Hazánkban a feederesek többsége pontyra horgászik, ezen kár is vitatkozni. A methodos pecások közt sincs ez másként, éppen ezért ez a technika a magántavakra, intenzíven telepített vizekre orientálódik. Azonban vannak olyan helyek - még napjainkban is -, ahol sajnos a maradi gondolkodású egyesületek és vezetőik hadilábon állnak a halgazdálkodással, és vizükben csak a telepítés utáni pár hétben lehet pontyot fogni. Ezek szomorú tények, de mivel az én közelemben is van egy ilyen tározó, megértem azokat, akik szeretnek ilyen helyen pecázni és nem tudnak - vagy nem akarnak - többet áldozni az útiköltségre, mint amennyit muszáj. Ebben az epizódban nekik szeretném megmutatni, hogy ponty híján sem kell végigülni a napot és várni a csodát Alcímnek talán alcímnek a legmegfelelőbb ez lenne: „azt kell megfogni, ami van a vízben”.
Egy szó, mint száz, a tározóban, ahol gyerekként a horgászat rejtelmeit tanulgattam, nagyon szép kárász- és keszegállomány van jelen. Így aztán ezeket kell a peca előtt célhalnak tekinteni, és ha beesik egy-egy meglepetés potyka, annak nagyon kell örülni! Sajnos azonban a tudatos pontyfogásra áhítozókat el kell, hogy keserítsem. A Törökbálinti Horgásztó már csak árnyéka annak a hajdani horgászparadicsomnak, amire csipás koromból emlékszem. Az egyetlen, ami még megmaradt, az a „retro” szemlélet, valamint a szörnyű tákolmányok, amelyeket az egyesület tagjai építettek és stégnek neveznek. Mindenesetre még mindig szeretem ezt a vizet, így évente néhány alkalommal eljövök ide horgászni, de egyre többet kell agyalnom, hogy ne zárjam betlivel a napot. Az egyik ilyen tipródás kényszerített rá, hogy variálni kezdjek…
Akik olvassák írásaimat, tudják, hogy nem szeretem túlkombinálni a szereléket, és mindig a legegyszerűbbet próbálom meg erőltetni, hisz a legtöbbször az a célravezető. Ebben az esetben azonban - néhány sikertelen próbálkozás után - rá kellett jönnöm, hogy bizony változatnom kell. A probléma alapja az volt, hogy a Flat kosaras technikához passzoló rövid, vastag előkét és a nem éppen apró horgot egyszerűen nem ették meg a rafinált kárászok.
Ha viszont csak részletekben változtattam meg a szereléket - értem itt azt, hogy kisebb horgot tettem fel vagy vékonyabb, hosszabb előkét kötöttem -, nem történt változás! Az alapoktól kezdve kellett egy új taktikát kidolgoznom, melynek a lényege a következő volt: kis horoggal, vékony előkével, de nehéz kosárral (hiszen messzire kell dobni) kell elkészíteni a szerelést.
A megoldáshoz egy újfajta kosarat kellett választanom. Olyat, ami jól repül, elég nehéz, nem túl nagy, és ha lehet, kevésbé veri ki a hal szájából a pici horgot, mint az „ormótlanabb” Flat kosár. A Haldorádó Method Fix kosár jó választásnak tűnt, de a kezdeti kísérletezgetések közben túl sok halat vesztettem a nehéz, ide-oda csapódó kosár miatt. Valahogy csillapítani kellett a fárasztás közbeni rángatózást. Egyik délután ugrott be, amikor a dunai szerelékeimre kötözgettem az erőgumit, hogy ez a rugalmas kis gumidarab a methodozásnál is segítségemre lehetne.
Fel is kötöttem a készen vásárolható, kb. 10-12 centis gumidarabot a methodos végszerelékemre, de egy picit bután festett, ahogy olyan hosszan ott fityegett. Ez utóbbi nem is zavart volna, de a halak is messzire elkerültek, még kapásig sem tudtam eljutni. Sokáig tartott, mire rájöttem, hogy a gumi ebben a formában többet árt, mint használ.
