A mai napon Kovács-Osváth Zoltán írását közöljük le, aki egy 2008-as nyári kalandját osztotta meg velünk. A horgászat helyszínéül a Kiskunhalason található Ezüst-tó horgászcentrumot választotta, és nem is volt eredménytelen a horgásznap.
Tizet egy csapásra!
Délután három óra van. A veszprémi autóbusz-pályaudvar 13-as megállójából most indul a Szegedre tartó távolsági busz, Kiskunhalas érintésével. Ide igyekszem éppen, azzal a tudattal, hogy ha minden jól megy, 48 óra múlva már kezemben tarthatom a nyári szezon első kifogott halát. A hosszú utazás alkalmat adott a horgászat megtervezésére. De még milyen horgászatéra!
A hazaérkezésem örömére főzött ízletes vacsora elfogyasztása után kiültünk húgommal az udvarra. Az égen csodásan ragyogtak a csillagok, és csak a lágy esti fuvallat miatt hajladozó fűzfa törte meg a csendet. Elmondtam neki, mire jutottam útközben, milyen új szereléket szeretnék kipróbálni. Megbeszéltük, hogy milyen csalikkal érdemes próbálkozni június közepén. Néhány apróságot leszámítva, amiknek az eldöntését másnapra halasztottuk, mindenben egyetértettünk. Nem csoda, hiszen mindent tőlem tanult :-).
A horgászat előtti nap a felkészülés jegyében telt. Egy kiadós reggeli után megkezdtük a felszerelés ellenőrzését. Ahol szükségesnek találtuk, damilt cseréltünk, új előkéket kötöttünk vagy éppen egy-egy úszó súlyozását mértük ki. A készletből megfogyatkozott kellékeket pótolni kellett, hiszen forgókapocs, gumiütköző, illetve szilikon gyűrű nélkül jócskán nehezebb a helyzetünk, esetleg mára már elképzelhetetlen a finomszerelékes pontyhorgászat.
Tehát elmentünk beszerezni a szükséges kellékeket, etetőanyagot és csalikat a Haldorádóba. Szerencsénkre itt mindent megtalál egy horgász, amire csak szüksége lehet, így gyorsan végeztünk. Azaz mégse annyira gyorsan, hiszen a nagy választék egyben hátráltatott is minket, nehéz volt választani a sok kiváló csali és etetőanyag közül, valamint ha már ott jártunk, nem mulasztottuk el az újdonságok megtekintését sem :-). Két konzervkukoricával, 1 kg etetőanyaggal, aromával, két új pellettel és a szükséges apróságokkal távoztunk.
Másnap szép időre ébredtünk, nem volt túl meleg, de tudtuk, hogy ez változni fog, ezért ennek megfelelően öltöztünk fel, majd csomagoltuk be a szükségesnek vélt dolgokat.
Délben végre elindultunk a fiatal Ezüst-tóra. A horgászfelszerelések kipakolása után napijegyet váltottunk, majd elfoglaltuk a helyünket. Lepakoltunk és megkezdtük a horgászbotok összeszerelését. Amíg én a felszereléssel bajlódtam, a testvérem összekeverte az etetőanyagot, majd félóra múlva már repültek is befele a gondosan elkészített szerelékek. Ezek után kipakoltuk magunknak is a székeket, és megkezdődött a várakozás.
A nap egyre erősebben sütött, a hőség elviselhetetlen lett volna a kellemes nyári szél nélkül, ami - hol kevésbé, hol erősebben - a vizet borzolta. Az úszó katonás fegyelemmel tűrte, hogy a hullámok elfedjék, majd mintha mi sem történt volna, jelezte nekünk, hogy a vízfenék olyan nyugodt, akár Mátyás király lustái, amikor égett a fejük fölött a ház. Talán a pontyoknak sem volt kedvük a tikkasztó hőségben lakmározni… „Vagy talán rosszul csinálok valamit”, gondoltam magamban, miközben az órámra pillantottam.
Eltelt másfél óra (csak az órám szerint, szerintem három is volt), amikor hátramentem az árnyékot adó házikóhoz, és előkészítettem a csalit, hogy másodszor is újradobjam a fenekező szerelékeket. Ám ekkor a szendvicset majszoló húgom izgatott hangon kiabálni kezdett: „Kapás, kapás!” Megfordultam, és láttam, hogy az úszós bot mellett áll, és azt nézi, hogy hova tehetné le a szendvicset és innivalót a kezéből. Mire talált egy helyet, már csak a szákot markolhatta, mert a rövid bolognai bot derékba görbült a kezemben. Rövid, de élvezetes fárasztás után, úgymond hivatalosan is megkezdődött a nyári szezon :-).
