Már októbert mutat a naptár, ám még várattak magukra a hideg, esős őszi napok (eddig a hétig). A hónap igazi kellemes, keszegező, pontyozó idővel indult. Meg is mozdult a ponty a Tiszán, innen is, onnan is biztató hírek érkeztek. Én azonban csukát szerettem volna fogni, amire viszont nem voltak túl jók a kilátásaim. Erősen tartotta még magát a vízi növényzet és a táplálékhalaknak eszébe sem jutott elhagyni nyári tartózkodási helyeiket. Ennek megfelelően a csukák is "nyakig" ültek a növényzetben. A cikk készítésének idejében még nem volt olyan igazi rablóhalas idő, de én elindultam, hogy a PikeFighter wobblerekkel üldözőbe vegyem a csukákat. Lássuk, mire jutottam.
Az előző részben már sok információt leírtam ezekről a wobblerekről, de valószínűleg nem lesz haszontalan, ha összefoglalva, áttekinthetőbben ezt újra megteszem.
PikeFighter Junior 80
Egyrészes, úszó típus
Hossz: 8 cm
Tömeg: 9 g
Vízben felvett pozíció: vízszintes
Vontatási mélység: 1,5-2 m
Vontatási sebesség: közepes, ritmusváltásokkal tarkítva
Színek: 16 színben készül
Felhajtóerő: 1,8 g
A wobblercsalád egyrészes változata alkalmazható a legszéleskörűebben. A gyors folyások kivételével mind álló, mind folyóvízen használhatjuk. Tavakon, holtágakon a közepes gyorsaságú bevontatás közben erősebb rántásokkal, megállításokkal cifrázva egyedi mozgást csikarhatunk ki belőle. Nagy felhajtóereje miatt a bevontatás szüneteltetésekor erőteljesen emelkedik a felszín irányába, így a tökleveles, szabdalt hínáros területeket is lehorgászhatjuk vele. Folyóvízben könnyebb a dolgunk, mindössze a megfelelő bevontatási sebességet kell eltalálnunk, és műcsalink máris életre kel. 16 színből választhatunk, amiből mindenki megtalálja a számára legtetszetősebbet. Nekem nappalra a piros/fehér, míg éjszakára a D-Tűztigris lett a kedvencem.
PikeFighter Junior Jointed MW
Kétrészes, úszó típus
Hossz: 8 cm
Tömeg: 10
Vízben felvett pozíció: vízszintes, a farokrész lóg
Vontatási mélység: 2-2,5 m
Vontatási sebesség: közepes vagy lassú
Színek: 10 színváltozatban készül
Felhajtóerő: 1 g
Kissé elfogult vagyok, mert ezzel a változattal sikerült a legtöbb kapást kicsikarnom, így ezt tartom a legjobban sikerült típusnak. Közepes vagy lassú bevontatásnál működik a legjobban, megállításnál alig emelkedik, szinte csak kóvályog egyet, mint egy beteg kishal. Folyóvízben, ha műcsalink lekoppant a fenékre, ne csak a bevontatást szüneteltessük, hanem emeljük magasabbra botunk spiccét is, így a wobbler biztosabban feljebb emelkedik az aljzattól. Szintén folyóvízi tapasztalat, hogy az erősebb sodrásban se kell attól tartanunk, hogy ez a csali túlvereti magát, talán a farokrész nagyobb önsúlya miatt. Egy bizonyos frekvencia elérése után nem fokozódik mozgásának erőssége.
PikeFighter Junior Jointed DD
Kétrészes, úszó típus
Hossz: 8 cm
Tömeg: 12 g
Vízben felvett pozíció: vízszintes, a farokrész lóg
Vontatási mélység: 4-5 m
Vontatási sebesség: lassú
Színek: 10 színváltozatban készül
Felhajtóerő: 2 g
Igazi mélyvízi wobblert tisztelhetünk személyében, amely különösebb erőlködés nélkül leérkezik akár a 4-5 méteres vizek fenekére is. Lassú és nagyon lassú bevontatást igényel, akár csak botspiccünkkel meg-meghúzva is horgászhatunk vele. Becsapós kicsit a nagyobb felhajtóerő, ami elsősorban a nagy terelőnyelvből adódik. A fenékre érkező műcsalit csak botunk emelésével tudjuk feljebb kényszeríteni, a bevontatás szüneteltetésére csak igen kis mértékben emelkedik. Igen kényes egyensúlyú változat egyébként, személyes tapasztalataimra a szöveges részben külön is kitérek. Folyóvízben csak az állóvizű, kavargós részek meghorgászására alkalmas, gyorsabb sodrásban hamar túlvereti magát.
