Most már boldog vagyok… tudom, egyéni szocproblémám, meg különben is, kit érdekel?! Azért megosztom veletek jókedvem okát: az idei, őszi Haldorádó Duna Netbarát Találkozó és vándorkupa, most éppen a soros, a tizenötödik tett boldoggá, ismét… és ahogy látom, nem csak engem. Ez dupla öröm, mindenkinek. Lássátok hát ti is (akik voltak, és akik nem), mitől voltunk, vagyunk, és reményeim szerint leszünk is még nagyon sokszor „mámorosak”!
Őszinte leszek, ahogy szoktam is. Aki ismer, tudja, hogy néha túlságosan is az vagyok, de nem szeretem a kertelést, csak a kertészkedést… Az őszi beharangozó kissé nehezen döccent ki nyugalmi állapotából, eldördült a startpisztoly, elült a hangja, felszállt a lőporfüst, de csak pár lelkes megszállott lendült el a startvonalról. Bevallom, kissé komoran láttam, ami (nem) történik, ám nem volt mit tennem, rábíztam magunkat a jó sorsra! Hittem, és hiszem most is, hogy nem mi, nem a programok, nem a helyszín az oka a fékezett habzásnak, talán a gazdasági válság okozta nehezebb anyagi körülmények, talán az emiatt többet gürcölő emberek fáradtsága és a munkán kívüli, szabadidős tevékenységek kényszerű hanyagolása? Nem tudom… vagyis tudom, a saját bőrömön is érzem, de nem fogok ezen a felületen politizálni!
A kezdeti torpanás után óvatosan szaporodott a lista, ám aztán mégis - a helyzethez képest - hosszúra nőtt, mígnem várakozáson felüli létszámúra duzzadt.
A mostani beszámolóban napról napra tekinthetitek át a történéseket, ahogy azok megestek…
Nulladik nap, csütörtök: Valójában többeknek, egyedülálló módon, nem ez a nap volt a nulladik, hanem már a szerdai. Többeket már szerdán is az ordasi Duna partján talált a felettük kószáló Nap és a bátorkodó szél. S ha már a szél szóba kerül… az időjárás most sokkal kegyesebb volt hozzánk, mint előtte oly sokszor. Most csak a néha viharossá fokozódó szél volt „segítőnk” a sátrak állításában. No, meg az erősen áradó folyó borzolta a kedélyeket, veszélyeztetve a horgászatunkat.
Szóval, csütörtökön kora délutánra, mire leértünk, már javában készült a katonai sátor, amitől el is gondolkodtunk azon, hogy érdemes kicsit később érkeznünk, hiszen jó esetben megúszhatjuk a nagy sátorépítéssel járó megterhelő feladatokat. A katonai sátor után a saját sátrainkat vertük fel, majd még ki sem tudtuk kellően fújni magunkat, mire Csóriék elkészültek az erre az estére általuk felajánlott kakaspörkölttel. A nagyon finom össznépi vacsora után a szokásos esti traccsparti következett, majd megfáradtan tértünk nyugovóra. Itt jegyzem meg, hogy a történelmünk folyamán még sosem voltunk ilyen magas létszámban a nulladik napon a helyszínen! A mi sátrunk mögött Józsi nénié volt, ami önmagában nem lett volna gond, ha nem horkolt volna emberfeletti módon… otthon hozzá vagyunk szokva a mennyezetről duruzsoló televízióhoz, de azt szerencsére lehet halkítani, műsort váltani, vagy egyszerűen lekapcsolni, míg Józsit sajnos nem állt módunkban. Ám lényeg a barátság, a megértés és a türelem! Hajnalban a szél borzolta levélzúgás elnyomta a horkolást, így sikerült új okot találnunk kialvatlanságunkra…
Pénteken már kora hajnalban ébredtem és - bár nem hiányoltam - a horkolást már nem hallottam. Szerencsére Józsi néni kialudta magát…
Ezen a napon komoly és felelősségteljes feladat várt többünkre, ugyanis a közben újabb 10 centiméterrel felduzzadt Duna partján kellett mindenkinek elfogadható versenypályát kijelölnünk. Nem volt egyszerű… dolgozott a fűrész, csattogott a metszőolló, szikrázott fejsze a kövek között, miközben gyűlt a rengeteg szemét a zsákokban. A mostani versenyre végre szinte mindenben megfeleltünk a pályajelölésben a hivatalos szabályoknak. Minden versenyhely között megvolt a legalább 15 méteres távolság, a folyásirány szerint lentről kezdtük a sorszámozást, minden hely jól megközelíthető és a lehetőségekhez mérten kevésbé rejtett magában balesetveszélyt. Ebből nem is lett később panasz.
Többen edzettek ekkor a másnapi horgászversenyre, kevés sikerrel, hiszen nem jöttek hírek szebb fogásokról. Itt-ott egy-egy keszeg, elvétve egy-egy márna, de nemhogy dömpingről, még átlagos jó haljárásról sem beszélt senki, aki e nap horgászott.
