Bizony, bizony, jól látod, kedves olvasó, ismét kopogtatok a receptjeimmel. Remélem, tavaly nem okoztam akkora csalódást, hogy most azonnal elmenekülj innen! Továbbra is osztom az észt a magam módján, hátha valakinek pozitív példát, jó tanácsot sikerül átadni! Megint vadvizekről jelentkezem, megint bemutatom hol, mit, mivel tettem, hogy töltöttem pár önfeledt órát, napot horgászattal, pihenéssel, családdal, barátokkal - hasznosan! Fogadjátok most el tőlem a legújabb részt, melynek történései Szarvas közelében, egy gyönyörű holtágon történtek meg velünk… lesznek megint horgász- és kajareceptek és persze az elmaradhatatlan, bölcs életmód-tanácsok. Lássátok hát az idei húsvétunkat, ami egy Körös-holtágon, egészen pontosan a Nagyfokin telt!
Nehezen indulok be a túrabeszámolókra, valahogy berozsdásodtam, napokig gyűjtöttem az ihletet, hátha egyszer csak ömlik belőlem majd a betű. Most úgy tűnik, megérkezett a múzsa és homlokon csókolt (még jó, hogy nem a mázsa!), köszönöm neki, jólesett! Nos, akkor nyissuk ki azt az élménytartályt, hadd folyjon a csapból is az élmény!
Évekkel ezelőtt elhatároztam, hogy a húsvét környékét, ha tehetem, az ünnepet magát is Szarvas környékén töltjük családiasan. Tavaly Kákafok volt a célpont, ott rögzült bennünk, hogy egy ilyen jakuzzis, klímás, medencés, mindennel jól felszerelt, minden kényelmi eszközzel ellátott nyaralóban fogjuk tölteni a következő húsvétot is, sőt, már jövőre is ide foglalunk helyet! Ehhez ismét kellett és nagy segítség volt a köröspartonnyaralunkponthu portál, akiknek megint csak köszönettel tartozunk, hiszen nem kellett csalódnunk bennük idén sem! Azt kaptuk, amit ígértek, talán még annál is jóval többet! Egyedül az áraik nem nyugtattak meg, de ebben én vagyok a ludas, hiszen nekem sosem mondanak jó árat sehol sem, ahol nekem kell fizetnem! Hiába, na, üzletember vagyok… én még az Ikeában és a McDonald’s-ban is alkudozok, igaz, kevés sikerrel.
Akik tavaly olvastak Recept(t)úrát, azok már tudhatják, de most megint leírom: minden, amit ezekben a cikkekben láttok, a saját cuccom, magamnak vettem, nem szponzorok tették alám, hogy reklámot csináljanak maguknak! Pedig jó lenne már… a mai ínségesebb időkben jól jönne egy mecénás, aki kényemre-kedvemre ellátna értékes felszereléssel, csalikkal. Igaz, akkor teljesítenem is kellene, hogy legyen reklámértéke a dolgoknak, ami az én rontásos stílusommal nehezen felvállalható! Akkor maradjunk inkább csak így! Ebből kevesebb balhém lesz…
Már januárban elkezdtem a puhatolózást, hova, mikor, mennyi időre kellene jönni (menni), hogy mindenkinek jó legyen: a halaknak, a családomnak, a nyaraltatóknak, a pénztárcámnak. A húsvét volt a céldátum, Szarvas környéke a célhely, a jakuzzis nyaraló a fő ideológiai irányvonal. Ezekből született, mint egyetlen és utolsó lehetőség a Nagyfoki-holtágon lévő takaros nyaraló. Komolyan mondom, el sem képzeltem, hogy ebben a válságos időben a népek már akkor lefoglaltak minden jobb helyet, de így volt! Van itt pénz!
Ajánlat: melegen ajánlom azoknak, akik jó előre tudják, mikor, hol és mit akarnak, hogy időben kezdjék meg a szervezkedést, foglalást, hiszen így egyrészt nem szembesülnek azzal, hogy a jó helyeket elvitték a szemfülesebbek, másrészt erős alkualap, ha hónapokkal előbb lefoglalózunk egy nyaralót, ami biztosíték a kiadónak és a bérlőnek is! A mi esetünkben súlyos ezreket jelentett mínuszban és nyugalommal is eltöltött, hogy ott már helyünk van!