A csukakergető túra első alkalmával Mártélyra látogattam. Csónakot Benyus kölcsönzött és némi jó tanáccsal is szolgált, amely sajnos abban merült ki, hogy napvédő krémet is vigyünk magunkkal. Langyos napsütésben eveztünk el a mólóról és egy régebben több halat adó, akadós, meredek partoldalhoz igyekeztünk. Közelebb érkezve rablásokra lettem figyelmes, de sajnos egyértelműnek tűnt, hogy itt most még a balinok uralják a pályát. A partról becsúszott fák, bokrok ágai hínármezőben bújtak meg, ráadásként a felszakadt sulyom egy része is itt torlódott fel, így csak az akadók mélyebb vízben megbújó részét tudtam meghorgászni. Másfeles, két méteres vizem volt, így kézenfekvőnek tűnt a PikeFighter wobblerek használata. Az már az első dobásoknál kiderült, hogy a kétrészes, kevésbé mélyre merülő típus túlságosan hamar a fenékre érkezik, ha folyamatosan vezetem, így szünetekkel tarkítva, meg-megállva kezdtem el horgászni vele. Így már el tudtam kerülni, hogy a fenéken heverő gallyakat, leveleket összeszedje, de érezhető volt, hogy határeset a használata. Lecseréltem az egyrészes változatra, és egyből kiderült, hogy jó ötlet volt a változtatás. Nem, halat ezzel a csalival sem fogtam, de nagyobb felhajtóereje miatt sokkal gyorsabban felemelkedett, amikor megállítottam, és sokkal jobban reagált a szakaszos, rántásokkal tarkított bevontatásra is. Jókora területet lehorgásztam eredmény nélkül, ezért a mélyebb vizek felé fordítottuk a csónakot.
Az egyenletes, akadómentes mederben visszakerült a kétrészes változat, majd ahogy elértük a 4 méteres mélységet, próbaképp a mélyre törő változat került a kapocs végére. Ennek a csalinak a legnagyobb a tömege, de nagyméretű terelőnyelve miatt dobás közben előfordulhat, hogy megpördül, így nem száll messzebbre, mint társai, ám rettenetesen intenzíven tör a fenék felé. Pár tekeréssel leérkezik a 4 méteres mélységbe is, és onnan holmi megállításokkal nem tudjuk feljebb csalogatni: jobban járunk, ha a bevontatási ütem lassítása mellett botunk spiccét magasabbra emelve vezetjük tovább csalinkat. Egyébként sem baj, ha lassan, igen lassan horgászunk wobblerünkkel, ez a típus már ekkor jól mozog. Mindenképpen el kell viszont mondanom azt is, hogy ezzel a csalival volt a legtöbb bajom a próbahorgászatok alatt. Került a kezembe olyan darab, amely minduntalan kitört oldalra, elvesztette az egyensúlyát, ezt félre is raktam mindaddig, amíg egy akadóból kibányászott, addig tökéletesen működő társa ugyanazt a hibajelenséget nem kezdte produkálni. Tüzetesebben megvizsgálva rájöttem, hogy a szabadítás közben a vontatószemet kissé eldeformáltam. Nem kevés hajlítgatás után a wobbler újra működött, mint ahogy sikerült munkára fognom a gyárilag beteg műcsalit is. Nem ért azonban véget kálváriám, harcsa reményében lecseréltem a horgokat. Főleg a hátsó, gyárilag kisebb horgot tartottam gyengének egy komolyabb harcsa ellenében. Éjszaka horgásztam és dobás után morcosan tekertem vissza a csalit, mert felakadt. Nem világítok ilyenkor, így kezembe véve, tapogatva kerestem, hogyan akadt össze a szerelékem, de minden rendben lévőnek tűnt. A következő dobásnál azonban megint csak a víz tetején bucskázott vissza a műcsali. Hátrafordulva most már a fejlámpa fényénél vettem tüzetesebben szemügyre a dolgokat, de továbbra sem találtam magyarázatot. Mivel harmadszorra is megismétlődött az eset, lecseréltem a csalit és el is feledkeztem a hibáról, ám a következő horgászatkor szerencsére még világosban eszembe jutott. Egyből kiderült a turpisság: a hátulra kerülő, jelentős súlyú hármashorog megváltoztatta a csali vízben felvett pozícióját, gyakorlatilag kifektette a terelőnyelvet a felszínre, amely így sehogy sem tudott belekapni a vízbe, hogy beindítsa a műcsali mozgását. A hátsó horgot lecserélve azonnal megszűnt a probléma.
