Három éve, hogy lakóhelyem a Nyírségből a fővárosba tevődött át. A barátokon, barátságos embereken kívül a szép szabolcsi tájat és számtalan remek horgászhelyet kellett hátrahagynom. Vannak dolgok, amelyek lassan, nehezen pótolhatók, és vannak dolgok, amelyek nem - ezekért időről időre hazalátogatok. A horgászhelyek ebben a tekintetben a pótolható dolgok közé sorolhatók, hiszen pecára alkalmas remek terep Budapest környékén is található. Nem sok helyet sikerült eddig felfedeznem, de mindig nyitott szemmel és füllel járok, és ha meglátok-hallok valami érdemleges információt, igyekszem magam utánajárni. Bármennyire hihetetlen, de a Haldorádó fórumbejegyzései között keresgélve vagy a fogási napló bejegyzései között szemezgetve is számos ígéretes helyre bukkanhatunk.
Igyekszem mindig új kihívásokkal megbirkózni, olyan vizeket felfedezni, amelyek meghorgászása kihívás számomra, hiszen korábban nem volt alkalmam rajtuk horgászni, semmi tapasztalatom nincsen velük kapcsolatban. Közéjük tartoznak a Budapest környéki kavicsbánya tavak. Nagyon sokat találhatunk belőlük, vannak olyan főváros környéki települések, ahol ha vakon eldobunk egy követ, biztosak lehetünk abban, hogy egy bányatóban fog landolni. Vannak közöttük egészen régi, művelés alól már évekkel ezelőtt kivontak, de olyanok is, amelyek ugyan már horgászhatóak, de még művelés alatt állnak, vagy csak pár éve adták át a horgászoknak. A régi tavakra jellemző, hogy partjukat már magának tudja a természet, az ember vágta sebhelyet igyekszik palástolni. Fák, bokrok, a partszegélynél nádas feledteti a korábbi sivárságot. Az új vagy még kitermelés alatt álló bányatavak lehetnek halban akár gazdagak, de partjuk sok esetben holdbéli. Természetesen a bőséges zsákmány feledtetheti mindezt, de vannak pillanatok, amikor a környezet rendezettsége fontosabb szempont, mint maga a várható fogás gazdagsága.
Én is így voltam ezzel, mikor egy kellemes tavaszi napra terveztem barátommal egy közös horgászatot. Előtte napokig egyeztettünk a helyszínt illetően, és végül egy régi kavicsbánya tó mellett tettük le a voksunk. Fontos szempont volt a tó közelsége, hogy a horgászhelyek gépkocsival elérhetőek, a part kulturált, és rendezett. Az sem volt persze mellékes, hogy a hírek szép halakról szóltak. Egy ismert, most már veterán bajnokságon induló versenyző vette pártfogásába vizet, aki -nem hazudtolva meg önmagát - szinte majdnem minden hétvégén rendez versenyt a tó egy partszakaszán. A törzsállományt persze telepítésekkel bővíti, és a hírek szerint nem kizárólag ponty és kárász kerül a vízbe. Gondolva a későbbi versenyekre, keszegfélék telepítésével is színesíti a várható zsákmány összetételét. Nem kis meglepetésemre erről én is meggyőződhettem, de nem szeretném lelőni a poént.
Maradjunk egyelőre abban, hogy lévén bányató, és pontyozás a slideres (csúszó úszós) matchbotos technika mellett döntöttem. Egy korábbi írásom kapcsán heves vita alakult ki a módszer körül, ezért néhány gondolattal szeretném most ennek elejét venni. A fő kérdés az volt, hogy maga a „slider” úszóval történő horgászat, miben különbözik a klasszikus wagglerekel végzett csúszó úszós módszertől? A legegyszerűbb, ha megvizsgáljuk a két úszótípust. A klasszikus wagglerek - amelyeket sokan a csúszó úszós technikához is használnak - levehető réz (vagy napjainkban más anyagból készült) lamellákkal rendelkeznek. Ezeket az úszóról levéve tudjuk a zsinórra helyezett ólmok tömegét szabályozni. Ezeknek az úszóknak az előnye az, hogy akár fixen, akár csúszóra is szerelhetjük őket. Ez utóbbi esetben mindenképpen minimum 4-5 grammnyi zsinórterhelés szükséges, hogy felcsalizott horgunk biztosan eresztékelődjön. Ha a zsinórra nagyobb ólomtömeget szeretnénk átcsoportosítani, akkor arányosan egyre nagyobb úszót kell választanunk, ellenkező esetben a dobás nehézkessé válhat. Mi a helyzet a sliderekkel? A slider úszó minimális önsúllyal rendelkezik. A teljes dobótömeget a zsinórra csoportosítva tudjuk kisúlyozni az úszónkat. Egy 10 grammos slidernél a zsinórra közel 10 grammnyi nehezék kerül.
