Nem egy egyszerű hétvégéről fogtok most olvasni, és bár nem fogtok kapitális halakat látni, reményeim szerint így is érdekes lesz sokak számára az egyedisége miatt! Sokunk fantáziáját - nem csak az enyémet - bizonyára megmozgatta már, hogy milyen lehet, ha egy, a külvilágtól, ha nem is hermetikusan, de mondjuk, egy nagy víz által elzárt, lerekesztett, mondjuk ki: elszigetelt helyen tölthetnénk el pár napot a kedvelt időtöltéseinkkel. Nos, a több évi tervezgetés után most a Duna paksi szakaszán, az ordasi (Duna NHT) pályával szembeni szigetre, az Ordasi-szigetre költöztünk több mint 3 napra. Olvassátok el, mi történt ott velünk! Jöjjenek hát az újabb receptek, javaslatok, jó tanácsok és konkrétumok…
Még egyszer tisztázzuk még az elején: ha a helyszín és a körülmények nem lennének exkluzívak, akkor nem érdemelne meg egy külön részt a sorozatomban, hiszen nem olyan halakat, nem akkorákat és nem annyit fogtuk, amiért mentünk, bár lesznek benne szép halak is, de azokat a falu felőli kövezésen is nagy valószínűséggel megfoghattuk volna! Ne várjatok hát csodát, csak egy érdekes élménybeszámolót! Csajom tette lehetővé e rész létrejöttét, méghozzá pickerbotjával kifogott halaival. Köszönöm neki és neki is ajánlom ezt a fejezetet!
Talán két éve annak, hogy többedmagammal sóvárogva néztünk az éppen aktuális Duna NHT közben a túlparti sóderos, növényzettel alaposan benőtt, lakat nélküli (értsd: lakatlan) szigetet, milyen lehet ott a horgászat? Tervezgettünk is, de egyikünk sem merte még bevállalni az ismeretlent, meg volt is egyéb gondunk, dolgunk, így lassan őröltek a malmaink. Az idén aztán felbátorodtunk és elkezdtük konkrétan szervezni az „elszigetelést”, ahogy elneveztem. Kérdezgettem a helyi csónakos pecásokat, milyen az ottani terep, milyen a meder, milyen a víz, szabad-e sátorozni, lehetnek-e kapitális halak? Az igazat megvallva sokan sokfélét állítottak, ebből nem tudtam leszűrni a valóságot, így ötletelni voltam kénytelen. Talán legtöbbet három megbízható ember segített, egyik Jantner Csabi, aki személyesen, csónakkal járta be a környéket a kedvemért, másik a dunapataji horgászboltos, Csókás Andris, aki rendszeresen horgászik a környéken, a harmadik pedig ki más, mint Simon Gábor, az ordasi gátőr, a maga nagy rutinjával!?
Csabi javasolta a sziget feletti ráfolyást, ahol az akkori vízállásnál sóderdombok és közte lagúnák alakultak ki, ahová előszeretettel álltak be a kapitális amurok. Az ötlet - bár tetszett - azért nem volt alkalmas számomra, mert erős apadást jósoltak erre a hétvégére, így félő volt, hogy az egyik este még meglévő befolyást másnap már nem találom, mert eltűnik a víz, legalábbis annyira leapad, hogy a halaknak eszük ágában sem lesz arra eszegetni! Másrészt mivel ráfolyás, így megnehezítené a folyással szembeni horgászatot a felém sodródó, hömpölygő víz, nagy valószínűséggel folyamatosan jönne felém a felcsalizott végszerelékem. Legalábbis én magamban így modelleztem… Csónakból persze tökéletes lenne, de az nekem nem volt, így arra nem is kalkulálhattam!
