Mivel a Duna NHT ideje alatt - hiába szerettem volna - nem volt időm horgászni, eldöntöttem, hogy amint lesz lehetőségem, azonnal levonulok és pótolom a lemaradásom, és tiszteletem teszem a szerelmetes folyómnál! Egy rövid és pihentető rész következik a sorozatban, amiben nem lesznek okosságok, legalábbis nem világmegváltók! Egy nyugodt, pihentető szombati dunai pecáról olvashattok itt alább.
A találkozó utáni szombat alkalmasnak látszott, ezért próbáltam társaságot szervezni. Nőm cége hatalmas fesztivált szervezett e napra valamelyik filmgyári stúdióba. Fény, pompa, hangzavar, ragyogás és protokoll, amiből még véletlenül sem kértem volna, így kézenfekvő volt, hogy inkább a másik végletet, a csendet, a nyugalmat és a pihenést, na és persze a horgászatot választottam! Sajnos nőm nélkül, de neki hivatalból kellett ott lennie, sőt ismét felkerült a színpadra, mert 3. lett az országos eredménylistán, így mindketten megértettük, tudomásul vettük, hogy ez a nap egymás nélkül telik el!
Simon (Gátőr) Gabi hajlandónak tűnt arra, hogy pesztráljon ezen a napon, más nem jelzett vissza, ezért nem is kerestem nagy brancsot, legalább nyugalom lesz a környékemen. Reggel fél hétre beszéltük meg a találkozót a gátőrháznál, amiből természetesen nem lett semmi, mert egyszerűen képtelen vagyok időben odaérni bárhova is… Alapjában véve precíznek tartom magam, de az időpontokat nem vagyok képes betartani.
Valahogy még a számomra kellemes programokra való pontos érkezést is inkább halasztom, mert nem merem még a jót sem idő előtt magamévá tenni! Ez nyilván a neveltetésemből eredő tulajdonságom, hogy ne menjek a dolgok elébe, ne habzsoljam az élvezeteket mértéktelenül, legalábbis ne gátlástalanul, törtetve! Megtanultam, hogy nem veszem el az utolsó süteményt a tányérról és megkérdezek mindenkit, hogy kér-e abból, amiből én is szedni készülök! Nem magamat fényezem, nem a szokásos „bezzeg a mi korunkban” duma jön most, félre ne értsétek, de tapasztalataim szerint sok mai fiatalból hiányoznak ezek a tulajdonságok… pedig nem ártana, ha még többen ismernék ezeket az együttéléshez - szerintem - szükséges alapelveket!
Arról már nem is beszélve, hogy egy sütögetést terveztem a Duna-partra, amihez előző este előkészítettem mindent, de annyira pihent voltam, hogy természetesen mindent otthon hagytam a hűtőben. Így aztán bementem a pataji kisboltba és összevásároltam mindent, amit otthon a hűtőnk őrzött. Ráadásul ezzel is vesztettem a pecaidőmből vagy fél órát… mindegy, Gabi már ismer, még sose értem oda akkorra, amikorra jeleztem!
Nem mellékes, hogy a sütögetés elmaradt, mert úgy terveztem, hogy sok szép halat fogunk, a legszebbekből kiválasztjuk a nekünk leginkább szimpatikusakat és feláldozzuk éhségünk oltárán… de ez végül elmaradt, mert egyrészt Gabi nem volt végig ott, másrészt magamra meg lusta voltam halat pucolni, sütni, így megettem a bolti kolbászt, zsemlét, paradicsomot, paprikát. Azért így sem lett semmi bajom, sőt, éhen sem haltam!
