Adhatnám az „avagy a hihetetlen rekordok hétvégéje” alcímet is ennek a résznek, de nem teszem, mert ez most nagyon komoly horgászati élményekben fog bővelkedni. Hihetetlen, mert halat fogtam, nem is keveset és nem is kicsiket, valamint rekord, mert sikerült végre a sok éve stagnáló egyéni pontyrekordomat megdöntenem! Ráadásul úgy átlagban sem fogtam még ennyi és ekkora halakat ilyen rövid idő leforgása alatt, főleg nem saját készítésű csalikkal. Lássátok hát ti is a csodát, ma az Adácsi-víztározóról jelentkezem!
Garantálom, hogy most csömörötök lesz a sok halas képtől, mindenféle méretben lesznek gyönyörű pontyok és boldog horgászok! Olyan lesz, mint egy termékreklám, pedig nincs eladó a benne szereplő cuccaimból semennyi sem! Én is úgy vettem mindent.
Egyszer nekem is lehet piszok szerencsém, nem? Természetesen ez nem sikerült volna olyan barátok nélkül, akik mindvégig hittek bennem, a tudományomban és hagytak érvényesülni… és persze nem sikerülhetett volna nagyon ütős, saját készítésű csalik nélkül, amikbe minden tudásom és a sok éves professzionális rutinom belegyúrtam! Nézzük sorjában, hogy lettem - ha csak két és fél napra is - komoly pontyfogó! (Hú, hogy ez már milyen öntelt duma volt, nem?)
Már tavaly felmerült az igény, hogy szeretném kipróbálni az Adácsi-víztározót mint horgászhelyet. Szerencsémre helyi erőként adott volt Sípos Zsolt - közismertebb néven Boci -, aki egyébként is profi ismerője ennek a víznek. Az idén aztán beélesítettük az időpontot és alaposan leszerveztük a hosszú hétvégénket. Nem hagytunk ki természetesen egy fogvájót sem a szervezésből, hogy ne kelljen nélkülöznünk az ottani szigeten semmit, de az időjárás és egyéb körülmények se tudjanak gátat szabni a szórakozásunknak! Röviden, Bocival meghívattuk magunkat. Örök hála a szervezésért Bocinak, nem volt benne hiba!
A velem együtt járó rontásnak köszönhetően az addigi nyárias, meleg időjárás az érkezésünk napjára 60-80 km/h sebességű széllel és fronttal kecsegtetett, mi több rémisztgetett is. A mintegy 24 órán keresztül tomboló szélviharban, tarajos hullámokban kellett beköltöznünk a szigetre, amibe egy-egy alapos, előre be nem kalkulált fürdés is bele kellett, hogy férjen! Így történhetett meg, hogy az első fuvarral, amivel Boci becsónakáztatott engem is, derékig csuromvizes lettem, ezért első dolgom a vizes ruháimtól való megszabadulás volt. Nos, a környékbeliek nem hiszem, hogy örültek, mikor meglátták a - szinte - pucéran rohangáló és száraz ruhát kereső szigetlakót… aki értelemszerűen én voltam.
A már nem teljesen új, éppen második alkalommal velünk tartó új sátrunkat is nehezebb volt felépíteni ebben a szélviharban, utána viszont ez tűnt a legbiztosabb pontnak a szigeten! Este 6-ra beépült a terep, mindenki tudta miért jött, hol lakik, mit akar! Kezdődjön, amiért jöttünk, jöhet a peca! Golyósok, ólmok, zsinórok, golyók: irány a víz!