Andris a sziget felső végén található kőrugany alatti 100-150 méterre lévő helyeket ajánlotta, mondván, ott minden körülmény adott a terveimhez. Végül Simon Gabi, aki vállalta az átköltöztetést egy hatalmas ladikkal, adta meg a lehetőséget, hogy nézzük végig a szigetet és döntsek én a legjobb tudásom szerint! Valójában ő segített a legtöbbet ezzel, mert végképp elbizonytalanodtam, de mégsem hibáztathattam senkit sem a döntésem miatt!
Egy kicsit még kanyarodjunk vissza az előkészületekre!
Rengeteg cuccal készültünk, nem számíthattam gyors segítségre, ha valamiben hiányt szenvednénk. Sem (ivó)víz, sem áram, semmi sem, ami normál körülmények között adott lenne és esetleg szükséges is! Az időjárást is nagyon vegyesre jósolták, kánikulai hőséggel, esővel, viharos széllel, hidegfronttal, tehát ruházattal is alaposan és széleskörűen kellett készülnünk. Arról már nem is beszélve, hogy - számítva a viharokra, viharos szelekre, amiben nem biztos, hogy ki tudunk jutni a szigetről vasárnap - könnyen előfordulhatott, hogy maradnunk kell egy pár napot, amire kell majd ital, étel pluszban is! Ha a hőség dominál, akkor a hűtést meg kell oldanunk, ha segítséget kell hívnom, kell telefon, amihez áram kell, így aggregátort is vinnünk kellett. A tisztálkodás már csak luxus volt, de erre is gondoltunk, egy mobil zuhanyzót vittünk magunkkal. Szóval a horgászcuccokon felül is volt rengeteg áthordani valónk! Ha így utólag végiggondolom, egy kilónyi terhet körülbelül tízszer kellett megemelnem, odébb vinnem, mire a szigetre be- és onnan hazajutottunk!
Javaslat: Aki hasonló nomád módon és nehezen megközelíthető helyre tervez turnét, legyen tisztában vele, hogy amit nem visz, az nincs és egy könnyen nem is lesz ott! Tudom, most azt mondjátok, mekkora okosságot sikerült leírnom, de gondoljatok a dolgok mögé! Ott, egy esetleges többnapos viharban vajon melyikünk nevetné ki az intelmeket, főleg, ha tényleg nagy szükséget szenvedne valamiben! Talán felesleges fényűzésnek tarthatják többen, de szinte csak ezért a túráért szereztem be egy kompakt kis négyütemű, 1000 W-os Honda aggregátort, a lapos és a telefonok töltésére, valamint a tévé nézegetéséhez. Persze, mondhatjátok, miért nem vittem akkumulátort? Vehettem volna, vihettem volna azt is, de azt is csak tölteni kell előbb-utóbb, emellett súlyra sem kisebb, és a jobb minőségűek árban sem sokkal olcsóbbak ennél a megoldásnál.
A másik feltétlen hálás dolog a hűtőbox… ezt már a csépai túrán leírtam, nélkülözhetetlen! A kánikulai hőségben sokkal élhetőbbek voltak a napok hűtött üdítőkkel és a kajáktól sem kellett félnünk, mikor melyiktől lesz hasmenésünk! Ha már itt járunk: italból naponta és fejenként legalább két liter, de ebben a hőségben inkább három, kajából igény szerint, vagy afelett egy kicsivel vésztartaléknak! És ivóvíz, abból semennyi sem elég sokszor! Az kell mindenhez, ha halat süttök, az utolsó mosást mindenféleképpen abban tegyétek meg, ha a mosogatásra, kávéfőzésre kell, akkor is, nyilvánvalóan! Nekünk a hétvégén, úgy, hogy halat nem pucoltunk, ettünk, elfogyott 30 liter csapvíz, igaz a zuhanyzáshoz felesben kevertük Duna-vízzel…
Ruházatban kell napi egy váltás az éppen aktuális időjárásnak megfelelően, egy plusz szárazváltás esős idő esetére és egy hidegebb időre. Javaslom, nagyon alaposan gondoljátok végig, mire van és mire nincs szükségetek!
