Extra available!

Free delivery over 24990

The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.

Details



Évek óta nagyon népszerűek az ún. „füstülő” vagy „vérző” csalik a horgászok között. A Haldorádó palettán ilyen eddig még nem volt, de nem véletlenül, hiszen nem véltük megjelenésre alkalmasnak és kellően fogósnak, miközben évek óta kísérleteztünk ezekkel is. Most azonban végre nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy megérkeztünk! Nézzük meg a TORNADO Wafter névre keresztelt csalinkat, hogy mit is tud?!

  • Mindjárt az elején tisztázzuk, hogy kiknek készítettük ezt, kinek ajánljuk?! Ez nem egy tipikus versenycsali, amely persze nem jelenti azt, hogy nem lehet ott is használni, de inkább a hétköznapi pontyos feederezéshez való. Azoknak a kísérletező kedvű átlaghorgászoknak szánjuk, akik kedvelik termékeinket, fogékonyak az újdonságokra.
     
  • Említést érdemel a csali szokatlan, különleges, afféle amorf formája, sőt, talán ez tűnik fel elsőként! Ez nem is pellet, nem is bojli, hanem egy új, felfelé kúposodó bordázott oldalú csali. A forma ötlete egyébként onnan jött, hogy mind a bojlit, mind a pelleteket gyakorta megcsipkedjük, megfaragjuk, szabálytalan, nem megszokott formájúvá tesszük. Lehet, hogy pusztán véletlen, de gyakorta előbb adnak ezek kapást, mint a szabályos formájúak.
     
  • Nagyon kényesen ügyeltünk a felhajtóerőre. Ez egy wafter csali, amely 10 mm-es normál csalitüskéhez van optimalizálva, a horoggal együtt pont annyira lebeg és pont ott, a mederfenék közelében, ahol a legelőbb felszippantja a ponty.
     
  • Fontos volt a tökéletes méret kiválasztása is. A versenyszerűen is horgászó feederezők ritkán használnak 8 mm-től nagyobb csalikat. Sőt, ők inkább 5-7 mm-es csalikat részesítik előnyben. Ezzel szemben a hétköznapi horgászok pedig nagyon ritkán használnak 10 mm-től kisebbet, ezzel is szelektálva a halakat. Ezen szempontokat figyelembe véve 12 mm-ben határoztuk meg a csali legszélesebb pontját és 10-11 mm-ben a hosszát. Egy olyan jó méretű falat, amelyet már nem bántanak a keszegek, de szívesen fogyasztanak a pontyok. Sőt, kifejezetten ajánlott kísérletezni vele és pl. 2 db wafter csalit is felfűzni hajszálelőkére! Nos, ez a csali, (akár kettő különbözőt egymással szembe fordítva) iszonyatosan fogósnak bizonyult a nagyhalas feederes horgászatok során! Ezt a csalit érdemes Pellet Feeder kosaras végszerelékkel alkalmazni, mivel így érvényesül a legjobban. Ez nem jelenti azt, hogy ne használhatnánk method kosárral, de akkor elvész a csali a kajában, s közel sem lesz annyira attraktív és fogós, mint amikor szabadon hagyjuk.
     
  • Állagát tekintve valahol a kemény és a félkemény között van, ami a gyakorlatban éppen tökéletes a csalitüskére, vagy fűzőtűre tűzéshez. Fúrást nem igényel, könnyen kezelhető és kifejezetten stabilan tart, a lendületes, nagy erejű dobások során is.

Olyan színekben és hozzá passzoló ízekben hoztuk forgalomba, amelyek nekünk kiemelkedően jól teljesítettek. A Mangó, narancssárga színben, az Édes Szamóca, piros színben, N-Butyric & Ananász, sárga színben, a Rokfort Sajt, büdös sajt aromát kapott és narancssárga színben pomázik, a Mézeskalács pedig, barna színű lett. A Fokhagyma & Mandula a jól bevált feltűnő, fehér színben, míg a Puncs & Menta rózsaszínben pompázik. 2022-től elérhető a Tintahal & Barack változat is, mely kevert színű, tehát rózsaszín és narancs színezetet kapott, míg a  2023-ban megjelenő változatok, a Sipi1 citromsárga és fehér, a Sipi2 narancssárga és fehér színű.

10seconds until we redirecting you to the payment page.