Nem tudom, szándékosan-e és ha igen, akkor miért nem… szóval, hogy miért pont én kaptam meg azt a sziget előtt keresztben húzódó markáns akadósornál lévő helyet, ami mentén Boci egyik szélső pályánkat kialakította? Gondolkodtam, mi motiválta Misót és Bocit, amikor nekem szánták ezt az ínyenc helyet? Alapesetben, mivel én kerültem be elsőnek a szigetre és kezdtem el a belakást ott, eleve a jobb szélen kezdtem építkezni. Alapesettől eltekintve pedig ez nem jelentett sokat a horgászhelyek kiosztásában, amikor a fiúk egyhangúlag a jobb szélre „engedtek” a rod-podommal. Mondjuk, az akadósorról már csak akkor esett szó, amikor a behúzáson és/vagy a bedobáson agyaltunk a felcsalizott szerelékeinkkel. Kicsit megijedtem, hogy mi lesz velem, ha véletlenül kapásom lenne, és a halam berongyol az akadósorba, ami egy komplett erdőrészlet… De ezt a gondolatot, mármint a kapásokét, egyelőre elhessegettem, mivel rontásom ismeretében nem reménykedtem túl nagy mozgásban!
Mivel mindennel kész vagyunk, csak a csali bejuttatása következik, egy fejezetet szánok a csalijaimra: ahogy már ígértem egy korábbi írásban is, saját készítésű bojlijaimat mutatnám be! Kezdem a végével, miszerint a kész bojliból többeknek adtam mintát, akik szinte rendre megelégedéssel jeleztek vissza, bő 3 és közel 10 kiló közötti halakat fogtak, többen is és többet is! Ettől fel is bátorodtam, ugyanakkor önmérsékletre is intettem magam, mert teljesen tudatában voltam annak, hogy az én kezemben ez a csali, legyen akármekkora csoda, nem fog ugyanúgy működni! Szóval, az idén nyáron elkészített halas-banános és a halas-májas bojlijaim receptjei (akit nem köt le egy bonyolultan leírt bojlirecept, most ugorhat egy nagyot!):
Az alapmixek beazonosítása kicsit kacifántos lesz, ugyanis többéves maradékokból és azok feldúsításából álltak össze, amit nem egyszerű precízen leírnom, lévén már elég sokféle összetevő volt benne, illetve elég régóta hánykolódtak diribdarabban a garázsomban ahhoz, hogy teljesen pontos értékeket adhassak róluk. Ezért megpróbálom a régebbi receptjeimből kikalkulálni az összetevők arányait. Tehát az alapok:
Alapvetően két csapásirány volt, egy fűszeres-halasabb és egy halas-édesebb. Az édesből annak idején kivettem valamennyit és narancshéjas, kakaós, süteményes-kekszes, sőt, még kávés próbálkozásokat is tettem, ami nem igazán tűnt jónak, ezért hagytam a maradék mixet a dobozában.
Tehát a fűszeres-halas alap összetevői a teljesség igénye nélkül (nem írom az összetevők %-ai elé a körülbelült, de képzeljétek oda!): 50% Big Carp Borsos-Halas (Fish & Black Pepper) mix, 20% halliszt, 15% nyúltáp darálva, 5% kukoricaliszt, 3-5% nectarblend, 3-5% semoline, a többi pedig pirított és darált madáreledelből, földimogyoróból és kevés tejporból állt össze.
Az édes alap összetevői: 40% Big Carp Csokifúzió mix, 15% lucernaliszt, 10% nyúltáp, 10% zsíros tejpor, 10% kukoricaliszt, 5% halliszt, 3-5% nectarblend plusz a pirított, darált madáreledel, földimogyoró, kekszdarálék.
Az utóbbiból vettem ki tavaly valamennyit, amihez a télen gyűjtött, szárított és ledarált narancshéjból tettem hozzá kb. 20-25%-ot és jócskán kakaóport, egy másik adaghoz pedig őrölt kávét… egyik típus sem adta vissza a hozzá fűzött reményeimet! Viszont a mixek maradékaiból most használtam fel az idei bojlikhoz valamennyit.
