Roppant melegnek ígérkezett az április. A fák csakhamar kirügyeztek, üde színfoltként mutogatták magukat a virágok, s eközben a víz alatt is megindult az élet. A vízhőmérséklet emelkedésével a halak is egyre több táplálékot vettek magukhoz, erőt gyűjtve ezzel a közelgő nászra.
Bolond április
Már a tél folyamán kitakarítottam egy ránézésre jónak ígérkező helyet, melyet a jó idő közeledtével – április elején – alaposan feltérképeztem, majd meg is szórtam némi kukoricával. Hogy milyen kukoricával? Természetesen főtt takarmánnyal. „Nem lesz ez még korai?”, kérdezte cimborám az egyik alkalommal, tisztán emlékszem hatalmas vigyorára. „Nem bizony!”, feleltem magabiztosan. Extrém meleg tavaszunk van, a víz egyre csak melegszik és a nagytestű kárászok is bőven kiveszik részüket a lakomából. Mellesleg az itt élő pontyokat sem kell félteni, szívesen veszik magukhoz a főtt magvakat.
Egységben az erő
Felszerelésem a korábbi összeállításhoz képest mit sem változott: ismét a jól bevált Master Carp Pro 390 XXH pálcákat vettem elő, 6000-es orsóim dobjára pedig 35-ös monofil került, amennyi csak ráfért. A horgokat sem apróztam el, 4-es méretű, erős darabokat választottam tekintélyes méretű csalival, ami az esetemben 3-5 szem fűzött tengerit jelent. Az ilyen méretű csali, illetve horog felszippantása nem okoz problémát még a kisebb, 2-3 kilós pontyoknak sem, hát még az öregebbjének. Néha azonban a termetes kárászokkal is meggyűlhet a bajunk, pedig ez valóban nem egy könnyedén a szájukba vehető végszerelék.
Előkészületek
Az első horgászatot megelőző napokon – biztos, ami biztos alapon – megszórtam a helyet magkeverékkel. Úgy gondolom, ezzel semmiképp sem rontunk a helyzeten, éppen ellenkezőleg. Dörzsöltem a tenyerem, hiszen már nagyon szerettem volna a merítőmben tudni, végül pedig fotólencse elé tartani a szezon első komolyabb halát. Rendszerint délután négy óra tájékán érkeztem és az etetéssel, valamint a felszerelés összeállításával kezdtem. A kapások zöme a késő délutáni, kora esti órákra tehető, általában ekkor volt egy-egy akcióm. Természetesen a frontok és egyéb időjárási tényezők a tavaszi időszakban is befolyásolják a halak magatartását és kapókedvét. Gyakran érezhető volt a különbség.
Gyakorlott szemek olvasnak a vízről
A jó halat mindig ki kell ülni. A pörgős, kora tavaszi horgászatok után kifejezetten vártam az ilyen nagyhalas, igencsak nyugalmas (persze csak a kapásig), várakozós pecákat. Az etetés és a végszerelékek bevetése után mindenre jut idő: bámészkodni, megfigyelni a természet történéseit, hallgatni a madarakat és nem utolsósorban figyelemmel kísérni a halak mozgását, viselkedését. Rendkívüli módon felértékelődik, hogy az ember milyen időmennyiséget tud a vízparton tölteni. Napról napra újabb tapasztalatokra és friss információkra tehetünk szert, melyek nagyban segítenek minket áhított céljaink elérésében, esetünkben a halak megfogásában.
Hinni, várni, megfogni
Megvolt a hely és a pár napos szoktató etetést is magam mögött tudhattam, következett a horgászat. Az első alkalommal kissé felemás érzésekkel ültem ki a pontylesre, ugyanis sikerült egy frontbetöréses napot kifognom. Borult jobbról, borult balról, öröm az ürömben, hogy egészen közel, mindössze pár méterre álltam kocsival a horgászhelyemtől, így a botok és a merítő a parton várta a kapást, a maradék holmim és jómagam pedig biztos helyen, az autóban. A vihar elmaradt, a front átvonult, én pedig gyorsan kicuccoltam az autóból és élvezhettem tovább a horgászat minden apró örömét a friss levegőn. Ahogy az időjárás jobbra fordult, egy határozott, húzós kapással megérkezett az első halam. Rövid időn belül – hála az erős, jól összehangolt felszerelésnek –, kifordítottam a nádból és merítőbe tereltem egy jó ötös forma, hibátlan, vad tövest. Szerencsére a közelemben horgászó sporttárs rögtön a segítségemre sietett, és kérésemnek eleget téve készített néhány képet rólam a hallal. Megcsodáltuk a gyönyörű pikkelyest, a hosszát lemértem, majd óvatosan elengedtem, mondanom sem kell, nagyon elégedett voltam.
Forró nyomon
A következő horgászatra még nagyobb tettvággyal indultam. A helyválasztás rendben, a taktika működik, halat már fogtam, mi baj lehet? A felszerelésen, etetőanyagon és csalizási módszeremen nem is változtattam. Időváltozás még a láthatáron se volt, ezért tikkasztó meleg idő jellemezte az egész délutánt. Türelmesen ültem és vártam, hiszen jól tudom, a fényváltás órái szinte mindig jó eséllyel kecsegtetnek. Megérzésem nem csalt, napnyugta előtt egy órával ismét egy határozott, húzós kapásra emeltem rá, s rögtön tartottam is be a halnak, ugyanis kirohant a nád mentén. Persze ez csak a szokásos: halam vaddisznó módjára csörtet végig a nádason, adrenalin-szint az egekben – ezért imádok pontyra horgászni. A jól összehangolt felszerelés most sem okozott csalódást, hamar megszelídítettem ellenfelem, és a merítőmben pihent az újabb vad töves. Súlya körülbelül négy kiló lehetett, a hosszát pedig szintén feljegyeztem. Kattintottam néhány képet a hibátlan szépségről, majd útjára engedtem. Hamarosan itt a nász, rajtuk múlik az utánpótlás, sok kis pontynak fognak ezek a halak életet adni a közeljövőben.
Merj változtatni!
Teltek-múltak a napok, a kapások azonban elmaradtak. „Ha a halak mennek, nekem is mennem kell!”, gondoltam, ezért új helyet kerestem és próbáltam halak nyomára bukkanni. Nem győzöm hangoztatni, hogy a vadvízi horgászat nem csak sikertörténetekből áll, hiszen minden év más, és minden szezonban kijut a kudarcokból is jócskán. A víz sokat megélt őslakóit becserkészni hatalmas feladat: eljutni a kapásig egy dolog, ami pedig utána következik, na, az már egy külön fejezet. De erről majd egy másik írásban…
Fotók: Bottyán Marián
