Amióta napközben is tartósan fagypont alatt van a hőmérséklet, azóta egyre jobban hízik a tavainkon a jég. Mostanra biztossá vált rajta a közlekedés. Sőt, már egy hete kapom a híreket sikeres, hol süllő, hol meg csuka fogásáról szóló lékhorgászatokról. Ideje tehát nekünk is megpróbálni! A kapott hírek alapján célunk a Tisza-tó, azon belül is a Fűzfás-morotva.
Az útba eső horgászboltok egyikében beszerezzük a szükséges csalihal mennyiséget, ami 25 darab bodorka, reméljük, hogy ennyi elég lesz. A Poroszló-Sarud közötti töltésen parkolunk le, ahol már több autó áll. A behavazott jégen látható nyomokból ítélve, mindenki a Kis-Tisza túloldalát célozta meg. Felszerelésünket rákötözzük a szánkókra, és elindulunk a kitaposott nyomok mentén. Valószínűleg a Fűzfás-morotva irányába is vezet belőlük, azokat követve biztonságosan eljuthatunk oda. Így legalább nem kell folyton a jégvastagságot próbálgatnunk, és kisebb az esély, hogy egy vékonyabb részre lépve esetleg beszakadjunk (Járt utat járatlanért el ne hagyj!). A hőmérő higanyszála nemigen kúszik feljebb -10C foknál. A szél viszont nem fúj, de csak emiatt nem nézünk pont úgy ki, mint a Delta magazin főcímén látható kutatók. A Kis-Tiszán átjutva látszik, hogy a mélyebb részeken bizony horgásznak egypáran. Lassan mi is elérjük célunkat. Útközben ismerősökkel futunk össze: Bertalan és László. Ők is ugyanarra a részre szeretnének menni, mint mi, így rövid eszmecsere után együtt folytatjuk utunkat. A morotvához érve rögtön nekiállunk a lékfúrásnak. Gondolván arra, hogy több helyet is meg szeretnénk horgászni, fejenként négy lékig meg sem állunk.
Nekem még a szerelékeket is össze kell állítanom. Rövid lékhorgászbot, rajta 40-es orsó, azon pedig 0,28 milliméter átmérőjű zsinór. Ezt fűzöm bele a 8 gramm teherbírású úszó fülébe. Mivel az úszóhoz ütköző nincs nálam, csak egy darab szelepgumi, így azt fűzöm fel az úszó után és felhúzom az úszó alsó részére. Tökéletesen passzol! Felteszem az 5 grammos ólmot, utána pedig egy 20 centiméteres kevlar előkére kötött 1-es süllőző horog következik. Beállítom az eresztéket, méter körüli a mélység! Egy virgonc bodorkát a hátúszójánál megtűzök, és máris indulhat felderíteni a jég alatti ragadozókat. A botot úgy állítom a lék mellé, hogy annak spicce pont a lék fölött legyen, a felkapó kart pedig átváltom, hogy szabadon futhasson le a zsinór kapás esetén. Miután ezzel végeztem, ugyanezt a procedúrát végzem el a másik botommal is.
Ekkorra már mindannyian kapásra várva nézzük úszóinkat. Én is leülök szánkómra, onnan figyelem beélesített lékeimet! Sokáig nem tarthat ez a nyugalmi állapot, mert legfeljebb 20 percenként a lékekben meg kell törni a jeget, mivel ennyi idő alatt befagynak. A negyedik ilyen akció után az egyik, már előzőleg kifúrt lékre telepedem át. Eredmény nincs, ezért újabb lyukak fúrásába kezdek, amikor Adrián észrevesz egy fekete pontot közeledni felénk! Hát ez meg mi lehet? A szél nem fúj, nem hozhat felénk semmit, tehát valószínű, hogy valami élőlény merészkedett ki rejtekéből. Mi is lassan közelítünk felé, és felismerjük, hogy ez bizony egy pocok! Ekkor megtorpan egy kicsit, valószínű ő is észrevett minket. Adrián megáll, én pedig megkerülöm az állatkát, hátha lencsevégre tudom kapni. Kísérletem nem igazán volt sikeres mivel újra futásnak ered. Csakhogy egyenesen egy nagy bakancs irányába, nevezetesen Adrián lábához fut. Ott rejtekhelyet remélve újra megpihen. Ekkor végre átkerül digitális formátumba is kis barátunk képe. Hamarosan megint útnak ered. Egy darabig még szemmel tartjuk, de rövidesen eltűnik előlünk.
Visszatérünk botjainkhoz, ahol még mindig nem történt semmi! Elfogyasztjuk az ebédnek kikiáltott szendvicseinket, hátha erre megjön a halak étvágya is. De ez sem segít, Bertalanék úgy döntenek, hogy elindulnak visszafelé, és majd útközben megállnak a Balázs-fok környékén, hátha ott több szerencsével járnak. Cserébe három horgász közeledik felénk. Érdeklődnek, hogy nekünk volt e már kapásunk. Ők pedig elmondják, hogy eddig a Balázs-foknál voltak és bizony kapás nélkül telt el nekik is a délelőttjük. Ezért is hagyták ott és jöttek ide, hátha több szerencsével járnak. Na, szépen vagyunk, egyre inkább úgy néz ki, hogy kapás nélkül ússzuk meg a mai napot! Közben újabb horgászok érkeznek, és nekilátnak a lékvágásnak.
Most már vagy tízen furkáljuk a morotva jegét! Én is nekikezdek új lékek kivágásának, hátha sikerül pont egy süllő környékére vágni egyet.
Kiveszem az előző lékből a felszerelésemet, majd a csalihalat tüzetesen megvizsgálom, nincs-e rajta sérülés. Beengedem az újonnan fúrt lékbe és letelepedem a közelébe. Elképzelem, amint egy közelben vegetáló kapitális süllő észreveszi, amint újabb rettenetes zaj után egy fénysugár tör bele a sötétbe. Közelebb evickél, vajon mi lehet? És csodák csodájára hirtelen egy préda zuhan elé! Először nem akar hinni a szemének. Három hete nem ettem, és most csak így? Egy ilyen finom falat! Nem is gondolkodik rajta tovább, győz az éhsége, és hirtelen mozdulattal...
Adrián lékfúrójának hangja zökkent vissza a valóságba. A fenébe is! Ma már még képzeletben sem lehet kapásom. Olyannyira nem, hogy hátranézve a lenyugvó nap utolsó sugarait látom. Ideje indulni. Előtte megeresztek egy telefont Bertalannak. Ők legalább ma többre jutottak, igaz, hogy nem sokkal: egy 1,5 kilogrammos süllő esett nekik áldozatul.
A következő nap híreket kaptam, miszerint a mi próbálkozásunkkal egy időben, a Fűzfás-morotva túlsó végében, két szép süllő kíséretében egy közel tíz kilogrammos csukát is fogtak!