A fenti alapokból a maradékokat szedtem most elő és először is csináltam két új alapot, mégpedig a fűszeres-halashoz tettem kevés édeset és viszont, tehát az édeshez tettem fűszerest is. Hogy miért tettem ezt? Bojlis körökből származó barátaim javasolták már többször, hogy amikor már minden tudományos hipotézisnek „ellenáll” a rendkívül precízen elkészített bojlim, amikor nem hozza az eredményeket, akkor csak úgy találomra keverjek össze mindent mindennel, és abból készítsek bojlikat, annál ütősebb még sose készült! Nos, most ha nem is annyira drasztikusan, de kipróbáltam ezt!
- A halas-májas bojlihoz készülő alapba, a fűszeres alapmixhez tettem kb. 20-25% édeset és tettem még bele kb. 10% szarvasi tilápia pelletet (természetesen őrölt állapotban), még 20% hallisztet, 1 kg SZAT pelletport és 1/2 kg semoline-t, ezzel ez a mix végleges formát öltött.
- A halas-banános bojlihoz készülő alapba, az édes mixhez tettem kb. 10-15% fűszeres-halas mixet, 10-15% kakaós, narancsos, kávés mixet, 10% hallisztet, 1 kg SZAT pelletport, valamennyi friss tejport, 1 tasak banános étvágyfokozót (0,2 kg-os) és 1/2 kg semoline-t.
A szárazanyag ezzel kész is van… huh, remélem, legalább valamennyire érthető voltam eddig?!
A folyékony összetevők: A folyadékok alapja minden esetben CSL volt, vizet nem is tettem semmihez sem! A halas-májas bojlihoz értelemszerűen májas, borsos, frankfurtis CSL adalékot tettem 800 grammot, halolajat 200 grammot, Berkley Gulp Fish & Livert 200 grammot, Concept 4U Stimulator Liquidet 100 grammot, promotor aminóból 100 ml-t, SBS Flavour Liver aromát 50 ml-t, heringolajat 50 grammot és végül a maradék dipjeimből - persze a büdös és a fűszeresekből (a májasra hajazókból) - további kb. 100 grammot. Ezt a löttyöt alaposan összekevertem, kivettem későbbre, dipnek belőle, a bojlihoz 1.300 grammot hagytam. Ebből az 1.300 grammból készült a bojlim, ehhez kevertem még 50 gramm Betain HCl-t, 10 gramm májport és 100 gramm sót. Feltörtem 40 db tojást, ami 2.000 gramm lett kereken és hozzákevertem az 1.300 gramm löttyöt, tettem hozzá egy marék vörös kölest, ami együtt 3.500 gramm lett. Ez felvett összesen 6.400 gramm májas-halas mixet.
Nem húzom az időtöket, a gyúrás, a görgetés a főzés és a szárítás következett, amit már szerencsére rutinból megcsináltam, viszonylag rövid idő alatt. Nem mellesleg első méréskor (két nap szárítás után) 8,45 kg lett belőle.
A halas-banánoshoz a folyadékok: vegyesen édes kukoricás, mézes, tutti-fruttis, scopexes CSL-ből mintegy 600 grammot, 100 gramm halolajat, hozzá 100 ml tömény banán aromát, promotor aminóból közel 100 ml-t, 100 ml Sensas Aromix keszegest, 100 ml melaszt és még vagy 100 gramm vegyes édes dipet és élelmiszerfestéket (folyékony sárgát vettem a banán miatt, de a mix teljesen elnyomta, így csak a mennyiséget szaporította). Ebből, miután összekutyultam, egy flakonba szintén kivettem dipnek, a többiből készült a bojli. Ebből mintegy 1.000 grammnyival kezdtem a bojlikészítést, ehhez tettem 35 db tojást, amik 1.600 grammot tömeget képvisletek, továbbá 50 gramm Betain HCl-t, 20 dkg cukrot, egy marék vörös kölest és végül kb. 4.200 gramm halas-banános alapmixet. Szintén gyúrás, görgetés, főzés és szárítás következett. Ebből az első mérésnél 6,8 kiló bojli lett.