Mi a helyzet a dobással? A slider úszót bedobni nem ördöngösség. Ha az ólmozást füzérszerűen, egyre kisebb méretű súlyokból állítjuk össze, ha lágyan, hátravezetett dobással indítunk, és ha nem fékezzük meg a szereléket, akkor nem lesz gubancunk. Gyakorolni természetesen kell előtte, azt semmi sem pótolhatja. A mély vizek meghorgászásakor, ha a meghorgászandó távolság nem több 40 méternél, gyakran nyúlok a slider úszós módszerhez. A jelentős zsinórólmozásnak köszönhetően gyorsan a kívánt mélységbe juttathatom a csalit, és a helyes mélységmérésnek is köszönhetően stabilan ott is tudom tartani.
Kicsit hosszúra sikeredett kitérőm után most térjünk vissza a vízpartra!
A tervezett horgászatot húsvét másnapjára időzítettem. A nagy ünnepi kavalkádot követően bíztam a vízpart csendességében, abban, hogy a többség már kihorgászta magát a hétvégén, így békésen, nyugodtan horgászhatok egy jót. Nem kellett volna túl korán érkeznem, de azért a felkelő nap már a vízparton talált. Hiába, a horgászvér nem al(vad)hat. A vízpartra érve először a legfontosabb dologgal, az infók begyűjtésével kezdtem. A tógazda készséggel segített: elmondta, hogy a tó mely részén mire számíthatok. A beszélgetés után úgy döntöttem, hogy a szemközti, versenyeken is használt partszakaszra ülök le, ahol a víz rendkívül gyorsan tör le tóra jellemző 5-6 méteres mélységbe. A kiszemelt horgászhelyemre érve először a felszerelést pakoltam ki. Két matchbotot hoztam magammal. Az egyikre 14 grammos, míg a másikra egy 12 grammos slider került. A szerelékeket még otthon, előző nap összeállítottam, ezzel értékes horgászidőt spóroltam meg. A horgászhelyem kialakítása gyorsan ment, kevés kiegészítőnek kellett helyet szorítanom.
A nehezebb szerelékkel ellátott bottal megkezdtem a meder feltérképezését. Az előző nap pontosan összeállított szerelékemről eltávolítottam az összes ólmot, majd a horogra egy nagyobb méretű fenékmérő békát csíptettem. Körbedobálva a helyet, a parttól mindössze 18-20 méterre találtam egy törést, ami után már egyenletesen mély vizet mértem. A törés part felé eső részén a vízmélység 3-4 méteres, ami a törés után 5-6 méterre vált. A pontyok szeretnek az ilyen természetes mederalakulatok mentén keresgélni, felcsalhatók akár a padkára is, de jellemzően inkább az ilyen törések tövében vagy azok oldalában csipegetnek. Ennek ismeretében jelöltem meg én is a zsinóron a távolságot. Nagyméretű mélységmérőmnek köszönhetően precízen meg tudom mérni a pontos mélységet, és ennek tudatában a horog helyzetét is meg tudtam határozni. Ha pontyozom, akkor az előkét teljes hosszában elfektetem, a 0,4 grammos jelzőt pedig úgy állítom be, hogy éppen csak érintse a medret. A jelzőólom mérete elsőre nagynak tűnhet, de sliderezésnél ez nem probléma. Ez az a méret, ami az általam most használt SPRO Seria Walter slider esetében a sárgára festett bóbita alatti fekete részt meríti be. Ha a halak megbillentik a jelzőólmot, az úszómon jól látható emelés látható, ami legtöbbször az úszó teljes kiborulásával folytatódik. Ha nem ilyen vehemensek a halak, akkor is könnyen kiszúrom a jelzőólom megemelését, amire bevágással reagálhatok. A mélységmérés során kiderült, hogy az aljzat kemény, iszaplerakódásnak - hiszen kavicsbánya tóról van szó - semmi nyoma, és sem kagylópad, sem más akadó nem nehezítette horgászatomat. Ezek után már összeállíthattam a halaknak szánt csalogatóanyagot.