Miután a helyet, az időpontot és az árat is konkretizáltuk, következhetett a szervezkedés. Nőmnek jutott az ellátmányos, protokoll része, nekem a rendkívül bonyolult horgászati része. Nehogy azt képzeljétek, hogy kisebb feladat kitalálni, mivel fogjak legalább egy valamirevaló küszt vagy törpét, mint megszervezni 5 napra 6 embernek a kajákat, ruhákat és a többit! Persze, nem veszem el a dicsőséget a csajtól, hiszen neki mégiscsak nehezebb volt, mert meg kellett küzdeni az akaratoskodásommal és a hisztimmel, nekem viszont nem volt gondom az ő igényeivel.
Főbb dolgok, amiket vinnem kellett: az etetőanyagok, a csalik, a felszerelések, a kölni és a sonka, kolbász, tojás. Az én fejemben ennyinek kellett rögzülnie, amik közül a konyhai részt mégis rábíztam a sokkal megbízhatóbb társamra - ezért is sikerült minden flottul! Hetekkel előbb összeraktam mindent előbb fejben, aztán realizáltam a garázsban is. Eszembe jutott, hogy a rengeteg cuccot ismét a kis pözsónkkal kell elvinnem, így átellenőriztem a szállítással kapcsolatos eszközöket. És milyen jól tettem! Komoly bajokat előztem meg ezzel!
Jó tanács: mivel évek óta nyúzom a tetőboxomat, szinte semmi egyebet nem tettem vele, a takarításon és a le- és felszerelésen kívül! Az idén télen az jutott eszembe, hogy a tetőtartóhoz mindössze nyolc darab vékony csavar fogja oda, ami vasból van, amit pedig az időjárás kikezdhet. Végigfutott a tudatomon, hogy többnyire dugig rakom elég nagy terhet adva neki, az autópályán - lehetőség szerint - 130 km/h-s sebességgel haladva milyen erők hathatnak erre a szerkezetre? Nos, eddig jutottam a gondolataimban, amikor belém villant, hogy ha egy-két csavar elrozsdásodott netán és egy óvatlan pillanatban eltörne, mekkora galibát okozhatna az a kontroll nélkül repülő box?! Másnap azonnal leellenőriztem a csavarok állapotát és milyen jól tettem! Már csak flexszel tudtam „leszerelni” a többségét! Azonnal rendeltem a kedvenc géplakatosomtól négy darab saválló felfogatót, amikkel most már vígan „száguldozhatok” a nagy teher alatt!
A konyhai részlegtől - függetlenül az idén télen ismét elkezdett diétámtól - megrendeltem az ünnepi menüt. Ami fontos volt: a főtt sonka, a főtt kolbász, a tojásos dolgok és persze minden húsos, finom kaja! Ha a has feszül, már nagy baj nem lehet… Csajaim esténként tervezték és tárták elém értékelésre, hogy mikor mit ehetünk majd, miből választhatok még most! Sikerült kompromisszumot kötnünk, így kialakult a menü minden napra, sőt minden órára!
Ajánlat: szokásunk szerint nem itthonról cipelünk sok hozzávalót, amit ott helyben is be lehet szerezni, egyrészt ezzel segítjük az ottani kereskedőket, másrészt nem terhelem az amúgy is szűkös helyet az autónkban! Szokott is ebből keveredés lenni, hiszen azért hozzá vagyunk szokva egy bizonyos minőséghez, ami alá nem szívesen megyünk, de azért járunk ismerős helyekre, hogy ott az idők során kiismerjük, mit hol érdemes és főleg szabad megvenni! A húsokat nyilván itthonról, lefagyasztva visszük, mert arra kényesek vagyunk, én személy szerint szeretem a kóser dolgokat! Már amennyire ilyenhez még hozzá lehet jutni…
Közben az Interneten próbáltam információkat begyűjteni a holtágról, a benne élőkről, a szabályokról, szóval egy horgásznak fontos dolgokról. Megtudtam, hogy a vizet a telektulajdonosok alkotta közösség működteti egyszerű, átlátható és érthető, megérthető szabályokkal. Nem mehet csak úgy oda senki idegen napijeggyel horgászni, kizárólag úgy, ha van ajánlója valamelyik közösségi tag személyében! Ez a rendszer bizonyosan kedvez a víznek, hiszen állandó kontroll alatt tartható, kik és miért vannak a víz partján, főleg horgászfelszereléssel! Sikerült értelmesen kommunikálnom a vezetőséggel, mindenről tájékoztattak, így nem ért semmi sem váratlanul, amikor odaértem. Azonnal tudtam, hogy a közösségi házban tudok majd jegyet venni, tudtam, hogy mettől meddig terjed a vízterület, amin horgászhatok, tudtam, hogy mekkora a limit, amit megtarthatok bizonyos fajokból, tehát többet tudtam lassan, mint egy Nobel-díjas.