Kissé elkalandoztam, de bízom benne, hogy nem volt felesleges ez a kis kitérő. Mindeközben Mártélyon továbbra sem történt semmi, így a klasszikus naplementés fotók elkészítése után haza is indultunk.
A következő horgászatra a Tisza-tavon kerítettem sort. Barátnőmmel egy közeli wellness hotelbe látogattunk, és a programok közé ügyesen becsempésztem egy csónakázást is. Nem bíztam semmit a véletlenre, egy kedves ismerősömet felkértem a kalauzolásra. István Poroszlón tartja csónakját, nálam sokkal jobban ismeri a tározót, és első szóra vállalta a segítséget. Reggelizni azonban még kellett, így a hajnali kapásokat bőven lekéstük, 8 óra is elmúlt, mire a találkahelyre érkeztünk. Az azonban nem volt túl bíztató, hogy vendéglátónk üres kézzel tért vissza értünk a kikötőbe. „Túl sok még a hínár”, jelezte, „nem tudom garantálni a csukát”. Gyorsan tisztáztuk, hogy biztosra még a snecit se lehet beígérni, majd kihajóztunk. Egy szélvédett helyet igyekeztünk keresni, mert időközben egyre erősödő légmozgás kerekedett. István azonban nem esett kétségbe, egy eldugott, pár száz négyzetméteres öbölbe irányította a csónakot. Burjánzott a hínár, de egy-egy sávban egész jól tudtunk horgászni, és bónuszként a kristálytiszta vízben nagyon jól megfigyelhettük a wobblerek mozgását. Pár próbadobás után az előző tapasztalatokat megerősítve újra csak az egyrészes modell mellett döntöttem. Könnyebben, jobban lehetett a változatos mélységben felkínálni, és a kisebb hínárszálakat a gyors belemozdításokkal legtöbbször le is tudtam rázni a horogról. Majd másfél óra alatt horgásztuk le a területet, de halat nem találtunk, pedig társam nem variált, sokszor bizonyított kanalakat kínált a csukáknak.
Rövid kupaktanács után a távozás mellett döntöttünk és bízva a szél gyengülésében a tározótér felé vettük az irányt. Jó pár kilométer után egy akadós, hínáros területen álltunk meg. Felváltva dobáltam az egy- és kétrészes műcsalikkal. A tisztább, mélyebb szakaszokon a kétrészes, míg a hínár mellett az egyrészes változat működött jobban. Gyorsan és továbbra is csuka nélkül szaladtak az órák, mindössze két kölyökbalinnal vigasztalódtunk. Muszáj volt rápróbálnunk, annyira sűrűn és szemtelenül közel rabolgattak már hozzánk. A késő délután egy töklevelesben ért minket, feszülten koncentrálva próbáltuk becsapni a nap első csukáját. Ezen a hínártól mentes, kemény aljú területen mind az egyrészes, mind a kétrészes PikeFighter tökéletesen működött. Az egyrészest változatosan vezetve, megállítva, rángatva, a kétrészest pedig egyenletes sebességgel, komótosan vezetve kínáltam a csukáknak, amelyek ez alkalommal is csúnyán cserbenhagytak minket.
Pár nappal később, több száz kilométerrel arrébb, a Dunán került zsinórom végére újra a PikeFighter wobbler. Egy kőgáton ért a hajnal: előző nap érkeztünk, egy áthorgászott délután és este van mögöttem. Próbáltunk csukát fogni a mellékágakban, de ezúttal sem jártunk szerencsével, majd este és az éjszaka első felében süllő reményében a folyót vallattuk. Egy kapásom volt, ezen a gáton, de a süllő kirázta szájából a wobblert, mielőtt kiemelhettem volna. Természetes hát, hogy pár óra alvás után újra itt vagyok. Rendesen világos van már, végigpergettem az ígéretes helyeket, csak a langós, mélyebb kőláb maradt hátra. A csendes folyás kívánja a kétrészes műcsalit, és mivel a felszínen semmi mozgás, a mélyebben vezethető PikeFightert indítom harcba. Talán a harmadikat dobom, amikor egyértelműen megfogja valami a csalit. Nem kemény a rávágás, de egyértelműen hal, így keményet ráhúzok a bottal, és nagy örömömre ül a bevágás. Egy lendülettel feljebb is emelem a halat, de nem hagyja magát, visszahúz a fenékre és kifordul a sodrás irányába. Ezt azért nem akarom hagyni, így ellen tartok neki, amire félkörben vissza is fordul, majd nemsokára a felszínre kerül a szép süllő, szája csücskében éppen hogy megakadt a hátsó horog. Nem sokat teketóriázok ezért, a következő fordulónál alátolom a szákot. Mire visszalépek a kőgát tetejére, már nincs is szájában a wobbler.