Rövidebbre kellett tehát szabni a power gum méretét. Elővettem egy tekercs, már régóta meglévő erőgumit és nagy szenvedéssel kötöttem egy kb. három centis kis „lökéscsillapítót” a kosár alá. Nem egyszerű dolog úgy megkötni a gumit, hogy ne csússzon szét, de ha a meneteket körömmel szorosan összehúzzuk, stabilizálni lehet a csomót.
Így aztán a rövidke power gum alsó forgójába hurkoltam a 10 centis 16-os előkét, melyen 14-es kisméretű horog volt felkötve. Gumi nélkül ilyen rövid és vékony előke már bevágásnál felmondaná a szolgálatot, elszakadna. De ha nem, akkor a kitekerés közbeni kóválygó kosár verné ki a hal szájából a pici horgot.
Hosszú kísérletezgetésem egy félnapnyi kapástalanság után beérni látszott, és a végleges szerelékkel egymás után fogtam a szebbnél szebb kárászokat. Joggal lehet kérdezni, hogy mi értelme volt ennek, hiszen egy hosszú előkés, oldalkosaras szerelékkel ugyanilyen jól meg lehetett volna fogni a halat. Ez tény, de a tóban élő számolatlan féltenyérnyi dévérkeszegen kívül a standard versenyszerkó más halat nem adott! Ennek magyarázata, hogy a nagyobb testű halak a parttól távolabb tartózkodnak. Azt a távot már nehéz hosszú előkével gubancmentesen megdobni, míg a Method Fix kosárral, visszatömködött előkével simán be lehet vetni a horgunkat akár 50-60 méterre is.
A csali kosárba tömése nemcsak a gubanc megelőzése, hanem az apróhalak kikerülése végett is fontos. Minél távolabbra esik ugyanis a csali a kosártól, annál előbb fogják az apróbb keszegek szétcincálni azt. A darabosabb kárászoknak viszont idő kell, hogy visszamerészkedjenek a becsobbanás helyszínéhez, és így, hogy a csalit rejtve tartjuk, nagy valószínűséggel időt nyerünk a számukra.
Az utóbbi bekezdést nem a roppant színes fantáziám, hanem a tapasztalat mondatja velem. Egész nap mindössze egy aprócska keszeget fogtam, míg édesapám, aki standard oldalkosaras, hosszú előkés szerelékkel pecázott, kivétel nélkül dévéreket tudott csak horogra csalni.
Természetesen a csalit is a kis horoghoz és a fogható halak méretéhez kell igazítani. A 3-4 szem csonti bizonyult ideálisnak, de a puha pontypellettel kikönnyített pondrók is hatásosak voltak.
A technika létjogosultságát mi sem bizonyította jobban, hogy a horog majd minden esetben a kárászok szája szélébe akadt. Éppen csak egy vékonyka bőrdarab tartotta a pirinyó vasat, de hála a rugalmasságnak ez is elég volt ahhoz, hogy a merítőig vezethessem a halakat.
A methodozást és az alapozó etetést viszonylag ritkán lehet összehozni, ám a nagy vízterület itt indokolja azt, hogy nagyobb mennyiségű csalogatóanyagot juttassunk be a horgászat elején. A Method Fix kosarat egy Rocket kosárra cserélve alkalmassá tehetjük a szerelékünket arra, hogy egy kis csontival dúsított, nagyobb szemcsés, jól tapadó keverékkel megalapozzuk a napunkat. Nem kell itt több kilókra gondolni, hiszen nekem egy kiló Ponty Piros elég volt erre a célra. A nap folyamán elhasználtam továbbá fél-fél zacskó Carp Berry és Total Fish etetőt. Mindössze ennyi kellett ahhoz, hogy jót szórakozzak, és fogjak közel két tucat termetes kárászt. Mindeközben azok, akik pontyra vártak, megúszták kapás nélkül. Ajánlom ezt a módszert azoknak, akik egy könnyed vasárnap délelőtti pecázásra vágynak, és szeretik az eseménydús napokat!
Írta: Sipos Gábor