Na, végére értem… el sem hiszem! Remélem, kevés homályt hagytam benne!
Visszatérve a vízpartra tehát az első behúzásnál tartunk, a nagy szélben a két sült hal (a két behúzóst (Misó és Boci) neveztem el sült halnak, mert az erős szél miatti nagy hullámokon vergődő kis gumicsónak aljában ülve úgy néztek ki, mint két sütnivaló keszeg a forró olajban) nagyjából precízen behúzta a szerelékeket, ráetetett pár szem golyót és pár marék magot vegyesen. Kértem Misóékat, hogy a bójám előtti, kb. 10-20 méteres sávban is szórjanak valamennyi etetést, ha éjszaka úgy kell visszadobnom, akkor ne legyen az etetés hiánya probléma. Ugyanis a bójám kb. 130 méterre volt, amit nem tudok pontosan megdobni (de talán még pontatlanul sem)! Ezzel a behúzással azt hittem, reggelig el is leszek (kapás nélkül), ezért - lévén este 6 óra - már az éjszakára készültünk.
Mivel erősen tombolt még a szél és néha esett is valami, a sátorba húzódás mellett döntöttünk. Boci ekkor állt elő az ötletével, miszerint ő pácolt be kolbászokat, amiket - amennyiben tud majd végre valami tűzszerűt csiholni - megsütne és közösen elfogyaszthatnánk vacsorára. Köszönettel elfogadtuk, de személy szerint aggodalommal töltött el Boci tűzgyújtási próbálkozása, mert egy több évvel ezelőtti, domoszlói példán okulva, amikor az akkor új oldalfalas ernyőnket úgy felfüstölte, hogy azóta sem ment el a szaga, szóval az új sátrunkat féltettem a füstszagtól, de nagyon! De mily meglepő, pillanatok alatt olyan tüzet rittyentett „kismarha” barátunk, hogy a kolbászok virgoncan, percek alatt rozsdaszínűre és illatosra sültek rajta! Jót vacsoráztunk, majd rátértünk egy fontos programra, a kártyázásra. Ezt aztán kimerülésig játszottuk…
Hamar elpilledt a banda és már a lefekvéssel voltunk elfoglalva, amikor éjfélkor, a sötét csendből felüvöltött a kapásjelzőm, pontosabban a rádióm, mert a jelzőimet le szoktam némítani, csak a rádiómnak adok hangot. Szóval, felsírt a rádióm és én fejvesztve rohantam a botomhoz, vágtam be és reménykedtem, hogy egyrészt nem a vízben lévő erdőbe szalad a hal, másrészt hogy értelmes halat sikerül majd a saját bojlimmal a szájában partra terelnem, harmadrészt pedig, hogy sikerül partra terelnem! Hát, sikerült…
11,74 kg-os lett és gyönyörű! Fotózás, mérlegelés, visszaengedés és a gratulációk fogadása után újracsaliztam és visszaküldtem az előző helyre, legalábbis annak közelébe! Nem láttam, hova sikerült, de reménykedtem, hogy mivel feletettek nekem egy sávot a bójám előtt, vélhetően etetett helyre sikerült bejuttatni a halas-májassal felcsalizott horgot.
Egy kicsit megnyugodtam, hogy innen már hal nélkül - és nem is akármilyen nélkül! - nem megyek haza! Ám ezzel még nem volt vége ennek a hajnalnak… Két óra múlva ismét felsírt a sátrunkban lógó rádió. Futás kifelé, mert megy a hal az ágakba! Bevágás, doblefogás és pumpálás… nehogy már elmenj! Ismét jót küzdöttünk egymással, nőm segítségével ismét mértünk, fotóztunk, visszaengedtünk, újracsaliztam, visszadobtam és már mentünk is lefeküdni! Mint a profik! Ja, ez 4,42 kg-os volt.
