Mostani írásomban a körforgó villantókat helyezem nagyító alá. A különleges, nagy rezonanciát keltő feltűnő műcsali, bizonyos esetekben verhetetlen. Különösen a csuka horgászatában vált be, de a többi rablóhal sem veti meg. Mint minden műcsalinak vannak előnyi és hátrányai is. Ebben az írásban erre is fény derül.
A műcsali felépítése
A csali tengelyét képező erős drótszál egyik végén rögzítik a hármas horgot. Fölé csúsztatnak különböző fém- vagy műanyaggyöngyöket, súlyokat, majd erre teszik rá a körforgó lelkét, a füles tengelyen lévő villantókanalat. Ez utóbbinak a kialakítása általában domború, de léteznek sima, lapított kivitelűek is. Végül egy hurokkal lezárják a drótszálat, amibe majd karabinerünket bújtatjuk.
A kanál hossza és mérete, domborítottsága nagyban meghatározza villantónk használhatóságát - a nagyobb felülettel rendelkező kanalak (nagyobb ellenállásuk, nagyobb rezgésszámuk miatt) inkább állóvízre, lassú vontatásra valók, míg a hosszúlevelű típusok alkalmazhatók közepes sodrású folyószakaszokon is.
A villantó mozgása, akciója a következőképpen néz ki: bevontatásnál a víz - mint közeg - ellenállásának hatására, a tengelyen lévő kanál "kinyílik", forogni kezd, melynek intenzitása nagyban függ a választott műcsalitól (a kanál domborításától, hosszától, stb.), de ugyanúgy a sodrás és bevontatás erősségétől is. Csalogató ereje ennek a fajtának - véleményem szerint - elsősorban a leadott rezgésszámban keresendő, bár a jól látó fajok (csuka, sügér, balin, domolykó) nyilván a vizuális ingert is érzékelik.
Jól dobható, kevéssé sérülékeny, időtálló műcsali. Legnagyobb hibája - amit még az ügyes kezű horgász sem nagyon tud orvosolni -, hogy csavarja a zsinórt. Használjunk ezért jó minőségű, csapágyazott forgókapcsos karabinert! A zsinórcsavarodás némiképp kivédhető, ha excenterólommal szerelt körforgót választunk. Bár ez sem tökéletes. Az excenterrel szerelt változat, a dobás utolsó fázisában összeugorhat, a villantó az ólomra akadhat. Más megoldás híján a körfogót használó horgász a nap végén kihúzza a sodratokat zsinórjából, így sem gubanc, sem a zsinór károsodásának veszélye nem fenyeget a későbbiekben. De ez legtöbbször csak elméletben működik. Hiszen az utolsó percig - és néha még utána is... - dobálunk, ezért nyűgös a vízparton a zsinór karbantartása.
Kételyek a használat során
Úgy 7-8 éve, főleg a tavaszi időszakban gyakran csörgött az én karabineremben is mondjuk a Mepps, vagy a Veltic. De akkoriban főleg folyón horgásztam, és szabályosan "kinyírtam" még a legjobb minőségű damiljaimat is, tehát főként a zsinórcsavarodás miatt tettem le róla. A másik dolog, hogy körforgóval nehéz horgászni, ha a villantót fenékközelben szeretnénk vezetni. Folyóvízen mindenesetre ez így igaz. Tehát évekre "száműztem" mellényemből, dobozomból villantóimat.
Ha a balin, vagy a domi - nagyobb jász, mint azt tavaly Pásztor István "szemléltette" nekem - a víztetőn mozog, kajál, hát akkor igazán érdemes megdobni forgóval, mert a víz felső régiójában könnyen és gyakorta eredményesen húzható. Sokáig csak a felszínen produkált "teljesítménye" miatt hordtam magammal, ha a Kettősre vagy a Sebesre mentem. Állóvízen nem is használtam, megvoltak majd’ minden vízre a "favoritjaim". Azonban egyik ősszel - úgy 3 éve - se twister, se támolygó, se semmi nem kellett a csukáknak, de a sügereknek sem. Zsolt cimborám fölrakott egy kettes számú, csúnyán banánzöld Meppset, aztán - szégyen, nem szégyen - valahogy én is kértem tőle egy hasonlót. Kitalálják, hogy miért? Akkor és ott, csak a körforgó tudott rávágást eredményezni. A 3-as számú villantón még a kisebb sügerek is fönnakadtak.
Körforgóval gyakorlatilag minden ragadozó, vagy ragadozó hajlamú hal megfogható. Gondolok itt a nagyobb jászra, domolykóra, balinra, süllőre, csukára, sügérre, valamint persze a harcsára is. Ne feledkezzünk meg róla!