Mivel természetes táplálékban ezek a tavak nem mindig bővelkednek, azt tapasztaltam, ahhoz, hogy koncentrálni tudjam pikkelyes barátaimat, bizony etetni kell. A jelentős mélységben könnyen szétszóródik az etetés, ami nem feltétlen baj, de mindenképp kellő mennyiséget kell előkészítenem, ha minél több halat szeretnék horgom körül tudni. Ha nagyobb mennyiséget kell etetnem, előszeretettel használom a kukoricapogácsával ragasztott szemes etetést. Ezt az egyszerű, de hatékony etetőanyagot most kicsit felturbóztam, hiszen ki tudja, honnan kell összegyűjteni a halakat, nem árt, ha dobok valami kis pluszt is a dologba. A kétzacskónyi őrölt kukoricapogácsához egy zacskó Dynamit Baits epres etetőanyag - mint kiegészítő - került, majd fél zacsi sárga süllyedő morzsával dobtam fel a kaja hangulatát. Miután szárazon alaposan elkevertem az összetevőket, a vizet a kajához apró adagokban spriccelve állítottam be a nedvességét. A kukoricapogácsa sok vizet képes felvenni, de ezúttal nem az anyag teljes eláztatása volt a célom, hanem egy olyan állag elérése, ami sok szemest tud stabilan összefogni. Ennek érdekében sokan áttörik a darált TTX-et a nedvesítést követően, de konyhai pecáról lévén szó én mellőztem ezt a műveletet.
Kis pihenő után még kevés vizet adtam a keverékhez, majd ráborítottam egy nagy doboz csemegekukoricát. Alaposan átkevertem és - ellenőrizve a gombócok tapadását - félretettem a keveréket. Mindent a kezem ügyébe rendeztem, belőttem mindkét matchbotom, majd etetni kezdtem. Nem nagy a távolság, ezért egyszerűen, kézzel dobtam be a gombócokat, szám szerint 15 kétkezessel alapoztam. Nem volt sebészi pontosságú minden dobás, de nem is célom az egy pontra etetés. Egy masszív alap köré elfér pár kósza gombóc. Amíg megnyugodtak a kedélyek, a magammal hozott 2 liternyi csontit ragasztottam meg. Pontyozni ritkán indulok ragasztott csonti nélkül, főleg tavasszal. A kaviccsal összefogott lárvákat is kezem ügyébe helyeztem, majd kényelmesen elhelyezkedtem a ládámon.
Alaposan megpakolom a 10-es méretű horgot, majd bedobok. Élvezem a napsütést, jókat beszélgetek barátommal. (Később csatlakozik hozzánk egy újabb horgászcimbora is. Ő egy szál pickerrel próbálkozik.) Az első órákban vígan van alkalmunk cseverészni, a halak nem nagyon zavarnak meg ebben. Már-már azt gondolom, csak egy jó napozás, és „kvaterkázás” lesz a vége a horgászatnak, mikor az úszóm oldalra billen, majd méltósággal kiemelkedik a vízből. Leírni nem lehet ezt a látványt, annyira gyönyörű! A slider csak jön, jön ki a vízből, majd elfekszik a víztetőn. A bevágásnál érzem, nem keveset kell a felemelkedett hal után nyúlnom.