A célhal tekintetében végül, mint annyiszor már, most is a Tisza sietett segítségemre. Csukás híreket nem hallottam a környékbeli vizekről, én is éreztem, várni kell még a szezonra, így újra a süllőket vettem célba kedvenc folyómon. Igen alacsony vízállás mellett alig-alig folydogál a víz, egyre többször kerülnek elő tehát a kétrészes wobblereim. A mélyebb szakaszokon, a kövezések lábainál előszeretettel használom a PikeFightert is, mint ahogy ezen a reggelen is ezt a csalit vezetgetem. A reggel szó azért kicsit túlzás, látni már, de messze nincs világos, amikor alig érezhetően megtolja egy hal a csalimat. Bevágni nem tudok neki, mert szinte azonnal újra érzem a veretést, de alig vezetem egy métert, amikor ránehezedik. Bevágásomra egy helyben megáll a hal, vonaglik és emelkedik, egyszóval nem túl süllősen viselkedik, de hát mi lenne más? Elszalad kicsit, de az orsóról nem tud húzni zsinórt, ahhoz nincs ereje, majd felcsobog a felszínre, ám nem látok ezüstös csillogást. Nem bizony, mert ahogy közeledik, meglepődve látom, hogy egy rég várt vendég, egy csuka van a horgon. Szerencsére keresztben kapta el a műcsalit, így csak arra kell figyelnem, nehogy magára tekerje a zsinórt. A fényképezőgép persze a táska mélyén lapul, el is gondolkodom, hogy megéri-e kockáztatni, de reménykedem benne, hogy a két horog jól akadt, így előkotrom és készítek pár fotót. Szegény hal közben igencsak elkészül erejével, meg sem mozdul, amikor kiemelem. Újabb fotók következnek, majd óvatosan visszaengedem. Megérdemli, a legjobbkor jött. Ha nem lenne ennyi foga, és nem lenne ilyen nyálkás, talán még puszit is kapna. Este egy másik kövezésen újabb csukát akasztok, de az nem akar együttműködni, lemarad, amikor hátranyúlok a fényképezőgépért. El is gondolkodom, hogy miért is kellett nekem száz kilométereket autóznom a csukákért, amikor itt lapultak az orrom előtt.
Összefoglalva a tapasztalataimat meg kell erősítenem azon első benyomásomat, hogy hazai viszonyaink között nem feltétlenül és nem kizárólag arra a halfajra kell használnunk egy-egy wobblert, amire a gyárban elkészítik. A PikeFighter wobblerek széles körben alkalmazható műcsalik, álló- és folyóvízben egyaránt jól működnek, csak meg kell találnunk a helyes bevontatási ütemet, és a megfelelő mélységű szakaszokon kell alkalmaznunk. Mindazonáltal a műcsali kemény műanyagteste és a minőségi Gamakatsu horgok kifejezetten alkalmassá teszik a csuka horgászatára. Magyarországon gyerekcipőben jár a csuka wobbleres horgászata, hiszen e hal gazos, hínáros élőhelyein alkalmasabb műcsali a támolygó kanál. Vannak azonban olyan időszakok, amikor mélyebben, a meder szélén, a látszólag akadómentes területen kell keresnünk őket. Ilyenkor vegyük elő bátran a PikeFighter wobblereket! Ugyanakkor a csukaszezonon kívül sem kell dobozunk mélyére száműznünk ezt a műcsalit, kisebb-nagyobb folyóvizeink közepes sodrású vagy lassan áramló, megálló vizű szakaszain is próbára tehetjük, legfeljebb nem csukát, hanem harcsát vagy süllőt fogunk vele…
Kiss Gábor (kissgabor)
Fotók: Magyar Anita, Benyuska Richárd, Kiss Gábor