E-mailes kutakodásomnak köszönhetően gyors és kimerítő választ kaptam Szabó István elnöktől és a helyszínen, a közösségi házban is rugalmasan kezelték a velem kapcsolatos dolgokat. A közösségi házban a „jegyiroda” csütörtökön, pénteken délután 14-18 óráig van nyitva, szombaton, vasárnap pedig 8-12 óráig, de meglátásom szerint Tóth Ferenc titkár, halőr és fő ügyintéző - lévén, hogy jószerével ott él a vízparton - ezeken az időpontokon túl is készségesen áll az érkezők rendelkezésére! Egyébként a www.nagyfok.com oldalon is sok hasznos infót szerezhet a tájékozódni vágyó.
Na, tehát rátérve végre az igazi történetre, pénteken reggel érkeztünk a helyszínre. Kellemes meglepetések értek, könnyebb volt odajutni, mint ahogy képzeltem, barátságosabb volt a fogadtatás, mint reméltem, a nyaraló is megtetszett, a víz is szimpatikus volt, így aztán előre éreztem, hogy kellemes 5 napot töltünk majd itt! Türelmetlenné tett ez a sok pozitív benyomás és nagyon nehezemre esett a sok holmi kipakolásában való segédkezés, de úgy éreztem, mégiscsak én vagyok az egyetlen férfi itt, így meg kellett mutatnom ősi erőmet. Gyorsan behajigáltam minden kacatot és nagyon óvatosan pakoltam ki a sok csodálatos horgászcuccot.
Azonnal etetőanyag keverésbe, az etetések előkészítésébe fogtam. Terveim szerint egy túlsó parti akadós részt bojlival, magokkal szórtam, egyet pedig az itteni parthoz közeli törésen finomszerelékhez etettem vegyesen etetőanyaggal, magokkal. Természetesen tudományosan, radarral feltérképeztem a medret és úgy helyeztem a legmegfelelőbb helyekre a villogó bójáimat.
Receptjeim az etetésekre: 2 kg Haldorádó Nagy Dévér etetőanyagot vittem magammal, amit összekevertem 1,5 kiló Professional Premium Mix etetőanyaggal és 2 kiló Timár Ponty Epres etetőanyaggal. Természetesen csak szárazon raktam össze ezeket, hogy amennyit nem használok fel, az ne romoljon meg. Nedvesíteni kizárólag CSL adalékkal - ekkor történetesen mézessel, scopexessel - kevertem be. Tettem még hozzá csemegekukoricát, főtt búzát és valamennyi élő anyagot. Másik - a sekély túlparti akadós részre szánt - etetésem kizárólag CSL-ben áztatott magokból és bojlikból állt.
Egy javaslat, ötlet a bójázásra: a Lidlben lehetett kapni akciós áron 2.000 forintért 3M-es Scotchlite fényvisszaverős, villogó LED-es karpántot (túrázóknak, kerékpározóknak), ennyiért ráadásul négy darabot egy szettben. Ezt tettem egy jól záródó tégelybe, aminek a kupakjába tekertem egy képakasztó karikát és belülről a képkarika szárát és a szár okozta lyukat a kupakon kinyomtam sziloplaszttal. Majd - miután megtaláltam a mederben az ideális helyet - bekapcsoltam a villogót és lezártam a tégelyt, jól körbetekertem a kupak és a tégely találkozását szigetelő szalaggal, majd egy spárgát kötöttem a karikába, a spárga másik végére egy bójasúlyt raktam és a megfelelő hossz (vízmélység) beállítása után leengedtem a súlyt a fenékre. Tökéletesen működött egész héten keresztül, a fejlámpa fényétől a fényvisszaverő szalag miatt is, meg a LED-ek villogása miatt is frankón lehetett látni.
Az etetés és bójázás után megkezdődött a reménykedés, hogy nem lesz betlis hetem, talán halat is tudok majd produkálni! Amíg a lányok a vacsorát készítették elő, én egy pickerrel és egy feederrel próbálkoztam a közelebbi etetésen. Meglepetésemre hamar jelentkeztek a törpék, dévérek a csontira, csemegekukoricára. Jó néhány darabot emeltem ki belőlük és raktam szákba, mire szóltak a nőim, hogy vacsora van!
