Szívesen emlékszem vissza azokra az időkre, amikor még gyerekfejjel csak ismerkedtem a horgászattal és csodálva néztem azokat, akik e gyönyörű sport elkötelezett hívei. Ezen idők emléke örökre beleégett az elmémbe és az a rengeteg tapasztalat és élmény is, amiket ekkor szereztem. De hol is kezdődött mindez, és mi volt az az indíttatás, amiért horgászbotot ragadtam a kezembe? Hogy mindezt felidézhessem, a kezdetek helyszínére utaztam, ahol egy horgásznap keretein belül kerestem emlékeimet - e történetet osztom meg veletek…
Tehát a kezdetek-kezdetéhez, azaz arra a helyszínre utaztam, ami nem más, mint Földeák, egész pontosan a Földeáki Horgásztó. Gondolom, sokaknak ismeretlen ez a település így, első hallásra… mielőtt bárki is lázasan elkezdené a térképen keresni, egy kicsit segítek. Ez egy alföldi kis falu, ami Csongrád megyében található, durván lakhelyem, Hódmezővásárhely és Makó között helyezkedik el. Ahhoz, hogy ez a történet kerek legyen, még egy helyszínt ismernetek kell, ez pedig Gencshát. No, mire nagy nehezen az első helyszínt helyre raktuk, itt az újabb, amit már szinte biztos, hogy csak az ismer, aki helybeli, vagy esetleg aki megfordult már itt valamilyen okból… Gencshát Földeáktól nem messze található, és az egyik nevezetessége, a Návay kastély, illetve már csak annak romjai. Ez a település azonban nem a kastély miatt maradt emlékezetes számomra. Nagy szarvasmarha telep és hatalmas termőföldek jellemzik ezt a helyet, ahol rengeteg fűszerpaprikát, kukoricát, napraforgót és sok más egyebet is termelnek. A rendkívül gazdag és minőségi vadállomány sok külföldi vadászt is vonz erre a környékre. A termőföldek nagy részét a nyári hónapokban, mikor eső nem nagyon esik, öntözőcsatornákból öntözik. Ezek a hatalmas csatornahálózatok a Marosból kapják a vizet, és hát akármennyire is vigyáznak, egy-két hal a víz átengedésekor bizony átkerül a csatornába, pláne, hogy ez az átengedés sokszor háló nélkül történik.
Ahhoz, hogy érthető legyen ez a történet, menjünk vissza az időben, mondjuk a 90-es évek legvégéhez. Akkoriban 6-7 éves voltam, sok más egyéb közt a horgászat, a természet és leginkább annak hangulata vonzott. Nagyon szeretem az állatokat, közülük is legjobban a halakat és a vízben-vízparton élőket, de nem azért, mert horgász vagyok, pont ellenkezőleg, talán pont ezért lettem az. Már kisgyermekként is lenyűgözött egy tó vagy egy folyó látványa, és ha esetleg még egy-két halat, rákot, kagylót, teknőst vagy bármilyen vízi élőlényt is sikerült látnom, az volt az igazi boldogság. Családunkban igazán nagy horgász - vagy olyan ember, aki nem csak felületesen ismerte a szakma rejtelmeit - nem volt. Édesapám gyerekként horgászott a helyi csatornákon, az akkor gyűjtött tapasztalatát tudta átadni nekem, ami a kezdéshez elég volt. Az első horgászataim helyszíne a Gencsháti-csatorna volt. Eleinte én nem is horgásztam, édesapámat figyeltem és pusztán jól éreztem magam. Olykor-olykor horogra akadt egy kisebb kárász vagy keszeg, ezeket a parton egy vödörbe raktuk és úgy csodáltam őket. Később már én is horgásztam, akkor még csak kis úszós technikával és egy rövidebb spiccbottal. Akkoriban nem használtam drága etetőanyagokat és drága, minőségi csalikat, sőt azt sem tudtam igazából, hogy mik azok. Egy-két doboz gilisztát vittünk magunkkal, amit sokszor a kertben szedtünk. Rengeteg tenyeres kárászt, keszeget, naphalat fogtam ezeken a csatornákon, és időnként be-beakadt egy-két nagyobb testű törpeharcsa is. Életem első jó néhány horgászéve itt telt, itt tanultam meg a horgászat alapjait. (Fontosnak tartottam és tartom, azt, hogy szépen, lépésről lépésre haladjak előre és az alapoktól tanuljak meg mindent. A horgászatnak is megvannak az alapjai, amiket nem lehet átugrani vagy figyelmen kívül hagyni. A legnagyobb figyelemmel és sok gyakorlással lehet elsajátítani ezeket. Nem lehet mindjárt durva felszerelésekkel nagy halakra horgászni, mert az „megöli” a horgászat élményét, egy gyermek szemében pedig abszolút nem ez jelenti a szórakozást, sokkal inkább a pörgős, akár mindössze 1-2 órás horgászatok, ahol ha csak apró halakat is, de lehet fogni. Kifejezetten zavar, mikor a vízparton látok olyan családot, ahol a bojlis apukák a csupán 5-6 éves gyermeküket a bojlis technikára tanítják, és azt várják el tőlük, hogy akár hosszú órákat töltsenek csendben az elektromos kapásjelzők mögött. Egyértelmű, hogy ezt egy gyermek nem élvezi és türelme sincs még hozzá, és így soha nem fog ráérezni e sport szépségére. Ha még a horgára is akad egy nagytestű hal, szinte biztos, hogy egyedül nem tudja megfogni, és ezzel mindjárt egy rossz emlékkel kezdődik számára a horgászat, ami el is veszi a kedvét tőle…) Pár év után úgy éreztem, hogy „kinőttem” ezt a csatornát, nagyobb halakat esetleg pontyokat szerettem volna fogni.
