Dübörög a tél… lassan, de egyre érezhetőbben hűl az idő napról napra. Talán az „egyetlen” ok, hogy valamennyire kedvelem a telet, az a süllő. Azonban gyakorta ezek a mesteri ragadozók - követve a táplálékhalakat - olyan területeken vernek tanyát, ahol a műcsalik „közlekedése” meglehetősen körülményes. Ha az ilyen akadós részen szeretnénk sikert elérni és érvényesülni, könnyen fennakadhatunk…
Túl voltam egy sikeres és egy sikertelen horgásztúrán, a „nyaralásnak” is vége lett, hazajöttünk, beindultak úja a dolgos hétköznapok, de mellette Sanyi barátommal mindig az előttünk álló hétvégék horgászatát terveztük... Eldöntöttük, hogy próbát teszünk hazai pályán is.
A horgászat helyszíne ezúttal Tokaj volt, a tokaji közúti híd környéke. Aki ismeri ezt a területet, annak nem kell bemutatnom, mennyire akadós részei is vannak, aki viszont nem, annak néhány sorban megteszem. A híd feletti terület egy mély árok, itt találkozik gyakorlatilag a Tisza és a Bodrog folyó. Nagyon sok horgász kedvelt területe ez, akár csónakból, akár partról. Ez nem véletlen, hiszen rengeteg hal található itt a fehér halaktól a békés nemes halakon át a ragadozókig. Ez a gödör - ahogy közeledik a hídhoz - bemélyül vagy ~18 méterre, majd hirtelen egyre sekélyebb lesz. A közúti híd alatt egy keresztirányú kőrakás található, aminek a mélysége emlékeim szerint valahol 9 méter körül lehet.
Na, ez a temetője minden olyan lomnak, amit anno a hídról bedobálhattak. Szerintem itt mosógéptől autó kipufogóig, drótkerítéstől horgonykötélig minden van. Mögötte újra egy hosszanti árok indul, ami kb. 14-15 méterre mélyül. Természetesen ebben is található minden lom, amit el akart valaki tüntetni anélkül, hogy a szeméttelepig fáradt volna, pláne minél közelebb vagy a hídhoz. Ezt már csak tetőzik a víz által vitt, majd ezekben megakadó fák, gallyak. Ez nem azt jelenti, hogy emiatt ez a terület nem meghorgászható, de fel kell arra készülni, hogy itt nem ússzuk meg elakadás nélkül. Évek óta járunk ide vissza és tudjuk, hogy ez egy jigfej-marasztaló pálya. Tehát aki egy jig kiszabadítása miatt felszedi a horgonyt, annak könnyen izomláza lehet a nap végére, de hogy a horgásztársa vérnyomása is az egekben lesz emiatt… az enyém tuti ott lenne!
Ha horgászni indulunk Sanyi barátommal, általában a „Menjünk korán, úgyis erre szánjuk napot!” jeligével vágunk bele. Aztán kora délutánra elfogy az energia és indulunk haza, ami lehet, nem a legjobb stratégia, mivel az esti fényváltás ritkán ér minket vízen. A kitűzött napon is ezt követtük, így a pirkadat előtt nem sokkal horgonyoztunk le az akadós szakaszon.
Azt figyeltük meg idén, hogy a kisebb süllőcskék, kősüllők az összefolyás feletti gödör környékén, a szebbek egyértelműen az akadós területen találhatóak meg. Itt terveztük a horgászatunkat, benn a sűrűben. E probléma megoldására volt nagyon jó a dunai túra, ahol is Sztahovits Petivel sokat beszélgettük a cseburaskáról, ennek kombinálásáról offset vagy worm horoggal, ezzel ugyanis védettként tudjuk felkínálni a műcsalinkat.
Van a kereskedelmi forgalomban dróttal ellátott jigfej, de nekem azok nem jöttek be. Túl lágy a drót, már attól behajlik, ha ránéz egy sneci, és már el is akadt. Hiábavaló az a védelem, amivel olyan óvatosan kell mozdítani a jiget a fenékről, mintha nitroglicerines üveg lenne, és ha valami hozzáér, már vége is. Nem lesz így kellő dinamikája a csalinknak, nem tudjuk kellő intenzitással mozdítani, elugratni a fenékről, ha folyton attól rettegünk, hogy mikor akad el. Természetesen a cseburaskának is megvan a hátránya, nem fenékig tejföl az sem, hiszen jóval körülményesebb, időigényesebb a csalizás, mint egy sima jiggel. Ráadásul mivel a horog rejtve van a plasztik csaliban, a rontott kapások száma is nagyobb lehet, amiről sosem tudjuk meg, hogy azért nem akadt, mert nem volt kint a horog, vagy csak azért, mert nem vette be rendesen a ragadozó a csalit.
