitartást a három nap alatt, és külön köszönöm Döme Gábornak, hogy figyelemmel kísért minket és szorított értünk. Sajnos most csalódást okoztunk, de sebaj, fel a fejjel, legközelebb nyerünk!
Végezetül, de nem utolsósorban egy összegzés:
Azt gondolom, a hibák leírásának és feltárásának óriási szerepe van úgy a horgászat, mint az élet más területén is, hisz rengeteg ember általában csak a saját hibáiból tanul - kivéve, ha nem olvas olyan hiteles történeteket, amelyek talán még időben megelőzheti az újabb hibák elkövetésében. Szerintem a hitelességhez hozzátartozik a hibák feltárása is, hisz ha elkövettük azokat, akkor okkal feltételezhetjük, hogy nem mi voltunk sem az elsők, sem az utolsók, akik ezt megtették, illetve akik megteszik.
Ha cikkemmel tudtam annyit segíteni, hogy ennek hatására más ezt már nem követi el, akkor azt hiszem, többet tettem a jobb horgászat érdekében ezzel, mintha azt osztottam volna meg veletek, hogy milyen körülmények között fogtam meg életem eddigi legnagyobb halát, egy 20 kg közeli gyönyörű példányt, amit sokkal inkább a szerencsémnek, mint a horgásztudásomnak köszönhetek.
Hiszem, a hibáinkból tanulni tudunk, ezáltal jobbak lehetünk, csak egyre kell nagyon odafigyelnünk: újra ugyanazt el ne kövessük!
Az életérzés legyen veletek a horgászatok és a mindennapjaitok során!
Írta:Kovács Gábor
Életérzés Carp Team