Vissza a csütörtökhöz, a bejutáshoz, és a hétvége történeteihez!
Gabi a hatalmas ladikkal kétszerre vitt be mindenünket és bennünket. Csajom rémülten utazta végig mind a négy percet, amit a vízen töltöttünk egy-egy úton, így a második menetben már a szigeten maradt és inkább ott cipelte az általunk kidobált rengeteg felszerelési tárgyat.
Mielőtt a végleges helyet kiválasztottam volna, ahogy mondtam is, Gabi végigvitt a sziget mellett, én pedig próbáltam nagyon jó döntést hozni. Végül döntöttem, de mint majd a végén kiderül, nem teljesen jól. Mentségemre szóljon, hogy nem volt radarunk, de még egy mélységmérésre alkalmas tárgyunk sem, az evező nem volt elég hosszú, így saccoltuk a mélységet, de azt is rosszul…
Végül megtaláltuk a helyünket, kipakoltunk, elköszöntünk Gabitól és kértük, néha gondoljanak majd ránk! Főleg, ha vihar lesz…
A táborhely belakása nagyon rutinosan és gyorsan sikerült, nőm rettenetesen gyakorlottan rendezte be a sátrat, amíg én az áramfejlesztőt, a hűtőt és a horgászcuccokat pakoltam ideálisnak tartott helyeikre. Ekkor nekifogtunk a horgászati főtevékenységeinknek! Gondoltam, bemerészkedek - természetesen mentőmellényben -, mélységet mérek és letapogatom a medret, milyen állagú. Ez aztán gyorsan füstbement terv lett, ugyanis a remélt lapályos, lankás, alig mélyülő sóderes meder helyett egy hirtelen mélyülő, nagy törésekkel tarkított medret tapogattam ki, Alig haladtam pár métert, máris a nyakamba tolta a víz a mellényt és a sodrás is olyan erős volt, hogy alig tudtam megállni a lábamon! Pedig ha nekem úsznom kellene, akkor még a mellényem sem mentene meg…
Szóval visszafordultam és magamba roskadtam! Semmi sem úgy van, ahogy terveztem, amire készültem. Gyors a víz és mély, ide nem fognak a nagy halak, főleg az amurok beállni, az tuti! De ha már egyszer belevágtam, emelt fővel csinálom végig, ha kudarcra is vagyok ítélve!
Elővettem hát a rakétát és előkészítettem egy vödörnyit a roppantott és a savanyított magokból, hogy ezzel etessem végig a pályát. Itt jegyzem meg, hogy alaposan felkészültem magokkal, kb. 15 kilogramm savanyított vegyes magot és kb. ugyanennyi frissen roppantott kukoricát, kb. 3 kilogramm búzát, kendert vittem, amiket egymással és CSL adalékkal keverve juttattam be, remélve, hogy erre lesznek érdeklődő nagy amurok és komolyabb pontyok. Előbb azonban meg kellett bizonyosodnom, hogy a felszerelésem hogyan viselkedik majd az etetésen, így hamar szereltem egy 100 grammos tányérólmos, leadcore-os cuccot és bevetettem. Ahogy számítottam is rá, azonnal elkapta a sodrás és vitte Paksig. Ez nem lesz ott jó, közelebbre dobtam, még mindig vitte, még közelebbre, ott hatalmas kutat találtam, amiben a végszerelék elveszett vagy 8 méter zsinórommal és az ólom le is akadt (Mint kiderült az évekkel ezelőtt, évekig itt posztoló kotró végzett itt próbakotrásokat, hatalmas krátereket hagyva maga után…), tehát ez a táv sem volt megfelelő. Végül 20 méterre a parttól találtam olyan sávot, amiben megálltak a szerelékek és nem akadtak le. Nem valami biztató… de mindegy, ez van, ezt kell szeretni!