A laza, ünnep előtti vacsora tejszínes karfiolleves és gombás tokány volt tésztával. Mivel nem böjtöltünk, mindenből mindent megettem. Nem voltam ideges a súlyom miatt, hiszen estére egy jó jakuzzizást terveztünk, amiről köztudott, hogy alaposan le tudja építeni a zsírréteget. Legalább is jó benne hinni…
Felfedem kedvenc tokányreceptemet, íme: kevés füstölt sonkát (15 dkg 4 személyre) és füstölt kolbászt (10 dkg 4 személyre) vékonyra szeletelek, ezt üvegesre olvasztom. Ráteszek egy marék apróra vágott vöröshagymát (10 dkg 4 személyre), majd a tokányra (kb. 1 x 1 cm keresztmetszetű, 5-6 cm hosszú) vágott sertéscombot, esetleg lapockát (80 dkg 4 személyre), kicsi vizet öntök alá, majd kb. 30 perc párolás után nagyra darabolt csiperkegombát (kb. 30 dkg) tettem rá, másfél-két deciliter jófajta száraz fehérbort öntöttem alá és egy félórát hagytam főni. Fűszernek csak fehérborsot, majoránnát és sót használok, plusz a jó fűszeres bort, természetesen! Ha a gomba és a hús már kellően felpuhult, kb. 60-80 dkg csirkemájat teszek még hozzá, ezzel negyedórát párolom, és közben kifőzöm a tészta köretet. Ezzel kész is van, szólhatok az éhes brigádnak! Próbáljátok ki, nagyon finom (is) tud lenni!
Bevallom, nem kis teljesítmény volt a nyitott pagoda alatt a fürdőzés, ugyanis estére kelve a hőmérséklet nulla fok körülire süllyedt, a víz hiába volt 40 Celsius-fokos, azért csak fázott a fejem, ráadásul, amikor kiszálltam a medencéből, letakartam azt, vizesen, alaposan lehűltem! Meg is lett az eredménye, másnap estére meglevesedett az orrom. Szombat reggelre igazi téli időjárás köszöntött ránk, az előző nap még ragyogóan virágzó fák, növények némán haldokoltak a mínusz hat fokban. Éjszaka nem volt halra utaló jel, így reggel frissült erővel, kialudtan kezdhettem a kapitális halak kergetését!
Természetesen még nem a reményhalat vártam, hiszen az marad utoljára, előtte még reménykedtem abban, hogy messze elkerül a betlis rontás az idén. Tavaly visszakaptam Kefetétől, így az idén rá sem mertem gondolni - már nem Kefetére, hanem a rontásra -, bár már nem lenne idegen tőlem, ha folytatódna az idén is!
A tegnapi keveréssel horgásztam ma is, a szemközti etetésemet pedig frissítettem. Akárhányszor „átgurultam” a csónakkal a túloldalra, mindig halra utaló jeleket észleltem. Ma már valószínű, hogy a part menti ágak-bogok között a fehérhalak keresték nászfészküket és készültek az idei nagyszabású fajfenntartó erotikára. Mint utólag kiderült, kár is volt itt komoly halban reménykednem, ez a hely erre volt utalva…
Napközben a mederközépi, törésre tett bójám körüli etetés adogatta a sokbajszos sárga hasú, zöldhátú falánknépet. Érthetően: sok törpét, néhány keszeget sikerült elcsípnem pickerrel, feederrel próbálkozva. Az igazi horgászat csak vasárnap kezdődött, amikor vendégeket vártunk! Kefetééket hívtuk le magunkhoz, hogy egyrészről a betlimet eloszthassam majd vele, másrészről túl régi már a kölnim, hétfőn jó lenne szétlocsolni az egészet a népes csajtábor között! Nyilván az összes kényelmi, önsanyargató lehetőségből is kivehették a részüket, így a becsukhatatlan ablak, a nem működő konvektor, a jéghidegben jakuzzizás is osztályrészükké lett! Azért nem fáztunk, nem szomorkodtunk, nem éheztünk és talán nem is szomjaztunk! Bár megjegyzem ismét, bebizonyítottuk, hogy egy üveg minőségi Ács cuvée-vel is el tud lenni egy ekkora társaság, és kellően hülyék is tudtunk lenni! Hajni-féle kártyajátékot játszottunk, de még mindig tartozni fogok ennek a szabályaival, ugyanis az én agykapacitásom ennyire elég, hogy már játszani - nagy odafigyeléssel - tudok! Röviden és előzetesen annyit, hogy kapok egy marék lapot, ami már nem fér a kezembe, azt az asztalra vagyok kénytelen rakni, ha ügyes vagyok, a nagyja elfogy és ezzel akár még nyerhetnék is, ha nem lennének ellenfeleim is!