Azt reméltem, hogy ennél rosszabb már nem lehet, csak jobb ez a hétvége! Be is jött, ismét két órácska alvás és reggel fél hatkor zene füleinknek! Nem sorolom ismét, a lényeg, hogy merítettünk nejemmel egy 7,16 kg-os pontyot és a rutinos visszadobás után még terveztünk aludni egyet! Viszont még a kezemet sem töröltem meg, amikor a középső botomra szerelt orsóról kezdett el fogyni a zsinór. Nosza, hát ne engedjük messzire őkelmét, bevágás, fárasztás, vezetgetés az akadók előtt, majd a szákolás, mérés és visszaengedés jött. 2,14 kg-os volt. Újracsalizás, visszadobás után tudtunk csak elmenni aludni még egy kicsit…
A „másik szektorok” reggeli készülődésére ébredtem, hallottam, amint furcsállották, hogy nem ott, nem úgy vannak a merítők, pontymatracok, ahogy éjszaka hagytuk. Hát igen, felvilágosítottam őket, hogy elnémított jelzőimnek köszönhetően nem sokat tudnak a hajnali történésekből.
Persze elismeréssel éltek irányomban, együtt örültek velem, hogy végre tudok halat fogni. Nagyon kedvesek voltak, hogy nem kezdtek irigykedni, ritka jó barátok! Mondjuk, egy hátránya volt a dolognak, tudniillik, minden halamra kellett innom egy nyelet hózi ógyas pólinkót! Ezen a hétvégén, dacolva az absztinenciámmal, legalább 10-15 cent rövidet voltam muszáj meginni!
A közös reggeli után nekifogtunk a nappali halfogásnak. A szél még mindig elemi erővel tombolt, ezért a behordásról le kellett mondanunk. Nekifogtunk a dobálásnak: vállból leszakadó karokkal igyekeztünk a szerelékeket minél beljebb és a bójáinkhoz közelebb juttatni. Bocinak jutott ebben nagy szerep, mert neki valami olyan egyedi dobóstílusa van, hogy elképzelhetetlen az azt nézőnek, hogy azzal olyan messzire és olyan precízen be tudja juttatni a végszerelékeket! Valószínűleg jól végezte munkáját, ugyanis bedobás után nem túl sokára egy szép hal jelentkezett be nála. Volt öröm, boldogság, velkámital, minden. Jó hetes ponty került rövid időre szárazra, majd vissza a helyére.
Délután meglátogatott bennünket Dottóre barátunk Egerből, Boci volt a révész, a hullámzó tavon csuromvizesen hozta be barátunkat. Valahogy ismerős volt a szitu, nekem is bevizezte a nadrágomat, kezdtem valami szándékosságot felismerni a dologban. Persze, Boci nem olyan…
Dottóre már nagyon régen suhogtatott bojlis botokat, ezért megengedtük neki, hogy bedobjon pár szereléket a jó helyre. Volt ott olyan suhogás, mikor Boci is bemutatta tudományát, hogy elnyomták a lassan enyhülő szelet! Doki, ha már be tudta dobni a cuccot jó helyre, hát a rajta jelentkező halat is kiszedhette! Így történt, hogy Misó egyik botján maszatolós kapással érkező „levesponttyal” fényképezkedhetett, majd ennek örömére, de fájó szívvel el is köszönt tőlünk és eltávozott.
Ezen a délutánon Misónak is volt sikerélménye (sajnos, mint később kiderült, az egész hétvége egyetlen pontyzsákmánya volt ez számára), egy bő 4 kilós tövest vett ki majd küldött vissza a helyére.
Alaposan megéheztünk a nagy halkitermelések alatt, ezért a Boci által felajánlott sertéspörkölt hozzáférhetőségét kezdtük el firtatni. Misó végre kiélhette szakmája előnyeit és egy szélvédett tűzhelyet épített, ahol Boci príma kaját főzött nekünk. Sertéspörkölt készült krumplival összefőzve. Ismét füstmentesen, szinte észrevétlenül kezelte a tüzet, szerintem valami továbbképzésen vett részt a domoszlói eset óta!