Visszatérve a horgászatra…
Erre a napra egy dévéres, édes kaját kevertem a halaknak. Pontosan egy évvel ezelőtt, a tavaly őszi Duna NHT után egy héttel voltunk itt nőmmel, és akkor egy hasonló dévéres-édes kajával fogtunk hatalmas dévéreket. Erről van egy érdekes sztorim, ami azért jelzi, hogy van a horgásztudásomban valami, ami még a profikat is érdekli:
Mikor tavaly ősszel összekutyultam a Haldorádó Nagy Dévér etetőanyagot a Nagy Dévér aroma tuninggal, melasszal és fogtunk a segítségével jó néhány 2 kiló feletti dévért, először csak gratuláltak, veregették a vállainkat virtuálisan, majd jöttek az érdeklődő levelek, hogy mit kevertem mivel és hogy sikerült ezeket fogni. Eleinte rutinszerűen válaszolgattam, majd egyszer csak olyan történt, amire azóta is büszke vagyok! Csörgött a telefonom és Döme Gábor köszönt rám a túloldalról… majd megkérdezte, hogy „hogy is van ez a melaszos-nagy dévéres etetőanyagos recepted, amivel a Dunán azokat a nagy dévéreket fogtátok?”. Először nem kaptam levegőt, hogy ő kérdez engem? Mindenesetre elmondtam a receptet és elköszöntünk, majd pár nap múlva köszönte meg Gabi és csak úgy jelezte, hogy az addig kuka, csendes velencei versenypályán ezzel az etetőanyaggal sikerült szektorgyőzelmet kicsikarnia!
Most kicsit variáltam ezen a recepten, azért is, mert nagyon kísérletező kedvem támadt, meg azért is, mert lusta voltam megkeresni a múlt héten összedobált és azóta még nem rendezett pakkunkban a Nagy Dévér etetőanyagot. Mondjuk, csak egy kiló maradt, ami nem is lett volna elég… majd pótolnom kell!
Szóval a szombati receptem a következő volt: az alapot 3 kg Timár Speciál Dévér és 1 kg Haldorádó Sárga Ponty adta. Hozzá a múlt hétről megmaradt félig-meddig bebábozódott csonti (kb. fél liter), negyed liter friss csonti, kb. 2 kilónyi vakondtúrás, kb. 2 kilogrammnyi fűszeres CSL aromában áztatott vegyes mag (tigris, kukorica, búza, köles, juharmag stb.), egy doboz konzervkukorica és végül a folyadék került. A folyadék maga a következő összetevőkből állt: kb. fél liter melasz, kb. 2 dl Sensas keszeges Aromix, egy flakon Haldorádó Nagy Dévér Aroma Tuning és kb. 3 dl vegyes (édes kukoricás és tutti-fruttis) CSL. Annyi anyag lett belőle, hogy nem is egyszerre kevertem be, hanem a száraz és a folyékony részekből is kivettem a felét-felét, és elsőre csak ezeket kevertem össze, majd délután a másik felét.
Először, ahogy annak idején Döme Gabitól tanultam (igen, engem és a kedvesemet is ő tanított meg vagy tizen-akárhány éve a dunai pecára!), tettem pár próbadobást a feederrel, hogy van-e akadó, van-e a környéken hal, amelyik az alapozó etetés előtti csendben érdeklődik a felkínált cuccra! Hát volt… minden dobásra egy-egy géb. Mindegy, ez is hal, ma különben is pihenni jöttem, nem fog semmi sem felidegesíteni!
Miután kitermeltem vagy 20 darab gébet, megjött Gátőr Gabi és bedobálta a felcsalizott horgait, én meg - hogy segítsek a halaknak és Gabinak se legyen kapása egy ideig - 10 db két öklömnyi galacsint hajítottam be a sodorvonalba. Alig helyezkedtünk el, még hátra sem dőlhettem a fotelemben, egy harsány „jó napot kívánok!”-ot hallottam mögülem. Első gondolatom az volt, hogy kit hívott ide ez a Gabi? Hátranéztem és egy rendőrt láttam teljes harci díszben. Mondom, ekkora hibát nem követtem el idefelé jövet, ha csak nem azt, hogy hangosan anyáztam egy balra kanyarodó, de ezt nem jelző autósra, miközben belekezdtem az előzésébe. (Ugye-ugye, az autópályás hátradőlős vezetés kontra közutas, idiótáktól hemzsegő mellékutak?!)
„Engedélyek rendben vannak?”, kérdezte, amire válaszoltam, hogy természetesen igen és azonnal hozom le az autótól. Viszont meglátta a melegítőm alól kivillanó Haldorádós „egyenruhát” és azonnal barátságosabb „ja, ön A Haldorádós? Akkor köszönöm, elhiszem” megjegyzéssel bizalmat szavazott nekem, amit köszönök így utólagosan is! Öröm volt számomra, hogy a rend őrei így vélekednek rólam, rólunk, haldósokról! Mindenesetre rászabadítottam Gátőr Gabira, hogy ellenőrizze le őt, lehet, hogy nincs is engedélye! De volt neki és rendben is volt… mellesleg csalódtam volna Gabiban!