Na, most nézem, jól előre szaladtam, már a vasárnapi programról regélek, amikor még a szombatnál jártam… nézzétek el, be vagyok még mindig rozsdásodva! Nyilván kevesebb vizet kellene tenni a teámba… bár akkor meg pirított teafüvet lennék kénytelen enni, inni! Szóval szombaton nem történtek csodák, hacsak azt nem vesszük annak, hogy kötöttem egy harcsás szerelést, vettem a boltban nadályt és olyanra szántam el magam, amit ilyenkor nem szoktam: nemcsak abba nem nyugodtam bele, hogy nem fogtam komoly halat, hanem ráadásul harcsázásra adtam a fejem! Ennek apropója az, hogy a holtágat elválasztó átjáró környékén komoly rablóhal-aktivitást észleltem, amit én harcsabuffogásnak, mindenki más balinrablásnak vélt. Nem baj, én kitartottam nézeteim mellett és végig harcsára horgásztam. Persze, azért nem kértem volna elnézést a balinoktól sem, ha ők közeledtek volna felém a horgom végén!
A szombat este ugyanúgy telt, mint másnak, máskor, így húsvét előtt. Rengeteget zabáltam, főtt sonkát, főtt kolbászt. (Igen, ez nagyon finom tud lenni! A sonka főzővizében főtt füstölt kolbász, meg persze az ugyanebben a vízben főtt tojás is!) Az ebéd maradékát csak azért ettem meg, hogy másnap a vendégeknek ne kelljen maradékot felszolgálnunk. Végül is ünnep van, vagy mi?!
Az éjszaka hideg volt és csendes, egyetlen csippanással nem jelzett egyetlen hal sem, a túloldalra húzott bojlis, fűzött magos szerkómon sem. A nadályokra sem fanyalodott rá sem egy harcsa a sok balinrablásból, sem egy balin a sok harcsabuffogásból. Jöhetne már Kefete, hogy ne egyedül kellejen a betlit a vállamon vonszolnom!
A szombat este után vasárnap reggelre ébredtünk, na meg a húsvétra. Számomra inkább a gyerekkori élmények a meghatározóak, amikor a régi húsvét hétfőkön apámmal bebarangoltuk a várost és minden barát feleségét, lányát, a családunk női tagjait körbelocsoltuk valami orosz pacsulival. A kis versért és a kölninek csúfolt löttyért kapott hímes tojások és a pár forint hatalmas élményként maradtak meg bennem a kevés kellemes gyerekkori emlékem közül. Ilyenkor már küzdöttem ugyan a fáradtsággal, a sajgó végtagokkal, de mentem és szorgoskodtam, mint a méhek. Még a helyi rendőr fejemre nyomott durva barackja a sem fájt ilyenkor annyira, mint egyébként fájt volna, a könnyeim meg hamar felszáradtak!
Tehát vasárnap van és keresztény ünnep. Viselkedjünk hát ennek megfelelő méltósággal! Ekkor még Kefete és családja megvendégelése sem ünneprontó, hiszen az elmúlt közös túráink során megkedveltük egymás családját, így maximálisan jól érezzük magunkat velük. Valahogy a zsák a foltját megtalálja mondás illik ide, kimondatlanul is megértjük egymást és közösek a gondolataink, érzéseink. De nem dicsérem agyon, mert egyelőre rendszeresen rontást hoz rám a horgászatban… viszont feleségét és lányát csak dicsérő szavakkal tudom illetni: rendes, aranyos, kedves fehérnépek, panasz nem lehet rájuk! Főleg, hogy alázattal elviselik a családfő hülyeségeit! Persze, hasonlóról az én nejem és lányom is tudna mesélni nagy valószínűséggel, de esélyt nem adok nekik erre…
Reméltem, hogy Kefete vagy leveszi, vagy átveszi a rontást, de legalább is halat tudunk majd felmutatni az itt tartózkodásunkból. Nem csalódtam benne! Rögtön előjöttek a tézisei, nézetei a helyi viszonyokról, a helyi halakról és az elfogásuk lehetőségeiről. Nagy vonalakban nem értettem, amit értettem, nem értettem vele teljesen egyet, de mit mondhattam volna ellenérvnek az eltelt két nap távlatából, hiszen még csak az alaplének valót sikerült megfognom. Szerinte a közeli fűzfa alatt kell keresni a nagy halat! Hogy miért, az mindegy, amúgy sem teljesen érthető, de ott vannak és kész! „Hát akkor keresd ott”, mondtam, én azonban továbbra is áthordozgattam a cuccaimat a túlsó etetésre.
A vasárnap evéssel-ivással, tervekkel és kártyázgatással telt. Este a nők tüzet szítottak, na, most nem a szívekben, hanem a nyaraló kertjének végében, majd miután a nyaraló túlélte a tüzeskedést, a havas esőben, szélben megsütöttünk pár szárnyat, combot, mellet a pácolt csirkés fajtából. Ma sem éheztünk…
Éjszakára befűtöttük a nyaralót és reménykedve hajtottuk álomra fejeinket. Én azt reméltem, hogy én fogok halat, Kefete meg azt, hogy ő, így nagyjából mindketten ugyanazt a célt tűztük ki magunk elé, csak kis eltérés volt az alanyt illetően!
