Ahogy az elmúlt években, úgy 2025-ben is lehetőséget biztosítunk a versenyszerűen horgászóknak, hogy éljenek a kedvezményes vásárlás lehetőségével. Ennek mértéke idén 14%, ami azt jelenti, hogy az év során leadott összes vásárlását ezzel a kedvezménnyel élve tudja megtenni, az, aki regisztrált felhasználónk és rendelkezik érvényes versenyzői igazolvánnyal. Az alábbi videóban Sipos Gábor részletesen elmondja, hogy pontosan mit is kell tenni a kedvezmény érvényesítéséhez. Mi ezzel igyekszünk segíteni a versenyhorgászokat abban, hogy még több lehetőségük legyen a jó eredmények elérésére!
Lassan, de biztosan közelít a tavasz és a jó idő. Az első felmelegedések, amikor a tél enged a szorításából, kiváló lehetőséget kínálnak egy tartalmas horgászatra. Bár ekkor még nagyon finoman táplálkoznak halaink, egy jól felépített stratégiával ilyenkor is szép eredményt lehet elérni. Emellett a szezonra és a tervezett horgásztúrákra való felkészülésről sem szabad megfeledkezni, hiszen a siker gyakran az apró részletekben rejlik…
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
A Haldorádó Special Round XL, 2XL és 3XL feederkosarak különlegessége, hogy a nagy méretük ellenére kicsi az önsúlyuk, ez mindössze 10 gramm mindháromnál. Ugyanakkor megtöltve a legnagyobb összsúlya meghaladja a 100 grammot! Ha nagyobb önsúlyra van szükség, könnyedén pótolhatjuk, cserélhetjük azt, ugyanis a drótos kosaraink ólomnehezékei cserélhetők! A kevésbé tájékozott feederezőkben joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért van szükség ilyen nagyméretű, nagy tárolókapacitású zárt kosarakra, miért nem elegendők a kisebb, régi méretek? A keszeghorgászat során ritkán van bent 2 percnél tovább a végszerelék, így a gyakori dobások miatt biztosított a csalogatóanyagok folyamatos bejuttatása. A termetesebb halakra viszont gyakorta több időt (akár 5-10 percet is) kell várni. Ekkor a ritkább dobásokat nagyobb mennyiségű anyag egyidejű bejuttatásával kompenzáljuk, csak így biztosított a folyamatos „terített asztal” a később érkező halaknak. További előny, hogy ha sok szemes anyagot (kukoricát, búzát) is be kell juttatni - amik a hagyományos, kis átmérőjű kosarakba beleszorulnak -, azok a megnövelt átmérőjű kosarakból gond nélkül és a kívánt helyen (!) távoznak. 1 csomagban 1 zöld és 1 fekete kosár található.
Az XL méretű kosár átmérője: 35 mm, hossza 47 mm, önsúlya: 10 g, megtöltve kb. 40-50 g
Az XXL méretű kosár átmérője: 41 mm, hossza 47 mm, önsúlya: 10 g, megtöltve kb. 60-70 g
Az XXXL méretű kosár átmérője: 45 mm, hossza 66 mm, önsúlya: 10 g, megtöltve kb. 90-100 g
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.