Január lévén a horgászati lehetőségek erősen korlátozottak, ugyanis a legtöbb állóvíz befagyott. Ettől függetlenül a tanóra nem maradhat el, és bőven van olyan téma, amelyet egy szobában is be lehet mutatni. A felszerelésünk előkészítése a szezonra ugyanis pont annyira fontos, mint maga a horgászat. Ebben a részben együtt elkészítünk egy kompletten felszerelt botot, valamint megpróbálok kicsit segíteni abban, hogy milyen végszerelék elemeket érdemes beszerezni, mire kezdődik a nagybetűs szezon!
Az ünnepnapi horgászatoknak van egyfajta varázsa, az ember mindig vár valami nagy durranást. Bevallom, párszor nekem is sikerült szép élményekre szert tennem az év utolsó napjaiban, valamiért pont az ilyen napokon fogadott kegyeibe szeretett Zsitvám.
Az év minden hónapjában sikerült már pontyot fognom a Dunán, de januárban eddig még nem jártam sikerrel. Elhatároztam, hogy legyen bármilyen zord is az időjárás, nem érdekel, MOST mindent beleadok, mindent megteszek azért, hogy végre szeretett folyómból ekkor is pontyot foghassak!
A Prologic Twin Control bottartó egy klasszikus ágas bottartó fej innovatív kialakítása. Két különböző anyagból készült, kemény műanyagból a külső felén és félig lágy gumiból a belső felén. Míg az előbbi gondoskodik a strapabíróságról, az utóbbi csúszásmentes és garantáltan stabil tartást biztosít a botunknak. Ez a fej vékonyabb és vastagabb nyélátmérőjű bojis botokhoz is megfelelő méretekkel rendelkezik. A bottartó alján szabvány méretű, rozsdamentes acél csavarmenet található, így bármely menetes leszúróhoz, buzz barhoz és rod podhoz kompatibilis.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
A Prologic Twin Control bottartó egy klasszikus ágas bottartó fej innovatív kialakítása. Két különböző anyagból készült, kemény műanyagból a külső felén és félig lágy gumiból a belső felén. Míg az előbbi gondoskodik a strapabíróságról, az utóbbi csúszásmentes és garantáltan stabil tartást biztosít a botunknak. Ez a fej vékonyabb és vastagabb nyélátmérőjű bojis botokhoz is megfelelő méretekkel rendelkezik. A bottartó alján szabvány méretű, rozsdamentes acél csavarmenet található, így bármely menetes leszúróhoz, buzz barhoz és rod podhoz kompatibilis.
10seconds until we redirecting you to the payment page.