Ha időrendben szeretnék haladni a történetben, akkor az ébresztőt fújó hal képe előtt bizony még ki kell térni a csalira. A dunai horgászaton szintén Petinél láttam, hogy előszeretettel használja a Dawia Duckfin csaliját süllőhorgászatai során. Tavasszal beszereztem én is ezeket, de lehet, rosszkor tettem fel, és mivel pár dobásból nem adott akkor halat, nem is nagyon erőltettem a használatukat. Van viszont ezeknek (2 színnek) egy különleges tulajdonságuk: fénnyel feltölthetőek és világítanak utána rövid ideig. No mármost, ha a víz üveg tiszta és még relatív sötét van - bár lehet, 13-15 méteren nappal is sötét van -, miért ne kínáljunk a süllőknek olyan célpontot, ami messziről kiabál, hogy „itt vagyok, gyere, egyél meg!”. Erről a Mission Impossible Fantom Protokoll c. film jut az eszembe, amiben a víz alatt lévő autóban egy fényforrással terelik el a gonoszok figyelmét és ezt pont ezzel kommentálta a főhős: „Adjunk nekik célpontot!”. Na, ezt próbáltam ki én is a süllőknél. Fejlámpa elő, 3 perc töltés és közben gondos forgatgatás után lefotóztam vaku nélkül az eredményt. Hát, ha én süllő lennék, vagy nagyon elcsodálkoznék, hogy: jé, ufó, vagy azonnal betámadnám. Vicces volt látni, amikor visszaért a jig a csónakhoz, hogy még 1 méter mélyen járt a sötét vízben, de már akkor jól kivehető volt.
Már régóta kísérleteztem ilyesmikkel, csak azt én manuálisan oldottam meg, hagyományos világítópatront tuszkolva a gumihalak belsejébe. Halat nem adott… mondjuk, talán azért, mert második dobásra beszakadt. Nos, ez a zöld rikkancs csali működött. Én lepődtem meg a legjobban, amikor a mélyből szép ütéssel jelentkezett az ellenfelem, melyről azonnal érezni lehetett, hogy nem a 30 dekás süllőgyerkőc. Rövid fárasztás után emeltem a csónakba a nap első szép ragadozóját.
Végre működött egy színes, világító csali! Bár ha megnézzük a fotót, látszik, hogy amikor világít, a színe hasonló, mint a hagyományos neonzöld, „városizöld”, ami ugye jó szín. Ez meg ráadásul a mélyben is feltűnősködik. Azok számára, akik még nem használtak ilyen offset horgot egy pár fotó, hogy hogyan is kell rá felhelyezni az erre alkalmas csalit:
Fontos itt megemlíteni, hogy az ólmok általában nem központi furattal rendelkeznek, hanem a kapcsot befogadó nyílás a gömb alakú ólom széléhez közelebb húzódik, így a súly excentrikus helyzetű lesz: értelemszerűen úgy fog állni az ólom - és a csali is! - a vontatás során, hogy alul van a nagyobb darab ólom, felül a kisebb. Ezt vegyük figyelembe, ha nem fejjel lefelé akarjuk visszavontatni a gumihalunkat! Bár ki tudja, lehet, hamarabb betámadja a ragadozó, ha idióta kishalnak hiszi, amelyik háton úszik :).