Este még tettünk egy óvatos próbát pergetve a harcsabuffogáson, ami Kefete szerint is inkább balinfröcsögés! Annyit kurbliztam, amit már szégyellnem sem kellene, inkább azt, hogy egy falevél sem akadt a horgomra! Ellenben barátomnak igen… egy egész ággal. Ezzel aztán a műcsalis próbálkozásoknak erre a hétre vége is szakadt!
Mielőtt kapnék majd a fejemre pár kokit, meg kell említenem, hogy nőink sem tétlenkedtek, egész nap sürögtek, forogtak a konyhában és annyiféle-fajta kaját, édességet kreáltak, hogy komoly aggályaink lettek, hogy ki és mikorra fogja ezeket mind megenni?!
Ünnepi pulykanyakleves készült (már elsütöttem ezt a poént, de ismét leírom: ez az egyetlen nyakleves, amit a nőmtől elviselek), kaszinótojások, főtt, sült húsok, sütemények tornyosultak előttünk.
A kaszinótojás kiscsirkék receptje: A keményre főtt tojásokat a pucolás után cikkcakkosan kell félbevágni, a sárgáját óvatosan kivájni, tejföllel, mustárral, majonézzel, sóval, borssal összevillázni. A pépet visszatesszük a fehérjébe és feketebors szemekkel és sárgarépa csőrrel kell díszíteni!
Az éjszaka nem nekem kedvezett. Hajnalban intenzív kapást jelzett a rádiómon az a LED, amelyik nem az én botomhoz volt rendelve… gondoltam, nem szaladgálok, mi közöm van nekem ehhez?! Aztán hallva, hogy a barátom rombolva rohan le, feltételeztem, élve nem jut ki a stéghez, hát hamar öltöztem és siettem segíteni neki! Komoly halra utaló fárasztás vette kezdetét és véres harc árán sikerült megszákolnunk egy gyönyörű pontyot a fűzfa alól! (Gondolhatjátok, hogy kisvártatva én is oda termeltem a végszerelékeimet!?)
9,64 kg-os lett a ponty, amivel büszkén pózolt Kefete. Pár fotót elsütöttünk azonnal, majd lezsákoltuk, hátha reggel előnyösebb képet tudunk majd róla készíteni.
Már tavaly leírtam, idén sem gondolom másképp: ezekről a nagy halakról nappali fénynél valóban előnyösebb képeket készíthetünk, de sokkal nagyobb a sérülés veszélye, egyrészt a zsákolás miatt, másrészt hogy megnyugszik a hal és sokkal izgágább reggelre, ami magával hozza a sérülés nagyobb veszélyét! Ha sikerül, érdemes azonnal elkészíteni a fotókat! Inkább készítsetek dupla annyit, hogy a rosszabbakat, gyengébbeket kitörölhessétek, de ne tegyétek ki szenvedésnek ezeket a szép jószágokat!
Sikerült feldolgoznom, hogy nem én fogtam ezt a gyönyörűséget, majd újracsalizás után visszafeküdtünk aludni. Reggel még volt egy kapása a cimborámnak, amiből egy kétkilós ponty került szákba, nekem persze még mindig semmi komoly! Napközben már szinte minden szerelékünk a fűzfa alatt landolt, hátha mégis igazak azok a fűzfás dolgok! Nekem egy alig kétkilós ponty be is jelentkezett innen, aminek legalább annyira örültem, mint az a bizonyos majom a bizonyos nyúlványának! A frissen áztatott, főzött kukoricás etetésre, kibalanszírozott, enyhén lebegtetett csalira több termetes kárász éhezett meg. Ebből jutott nekem is és a barátomnak is több is.
Ja, és egy nagyon fontos dologról nem írtam még! Alaposan megszegem az elbeszélő, leíró fogalmazás aranyszabályait, hiszen ugrálok időben oda-vissza, nézzétek el nekem, de nem tudok fontossági sorrendet felállítani! Még mindig a berozsdásodás jelei tapasztalhatóak rajtam, de ígérem, hamarosan lerázom ezt magamról!
Szóval húsvét hétfő lévén a már említett locsolkodás napja volt! Nőinknél ugyan hamarabb ébredtünk a halak kapása miatt, de később vissza is aludtunk, így figyelni kellett a reggeli ébredésükre, hogy időben meglocsolhassuk őket, nehogy elhervadjanak, akkor meg mit kezdenénk velük?!