Nem magasztalom magam, a portálra írókat, a szemléletet, amit hirdetünk és a haldós munkatársak hozzáállását túlzottan az egekig, de ez azért példaértékű, hogy így ismernek sokan bennünket, hogy esetünkben fel sem merülhet, hogy valami szabálytalanságot követnénk el. A magam részéről igyekszem példát mutatni és pozitív szemléletet sugallani a tanácstalanoknak - és persze ezt látom a „munkatársaimon” is! - legyen az a horgászattal, halőrzéssel, környezetvédelemmel kapcsolatos nézeteim bármelyike! Mindenesetre pozitívan éltem meg a rendőri jelenlétet, főleg azért, mert ami nekünk, jó érzésű horgásznak jó hír, az a rosszlelkűeknek nyomasztó, legalábbis remélem!
Na, és ha már itt járunk, környezetvédelem… kiérkezésemkor, a hely felmérésekor olyan bosszúság ért, ami kis híján elrontotta az egész napi kedvemet! Az egy héttel korábban gyönyörűen kitakarított pályán, amiről horgászok rengeteg szemetét pakoltuk el, ezen a helyen egy neandervölgyi előember jellegű horgásznak nagy túlzással sem nevezhető sporttársunk hagyott maga után rendes ganédombot! Tudom róla, anélkül, hogy akartam volna, hogy mit eszik, mit iszik, mivel etet, mivel csalizik, sőt még azt is, hogy milyen horgot használ. Tudom sajnos, hogy vannak öreg Volkswagen alkatrészei, mert egy hátsó ülést ott felejtett, nyilván barlanglakó és valamennyi kényelmet szeretett volna ezzel becsempészni az odújába… Eltakarítottam, de nagyon szívesen a szemébe néznék és rákérdeznék, hogy „Ember vagy, öreg?!”. Nem mellékesen lefotóztam a szemetes partot, bár ettől sem nekem, sem a szemetelősnek lesz jobb…
A másik, ami még joggal felbosszanthatott volna, az a Dunán egész délelőtt leúszó hatalmas hab-darabok, amik arra utaltak, hogy valaki valami szennyvizet juttatott nem is kis mennyiségben a folyóba! Gabi mondta, hogy hétköznap ilyeneket jelentenie kell, ennélfogva aki beleengedte, tudta ezt, ugyanis az időpont célzatosságra utalt. Vajon miért pénteken éjszaka, szombaton hajnalban engedik bele valamelyik város, település szennyvizét, ha tudják, hogy a hétvégén nincs hivatalos megfigyelő és jelentő szolgálat?! És még a hajók fenékvizét nem is említem…
Szerencsétlen folyamnak mit ki kell bírnia?
Na, mindegy, kimérgelődtem magam, persze, ettől csak nekem lett rosszabb, de azért ez sem tudta elrontani a nyugalmamat erre a napra! A rendőr úrral kellemes eszmecserét folytattunk, tanácsokat adtunk, jó tippeket is kaptunk tőle, hogy kihez és miként forduljunk, ha valami infónk van valami törvénytelenségről. Ő továbbsétált, mi pedig hátradőlve folytattuk a gébek egyelését. Eleinte fotózgattam, de rájöttem, hogy ha az összes gébet le szeretném fotózni, akkor ahhoz kevés elemet hoztam a gépbe… meg egyébként is, mire kellenek azok a gébes képek? Akik láttak már, azok nem feltétlen igénylik, akik meg nem találkoztak még a kis ördögökkel, azok ne is kívánják, addig jó nekik, míg nem cibálják a spiccüket! Mondjuk, egy haltalan, de kifejezetten nyugodtra tervezett pecán még jól is jönnek a falánkságukkal…
A pickeren azonban kisvártatva egy aranyos kis leánykoncér fickándozott, aminek nagyon megörültem. Nem csak géb van itt!
Gabi a tizen-huszon-akárhányadik géb után nem bírta tovább, ő nincs hozzászokva ehhez a túlzott „nyugalomhoz”, elment, hogy valami munkát keressen magának. Magamra maradtam és már-már el is szenderedtem a fotelomban, amikor egy komoly kapást jelzett a feederem spicce. Rövid tusa után egy szép dévért sikerült szákba tennem. Rövid idő múlva a pickeren jelentkezett egy nagyon szép leánykoncér. Ő viszont védett, így mehetett vissza! Nosza, van itt hal! Ja, géb… utána hosszú ideig csak a gébek cibáltak szanaszét!