Ezzel a szettel felvértezve nagyobb nyugalommal dobhajuk be műcsalinkat fába, akadós területre, mivel a horoghegy nincs szabadon, sokkal kisebb az elakadás veszélye. Viszont figyelni kell pár dologra… egyrészt ez a védelem nem véd, például a csipkés friss kövezésben való elakadástól, ahol az ólomfej szorul be a kövek közé, másrészt figyelni kell, mikor vágunk be. Egy megtorpanásra, amikor nem ütés volt a kapás, nem biztos, hogy érdemes odavágni, mivel lehet, hogy pont ezzel húzzuk bele az akadóba a csalinkat. Ha csak simán megtorpan a szerelékünk - folyóvízen, ha nem negatív irányba, hanem lefelé dobtunk -, akkor a felkapókart kinyitva és kellő zsinórt leengedve van esélyünk kimentetni a cuccot. Amikor már kellő öble van a zsinórunknak, egy hirtelen bevágással a zsinórirány miatt az akadótól elfelé rántjuk meg a szerelékünket. Van rá esély, hogy kijöjjön, de mindez csak akkor működik hatékonyan, ha előzőleg nem húztuk be tövig a horgot az akadóba. Gyakorlás (no és szerencse) kérdése az egész… Csak egy gondolat még ehhez: amikor a 9 éves Szabi fiam kb. 10x úgy léptette ki a fából, hogy nem akadt el ez a szerelék, akkor elhiheti mindenki, hogy rá lehet érezni. (Ráadásul fogott egy kősüllőt :))
Szerencsére a plasztik csalik piaca az elmúlt időszakban nagyon komoly fejlődésen ment át. A hagyományos gumi mellett egyre több gyártó különleges gumihalai is elérhetőek már idehaza is. A szín- és forma kavalkád mellett megjelentek a szagosított és ízesített gumicsodák is. Sokat agyaltam rajta, hogy van-e jelentősége ez utóbbiaknak, de végül arra jutottam, hogy bizonyára igen. Pláne akkor, amikor nagyon finom horgászattal, lassan visszaeső, de akkor is intenzíven mozgó csalival kell rávenni a ragadozót, hogy támadjon.
Ha csak pár százalékot billent a mérleg nyelvén az, hogy még egy ingert kap a süllő, ha a víz viszi felé az ízt is, nemcsak a látványt, úgy talán hamarabb támadásra szánja el magát még akkor is, ha nem is éhes, csak irritálja az a „valami”. Különben miért lenne az, hogy a hagyományos gumik nem adnak halat, vagy kevesebbet, ezek az új generációs illatos, szagos, csilivili énekelős plasztikok meg gyakrabban adnak kapást? Mondjuk, ha az utcán szembejön egy hasonló, mint ami az első képen van egyébként is utána fordul az ember, de ha még egy kellemes parfüm csík is jön mögötte, akkor pláne, nem? :)
A mínusz egy-két fok nem tette könnyűvé a horgászatot. Az hagyján, hogy az arcmaszk egész nap kötelező kellékké vált a nagy szél miatt, de hogy még fagyjon is, az már egy következő nehézségi fok.
Sanyi barátom törte meg ismét a csendet egy rövid „Megvan!” mondattal. Már bányásztam is elő a fotómasinát, hogy megörökítsem a halát, amikor az a felszínre érve úgy döntött, hogy nem kíván a képen szerepelni, és távozott.
Érdekes volt, hogy amikor darabosabb egyed érkezett, nem nagyon fogtunk kicsit, de ha elkezdtük fogni a kisebb süllőket, köveseket, akkor még véletlenül se ugrott be közéjük egy szebb. A termetesebb halak jó 3 órás várakoztatási idő után döntötték el, hogy „most eszünk”!
Amikor már kezdtem azt hinni, hogy jól állok a Sanyival vívott csatában, jött megint a jelszó: „Megvan!”…
Egy nagyon jó horgásznapot zártunk Sanyi barátommal ezen a napon. Rendesen összejött minden, megfelelő volt a súly, a zsinórvastagság, az időjárással is bírtunk, tiszta volt a folyó, eszegetett a hal. 10-es skálán egy erős nyolcas! :) Szerencsére nem sok cseburaska összeállítás maradt bent a folyóban, én négyet, Sanyi is kb. annyit veszített, de ugyanez hagyományos jiggel kb. 40% lett volna, tehát 100 dobásból 40 nem jött volna ki! Valahogyan azon az arányon kell még javítani, hogy a kapások meg is akadjanak, ne csak a bevágás pillanatáig… Mondjuk, ebben benne lehet az elrejtett horog is, hiszen ha nem elég agresszíven támadja a hal, nem szakítja ki a plasztikba bújtatott horgot.
Írta: Takács Péter
Fotó: Koperveisz Sándor, Takács Péter