Frappáns versikével a fejünkben és minőségi Tapsi Hapsi kölnivel a kezünkben állítottuk őket kivégző osztag elé és spricceltük a kölnit orrba-szájba, hajra-hátra! Nem maradhatott el a hímes tojás trófea sem, és persze a megérdemelt puszi sem! Jó ez a húsvét…
Bennünket, horgászokat is ért húsvéti meglepetés, ugyanis a helyi halőr meglátogatott a kertek alól. Miután kölcsönösen meg voltunk egymással elégedve, jól elcsevegtünk a helyi dolgokról, a távoli vizekről, szóval mindenről, amiről távol élő horgászok el tudnak ilyenkor sztorizni!
Mint minden jónak, ennek is vége lett egyszer, késő délután búcsúzkodásra kényszerültünk, hiszen barátainknak menniük kellett. Kefete ellátott jó tanácsokkal, hogy a fűzfa az bizonyított, ne adjam fel, a harcsák nem ott buffognak, ahol a balinok fröcsögnek, hanem ellenkező irányban a bedőlt fűzfa ágai között hűsölnek és várják a nadályaimat! Megígértem, hogy kipróbálom a helyet és igyekszem hozni a formámat!
Nagy üresség és csend ült a nyaralóra, legalábbis megfeleződött a létszám, így igyekeztünk magunknak kitalálni új programokat. A nyaraló adottságai erre maximálisan megvoltak, a jakuzzi ismét előtérbe került, igaz, a közben elhatalmasodó megfázásom nem nyújtotta a legnagyobb esélyt a gyógyulásra ebben a hűvös napban, de bevállaltam! Estére még egy kiadós kártyaparti tette egésszé az ünneplést.
Kevés olyan lehetőség van manapság, amikor a családdal, a gyerekkel együtt tölthetek több napot is önfeledten, minden külső behatástól, problémás esetektől elhatárolódva. Tanácsolom mindenkinek, szakítsatok időt a családra, amikor semmi mással, senki mással nem foglalkoztok, csak velük, az ő gondjaikkal. Higgyétek el, meghálálja az élet és értékesebbek lehettek a gyerekeitek szemében, ha a gondjaikra, kérdéseikre, amiket csak ilyen meghitt, nyugodt együttléten tárnak fel, tőletek hallják a megoldásokat, még ha mások, idegenek is ugyanezt a tanácsot, válaszokat adnák is, mégis nagyobb értéke van, ha a szeretett szülő szájából hallják azt! Lányom 20 éves, másodéves egyetemista, önálló gondolkodásra képes, mégis sokszor tapasztalom, hogy bár sokszor dacos a zsörtölődéseimtől, amivel próbálok rá hatni, mégis gyakran látom, a javaslataim szerint tesz, mert érzi-tudja, hogy még véletlenül sem szeretnék neki rosszat, sem tenni, sem tanácsolni! Ettől az önállósága nem csorbul és hozzásegítheti egy életviteli rutinhoz, aminek később hasznát veheti.
A keddi nap a náthám kezelésével, pár falat elfogyasztásával, etetgetéssel, kárászozással, finomszerelékkel törpeharcsákra, keszegekre való vadászattal telt. Estére, megfogadva Kefete tanácsát, a maradék 7 darab nadályt feltűztem és a kiszemelt fűzfa ágai közé húztam be. Nőmet nyomatékosan megkértem, hogy ne spannolja túl a szerelést, csak éppen az első feszülésig. Amikor elhelyeztem a maszek stupekos, vízigolyós szereléken felkínált csalit az ágak között, némán jeleztem a parti őrségnek és terveim szerint áthajókáztam megetetni a másik irányban lévő bojlis-magos helyemet (nem, nem a fűzfa alattit!). Ahogy elhagytam pár méterre a bedőlt fűzfát és az oda letett nadályaimat, a zsebemben megszólalt a rádióm. Eleinte mérgelődtem, hogy direkt kértem, ne spannolja meg ennyire a zsinórt, mert kihúzza a jó helyre elhelyezett csalit. De a csipogás nemhogy nem fejeződött be, hanem egyre hevesebb lett. Nem bírtam már tovább, kiszóltam, hogy elég lesz már! Erre kisvártatva jött a válasz, hogy ő hozzá sem nyúlt a szereléshez az utóbbi percekben. Nosza, akkor vagy a hajócsavarral tekerem fel, vagy - ami hihetetlenebb volt akkor számomra - hal van a végén!