Érzésem szerint jó egyméternyire emelkedett el a fenéktől a horoggal a szájában, szinte egészen hátul érem utol a bevágással. Fantasztikus érzés, ahogy megindul a mélyben. Kiélvezem a fárasztás minden mozzanatát, de leginkább a végkifejlet tetszik. A kristálytiszta vízben látom a ponty minden mozdulatát, ahogy menekülni próbál. Minden fejrántását, felfelé és lefelé irányuló kitörését szemmel tudom követni. A megvillanó sárgás testet nem rejti el a víz átláthatatlansága. A szákolás is könnyebb így, könnyedén elé tudom csúsztatni a merítőt, amibe megadóan fordul bele. Szép, hibátlan pikkelyzetű pontyot fogtam. Előzetesen megbeszéltem a tógazdával, hogy a pontyokat fotózásig haltartóba tehetem, csak a keszegnépet kell rögtön visszaengedni, így ideiglenes rabságra ítélem. Újracsalizok, majd ragasztott csontival kedveskedem a halaknak. Sikerül még fognom pár szép pontyot, majd csendesség következik.
Kis pihenőt követően az úszóm lassú oldalazással merül el. A bevágást követően érzem, nem ponty küzd a horgon. Nem kárászos a menekülés, hiszen egy pillanatra felcsobog a víz felszínén, majd a víz felső rétegében folytatja a küzdelmet. Karcsú test, vöröses uszony villan meg előttem. Nem akarok hinni a szememnek, egy gyönyörű jászkeszeg fordul előttem. Hibátlan színezetű, egészséges példány, szemmel láthatóan jól érzi magát eredeti élőhelyétől eltérő otthonában. Egy fecske nem csinál nyarat, egy jászkeszeg is inkább kuriózum egy bányatóban. Ezt gondoltam, de a második elhúzós kapást követően is egy szép jaszkó rugózik a bot végén. A ragasztott csonti nagyon megtetszett nekik, mert szép sorban gyülekeztek. A sokadik, megsüvegelésre érdemes jász után be kellett látnom, ezen a tavon rájuk is lehet számítani. A pontyok érdekes mód félrehúzódtak, és a sportos folyóvízi halak vették át az uralmat.
Úgy tűnt, ha újból sárgahasú barátaimat szeretném viszontlátni, változtatni kell az etetésen. Újból a csemegekukoricás etetőből dobtam be 5 kétkezes gombócot és mellőztem a ragasztott csonti csúzlizását. A jászok elmaradtak, és újból pontyok váltották egymást az etetésemen. Ha jól jön a hal, szokásom változtatni. Értelmetlennek tűnhet, hiszen ami működik, azon minek változtasson az ember, de ilyenkor tudok hasznos tapasztalatokat gyűjteni. Jelen esetben a horog méretével kezdtem variálni. A 10-es méretet 14-esre váltottam.
A kisebb horog finomabb előkére került, fürgébb csokor csontit tűzhettem. Azt vártam, hogy a kapások gyakorisága nőni fog, de nem így történt. A kapások intenzitása nem változott, ellenben több halam is lemaradt. Ugyanolyan méretű, de más típusú horogra váltottam, de nem értem el jobb eredményt. Visszatérve a nagyobb, 10-es mérethez, amire újból gigantikus csokrot tűztem, nem volt több lemaradásom. A nagy mélységben a halak jobban díjazták a nagyméretű csalit, és a nagy horog biztosabban ült a bevágást követően. Aprócska kísérlet volt, de érdekes eredményt hozott. A kényelmes, „kivárós” matchbotozás segített kipihenni az egész havi fáradalmakat, a szép tavaszi napsütés pedig átmelegített. A horgászat végére szép teríték jött össze - jászok és egy szép, dorozsmás dévér is színesítette a napi fogást. A fehérnépet rögtön visszaengedtem, így csak a pontyokkal készül közös emlékkép.
A botokat szétszedem, összepakolok és a büfében egy hideg kóla mellett beszélem meg barátommal a nap történéseit. Elégedett vagyok, sikerült egy szép, barátságos vízzel bővíteni a horgászhelyeim számát, ahová később még biztosan visszatérek. A slider úszóval történő horgászat látványos kapásokkal, horgászszívet melengető pillanatokkal gazdagított. Nem véletlenül szeretem - ha pontyok és mély víz, akkor legközelebb is őt hívom segítségül.
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók: Polónyi Attila
