Az előző részben bemutattam mindazt, amit a közeli method horgászatban eddig elsajátítottam. Legyen az bármi kevés is, bízom benne, hogy sokaknak tudtam segíteni abban, hogy elkezdjék az ismerkedést ezzel a nagyon egyszerű és eredményes módszerrel. A mostani részben kicsit távolabb merészkedünk a parttól, hiszen a nagy kiterjedésű vizeken nem mindig elég a partszéli peca. Természetesen az alapkoncepció ugyanaz marad, de az ördög mindig a részletekben bújik meg, így ne legyünk felületesek, lássuk hát, milyen nüánsznyi dolgokban tér el a keményvonalas technika a „light” pecától.
Mint már az előző részben is említettem, nem hasra csapva találom ki a megírt dolgokat, hanem a megélt horgászatokon történtekből levont konzekvenciát továbbítom Nektek, hiszen ez a dolgom. Engedjétek meg, hogy egy rövid kitérővel kezdjem. A minap egy Pest közeli vízre mentem puhatolódzni, érdemes-e bemutatni. A lényeg, hogy háromórányi kapástalanság után feladtam a pecát és csomagolni kezdtem. Hogy miért nem fogtam semmit, azt inkább most hagyjuk, nem az a lényeg. A fontos az, hogy a kudarcba fulladt peca végén odabattyogott hozzám egy fiatalember és szóba elegyedtünk. Ő ismert engem és a munkáimat. Sokat beszélgettünk, és néhány olyan dolog is szóba került, ami nekem nem feltétlenül tetszik a magyar horgásztatás és horgászturizmus területén. Lehet, hogy egy-két mondatnál kicsit el is ragadtattam magam. Ezek ellenére az Úriember, csak annyit mondott: „Nyugodj meg, rengeteg horgásznak jelent sokat a munkátok, átsegíti Őket a hétköznapok szürkeségén, monotóniáján. És ami jó, hogy az életszerű történeteitekből mindenki le tudja vonni a tanulságot, sikeresebb tud lenni a vízparton. Úgyhogy csináljátok tovább, mert kell, mert szükség van rá!”. Szavai olyan jólestek, hogy el is felejtettem, min idegeskedtem, és hogy hal nélkül megúsztam a horgászatot. Rájöttem, hogy miért is csinálom, csináljuk mindazt, amit Ti láttok! Sokan most azt hiszik, hogy ezzel is csak egómat erősítem, és magamat akarom „eladni”, de higgyétek el, hogy mindez nem erről szól, legalábbis nálam nem! Az egész történet lényege csupán az, hogy amit itt olvastok, abban az örömpecáktól a haltalan kínlódásokig minden benne van! Nincs mellébeszélés, nincs mese, nincs kamu, csak 100% vízparton megélt dolog!
Na de térjünk a lényegre! Számtalan tavaszi sikeres és persze kevésbé sikeres horgászat során teszteltük, hogy mire is vagyunk képesek a távdobás terén az új Flat kosarakkal. E célra természetesen csak az 50 grammos kosár jöhetett szóba. Nagy kiterjedésű tározókon, bányatavakon feszegettük a határokat. Bár én nem állok nagy távdobó hírében, nagy meglepetésemre - ha megfelelő állagú kaját tömtem a kosárba és azt valamelyest egyenletesen oszlattam el - az eredmény nem sokkal maradt el a bordás kosaras távtól… sőt!
Ahogy az előző epizódban, most is bemutatom részletesen azokat a pontokat, amelyek a fontosak az eredményes methodozás terén, csak most a „hard” verzióban merülünk el kicsit!
A kosár
Mint azt már tudjátok, a Flat kosarak (jelenleg) két méretben állnak rendelkezésünkre. A 30 grammos felhasználási területeiről már a múltkor beszéltem. Most nézzük a nehézbombázó 50 grammos kivitelt! Ez a modell nem csak tömegében, hanem méretében is nagyobb kistestvérénél. Jóval több etetőanyagot vagyunk képesek ezzel bejuttatni.
A közeli pecánál említettem, hogy a vezetőszár kurtítható. Nos, ez itt már nem állja meg a helyét. A gubancgátló cső itt repülést stabilizáló berendezésként is működik. Ha jól dobunk, úgy repül, mint egy nyílvessző. Szépen egyenesen, pontosan!
Arra érdemes figyelmet szentelni, hogy a vezetőszár ne legyen elferdülve, meghajolva, sérülve! A Haldorádó kosarai nagyon strapabíróak, de nem a végtelenségig. Ne tároljuk úgy ezeket, hogy a cső megvetemedhessen, mert akkor oda a pontosság!
A szerelék
A végszereléket pontosan ugyanúgy kell elkészíteni, mint ahogy azt már bemutattam az előző részben. Amire figyelni kell, hogy milyen zsinórt választunk a nagy dobások eléréséhez. Jómagam nem használok fonott dobóelőkét, így számomra a Yellow Feeder bizonyult megfelelőnek. Ez a felvastagodó zsinór kiváló segítség, ha meg kell suhintani a szereléket. A 15 méternyi erősített dobórész olyan erős, hogy kényelmesen meg lehet vele küldeni ezt a méretű kosarat is.
A zsinór utáni első kritikus pont az a csomó, amivel az egészet lezárjuk, amihez az előkét is csatlakoztatjuk. Ha e csomót jól megkötjük, akkor ugye ezzel sem lehet gond, de a nagy dobások közbeni terheléstől óvni kell. Olyan ütközőt kell ide tenni, ami megóvja a vastag főzsinór miatti nagy csomót. Én erre a kúposított gumiütközőt vagy nagy gumigyöngyöt használok. Ezek elég nagyok, hogy lefedjék a csomót, és a kosár ne tudja összeverni azt!