Egy tavi viszonylatban átlag méretű ponty volt a tettes, a horgon felkínált három szem kukoricát nézte (szagolta vagy talán oldalvonalazta :-)) ki magának. Ezután már nem fordult elő, hogy másfél órásra nyúlt volna a várakozás, de mivel ezt akkor még nem tudtuk, megbecsültük a halat, és úgy örültünk neki, mintha a nyár egyetlen hala lenne (pedig csak az első volt).
A következő kapásra csupán 20 percet kellett várni. Erőteljes, folyamatos húzással jelentkezett a feederboton, ami majd leugrott a bottartóról. A bajuszos „sporttárs” halas ízesítésű pelletre éhezett meg, ez később a konzervkukorica mellett a nap legsikeresebb csalijának bizonyult.
A továbbiakban csak úgy érték egymást a kapások, hol feederen, hol úszós készségen: nagyjából egyenlő eséllyel lehetett halat fogni mindkettővel, ami nagy örömömre szolgált, hiszen a legtöbb tavon csak fenekezővel van esélyünk pontyot fogni. Pedig az érzékeny bolognai boton nagyon élvezetes a fárasztásuk, hát még akkor, ha termetesebb példány akad horogra.
Sok látványos kapás volt, amiket nehéz lett volna nem észrevenni. Meglepő volt, amikor a bolognai bot nem nyeletőfékes orsója elkezdett peregni egy kapás miatt. Bizony mindketten figyelmetlenek voltunk, de szerencsénk volt, és meglett a tettes. Szűk 10 perces fárasztás után szákolhattam meg a testvérem által fogott „tükör-nyurga” pontyot, aki bebizonyította az oly sokak által emlegetett mondást: „Nem a méret a lényeg.” :-)
Örültünk, hogy folyamatosan dolgoztatnak minket a halak, élveztük a fárasztásokat. Méretükhöz képest jól küzdöttek a pontyok, de az erős feeder minden esetben hamar felőrölte az erejüket. A fék gyengére volt állítva, mégis ritkán szólalt meg, a halak kirohanásait a bot nagyon jól kezelte.
Természetesen fontos a halakkal való kíméletes bánásmód, legalább ezzel megköszönve nekik a közreműködést abban, hogy mi jól érezzük magunkat. A kifogott halakat sebfertőtlenítés, és mérettől függően mérlegelés, illetve egy fénykép után minden vízen visszaengedjük, hogy legközelebb is együtt sportolhassunk egy jót, bár ez a halak részéről talán túlzás :-).
Úgy látszik, hogy sikerült elsőre eltalálni az etetőanyagot is, ráadásul kifejezetten pontyosra sikerült, mert egész nap csak egy kárászt fogtunk a sok bajuszos mellett. A konzervkukorica a halas-pelletes etetőanyagba keverve jól működött. Titkon reméltem, hogy esetleg egy amur is horogra akad a nagy melegben, ezért is próbáltam ki egy kifejezettem amuros pelletet, de kérésem e részről süket fülekre talált.
Nehezen fogadtuk el, de eltelt az idő, és el kellett kezdeni a pakolást. Nem is sejtettük, hogy a „i”-re a pont még csak ekkor fog felkerülni. Ahogy a húgom elindult az úszós bot felé, hogy elraktározzuk a következő alkalomra, az úszó, mintha megszűnt volna létezni, úgy tűnt el a föld felszínéről… vagyis esetünkben a vízéről. :-) Ezt - és egy jól irányzott bevágást - követően kezdte meg húgom a fárasztást, amely körülbelül 15 percig tartott. Ezalatt a pontynak nem voltak látványos kirohanásai, de majdhogynem végig ő irányított. Jellegzetes, lassú úszásával akkor nyikorgatta meg a féket, amikor csak kedve tartotta. Csak ment előre, mint egy lassú gőzmozdony, de a végére neki is elfogyott a lendülete, majd megadóan tűrte a szákba vezetést.
A nap megkoronázásaként fogott szép hal, sok társához hasonlóan, a horgon felkínált kukoricát vette fel. Egy fénykép, a mérlegelés és sebfertőtlenítés után a közel 5 kilós tükrös visszakerült éltető elemébe :-).
A szákolás pillanatait már az értünk kiérkező édesanyánk is nyomon követhette, akinek támogatását ezúton is szeretném megköszönni.
Ez tökéletes befejezésnek bizonyult ehhez az élményekkel gazdag naphoz, amin pontosan 10 pontyot sikerült fognunk, és kellő kedvcsináló volt a nyári pecákhoz.
A legjobbak reményében kívánok mindenkinek sok hasonlóan eredményes és élményekben gazdag horgászatot!
Írta: Kovács-Osváth Zoltán
Remélem, ebben az évben is hasonlóan szép napot tudsz eltölteni Kiskunhalason… Csak így tovább…
Takács Péter (t_peti)
