Van úgy, hogy semmihez sincs kedvem. Egész héten dolgoztam, sőt még szombat délelőttre is akad tennivalóm. Fáradt vagyok, jönnek-mennek a frontok. Arról már nem is beszélek, hogy nyári hidegrekordok dőlnek meg, ráadásul a hétvégére sem mondanak jobb időt, de legalább esni fog. A hűtőben raboskodó félliternyi csonti egy része már be is bábozódott, vagy egyszerűen elpusztult. A múlt heti versenyről maradt tűzőszúnyog pedig gondozás híján már használhatatlanná vált. A felszerelésem is romokban hever a garázsban, és lusta vagyok rendbe rakni. Pihenni fogok egész vasárnap, pecáról szó sem lehet!...?
Vasárnap reggel az eső kopogása ébresztett, ennek ellenére még jó félórát lustálkodtam az ágyban. Kialudtam magam! Igaz, volt rá időm, hiszen már nyolc óra körül járt az idő. Készítettem egy jó erős kávét, majd végiggondoltam, hogy mit is kéne ma csinálnom. Az elmúlt jó néhány vasárnap versennyel vagy felkészüléssel telt, de a mai nap pecamentes lesz. Talán arra hajlandó vagyok, hogy teszek egy pici rendet a cuccaim közt. Nekiálltam hát a nehéz menetnek, de valahogy nem éreztem késztetést a rendrakásra, pickerbotomat rakosgatva inkább lett volna kedvem a spiccét kuksolni, mint a nyelét törölgetni. Fura, tegnap még hallani sem akartam horgászatról, most meg azon kapom magamat, hogy viszem a ládát a kocsiba! Igaz, halvány sejtelmem sincsen, hogy hová megyek, meg hogy csali híján mit tűzök a horogra, de mindegy. A lényeg, hogy sebtében összekaptam magam, ezt-azt betettem a kocsiba és a marék csontit is kivakartam a hűtő aljából.
Az tök jó, hogy indulásra kész vagyok, de hová menjek? Mivel csak a pickereimet pakoltam be, mindenképpen valami keszeges vízben kezdtem gondolkodni. Már régóta tervezek egy horgászatot a Hárosi-öbölbe (info: www.harosihorgaszat.hu), amit szerettem volna a sorozat újabb epizódjaként cikkformába önteni.
Ahogy lenni szokott, otthon felejtettem a fényképezőgépemet, ezért félútról vissza kellett fordulnom! Otthon meg is jegyezték, hogy nem lesz szerencsém. A borús égre pillantva reméltem, hogy Fortuna nem az időjárás által fog megbüntetni.
Hamar megjártam a mindössze 10 kilométeres utat, tíz körül már a Compó utcában lévő horgásztanyán váltottam a napijegyet. Az engedélyeket a Baross Gábor HE állítja ki, egy napi zsuga mindössze 1700 Ft. A tanyáról is elérhető a part, de én inkább átparkoltam egy párhuzamos utcába, mely az öböl mentén végigfutó kerékpárútba torkollik. Innen gyalogszerrel kellett továbbmennem.
Sokat nem voltam hajlandó cuccolni, kb. 150 métert kellett sétálnom, mire találtam megfelelő horgászállást. Nem egészen értem, miért nem lehetett a bicikliútvonal helyett egy szimpla autóutat építeni, hogy a horgászok meg tudjanak állni a horgászhely mögött. Elnézve a bringás forgalmat, nem sok értelmét látom a kerékpárútnak, de nálam okosabb emberek biztos tudják rá a választ.
Végül is két körben beszállítottam a motyómat, majd bekevertem a csalogatóanyagomat. Keszegfélékre számítva 1 kiló Nagy Dévért és 1 kiló Mézes Pálinkát kevertem össze egy kevés mézes aromával.
Régebben jártam már itt néhány úszós versenyen, így volt némi fogalmam a mederalakulatokról… Mondjuk, nem túl bonyolult, marha gyorsan mélyül, és valahol eléri a végleges mélységet, ami igen tekintélyes! Bár pont ezen a helyen még nem pecáztam, de több helyen a parttól 10 méterre már 5-6 méteres a víz. Én most kb. 15 méterre dobáltam be a csontival dúsított gombócaimat, remélve, hogy onnan már nem gurulnak lejjebb a meredek törésen.
Csak ezután álltam neki szétnyitni a botokat, ill. a botomat, ugyanis mindössze egyetlen pickert szándékoztam összerakni. Turkálás közben azonban ráakadtam a botzsákban egy method szerelékkel ellátott erősebb botra is. Gondoltam, ezt bedobom messzire, hátha fogok valamit. Mivel csak csontit hoztam, abból tűztem fel egy csokrot a horogra, majd bevetettem bő 50 méterre.