A végleges távolságot kimértük a parton és két határozott csíkot húztunk a finom homokba, később ez lett az etalon minden bedobáskor. És akkor mehettek befelé a rakéták! Ezen a hétvégén kb. 300-szor lendült a harceszköz a magasba, ami karjaimat is alaposan megedzette!
Az etetés után szerelés, csalizás következhetett és a bevetés, majd a várakozás! Na, ez volt a sok…
A nagy hadonászásban megéheztem és megrendeltem a vacsorát! Mint az urak, ugye? Ekkor nőm kijózanított, hogy nem a szolgám, ha vacsorázni akarok, tegyek is érte, mondjuk, gyújtsak egy értelmes tüzet! Érettem, kérek engedélyt meghunyászkodni! Tűzifából nem volt hiány, a rengeteg, több éves uszadék között rengeteg száraz, könnyen törhető tűzrevalót tudtam összegyűjteni. Látszott is az emberi kéz áldásos és néha bitorló tevékenységének hatása, a pár nap alatt egy kisebb mezőt szabadítottam meg többéves hordaléktakarójától - ki tudja, ezzel kárt okoztam-e vajon a környezetben?
A tüzet nagyon szakszerűen gyújtottam, hiszen szigeti erdőtűz okozójaként sem akartam bekerülni a krónikákba, ahogy a pusztító lángtenger elől a vízbe menekülni sem vágytam!
Javaslat: mivel a szakszerű tűzrakó hely hivatalos megfogalmazását nem ismerem, lévén, nem voltam cserkész, csak a józan ész diktálta feltételek szerint készítettem szabadtéri tűzhelyet. Ha találtam volna nagyobb köveket, akkor azzal körberaktam volna, de közel s távol nem volt annyi és akkora kő, ami elég lett volna a mi tüzünkhöz, így egy kb. 10-15 cm mély és kb. 50 x 50 cm-es tűzgödröt ástam, a kitermelt földet pedig a lyuk köré halmoztam fel. További kb. 1-1,5 méteres körben az aljnövényzetet, az avart is elsöpörtem, mert nagyon száraz és gyúlékony lehetett. Nem raktam nagy, lobogó tüzet, nehogy a környező száraz aljnövényzet a tűzből kiröppenő parázstól meggyulladhasson. Mindezeken túl egy vödör vizet is odakészítettem, ha netalán tán mégis valami gebasz lett volna! Figyeljetek oda, jobb a békesség!
Vacsorára sült kolbász, sült kolozsvári szalonna, sült hagyma és sült krumpli volt, zsemlével, paradicsommal, paprikával. Nem maradtam éhes, az már biztos!
Sajnos horgászati tevékenységünk erre a napra az újabb rakétázásra, illetve éjfélig két újabb csalizásra és bedobálásokra korlátozódott. Érdekességként megemlítem, hogy nem kis fejtörés után találtam fel a spanyolviaszt… pontosabban a horgászati technikát. A parton meghúzott vonalaknak megfelelően a zsinórt beakasztottam a klipszbe és úgy dobtam be a szereléket ugyanonnan, ahonnan rakétáztam is az adott botra. Majd, miután beért a helyére, kiakasztottam a klipszből és letettem a rod-podra. Ezt mindhárom bottal ugyanígy tettük, így kicsit körülményes, de legalább precíz volt a bedobálás… legalábbis ebben hittem. Aztán a halak nem hittek benne.