A péntek sem a diéta és a fogyókúra jegyében telt, mert délre az előző esti kakaspörkölt maradék mellé Józsi néni szarvaspörköltje és Tápos Miska velős-májas lecsója került a terítékre. Érdekes módon senki sem panaszkodott éhségről… koleszterinünk pedig Csóri marketingtevékenységének köszönhetően nem emelkedett magasra, ugyanis önként vállalt reklámjának következtében többen csapatták szét a zsíros falatokat, Csörgits Gabi által az egyik multiban vásárolt és a közösbe felajánlott „ALMAMÁLNA” itallal. Megjegyzem, azért a sör és a bor is fogyott óvatosan…
E nap délutánján még többeket várt egy komoly program, az ekkor szokásos Feeder Focikupa. Az idén ötödször. Teli gyomorral aligha esett jól a futás, de a szurkolás minden bizonnyal kényelmesebb volt, mint éhen. Három csapat mérkőzött meg egymással, így mindenki esélyes volt a dobogós helyezésre. Mondjuk, az első mérkőzés közben ez még képlékeny volt, hiszen pár reklamáló hangoskodó miatt három önkéntes játékvezető vonult félre, adta fel, majd - 2 perccel a mérkőzés vége előtt - az ellenfél csapat sértődötten le is vonult a pályáról. Rövid békítés után folytatódott a csata az ordasi műanyag kispályán, és innentől fogva már kevesebb hangoskodással zajlottak a mérkőzések, így több fociban gyönyörködhetett az a maroknyi szurkoló, akiket érdekelt a horgászok gömbérzéke.
A kupa végén a Duna NHT-s központi sátorban történt meg az eredményhirdetés, majd rögtön ezt követően székelykáposzta és/vagy rizses hús vacsorával köszöntük meg mindenkinek a kitartást.
Az eredmények:
- Haldorádó-Globál FC (Sörös Gábor, Schiszler Tamás, Valenda Barna, Tóth Róbert, Szekér János, Gulyás József, Péterszabó Zoltán)
- Haldorádó Feeder FC (Pintér Zoltán, Nagy Csaba, Keller Csaba, Simon Ferenc, Sinkó József)
- Ordas (Szabó Zsolt, Gyuricza László, Heck Gyula, Borsodi Tamás Komjáti János, Kothencz László)
Gólkirály: Pintér Zoltán és Gulyás József egyaránt 6-6 góllal.
A péntek este rövidre sikeredett, talán mert mindenki fáradt volt, talán mert nagy várakozással tekintettek a szombat elé.
Az éjszaka rendezgetve az előző napokban készült fotókat tapasztaltam, hogy CsG-nek köszönhetően sokan gyarapodtunk fantasztikusan érdekes új információkkal és tudással. Történt ugyanis, hogy Gabi fáradhatatlanul gyűjtötte be a kisebb-nagyobb énekesmadarakat és egyéb madárfajok egyedeit a hálóival. Óránként nézte meg a hálót és utána egy kis szütyőben összegyűjtve a központi sátorban a szemünk láttára gyűrűzte és dokumentálta a madarak befogását és természetesen elengedését. Csodálom Gabi tudását és megállapítottam, hogy a tudásának 10%-ával is nagyképű lennék… mindenesetre köszönöm neki, hogy mindig valami újabb és érdekes dologgal teszi színessé a dunai találkozóinkat!
Szombat hajnal. Kicsit irritált fél ötkor a telefonom ébresztője, de nem volt választás, kelni kellett! Kávét kellett főznünk, zászlót kellett bontanunk, irodát kellett nyitnunk, hiszen hamarosan érkeztek a versenyre érkezők. Jöttek is a táborlakók és az otthonról érkezők is. Negyed hétkor köszöntő, majd ezután a sorsolás következett. Sajnos a sorsoláshoz kellett egy kis útbaigazítás, hiszen az addig erősen áradó, majd a hajnaltól erősen apadó víz eléggé behatárolta a lehetőségeinket a pálya kijelölésben. Kevés morgással sikerült mindenkit leültetnünk a partra és az idéntől először egy órával többet kapott mindenki a felkészülésre, ezzel is kedveskedve a minket megtisztelő profiknak. Kilenc órakor elkezdődött a verseny, ami délután kettőig tartott.
Sajnos - ahogy ez előre kisakkozható is volt - nem volt nagy haljárás a horgok körül, nem sokszor jelentkezett be senki sem, hogy védett vagy méret alatti halat fogott - kivéve három bucót és egy darab leánykoncért - többnyire karikakeszegek, snecik, gébek és néhány márna adták a zsákmány javát. Talán nem tévedek, ha utánaszámolás nélkül állítom, hogy a Duna NHT-k történetének leghaltalanabb versenyét sikerült átélnünk.