Fenséges vacsoránk volt ismét, nem csoda, ha kissé elpilledtünk. Csendes mélázásunkból Duba barátunk ébresztett fel, mikor hívta a révészt, hogy menjen ki érte, hogy bejöhessen hozzánk és megmutathassa nekünk egyrészt magát, másrészt halfogási tudományát.
Rég nem láttuk már őt, nagyon kellemes volt az üdvözlés. Duba megerősítette a brigádot pár somlóival és némi itókával. Ezúttal - az ő kedvéért - átmenetileg a diétámról és az antialkoholizmusomról is lemondtam! A velkámitalok után hamarjában felszerelt és behúzatta ő is a szerelékeit.
Mivel a szél szinte teljesen elcsendesült, a fiúk minden szereléket rendesen be tudtak húzni. Én ismét kértem Misót, hogy a bójám előtti placcot is szórják meg egy kicsit, mert ez a szisztéma előző éjszaka is bevált.
Az est további része a poéngyártás, cinkelés és a cinkelés elviselése körül forgott, nagyon jó, emelkedett hangulatban ért bennünket a parton az éjszaka dereka. Szinte már menetrendszerűen, talán kicsit hamarabb, mint előző este, szóval 11 után valamennyivel Duba botján jelentkezett az este első jövevénye, egy gyönyörű, egészséges és jól küzdő 4,44 kg-os tőponty. Fotózás, mérés, visszaengedés… a rutinos mozzanatokat az ismételt bevetés követte, majd ismét vissza a poéngyárba. Kaptunk mindnyájan bőven a viccekből és igyekeztünk adni is!
Éjfélkor pedig - rettenetes intenzív kapással - megérkezett eddigi horgászéletem „nagy hala”. A bevágást követően a fárasztás sem volt vele egyszerű. Kifejezetten agresszíven viselte a piercinget a szájában, igyekezett is azt mindenáron kiköpni. De nem hagytam! A banda persze egy emberként szurkolt nekem és a halnak is. Reménykedtem, hogy nem szurkolják le idő előtt a horgomról! Duba fotózva dokumentált, Misó és Boci pedig a merítővel szűrte a vizet előttünk, igaz, a hal még több tíz méterre bent járt a tavon. Misó egyébként két sikertelen próba után kapott még egy esélyt a merítésre, aztán jeleztem neki, hogy elveszem a merítőt…
Sikerült! Megvan! Mindenki némán, meghitt hallgatással jelezte, hogy kivételesen szép és nagyméretű halat sikerült kikényszerítenünk a matracra. Jöttek a vállveregetések a jó szándékú káromkodások és gratulációk. Gondos előkészítés után dupla matracon, folyamatos locsolás közben mértük a halat. 15 kilogramm, igen, pontosan 15 kilogramm! Az eddigi pontyrekordom 14,40 volt és már nagyon régen sikerült azt is kifognom, így időszerű volt a lista frissítése! Meglehetősen büszke voltam magamra és hálás a barátaimnak, hogy a segítségükkel sikerült elérnem ezt!
Csináltunk pár fotót a halról, de Misó javaslatára pontyzsákba tettük, hogy reggel, nappali fénynél készülhessen róla még szebb és jobb fotó is! Mellesleg soha többé nem teszek ilyet, mert reggelre a hal olyan szinten nyerte vissza életkedvét, hogy sokkal nehezebb és kockázatosabb volt sérülés nélkül fotózni!
Javaslat: Ha van egy jobb képek készítésére alkalmas, jó vakuval ellátott fényképezőtök, akkor javaslom, hogy ott azonnal, az éjszakai fényeknél készítsetek a halakról fotót, akkor még eléggé el vannak pilledve a fárasztás miatt ahhoz, hogy ne törjék magukat halomra! Lehet, hogy a nappali fotók szebbek, precízebbek, de sokkal nagyobb a kockázat a hal sérülésére!
