Imádom a folyóvízi pecát! A folyók fajgazdagsága lenyűgöz, és az is, ahogy egy gyönyörű, kifejlett példány eljut addig a pillanatig, amíg behörpöli a nagy gondossággal előkészített csalétket. Néha elképzelem rögös életútját, ahogy egy jelentéktelennek tűnő kis ikrából egy tökéletes, kimért túlélővé fejlődött. Ámulatba ejt a folyamat, ahogy a víz él, és ahogy az etetés fejlődik. Mindig más és más fajok, más méretben, szinte követhetetlenül dinamikus ütemben. Ez a folyami horgászatok varázsa…
A Fekete-víz nevű csatornaszerű kis folyócskán gyakran áztatom zsinórjaimat. Legtöbbször feederbottal horgászom, néha rakós bottal. A mai történet is egy feledhetetlen finom fenekezésről szól. Ha itt horgászom, a keszegfélék közé mindig bekalkulálom a pontyokat is, hiszen oly sokszor leptek már meg és vették be a gondosan előkészített keszeges etetést. A Fekete-víz a Kis-Duna mellékfolyója. A két folyó torkolatától néhány száz méterre található kiszélesített versenypályán ültem le, ahol a víz csak nagyon lassan áramlik. Kedvelt tartózkodási helye ez a pontyoknak és a keszegnépségnek egyaránt. A pálya eredményes meghorgászásához ismerni kell a mederfenék karakterisztikáját. A folyó eredeti medre mind a mai napig ott húzódik a mélyben, ugyanis a később kiszélesített részen több hordalék rakódott le - és ki tudja, talán nem is kotorták olyan mélyre. A lényeg, hogy tapasztalataim szerint érdemes közvetlenül a régi mederben vagy annak szélén keresni a halakat, mert itt általában nagyobb átlagsúly fogható. A víz mélysége itt 1-1,5 m körül mozog, míg az „új részen” alig éri el az 50 cm-t.
Na de térjünk rá a horgászatra! Érkezés után elsőként az etetőanyagot készítettem elő, hogy mire minden a helyére kerül, már használható legyen. A néhány órás horgászatra 1 kg Haldorádó Nagy Dévér etetőanyagot kevertem össze 20 dkg pörkölt, őrölt kendermaggal. Ez csökkenti az etetőanyag tapadó képességét, ugyanakkor a halak számára igazi csemege. Hogy megőrizzem etetőanyagom állagát, egy marék mézeskalács őrleményt is tettem bele, melynek édes ízéért a dévérek és a pontyok egyaránt odavannak. Az etetőanyagot ezúttal nem vízzel vagy aromás vízzel, hanem vízben áztatott tortuval nedvesítettem meg. Utolsó lépésként bőven megszórtam élő anyaggal, amely jelen esetben csontkukac és pinki egyvelege volt. Ebben a keverékben minden hal megtalálja a maga csemegéjét!
A horgászat során egy botot használtam, hiszen szeretem a mozgalmas pecát, ahol nincs idő két bottal foglalkozni. Finomabb szerelék alkalmazásával, precíz és pontos etetéssel, illetve horgászattal folyamatosan fenntarthatjuk célhalaink érdeklődését. Ennek alapfeltétele a kosárral történő etetés és a zsinór klipszbe való kiakasztása. A kiakasztásnál érdemes a zsinórt megjelölni, hiszen a finomszereléken azért nem túl ritka, hogy olyan méretű hallal akadunk össze, amely kikéri a zsinórt. Ez megoldás, de csak részben! Mi a teendő akkor, ha szerelékünk akadóba kerül és be kell szakítanunk? Nem tudhatjuk, hogy főzsinórunk hol fog elszakadni. A tökéletes megoldás talán a zsinórjelölő filcnél is egyszerűbb! Csupán meg kell számolnunk, hogy orsónkon hány tekerés, amíg kiér a végszerelékünk az etetésről a bot spiccéig. Szakadás vagy nagyobb hal fárasztása után túldobjuk etetésünket, beakasztjuk a klipszbe a zsinórt és leszámoljuk, hogy hány tekerés, mire kiér. Az ekkor kapott értékből kivonjuk az etetést jelölő tekerések számát, és a különbözetet felorsózzuk a következő dobásnál, majd ismét beakasztjuk a zsinórt - már az etetést jelölő helyen - az orsó klipszébe.
Az általam használt felszerelés egy 3,6 m hosszú, MH karakterisztikájú botból, egy 40-es méretű elsőfékes orsóból, valamint 0,18 mm átmérőjű főzsinórból állt. A végszerelékem lelke a Haldorádó Feeder Round etetőkosár volt, amelyet 30 g-os méretben használtam. A kosár egy karabineres forgókapocshoz csatlakozott, ez csúszott a főzsinóron. Ez után egy 10-12 cm-es erőgumi következett, amelynek mindkét oldalára egy forgó került. Az előkém 0,12 mm átmérőjű volt, a horog pedig 18-as. Csalizni 1-2 szem csontit, pinkit vagy a kettő szendvicsét használtam.
A horgászatot az alapozó etetéssel kezdtem, amely 10 dobásból állt. A keszegfélék hamar megérkeztek, erről árulkodtak a spicc apró rezdülései. Néhány perc elteltével végre erőteljes kapásra ránthattam be és konstatálhattam, hogy megérkezett az első dévér. Hamar partra tessékeltem, majd repült is a következő dobás. Az első órában jól elszórakoztam ezekkel a 30 dkg körüli „egyen dévérekkel” és kisebb karika testvéreikkel, mígnem mintha addig semmi nem történt volna, abbamaradtak a kapások…
Jól tudtam, ez csak egy dolgot jelenthet. Itt vannak a pontyok! Szűk húsz perc elteltével aztán végre megérkezett a várva várt görbítés, és a botom benne is maradt a bevágásban. Halam erőteljes vágtába kezdett, felkészültségem ellenére alig tudtam kiakasztani a klipszből a zsinórt. A leendő zsákmány egyre kisebb köröket rótt, mígnem magam elé tudtam terelni. Éreztem, hogy jó hal lesz, mert bár érezhetően fáradt, még mindig nem tudtam a felszínre húzni. Pár perces huzavona után aztán megadta magát, és alátoltam a merítőt.
A következő dobás egy finom kis kapást hozott: megakasztottam a következő halat, egy bodorkát. Őt követte három társa, majd egy kisebb szünet után egy újabb ponty, ezúttal szerényebb méretben. Ez a mozzanat még egyszer megismétlődött, pontyom ezúttal még kisebb volt, de annál nagyobb volt az öröm! A három ponty után jött még néhány bodorka. Érdekes megfigyelés, hogy miután a pontyok megjelentek, már csak a bodorkák mertek beúszni az etetésre a köztes időszakban. Mindenesetre nagyon élveztem a horgászatot, igazán kellemes nap volt.