A vízben, egészen pontosan vízközt még mindig úszott a rothadó nyárfaszösz, ami egész hajnalban idegesített, néha sietségre késztetett, de végül rá kellett jönnöm, hogy miért csipog rendszeresen, hol jobban, hol kevésbé a jelzőm, a rádióm. Mellékesen megjegyzem, hogy csak másnap jöttem rá, ha a legérzéketlenebbre állítom az ilyen lehetőséget is magában hordozó Energofish E-Sential jelzőket, akkor sokkal kevesebbet idegesít… ha viszont tényleg valami böszme húzná, akkor tényleg futhatok! De ezen az éjszakán nem kellett futnom, reggelig, sajnos. A reggeli kávé után új módszerekre váltottunk, én egy heavy feederrel horgásztam, nőm pedig a szeretett pickerével vette üldözőbe a fehérhalakat és az esetleg beeső nagyobbakat. Kevertem egy komolyabb mennyiségű alapozó etetést, begombócoltam és nekifogtunk pilinckázni… megint hoztam a formámat: sneciken és féltenyérnyi keszegeken kívül semmi sem jutott a horgomra. Ellenben nőm kis időn belül aprította a nagyobbakat, bagolykeszegek, jászkeszegek, dévérek jöttek neki. Mosolyogva mutogatta, amint szákolja és engedi vissza őket. Mondom, nem kellene esetleg fényképezni is? Szerinte nem feltétlenül muszáj az apraját, majd, ha nagyobbakat is fogunk… „FOGUNK”, mondta, amin már én is csak mosolyogni tudtam. Mindenesetre kértem, hogy csináljunk pár fotót a halairól, nehogy ezek legyenek a hétvégénk egyetlen halas fotói. Aztán igazam lett…
Az etetés jól működött, plusz nagy valószínűséggel a magos rakétázásunk is közrejátszott (a magos szórás alatt horgásztunk a finomszerelékekkel), mert a később szákban tartott (a szűkösebb időkre félretett sütnivaló) halak sorban öklendezték ki magukból az összetört magokat.
A mostani etetőanyagunk receptje: 3 kg Haldorádó Pelletes Fekete, 1/2 kg Top Mix Pastonchino sárga, pár deka Sensas epres poraroma, kb. 1/2 kg HAKI pellet, 1/2 liter kolbászos-fűszeres CSL, 1/2 liter Sensas apróhalas folyékony aromix, 1/4 liter csonti, pár marék magmix vegyesen. Tojás alakú gombócokban távolabbra, az erre a célra kiválóan alkalmas Fox csúzlimmal, közelebbre kézből juttattam be.
Közben, mikor elfáradtam - főleg persze, inkább a türelmem fogyott el, hiszen nem féltenyérnyi keszegeket és 10 centis küszöket akartam fogdosni -, újracsaliztam a fűzött magos fegyvereket, bevetettem őket a szokásos kiméréses módszerrel és (hiába) vártam a csodás halakat és a csodát!
Teltek az órák, múltak a percek, én meg a nagy türelmetlenségemben elálmosodtam, így a sziget belsejébe, a sátrunkba vonultam ledelelni. Nem is akartam látni, mit művel a csaj odakint a parton…
Mellesleg annyira belemerült az apróhalazásba, hogy észre sem vette, hogy pirosra (nem barnára!) égett, hiába volt árnyékban, ott is csak szűrt napfény volt, mégis pecsenyére sült estére! Vigyázzunk erre, én is megtapasztaltam, hogy kellemetlen következményekkel jár! Nem csak neki, nekem is…
Mikor kideleltem magam és megnyugodtam, újracsaliztam a nehézágyúkat, berakétáztunk és nekifogtunk a délutáni uzsonnának, ami végül vacsora lett… de még milyen?!
Mostanra pácolt vaddisznócombot sütöttünk, hozzá köretnek alufóliába tekert, előtte persze megpucolt, majd félbevágott vörös- és lilahagymát, valamint és héjában fóliába tekert krumplit sütöttem a parázsban. A husikat még otthon bepácoltam, lefagyasztottam és itt csak ki kellett szedni a hűtőből, beletenni az előkészített, alufóliával kibélelt sütőrácsba, és mehetett a szakszerű tűzre!