Ekkortájt Földeák pályázat útján nyert pénzt egy kisebb horgásztó kialakítására, még 2002-ben. E kb. 1 hektáros tavat a közeli Száraz-ér öntésterületéből alakították ki. Átlag vízmélysége 1,5 m, de a töltéssel párhuzamosan, a töltés teljes hosszában, attól 6 m távolságra, egy 10 m széles és kb. 2 m mély „halágy” található. Ezt kulcsfontosságú ismerni az itteni sikeres horgászatokhoz, ugyanis ezt a „halágyat” meghorgászva lehetünk a legeredményesebbek. A tó gyakorlatilag akadómentes, néhol keményebb, néhol iszaposabb az aljzat. A „halágynál” található kemény meder egyértelműen jelzi, hogy nagyon jó haltartó hely. A tóba pontyokat, amurokat, keszegféléket, csukát, süllőt és szürkeharcsát telepítettek. Ideális helyszín volt ez arra, hogy eggyel magasabb szintre emeljem az akkori horgászataimat és nagyobb testű halakat is reális eséllyel tudjak fogni. Itt már nem spiccbottal, hanem egy rövidebb teleszkópos bottal és már egy harcifékkel ellátott orsóval horgásztam. Mivel még nagyon fiatal voltam, nem horgászhattam fenekező módszerrel, csakis úszóval és egy bottal.
A Gencsháti-csatorna mellett ez a kis tó jelentette az akkori horgászataim helyszínét. Először itt is csak kárászokat és kisebb halakat sikerült fognom, de itt már nagyobb eséllyel várhattam a pontyokat is. 2004. 04. 13. Azt hiszem, erre a dátumra és erre a napra örökre emlékezni fogok. Húsvét hétfőt követő nap volt, és én horgászni akartam. Mindössze délután egy pár órát töltöttem a vízparton. Tisztán emlékszem arra a vöröses színű botra, fekete orsóra és arra a viszonylag nagyméretű úszóra, amivel aznap horgásztam. Sok idősebb horgász volt kint a vízparton, akik közt akkor még zöldfülű voltam. Sima úszós technika és a mai szemmel nézve elég nagy horog, erre pedig két szem csemegekukorica, mindössze ennyi volt a „nagy taktika”. Abban az időben még nekem se sok türelmem volt a horgászathoz, ha 15 percig nem volt kapás, már minden bajom volt. Viszont ez a horgásznap különbözött az összes többitől. A fekete testű, áttetsző „antennájú”, piros sárga bóbitás úszó egyszer csak minden előjel nélkül elmerült a vízbe, én meg amekkorát csak bírtam (akkor gondolván, biztos az a jó) berántottam. Olyat éreztem a zsinór végén, amit azelőtt soha. A hal nem akart a part felé jönni, sőt egyenesen az ellenkező irányba menekült. Mikor a part közelbe ért, és megláttam, elmondhatatlan érzés fogott el, de azzal a lendülettel újra alámerült és jó pár méter zsinórt lehúzott, így nem sokáig csodálhattam. Azon izgultam egész végig, hogy csak el ne menjen. Jó sokáig tartott a „kis” ponty fárasztása, nem értettem én még akkor ehhez, csak tekertem és tekertem az orsót, aztán majd lesz valami… Nagy nehézségek árán végül sikerült a szákba terelni az első pontyomat. Az a boldogság, amit akkor éreztem, elmondhatatlan volt és a mai napig is egy felejthetetlen pillanat. A pontos súlyát nem tudom megmondani, ugyanis akkor ez nem volt fontos, hogy megmérjük és nem is volt mivel, de visszagondolva, olyan 1,5-2 kg közti tőponty lehetett.
