Az úszós módszereknél használható különféle úszótípusokról már esett szó e sorozat keretében. Kétségtelen, hogy az egyik legérzékenyebb kapásjelző az úszó, de vannak esetek, amikor az úszós helyett a fenekező módszerek valamelyikéhez kell nyúlnunk, ha eredményesek szeretnénk lenni. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy mindannyian más és más technikák mellett kötelezzük el magunkat, így vannak olyanok is, akik megrögzött fenekező horgászok. Szerencsére napjainkra a fenekező módszer is megújult, a versenyhorgászatban szerzett tapasztalatok ide is begyűrűznek, sőt már léteznek komoly versenyek is kifejezetten a fenekező módszerek szerelmeseinek. Míg az úszózásnál a kapást egyértelműen az úszó jelzi, a fenekező módszereknél a kapás jelzésére számtalan lehetőségünk adódik.
Ahogy írom ezeket a sorokat, régi, gyerekkori emlékek sejlenek fel az idő homályából. Ülök a barátaimmal a csatorna partján, előttünk rövid kis üvegbotok. A kapást a sima vízen futó zsinóron, vagy ha fújt a szél, a kezünk közé vett damil futásából érzékeltük. Ha elfáradtunk, akkor egyszerűen spiccet, vagy ha nagyon kényelmesek voltunk, akkor a bot elé, a damilra csíptetett agyaggolyót szuggeráltuk. Így vagy úgy, de már mi is kapásjelzőket használtunk. Ezek közül az említett agyaggalacsin okozta legtöbb meglepetést, főleg, ha sokáig nem volt kapás. Bevágáskor rendre szakadt a madzag a rászáradt matériától. Továbbfejlesztett változat volt a gyékényszár, aminek hasítékába húztuk bele a damilt, és amit indokolt esetben az aljára gyúrt agyaggal súlyozva tettük szélállóvá. Emlékszem még édesapám által barkácsolt kapásjelzőkre. Volt egy „csiribiri” nevű cukorka, amit színes műanyag gömbben lehetett megvásárolni Ezek a gömbök mind kapásjelzővé lényegültek apu keze alatt, sőt igazi áttörés volt az ebből készített világítós jelző, aminek az áramellátását egy szappanosdobozba rejtett laposelem adta.
A színes karikák is felsejlenek, amiket a süllőző botok gyűrűi közé akasztott édesapám, és bár azóta sok víz folyt le a vén Tiszán, ezek a kapásjelzők még ma is visszaköszönnek rám a partokat járva. Vajon miért is kell a fenekező botokra kapásjelző? Hogyan jelentkezhet a fenekező boton a kapás? A hal a csalit felhörpintve, vagy megragadva elindul. Ha tőlünk távolodik a csalival, akkor maga után húzza a damilt, ezért vagy kapásjelzőnk emelkedik, vagy botunk spicce hajlik, míg ha felénk indul el, akkor a belazuló zsinórnak köszönhetően kapásjelzőnk ereszkedik (ejtős kapás), vagy az addig feszes botspicc kiegyenesedik. A cél az, hogy ezt a két mozgást észrevegyük - ehhez többféle kapásjelzőt ötlöttek ki leleményes pecások. (Halkan jegyzem meg, hogy a fenekező horgászatnál használatos kapásjelzők „kitörpölésében”, a magyar horgászok élen jártak. Említettem, hogy édesapám is nagy ezermester volt, így sok napjainkban használatos kapásjelző kezdetleges változatát alkotta meg amolyan „házi buherával”.)
A fenekező módszernél a kapásjelző szerepét maga a bot is betöltheti. A picker- és feederbotos horgászat már kifejezetten erre finomodott jelzőspicceket használ. A spiccről történő horgászat azonban nem a feederbotok elterjedésének köszönhető, hiszen folyóvízen korábban sem nagyon volt más lehetőség a kapások észlelésére. Sokan horgászunk kézben tartott bottal, amikor az ujjunk közé fogott vagy a sima víztükrön futó zsinór mozgásából észleljük a kapást, ebben az esetben még kapásjelzőre sincs szükségünk. Mi a helyzet azonban akkor, ha az időjárás rendkívül szelesre fordul, vagy ha kettő bottal horgászunk?
A hagyományos fenekező botoknál itt kerülnek előtérbe a kapásjelzők. A kapásjelző valójában két helyre kerülhet. A bot spicce elé vagy a bot gyűrűi közé. Ezen belül van olyan, amelyik a kapást követő bevágásnál a damilon marad, illetve olyan is - és ez talán jobb megoldás -, amelyik a bevágást követően leesik a damilról.
A bot spicce elé rögzített kapásjelzők legszemléletesebb példája az egyszerű ruhaszárító csipesz, amit nemes egyszerűséggel a damilra csíptetnek. Kapásnál látványos liftezéssel jelez, ám a bevágást követően a damilon marad és fárasztás során végig veri a bot gyűrűjét (hasonlóan a karika és „kutyanyelv” kapásjelzőkhöz).
Jobb megoldás, ha olyan kapásjelzőt választunk, amelyik bevágás után leesik a damilról és nem zavar bennünket a fárasztás során. Ilyenek a kúszómajom (egy bottartóval párhuzamosan leszúrt vékony acélszáron mozgó kapásjelző), a különböző gömbök, amelyek madzaggal vannak a bottartónkhoz rögzítve, vagy a napjainkban népszerű elektromos kapásjelzők. (Ez utóbbinál figyeljünk arra, hogy csak a legszükségesebb csipogással zavarjuk horgásztársainkat a „beélesítés” során.)
A kapásjelzők szerepe éjszakai horgászatnál értékelődik fel igazán. Sötétben vagy magát a kapásjelzőt világítjuk meg, vagy eleve olyan kapásjelzőt választunk, amelyik világítópatron befogadására alkalmas. (Az elektronikus kapásjelző tehát nem kizárólag a bojlis horgászok eszköze, éjszakai süllőzésnél is jó szolgálatot tehet.) Végezetül vannak olyan kapásjelzők, amelyek hanggal adják tudtunkra, hogy a csalink iránt érdeklődés mutatkozott.
Menyhalazásnál, amit főként éjszaka, folyóvízen űzünk, a csörgővel szerelt kapásjelző csilingelése riaszt bennünket. A kapásjelzők igen sokfélék lehetnek, és mindenkinek saját, egyéni ízlése, hogy melyiket választja. A lényeg, hogy segítségével észrevegyük, ha a mélyben történik valami.
Írta: Polyák Csaba
Fotók: Takács Péter
Illusztrációk: Polyák Csaba , www.cormoran.de