Lássuk a pácolt „What this now” comb receptjét:
Vastagra szeletelt színhús kell hozzá, erre a célra a legjobb a comb, mert kevésbé inas, mócsingos. A leszeletelt húsokat a következő páccal kentem be: (a multikban vettem mindent, elérhető áron, akciósan) 2 rész édes chili szósz, 2 rész paradicsomszósz, 1 rész thai curry-paszta (vörös), 1 rész thai curry-paszta (zöld), 1 rész fokhagyma-paszta, egy kevés morzsolt bazsalikom, kakukkfű, majoránna, sok Vegeta, kevés só, sok bors. Jól összekeverem a pácot és alaposan bekenem a húsokat, majd egy jól záródó dobozba teszem, amilyen szorosan csak lehet! Aztán mehet a fagyóba…
Elkészítése: a sütőrácsot alaposan kibéleljük alufóliával, hogy ne égjen meg a hús a nyílt lángtól, majd ha a tűz már inkább csak parázslik, akkor rátesszük a rácsra a húsokat. Kétszer-háromszor megfordítjuk, mozgatjuk, hogy ne égjen oda a fóliához, majd mikor már alaposan puhul, akkor a husikat betakarjuk közepesre (kb. 1 cm-esre) vágott főtt-füstölt császárszalonna szeletekkel. Azt is forgatjuk a húsokkal együtt, majd a tűzről levéve a közben megsült hagymával, krumplival tálaljuk. A krumplihoz keverhetünk tejfölből, Vegetából, pirospaprikából, sóból egy kis öntetet, ettől jó kis szaftos kaja lesz belőle!
Sajnos ennek a napnak is vége lett esemény nélkül, legalábbis a várt nagyszabásúak nélkül. Mindenesetre ismét berakétáztunk, hiszen nem adtam fel a terveimet, még kergettem az álmaimat a nagy amurokról és a komoly pontyokról, majd újracsaliztunk, újramértük a mérnivalókat és újra betermeltük a három botot, majd még egyet nadállyal, 1/0-s vékonyszárú horoggal, hátha valami márna vagy rablóhal ráfanyalodik! Eszembe jutott, hogy az errefelé feltűnő kuttyogatók nem véletlenül verik a környéket, biztosan vannak erre szürkeharcsák is, de csak reméltem, hogy a régi Shimano Nexave peremfutós orsómra tekercselt 22-es monofilomra nem valami szürkebarát fog ráfanyalodni, mert abból mókás csata lesz!
Az éjszaka ismét a pittyegések hallgatásával telt, 30-ig számoltam, aztán 3-szor kifutottam és meggyőződtem róla, hogy a zsinórra rakódó szmötyi futtat meg, amit nagyjából letakarítottam, újramértünk, újra visszadobtam, majd visszafeküdtem és álomba szenderedtem.
Hajnali fél öt körül a nadályos boton lévő jelző határozott húzással jelezte, valami van, ami eddig nem volt. Mikor második nekifutásra eljutott a tudatomig, hogy a nyárfaszösz és a két kicsi nadály nem képes ekkora futamot alkotni, nekilódultam én is a partnak. A harmadik húzásra nem tétlenkedtem, bevágtam… sikerült is, éreztem a halat a horgon! Megjegyzem, előtte este már egy hasonlóra bevágtam és korainak találtatott, ugyanis éreztem a hal rúgásait, de valószínűleg csak a nadályt kaphatta be, ugyanis a partközelben leszakadt a nadály és megkönnyebbült a botom, így halat és reményt is veszítettem… de nem úgy most!
Rövid és nem erőteljes küzdelem után a partközelben láttuk meg egymást, a hal a vízből, én a partról szemeztünk egymással. Nem vártam az akkor érkező csajomra a szákkal, hanem begázoltam a vízbe és egy határozott nyakszirtfogással kisegítetem a bajból egy öcsiharcsát. Nem volt nagy, de gyönyörű, hiszen én fogtam, egyedül! Pár barátságos fotó és a horogszabadítás után érzékeny búcsút vettem tőle és a lelkére kötöttem, a család nagyobb tagjai nem kívánatosak erre a gyenge szerelékre! Esetleg majd estére összerakok egy keményebb harcsázó szereléket, amire nagy ímmel-ámmal, de jöhetnek! Túl komolyan vette az intelmeimet, el is riasztotta egész hétvégére a családját!