Finomabb pálcámon egy nagyhurkos végszerelék volt 12-es előkével és 16-os horoggal. Erre két szem csonti került, majd bedobtam az etetésre. A felkapókart csak a kosár fenékre érését követően csaptam át, nehogy kihúzzam a megfelelő helyről a végszereléket. Ahogy leért a csali a fenékre, azonnal kapásom volt, de sajnos a bevágás nem ült, ráadásul kitekerés közben valami akadófélét is fogtam. Viszonylag könnyen ki tudtam húzni a szerelésemet ebből a dologból, de aggasztott, mi van, ha hallal együtt találom meg a víz alatti meglepetést. Mindenesetre csalizás, majd újabb dobás következett. Ismét kapás, és ezúttal a bevágás sikereses volt, de csak egy apró bodorka volt a tettes. Ami érdekes, hogy szegény halacska egy komplett csukázó előkét vonszolt magával, ki tudja, mióta… Hogyan maradhatott életben egy ekkora vassal a testében? Hihetetlen! Mindenesetre megszabadítottam terhétől, és vissza is engedtem szegénykét.
A horogra három szem csontit tűztem, majd visszadobtam az etetésre. A kapás ismét szinte azonnal jelentkezett, meg is lett az eredménye, egy nyamvadt kis ördög fityegett a horgomon!
Sajnos a következő 5-6 halam is törpeharcsa volt. Gondoltam, lecserélem az előkét vékonyabbra és hosszabbra, a horgot pedig vékonyabb húsúra, hogy a csali minél messzebbre essen a kosártól, hátha lesz ideje megenni valami normális halnak is a horgot.
Annyi eredménye lett a dolognak, hogy a továbbiakban minden 3. halam lett csak törpeharcsa!
Hogy mi volt a többi? Igazából bármit van esély fogni az öbölben, hiszen a Dunából mindenféle hal beúszhat ide. Fogtam én snecit, bodorkát, bagolykeszeget, laposkeszeget (nem mintha meg tudnám őket különböztetni :)), gardát, dévérkeszeget, karikakeszeget, sügért, sajnos törpeharcsát is, sőt még egy gyönyörű jászkeszeg is meglepett.
A teljesség igénye nélkül:
Egy bökkenő azért volt, méghozzá az, hogy a merítő nyelem otthon maradt, így a merítő fejjel hálóztam meg a halakat, nyélnek használva karomat. Még szerencse, hogy olyan hosszú karom van, mint egy gibbonnak. :)
Bár nagyon lefoglalt a horgászat, szinte folyamatosan az eget kémleltem, mikor kezd el szakadni az eső. A nap folyamán többször is rákezdett, ám pár perc múlva el is állt, s így sikerült megúsznom az elázást!
Végül is nagyon szép keszegzsákmányra tettem szert a négyórányi horgászat alatt. Rajtam kívül még sokan áztatták a zsinórt, ám különösebb eredményt nem értek el. Igaz, javarészt pontyra horgásztak, nem éppen finom szerelékkel. Itt jut eszembe, a peca elején bedobtam egy method szereléket messzebbre, nos, ahhoz egész nap nem kellett hozzányúlni. Összepakoláskor ugyanúgy vettem ki a csalit a vízből, ahogy 4 órával ezelőtt bedobtam. Hát, sok hal nem úszott ott, a mélyben, az biztos!
A peca végén sétáltam egyet a parton, gondoltam, körülnézek kicsit.
Nagyon szép horgászhelyeket és ígéretes halbúvóhelyeket találtam, a hatalmas fák pedig igen hangulatossá teszik ezt az öblöt. A túlparton lévő természetvédelmi terület szinte pezseg az élettől csakúgy, mint a víz. Az összhatást csak az M0-s híd dübörgése rondítja el kicsit, na de mit vár az ember pár kilométerre a centrumtól?!
Ami elszomorító, hogy rövidke sétám során számos kisebb szemétkupacot találtam, annak ellenére, hogy több szemeteshordó van kitéve a parton! Hogy miért nem lehet a hulladékot a tárolóba helyezni, sajnos nem értem. Az, hogy ezt elvileg a természetet szerető horgászok sem teszik meg, már-már elkeserítő! Milyen értékrend kell ahhoz, hogy valaki a természetbe dobálja szét a saját mocskát? Érthetetlen és felháborító!
Na de inkább térjünk vissza az eredeti témánkhoz! A Hárosi-öböl egy kitűnő horgászvíz, nagyon fajgazdag és bőséges halállománnyal. Finomszerelékes pecások, keszeghorgászok számára csak ajánlani tudom, legyen szó spicc, rakós, match, bolognai vagy rezgőspicces horgászmódszerről. Nekem csak egy mondat jut eszembe erről a vasárnapról: „Tyű, de jó peca volt!”
Írta: ifj. Sipos Gábor