Miután lezsákoltuk a halamat, alig dobtam vissza a felfrissített májas bojlikat a bójám közelébe, Duba botja alatt lendült fel a swinger és kényszerítette futásra a mérnök urat! Ismét egy termetes, 6,88 kilós pontyot szákoltunk meg neki, amit az én kapitálisom mellé zsákoltunk, természetesen külön zsákba! Persze, erről is készítettünk pár éjszakai fotót, de ekkor még elsősorban a nappali fénynél való fotózásra készültünk. Hajnali fél négykor nekem kellett felugranom a sztendupkámedis padtól… kifárasztottam egy 8,32 kg-os tövest, ami szintén modellt állt pár éji fotóhoz, aztán ment egy zsákba. Ezután 3/4 5-kor Duba jött egy 4,60-as ponttyal, majd én egy kerek négykilóssal, amik már mentek vissza a tóba, hiszen volt elég fotóznivalónk így is! Ugye, hogy van itt hal, nem? Ilyen egy üzlet, ha beindul?! És még csak szombat hajnal van… mi lesz még itt?
Duba és Misó még belefogott egy veszélyes vállalkozásba, mikor próbálták megmelegíteni a sertéspörit és nagy fakanállal egyensúlyozva eszegettek belőle. Végül jóllakottan köszöntek el, így feküdtünk le. Nekem azonban nem tartott sokáig az alvás… pár perc múlva sétálhattam ki - inkább már csak félálomban botorkáltam és rúgtam fel mindent -, siettem a botomhoz, amiről a zsinórt valami halszerű lény őrült iramban tekerte le maga után! Csendes fárasztás után egy kb. 2 kilós pontyot fotóztam a matracon, majd engedtem vissza és ezt követően - ezen a hétvégén először jutottam ilyen elhatározásra - nem dobtam már vissza, mert rettenet álmos és fáradt voltam, kissé megcsömörlöttem a sok rohangálástól és az éjszakázástól, na meg a sok élménytől is. Arról már ugye szóltam, hogy ezek a zsiványok minden halam után belém erőltettek egy-egy nyeletnyi „tüzesvizet”, ami azért ennyi alkohol nélküli idő után erősen elnyomott. Nem volt semmi bajom, de maradjunk annyiban, hogy fáradt voltam… Jót is aludtam!
Szombaton délelőtt végre szélcsend és csend fogadott, amitől aztán a napsütés került túlsúlyba, ezért kifejezetten nyárias, meleg időnk lett. Dubának sajnos mennie kellett, a társaság visszafogyott az eredeti létszámra, így folytattuk tovább a halak riogatását. Már akinek sikerült…
Mára mi vállaltunk egy főzést, mégpedig egy vaddisznópörköltet gombával, májjal. Mivel nem volt akció a botjaim környékén, volt időm precízen végignézni, ahogy nőm mindent előkészít és nekem jutott a szörnyű fontos feladat, hogy összerakjam a pörköltet és a tűz fölé lógassam a bográcsot, hogy ott lassú tűzön megfőjön a vadhús. Nem volt egyszerű… de legalább finom lett! Nekem legalábbis ízlett…
Nem tudom, érdekel-e valakit az állítólagos „gasztromán” oldalam, de leírom a vaddisznópörkölt receptjét, ahogy ott készítettem:
Vaddisznópörkölt csiperkegombával, csirkemájjal: a bográcsba alulra csontosabb húsokat teszek, rá (bolti üveges) lecsót (2,5 kiló húshoz egy üveggel), majd megszórom a hús 15%-át kitevő, apróra vágott vöröshagymával. Ezután megint hús és kevés fűszer (rostált Vegeta, só, bors, babérlevél, kevés köménymag) következik. Vizet szinte nem is teszek hozzá, inkább jófajta vörösborral öntöm fel (ezt egy liter kékfrankossal készítettem). Ez így mehet is a tűz fölé, és amikor kb. 70%-os a hús, rádobom a gombákat, majd mikor kb. 90%-os a pörkölt készültsége, rádobom a májat, mert annak egész kevés főzés kell! Köretnek főtt burgonya a legmegfelelőbb.