Felbuzdulva a sikeren újra feláldoztam pár nadályt, ugyanoda dobtam persze, ahol ez is jött, a fűzött magos cuccokat kivettük, lepucoltuk, kimértük, bevetettük, beélesítettünk, majd visszafeküdtünk, hiszen még nagyon korán volt! Tudtunk aludni, nem kellett jó ideig rohangálnunk…
A kávé és a reggeli után ismét kevertem egy másik etetőanyagot, begombócoltam, csajom pedig nekifogott pilinckázni a pickerével.
Mai etetőanyag recept: 1 kg Timár Folyóvízi Keszegező, 1 kg Timár Folyóvízi sajtos, 1/2 kg HAKI pellet, 1/4 liter csonti, kb. 1/2 kg csemegekukorica, 1/2 liter édes, gyümölcsös CSL.
Én elbarangoltam és a szigetet próbáltam felfedezni, mint Tom Hanks a Számkivetettben. Én azért nem voltam annyira kitartó, mert egyrészt utamba kerültek áthatolhatatlan farakások, kb. 3 méteres magasságúra nőtt csalánerdők és a pontot az i-re, pontosabban a visszatérésre a hatalmas vaddisznófalka által kitaposott sáros dagonya látványa adta. Gondoltam, ha megneszelték, hogy a rokonukat esszük itt meg, akkor még a végén bosszút állnak érte!
Visszafelé jövet, mint Tom Hanks, én is találtam egy kabalát. Bojlis körökben a rod-podokra szokás kipakolászni valami kabalatárgyat, én eddig nem találtam olyat, amire azt mondtam volna, hogy ez belefér az elképzelésembe. Most egy nagyon kezdetleges fröccsöntési technikával készített figurát találtam a sok éve ott heverő hordalékban, ami azonnal megfogott! Letakarítottam és stílszerűen elneveztem - a hasonlóság miatt is - Wilsonnak! Azóta egy maggot klippel a fejében - amire egy szilikon gumit fűztem - ott lobog, mint egy nagy fehér törzsfőnök a buzzbaromon! Büszke vagyok rá, de remélem, nem fogok vele beszélgetésbe elegyedni, annyira nem előrehaladott még az állapotom! Viszont a rajtam lévő rontás alól feloldozhatna…
Nőm persze közben megint szedte kifelé a fehérhalakat és termelte a szákba, illetve vissza a Dunába. Ekkor már megkértem, ne tegye addig vissza a halakat, amíg le nem fotózom, mert nagy a valószínűsége, hogy ezek a képek mentenek meg a csődtől! Erre ő kedvesen megnyugtatott, ne görcsöljek, fogjak halakat… nem is tudtam, sírjak-e vagy nevessek?!
De legalább ne éhezzünk, mondtam, ezzel is arra célozva, hogy elég a poénkodásból a betlizésemen, hanem lehet elkészíteni a vacsoránkat! Mára a pácolt vaddisznóból megmaradt apróbb húsokból fóliába tekert saslikot sütöttünk.
A vaddisznó saslik receptje: A már leírt pácban érlelt vaddisznóhúsból (elsősorban az apróbb darabokból) kockákat vágunk, nagyjából hasonló méretűeket, ugyanekkorára krumplit, hagymát és szalonnát. Fóliába soroljuk őket egyedi szisztéma szerint, majd több soron, legalább négy-öt soron betekerjük és a rácsra téve, a parázson forgatva megsütjük. Tejfölös öntetet ehhez is készíthetünk!
Hát bezabáltunk ismét… aztán lezuhanyoztunk és terveztük az estét, persze csupa nagyhalas terveket szövögettem még mindig! Élünk itt a lakatlan szigeten, mintha nem is akarnék nagy halat fogni, pedig de, nagyon is akarok! Nyilván jön vissza rám a rontás… csak tudnám, ki a felelőse ennek? Nem bántottam - tudtommal - senkit sem… indokolatlanul!