Kettőkor lefújtuk a versengést és nekifogtunk mérlegelni. Gyorsan haladtunk sajnos… például az „E” szektorban mindössze 1.930 gramm halat mértünk, de az egész mezőny összfogása sem érte el a mindenkori pályarekord egyéni eredményt, hiszen 37.950 grammnyi halat sikerült csak összefogni.
A szerény fogási eredmények okoztak is meglepetéseket bőven, hiszen például a „B” szektorban egy ifi versenyző, Bálint Levi lett 640 grammos fogásával a kupa tulajdonosa.
Lássuk a díjazottakat és azok részletes eredményeit:
„Free style” (amatőr) kategória:
- Hajdú László (D) 4.280 g
- Bolvári Gábor (C) 1.880 g
- Nagy Csaba (A) 1.820 g
- Varga János (E) 900 g
- Bálint Levente (B) 640 g
Profi kategória:
- Lipák András 5.100 g
- Berényi Zoltán 4.600 g
- Döme Gábor 3.880 g
- Szabó Róbert 1.220 g
- Pintér Zoltán 880 g
- Kenyeres László 620 g
- Rigó Edit 520 g
Ifi kategória:
- Szilágyi Ákos (D) 1.020 g
Női kategória:
- Kálmánné Kriszti
Legnagyobb hal díja:
Berényi Zoltán (2.140 g-os márna)
Az eredményhirdetést és a díjkiosztás követően, ahogy azt már minden utóbbi szeptemberek végi Duna NHT-kon megszokhattuk, a Csitta-grill látott el éhségoltó főtt-sült finomságokkal. Most sem maradt senki sem éhesen, sőt… most Csittáéknak kellett hazavinnie több megmaradt kaját. Olyan még nem volt, hogy a palacsinta ne fogyott volna el, most meg igen! Már majdnem szégyelltem magam…
Ahogy az szokott is lenni, a jóllakott résztvevők kisebb-nagyobb turnusokban búcsúzkodtak és indultak haza. Szomorúan ugyan, de elengedtük őket, hiszen megértettük, hogy maradnának, ha tehetnék, de sokuknak halaszthatatlan feladatuk volt. Mi, akik maradtunk, az alaposan feletetett pályán próbáltunk halat fogni, de sajnos ekkor sem sikerült. Inkább tartottunk elő-Mihálynapi tűzgyújtós esti tereferét, majd a fáradtság okán óvatosan elszivárogtunk a sátraink felé.
A vasárnap jobban indult, mint sok ezelőtti vasárnap. Ha már másért nem, hát azért volt szebb, mert nem esett, és a szél is mérsékelten fújt. Nem volt hát más dolgunk, mint - kihasználva a szép időt - pecázni. Reméltem, hogy végre nekem is sikerül jobb halakat beszákolnom, de végül ez a reményem csak remény maradt. Pedig Hacnor és Willyfog, szokásukhoz hűen e napra időzítették a márnavadászatot. Hiába közelítettünk Csórival feléjük, nem hozták meg a szerencsénket, ráadásul Csóri egy - a futballban szokásos - becsúszó szereléssel leamortizálta a szerelését és majdnem magát is. Időközben Cegáéknak kellett kényszerűségből köszönés nélkül távozniuk, mert az autójuk hűtővize folyton-folyvást folyt. Remélem, szerencsésen, nagyobb bajok nélkül hazaértek!
A sátrak összepakolása már nagy rutinnal és nagyon rövid idő alatt lezajlott, köszönhetően a sok munkás és segítő kéznek és a közös, baráti akaratnak. A kellékeket Gátőr Gabival raktárba raktuk és átmenetileg nyugállományba vonultattuk. A zászlókban azonban már dübörögnek az ősi dobok és a soron következő, jövő májusi találkozó hívójeleit ütik… előtte azonban még összejövünk december hatodikán egy kis mikulásos menyhalas partira.
Következzen még a szokásos és elmaradhatatlan köszönetek sora: Köszönjük a Haldorádó Team Kft.-nek a díjakat, amik sokakat megörvendeztettek ismét, köszönjük az étel-, ital- és sütemény-felajánlásokat (nem sorolom fel, mert félő, hogy még kihagynék valakit, azt pedig nem szeretném), köszönjük az időjárásnak, hogy bár most viharral nem volt jelen, de legalább a szél szinte soha nem csillapodott!
Még csak hétfő van, de már hiányzik a társaság, a hangoskodós jókedvű poénok, a sok kedves barát és az új arcok. Nagy türelemmel azonban ismét esélyt adunk a tavaszi jó hangulatnak, a versengésnek és persze a horgászatnak is. A tavaszi találkozón - reményeim szerint - végre sikerül ismét megrendezni a cél- és távdobó bajnokságot.
Készüljetek, mert ha akarjuk, akkor nagyon hamar eltelik ez a pár nap!
Mert horgászni, egymást tisztelve jó hangulatú napokat, jó helyen, kellemes körülmények között eltölteni jó, hajrá Haldorádó!
Jeszy