Etetés helyett kikanyarodtam a partra, átvettem a botot és kíváncsian vártam mi bukkan majd fel a vízből, a fárasztás végén. A nyílt vízen nem tartott sokáig a harc, hamarosan egy szürke bajszos arc nézett fel rám a vízből. Egy szürkeharcsa, melynek szájából még frissen menekültek volna a nadályok! A part felé vettem az irányt és elégedetten nyugtáztam, hogy fogtam egy harcsát! Hamar utolért a felismerés, a part felől érkező véleménnyel együtt, hogy nem én fogtam, hanem mi fogtuk, ugye?!
A hal közel egy méteres volt és közel 3 kilós. Úgy döntöttem, ő hazautazik velünk, mert már régen ettünk finom harcsahalászlevet!
Telefonon elújságoltam a sikereinket a barátomnak, aki inspirált, hogy azonnal vigyem vissza a nadályokat az előző helyére, mert várhatóan lesz a családnak több hasonló tagja is ott, aki érdeklődő lesz irántuk! Így is tettem, visszahúztam a felcsalizott horgot és nekiültünk kártyázni. Másfél óra múlva valóban megtalálta a következő szürke a férgeket és heves ejtésbe, húzásba kezdett. Sajnos korai volt a reakcióm, így ez most nem lett meg! Miután megint visszahúztam, közben több vastag gilisztával felfrissítve a csalikat, majd a fűzfa alá is betettem a magos szerelést, aztán nyugovóra tértünk. Hajnalban egy termetes dévér ébresztett, a magokra éhezett meg. Megszákoltam, lefotóztam és az útjára bocsátottam, mert a dorozsmáiból ítélve éppen fontos aktus közben érte a szúrás. „Menj, tedd a dolgod!”
Reggelig már nem történt semmi, nyugodtan pihenhettünk. Aztán a felkelés után nekifogtam összepakolni a mázsányi cuccot, miközben persze a szerelékek tovább kínálgatták magukat az érdeklődőknek. Érdemes volt türelemmel várni, ugyanis 7 óra körül a nadály-giliszta kombinációt heves oldalra húzással marta fel egy szürkeharcsa. Őt kisegítettem a partra, és nagy jó kedvvel köszöntöttem. Ez jóval kisebb volt esti rokonánál a maga mintegy 60 centijével.
Mivel szerdán délig el szerettük volna hagyni a nyaralót, nem volt már sok esélyem komoly halra. Azonban egy kósza ötlettől vezérelve és persze, inspirálva Kefete fűzfás dolgaitól, a szemközti fűzfák ágai közé beetettem a maradék, CSL-ben áztatott magokat, bojlikat, pelleteket és behúztam egy lebegtetett magokkal csalizott horgot. Akkora kapás lett belőle pár perc múlva, hogy még most is remegnek a lábaim. Az igazat megvallva közöm nem lehetett hozzá, csak tartottam a botot a kezemben, amíg volt kontaktus a zsinór végén lévő hal és köztem, de ez a kontaktus a zsinór elszakadásával megszűnt. Így a reményeimet is elvitte a horgommal és a csalimmal együtt valami! Azon agyaltam, hogy az előkém 8,60 kilós szakítóját és a jól beállított féket tekintve nem biztos, hogy kellően nagy merítőt hoztam ehhez a nem látott halhoz! Mindegy, szép volt ez így is…
Összepakoltunk, berámoltunk az autónkba és elbúcsúztunk az idei első helyszíntől, ahol a tavaly elkezdett túrasorozatot folytattuk. Summázva, nem voltunk bánatosak, voltak élmények, hasznosan és békésen töltöttük el az ünnepeket és a rendelkezésünkre álló 5 napot. Ide máskor is jönnénk, ha sikerül, mert megtetszett a hely, a környék, a helyiek hozzáállása, a halaik. A nyaralóval kapcsolatban sem lehet panaszunk, továbbra is azt kaptuk, amiért fizettünk, mindenki korrekt volt és sokat segített abban, hogy ne távozzunk csalódottan!
Köszönjük, Nagyfok, köszönjük Szarvas!
Következő túránk nagy valószínűséggel egy őskori tengerszemen, annak partján, halaival való küzdelemről fog szólni - remélem, annak beszámolója már a régi rutint visszanyerve születik majd meg a billentyűzetemből!
Időközben meglátogattam egy régi kedvenc horgászhelyemet, ahova menni is fogunk túrázni a tengerszem után, erről egy képet teszek ide fel, aki felismeri, kérem, jelezze! Várom a helyes megfejtéseket!
Addig is horgásszunk, amennyit csak lehet, mert horgászni még mindig nagyon jó!
Írás, fotók: Jeszy
Photoshop: Jeszy Andi