Előke
Ez bizony a legbonyolultabb kérdés az összes közül. Nem hiszem, hogy rá lehet mondani a monofilra vagy a fonottra, hogy jobb lenne a másiknál, legalábbis fogósság terén. Hogy mikor melyik mellett teszem le a voksom, az nagyon sok mindentől függ. Szeretek monofil zsinórral horgászi, de ha fogósságban a fonott nem marad alul, akkor nagy távolságra inkább az utóbbit választom. Valamiért biztonságosabbnak érzem a jóval erősebb, mégis vékonyabb szőtt zsinórt, mint a monofilt. Ráadásul, ha rövid előkével dolgozunk, akkor a hosszából adódóan is a fonott mellett döntök, ugyanis a monofil előnye a rugalmasságában van, ám ha csak kurta horogelőkével pecázunk, ez az előny háttérbe szorul.
Horog
A legmegfelelőbb horgot még én is keresem! Vannak bevált típusok, de az Igazira még várok. Olyan horgot kellene találni, ami öblös, erős, nem hajlik és mindezek mellett elég vastaghúsú ahhoz, hogy a nehéz kosár rángatózása se tudja kiverni a hal szájából! A Guru Pellet Waggler horgai már közelítenek a tökéleteshez, nagyon jól akadnak, ráadásul szakáll nélküliek, így nem rongálják a szükségesnél jobban a szövetet. A horgot igazából a csali felkínálásának módja befolyásolja leginkább. Hajszálelőkén felkínált csalival viszonylag ritkán alkalmazom ezt a módszert, én inkább a soft pelleteket favorizálom.
Csali
De térjünk ki picikét jobban a csalikra! Távoli pontyos methodozásnál is - akárcsak a bordás kosárnál - a pellet kerül előtérbe. A Haldorádó kínálatában idén jelentek meg a soft pelletek, amelyek épp e módszerhez kiválóak.
Ezeket a puha csalikat szinte kötelező elrejteni a kosárban, mert különben félő, hogy dobásnál leesnének. Igazából itt egy konkrét feladata van a csalinak, mégpedig az, hogy a kaja halom közepén csábító falatot kínáljon a halnak. Emellett az sem hátrány, ha ez a csali könnyű, és nem ólomgolyóként hever a fenéken, amit szinte úgy kell a pontynak felvakarnia az aljzatról. Én előszeretettel használom a puha pontypelletet is, mert annak felhajtóereje igazán látványosan kiemeli a horgot az etetőanyagból.
Etetőanyag
Habár ugyanabból a zacskóból származik ez is, mint a közeli horgászathoz szánt keverék, kicsit máshogy kell dolgozni vele. Ebben az esetben kicsit tapadósabbra, ragacsosabbra kell készíteni az etetőanyagot, mert bírnia kell a dobást.
Persze itt is meg kell találni az arany középutat, hiszen nem szabad kőkemény gombócokat készíteni, amik a világ végéig egyben állva várják, hogy a hal széttúrja, hanem kicsit lassabb oldódású, de JÓ oldódású keveréket kell létrehoznunk!
Annak érdekében, hogy a gombócunk szépen szálljon, a kosár megtöltése után vizes kézzel, egy-két nyomással a felületi egyenetlenségeket és esetleges száraz szemcséket is eltüntethetjük.
A bot
Mivel nagy távolságról beszélünk, a botnak elsősorban a távdobáshoz kapcsolódó elvárásoknak kell megfelelnie. Azt mindenki maga tudja, hogy milyen bottal tud nagyot dobni. A finom kapások jó észlelhetősége itt nem elsődleges szempont, mert mire a 70-100 méternyi zsinór közvetíti a kapást, a hal már régen felakasztotta a magát a vasra, és mi csak annyit látunk, hogy a bot határozottan begörbül. A fárasztásnál viszont már van jelentősége a lágy botnak, hiszen a nehéz, 50 grammos kosár verődését valaminek csillapítani kell!
Nagyon fontos az, amit már az előző részben kiemeltem: a kosarat a becsapódás helyétől tilos elhúzni! Ahol fenékre ért, ott is kell maradnia. Nehéz ezt kivitelezni, mivel a hosszú zsinórnak az esetek többségében nagy hasa lesz dobás közben. Ám még így is arra kell törekedni, hogy ne cibáljuk el a töltetünket egy centit sem. Az 50 grammnyi teher éppen ezért indokolt.
Mivel nagyobb a kosarunk, egyértelmű, hogy több etetőanyagra van szükségünk, mint a kis kosárnál. Sokan - akárcsak jómagam - ezt a távoli Flat kosaras módszert amolyan keresgélős variációnak tartják. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy etetésen használjuk, tehát ezzel a lapos kosárral és method etetőanyaggal is lehet alapozó etetés mellett horgászni. Persze ebben az esetben ezt nem úgy kell elképzelni, mint a nagy „űrtartalmú” bordás kosárnál, hogy labda nagyságú gombócokat hajigálunk és így teszünk be egy halometetést!
Úgy gondolom, hogy még nagyon sok kérdés fog még felmerülni a method kapcsán, és tuti, hogy használat közben még sok olyan praktika lát majd napvilágot, amit érdemes lesz megosztani a horgásztársakkal. Éppen ezért kérlek titeket, hogy ha van már tapasztalatotok a Flat kosaras horgászat terén, osszátok ezt meg a fórumban, hadd nyíljon meg mindenki számára ez a módszer, ami a feederezés egyik külön ágazatává fejlődött, és még mindig nagy lehetőségeket rejt magában!