Ismét egy nyugisabb időszak jött, hátradőlve élvezhettem az őszi melengető napfény erejét, amikor Gabi ismét megérkezett, kicsit gébezett, aztán ismét munkát keresett magának. (Azt mondja, elmegy szártépőzni, mondom, „Nem tudom, mi az, de jó munkát!”…) Délután kettőkor megérkeztek a helyi horgászverseny résztvevői, akik kicsi életet és sok zajt hoztak a partra. Sok fiatal visítva bukdácsolt a köveken és nagy vehemenciával cibálták ki a gébeket a spiccbotjaikkal. Voltak felnőtt versenyzők is, például a mellém vagy tíz méterre leülő középkorú férfi, aki megjegyezte, hogy utoljára vagy 20 éve járt itt és akkor se pecázott, ő a 3 méteres, teleszkópos, 3 gyűrűvel rendelkező botjával a nyolcadik percben akasztott egy márnát és nagy harc árán végül sikerült megszákolnia. Volt vagy 4 kilós… Aztán a jobbomon, kb. 40 méterre tőlem a másik versenyző a bojlis botjával a tizedik percben akasztott egy böszme nagy, majdnem az előbbi méretű márnát. Na, ekkor ismét majdnem dühös lettem! Röhej, hogy itt ülök reggel fél kilenc óta, és a gébeken kívül alig fogok valami értelmes halat, nem mellékesen ismerem is a pályát és értem is valamennyire a dunai horgászatot, erre ezek az igazi amatőrök idejönnek és szedegetik ki a hatalmas, nekem csak álomszerű halakat! Ezek az esetek azért elgondolkodtatják az embert, és visszább vetetnek az arcból…
Mivel ezután órákig csak a gébek kellemetlenkedtek, van időm leírni a felszerelésem:
- Shimano Nexave picker, Shimano Exage 1000-es harcifékes orsó, 18-as monofil zsinór, tört gubancgátló, rajta 30 grammos szögletes etetőkosárral, Vision fluorocarbon előke, 0,22 mm-es méretben (elsősorban a rengeteg kagyló miatt) és Gamakatsu és Owner Chinu horgok, többféle.
- Shimano Hyperloop heavy feeder, Shimano Catana 40-es első fékes orsó, rajta 0,22 mm-es monofil zsinór, tört gubancgátló, rajta 100 gramm önsúlyú (azt hiszem, Balzer) ovális etetőkosár, ami megtöltve van vagy 200 gramm és ott áll meg, ahova hullik, sajnos néha ki se jön! Ezen is Vision fluorocarbon előke és Owner Chinu horog.
- Estére lecseréltem a pickert egy Shimano Hyperloop Light feederre, Shimano Nexave első fékes orsóval, 20-as monofillal és tört gubancgátlós, 40 grammos etetőkosaras, Vision előkén Drennan, majd később Gamakatsu Worm36-os (gilisztacsokorral, gébszelettel csaliztam az esetlegesen beeső süllők, menyhalak miatt) horoggal.
Gabi a „szártépőzés” után megnézett, de már nem vállalta be a gébezést, így csak jópofiztunk egy kicsit és ő továbbállt, keresett magának megint valami dolgot. Fáradhatatlan ez a csóka, szeretnék olyan koromban ilyen aktív lenni! Távozása előtt megnyugtattam, nem kell a sült halamból ennie, nyugodtan vacsorázzon, majd máskor kajálunk a parton valamit! Ebből az egy dévérből nem is laknánk jól, meg kedvem sincs most halat pucolni, tüzet rakni, sütögetni.
Én pedig beéjszakáztam, patronokat akasztgattam a spiccekre, durvább csalikat tettem a horgokra és bedobáltam a maradék etetőanyag javát, hátha ez még oda koncentrálja a halakat. Egy-két márnának, esetleg pontynak, vagy valami menyhalnak, süllőnek nagyon örültem volna. Sajnos nem jött össze…
Közben nejem telefonon dicsekedett, hogy színpadon volt és cége utóbbi negyedéves teljesítményében országos listán egyénileg 3., csoportvezetőként pedig 18. lett. Gratuláltam neki, de mindjárt panaszkodtam is, hogy nálam nincsenek ekkora sikerek… ő biztatott, hogy nyugi, majd bejön az még! Na de mikor már? Lassan kezdek fáradni és mennék inkább haza, mint hogy itt a sötétben egyedül kuksoljam a patronokat!