Ezután nem volt megállás, rendszeresen jártam erre a tóra és más egyéb tavakra és folyókra is, és ahogy nagyobb lettem, már egyedül is mentem mindenfelé, ahova biciklivel el tudtam jutni. A horgászat egy hobbiból szép lassan fanatizmussá vált, mára pedig az életem (egyik) értelmét jelenti, de ez már egy másik történet lesz…
Maradjunk a Földeáki Horgásztónál…Tíz évvel később, tavaly novemberben, már felnőttként egy újabb horgásznapot töltöttem el itt (nem először azóta). Ez a tó nem kifejezetten híres a nagytestű halairól, átlagosan 1-3 kg közti pontyok élnek benne, egy viszonylag kis halsűrűségű egyesületi tóról van szó. Szívesen térek ide vissza mindig, nem is feltétlen a halfogás élménye miatt, sokkal inkább egy nyugodt kikapcsolódás ez számomra. A mai rohanó világban érdemes észben tartani, hogy a horgászat egy hobbi, egy szórakozás, ami elfeledteti velünk a mindennapok bajait és nem egy nagy „csata”, ahol - ha törik, ha szakad - ki kell fognunk az adott tó összes halát, és ha ez nem sikerül, elégedetlenül indulunk haza. Sokszor jómagam is megfeledkezem erről és időről-időre emlékeztetni kell magamat arra, hogy azért, mert erre tettem fel az életemet és komoly eredményeket várok el magamtól, még néha szakítani kell időt egy átlagos kis horgászatra is, ahol csak pusztán jól érzem magam a természetben és ki tudom kapcsolni az agyam. Ez a horgászat pont ilyen volt…
A tó középső részén választottam ki a horgászhelyemet a töltés felőli oldalon, ami a mélyebb részt jelenti. Így nem kellett távolra dobálnom, 6-16 méter közti távolsággal tudtam a „halágyban” horgászni. Két különböző végszereléket használtam, az egyiket egy 35 g-os Pellet Feeder kosárral, míg a másikat egy 30 g-os Method Flat Feeder kosárral szereltem fel. A method kosaras szerelékkel horogra tűzve, míg a hagyományos bordás kosaras módszernél hajszálelőkére fűzve kínáltam fel a csalikat.
Ez a tó merőben eltér azoktól a vizektől, amiket az eddigi írásaimban bemutattam. Itt nem ismerik a halak a hallisztes etetőanyagokat és csalikat, egy kis halsűrűségű egyesületi tavacskáról beszélünk. Ezt figyelembe kellett venni az etetőanyag és a csalik összeállításakor is. A Gold Feeder családból a Secret Carp etetőanyagot választottam erre a célra. Ez a kaja nem tartalmaz hallisztet, kifejezetten egy kellemes, édes illatú és ízű anyag, ami jól működik a hideg vízben is, emellett nagy kedvence az ezüstkárászoknak és a pontyoknak. E tulajdonságai alapján választottam erre a napra, de a fogósságát tovább növeltem CSL Tuning Vörös Démon hideg vízi aromával. Ez az epres aroma kitűnően harmonizál az etetőanyag kellemesen édes ízével, remek kombináció. Mivel a víz már elég hideg volt, az 1 kg kajához a teljes flakon (250 ml) aromát felhasználtam, ezután annyi vizet adtam hozzá, hogy közepesen tapadós legyen. A Secret Carp etetőanyagban található nagyobb szemcsék miatt ezt mindig két lépésben végzem el, ugyanis ezek a szemcsék rengeteg vizet és aromát beszívnak, ezért szinte minden esetben kell még hozzá víz. A bekeverés után áttörtem egy törőszitán és már kész is volt a halak aznapi menüje. Bedobás előtt a kosárba töltött mennyiséghez még egy kevés csontit és Édes Csemegekukoricát kevertem.
A csalik is elsősorban különböző kukoricák voltak, és egy-két fajta pellet, köztük természetesen az elmaradhatatlan Fluo Ananász.
Nem szoktam horgászat közben kapkodni semmivel, gondosan összeállítok mindent, ezután kerülnek csak a végszerelékek a vízbe…
A padon ülve, a traktorok fülbemászó zaja ellenére is a lüktető természetre csodálkozva vártam a kapásokat, mikor hirtelen heves spiccmozgás szakította félbe a gondolataimat…
Az apróságok követték egymást szépen sorban, több próba után a tuti csalikra is fény derült. Az egyik, két szem Édes Csemegekukorica volt Vad Ponty ízesítésben, hajszálelőkére fűzve, míg a másik a Fluo Ananász pellet, ebből is a kisebb, 12 mm-es változat és ez is megfaragva. (Azért kellett megfaragni, mert elemelte volna a fenékről a horgot és most erre nem volt szükség)
Mivel a method technikát most valamiért nem „díjazták” a halak, átszereltem azt is Pellet Feeder kosárra… (Érdekes, mert nyáron a method technika volt a nyerő.)
A horgászat lassan a végéhez közeledett, mivel ezen a napon csak néhány órát szánhattam erre. A nap folyamán több mint 10 db kis pontyot és egy pár kárászt fogtam, amik remek kikapcsolódást nyújtottak számomra. Az átlagos méretű 2 kg körüli pontyok elkerültek ezen a napon, de ez egy cseppet sem zavart.
Minden horgászat és minden vízterület más-más élményeket ad nekünk, horgászoknak, úgy gondolom, az a legfontosabb, hogy ezeket az élményeket meg tudjuk becsülni és minden horgászat után - legyen az sikeres vagy éppen sikertelen - mentálisan feltöltődve és újult erővel tudjunk nekivágni a mindennapok nehézségeinek.
Írta: Borbiró Ádám
Fotók: Borbiró András