Ezen a napon nem volt említésre méltó halunk, talán az időváltozásnak köszönhetően. Az estére azonban mindent be kellett vetnünk, a két „sült halnak” legalábbis, hogy méltó lezárása legyen a hétvégénknek! Én maradtam a megkezdett és bevált csapáson, a májast erőltettem.
Ezen az éjszakán kicsit később jelentkeztek a golyófalók. Hajnali fél kettőkor sikított fel a csendes sátorban a jelzőm. Futás! Esés, kelés, bevágás, megvan! Egész jó hal lett! Jól megdolgoztatott, a matracon jól le is szidtam! Azonban megdicsértem, amiért ekkorára nőtt, pontosan 8,30 kilósra. Persze, ment vissza folytatni a lakmározást!
Teljesen megnyugodva csaliztam újra a horgomat és feküdtem vissza. Volt bennem egy kis önteltség, de olyan ritkán történik velem ilyesmi, hogy úgy éreztem, néha megtehetem! Tudom, a büszkeség a bukás előjele, de nem érdekelt, bukjak bele, ezek a halak jó ideig feltöltöttek! Nagy önbizalmamban nem sikerült sokáig aludnom, mert ismét felüvöltött a rádióm… Bevallom, már akkor fontolgattam, hogy nem dobok vissza, mert kezdtem kifáradni! Öreg vagyok már én ezekhez az izgalmakhoz! Nem húzom a szót, egy 3,3 kilóst sikerült kicsévélnem. Már segítségem sem volt, csak a matracon fotóztam és rögtön engedtem is vissza.
És tényleg nem dobtam már vissza! Reméltem, hogy a fához döntött botomra már nem lesz kapásom, amíg alszom! Reggel pakolós zajokra ébredtem. A többiek már javában készültek haza! Mondom, egyrészt, „mi ez a zaj?” Másrészt, „mi ez a készülődés, ti nem akartok már halat fogni?” Valami olyat hallottam fél füllel, hogy „kabbe…”, de nem értem, mire volt ez válasz?!
Miután kicsit fittebb lettem az alvástól, új csalikkal visszadobáltam. Hátha… értitek, nem lehet itt hülyéskedni, ha jön, hát jöjjön!
Nőm is nekifogott sátrat bontani, amiben segítettem, nehogy már azt higgyék, hogy törtető vagyok és semmi mással sem foglalkozom, csak a halak beterelésével! Viszont nekem itt nappal nem volt szerencsém eddig sem, most sem lett semmi. Fájó szívvel, de sok szép élménnyel búcsúzkodtam a szigettől és pakoltam be a révbe, remélve, hogy kifelé nem fürdet meg Boci! Kicuccoltunk és elbúcsúztunk a helyiektől, a helytől.
Mi is szokott a cikkeim végén lenni? Ja, a köszöngetés…
Köszönöm Bocinak a precíz szervezést, a vendéglátást. Teljesen egyértelmű volt, hogy nagyon nagy energiát és figyelmet ölt bele ebbe a hétvégébe! Köszönjük az Adácsi-víztározónak, hogy erőt és sok szép halat meríthettünk belőle! Köszönjük a halaknak, hogy értékelték az igyekezetünket és köszönöm magamnak, hogy végre sikerült egy ütős csalit kreálnom!
Mert horgászni és kedves barátokkal lenni - és közben nagy halakat fogni - jó!
Írás, fotók: Jeszy
Photoshop: Jeszy Andi