Persze, ennek is van előnye, mert a csendes magány sok gondolat újraértékelésére, új gondolatok megszületésére inspirálhat, nagyon sok bölcs gondolat születhet meg ilyenkor az ember fejében, amikből legrosszabb esetben semmi se lesz később, ha másért nem, mert elfelejti!
Már-már a távozás mellett döntöttem, amikor a gébszeletes horgot valami nagyon megcibálta. Vártam a folytatást, de az elmaradt. Frissítettem, és ezzel ezen a boton be is fejeződött az akció. Később még egyszer cseréltem gilisztacsokorra a csalit, amit egyszer-kétszer megráncigált valaki, de nem lett belőle semmi komoly.
A másikkal „sikerült” leakadnom, majd beszakadnom, ami megint csak felbosszanthatott volna, de nem sikerült! Nem kötöttem már újra az addigi végszereléket, hanem egy 1/3 - 2/3-os hurkos végszereléket készítettem nagy horoggal, amit teleraktam csontival. Erre aztán volt is jelentkező, aminek nagyon megörültem. Rövid tusa után találkoztunk szemtől szemben. Egy fiatal márna mérgelődött, morcoskodott velem, amiért a csemegézés közben megszurkáltam. Elnézést kértem tőle és - bár nagyon vágytam egy kis sült, rántott márnára - méreteire való tekintettel visszaküldtem a terített asztalához. Ezután viszont hiába buzdultam fel a sikeren, dobtam vissza a szerelékeimet, nem volt több említésre méltó akció.
Nőm jelezte, hogy már Kecskeméten jár, ezért én is összepakolásztam, hogy egyszerre érjünk haza. A keszeget hazavittem, hogy a partra tervezett, kolbásszal, sonkával, zöldségekkel töltött halas, alufóliás sütést otthon készíttessem el nejemmel. Ennek receptjét már egyszer régebben leírtam, de most felfrissítem:
Alufóliába csomagolt töltött hal parázson (vagy otthon sütőben) sütve:
Hozzávalók: ami van otthon a hűtőben, de azért azok közül is elsősorban a kolbász vagy szalámi karikák, (húsos) szalonnacsíkok, sonkaszeletek, hagymaszeletek, paradicsom- és paprikaszeletek, fűszerek (én itthon Aro halas fűszert készítettem elő), útközben fokhagymás ízvarázst vettem. A megpucolt hal hasüregébe halmozom az említett cuccokat, megfűszerezem, visszacsukom, és jó alaposan betekerem az alufóliába, majd mehet a parázsba/sütőbe. Mellé szintén parázsba/ sütőben, hajában sült krumplit szoktam tenni. Jó étvágyat!
Most kivételesen nem köszöngetek semmit a cikk végén, hiszen kinek is és mit kellene megköszönnöm? Talán a Dunának és az időjárásnak, hogy kegyesek voltak hozzám és nem nehezítették a napomat kellemetlenségekkel. A Moldávia nevű hajó kapitányának, hogy nem sikerült akkora hullámokat gerjesztenie, ami kimosott volna, szemben a versenyzőkkel, akik közül voltak, akiket derékig fürdetett be.
Summázva a napomat, mintegy konklúzióként és mintegy jó tanácsként mondom, hogy egy ilyen horgásznappal, amin nem feltétlenül a nagy és sok hal kitermelése a fő cél, nagyon sokat kaphatunk akár magunktól, magunk által is, főleg a nyugalmat, a szellemi felfrissülést és magvas gondolatok létrejöttét. De ezzel éppen ellenkező előjellel is lehetnek előnyei, mert gondjainktól, bajainktól, ha egy kisebb időre is, de megszabadulhatunk. Tudom, ettől nem múlnak el a bajok, de kell egy kis feltöltődés, hogy frissebb elmével szálljunk szembe a hétköznapok gondjaival, megoldandó feladataival!
Következő részben - reményeim szerint - egy csatornapecáról olvashattok, egy kis élménycsemegével fűszerezve, de ez még képlékeny, azt meg is kell még élnünk!
Mert horgászni és közben pihenni jó!
Írás, fotók: Jeszy