Az Interneten az időjárás-előrejelzéseket nézegetve (amikben még mindig nem hiszek, sőt… kifejezetten hangulat- és kedvrombolónak tartom őket), vasárnapra erős lehűlést, komoly hidegfrontot jeleztek, esővel, szélviharral, minden kellemetlenséggel együtt. Ez magában hordozta a veszélyét, hogy másnap Gátőr Gabi nem fog tudni kivinni bennünket a partra, így csajommal sejttettem, hogy lehet, maradunk még egy kicsit saját biztonságunk érdekében. Nem örült neki, de megértette az érveimet.
Beéjszakáztunk, ami a már szokásossá vált csalifrissítésekből, távolságmérésekből, bedobásokból, élesítésekből, nadályfrissítésből állt. Hajnalig csak az uszadék szöszök borzolták az idegeimet, de eldöntöttem, ezt az utolsó éjszakát már kibírom!
Aztán hajnalban futnom kellett, de nem a kapás miatt! Hajnali fél egykor, mint egy varázsütésre, az addig nyugodt szélcsendből, erős szél támadt és hamarosan eleredt az eső is. Hamar elpakoltam a még fedetlenül elöl hagyott cuccainkat, és fejbúbig betakarózva, a rádiómat alaposan lehalkítva visszafeküdtem aludni. Reggel fél nyolcig sikerült is nyugalommal pihennem, senki semmit nem bántott! Reggel, a kávézás közben megállapítottuk és Gátőr Gabival egyeztetve megegyeztünk, hogy mehetünk, a körülmények adottak az áthajókázáshoz! A pakolás közben még tettem egy utolsó próbát a Haldorádós pelletekkel, hátha a több napi kukoricás, tigrismogyorós csalik nem kellettek nekik, ezek viszont majd igen… hát ezzel sem fogtam semmit. Azonban érdekességként megemlítem, hogy a Nagy Dévér Oldódó és Nagy Dévér Oldódó Lebegő kombinációt kétszer is cserélnem kellett, mert „valaki” megráncigálta alaposan a 100 grammos tányérólmos végszerelékemet. De vérszegény volt, így nem lett belőle eredmény, sajnos!
10-kor „begördült” Gabi és két fuvarral kiszállított bennünket, ahol még várt egy nem kis fejtörést okozó probléma: a hazafelé alaposan megcsappant mennyiségű cuccunk nem fér el az autóban… vajon mi dagadhatott meg közülük? Vagy csak én voltam fáradtabb és nem emlékeztem, hogy hoztuk idefelé ezeket a dolgokat? Nem tudtam, így inkább betaposva, mint rendesen pakolva került be minden a tetőboxba és a csomagtartóba. Hazafelé menet elkapott egy alapos eső, sőt otthon a kipakolás közben bőrig áztunk!
Inkább ott, mint a szigeten rostokolva, persze…
Summázva a hétvégét: lehet ezt egy csúnya betlinek is venni, és lehet egy életre szóló élményeknek is, nézőpont kérdése. A körülmények összessége és az ismeretlenség miatt is sikerülhetett másképp a horgászat, mint ahogy azt előre elterveztem. A későbbiekben, ha még sikerül eljutnunk a szigetre, már rutinosabban és nagyobb tapasztalatok birtokában fogok helyet választani, hiszen erről a helyről már lesznek ismereteim a többi lehetőséget pedig alaposan körbejárjuk!
Köszönöm, kedves olvasó, hogy eljutottál eddig az olvasásban, és ígérem, igyekszem ennél halasabb horgászélményeket is prezentálni a későbbiekben! Vagy nem írok róla inkább egy szót sem…
Írás, fotók: Jeszy
Photoshop: Jeszy Andi
