Szerettünk volna egy-egy nagy hallal búcsúzni a 2024-es évtől, így nem volt kérdés, hogy egy bányatavat választunk e célra helyszínnek, ahol reális esélyekkel foghatunk egy matuzsálemet zord körülmények közt is. Az ország egyik legismertebb vizére esett választásunk, ahol korábban már jártunk és sok szép halat fogtunk, most viszont más körülmények közepette kellett bizonyítanunk.
A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre és arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. Ennek újabb mérföldköve volt a 2015-ben útjára indított Haldorádó Junior Feeder Kupa. Ez a remek versenysorozat immáron a 11. állomásához érkezett, hisz idén is megrendezésre kerül a kimondottan fiataloknak szánt megmérettetés. Hét éve már saját tavunk, az Ezüst-tó Horgászcentrum adott otthont a rendezvénynek, ami idén sem lesz másként, a dél-alföldi régió egyik legjobban halasított horgászvizén tehetik próbára magukat, akik eljönnek az XI. Haldorádó Junior Feeder Kupára!
Örömmel értesítünk Mindenkit, hogy 2025-ben is jön a Haldorádó Gyermek Horgásztábor Kiskunhalason! Talán nem is telik el úgy nap, hogy ne érkezne hozzánk érdeklődő levél azzal kapcsolatban, hogy lesz-e lehetőség valamilyen Haldorádó táborban részt venni. E megkeresések többnyire lelkes horgászpalántáktól vagy épp szüleiktől származnak, ezért ezt az írásunkat az ő figyelmükbe ajánljuk!
Az új By Döme TEAM FEEDER Gold Serie orsócsalád megalkotása, a 2019-ben Dél-afrikai Köztársaságban csapat VILÁGBAJNOKI címet szerző Döme Gábor nevéhez fűződik, így joggal viselheti a "WORLD CHAMPION" megnevezést is.
A gyártástechnológia fejlődésével folyamatosan bővülnek, kitolódnak a horgászat, illetve a különféle módszerekhez használatos eszközök határai egyaránt! A modern innovációk időről időre képesek felülmúlni elődeiket, s még magasabb minőségi szintet nyújtani, de megtartva a kedvező ár/érték arányt, ami az átlag horgászok számára is lehetővé teszi, hogy élvezhessék az „evolúció” előnyeit! Ez az igazi kihívás, ezért büszkén mutatjuk be a By Döme TEAM FEEDER orsócsaládok egyik legújabb tagját, a Gold Serie-t, amely 100%-osan a korszerű feederhorgászat, és a professzionális versenyhorgászat igényeihez lett hangolva!
A Gold Serie orsó minden tekintetben kiemelkedik a többi közül. Mind megjelenésben, mint használati értékben egy igazi prémium kategóriás szerkezet. Azoknak ajánljuk, akik olyan kompromisszummentes megoldást szeretnének, amelyek világbajnoki szintet képviselnek!
Az orsó számos technikai újítást tartalmaz:
- S.F.D. - Superfast Front Drag - Extra gyors elsőfék-rendszer
- K.C.D.- Kevlar Cloth Dragwasher - Hosszú élettartamú kevlár féklamellák
- U.L.R. - Ultralight Rotor – Könnyített, kiegyensúlyozott rotor
- L.P.S. - Line Protection System - Zsinór aláfutást gátló rendszer
- A.L.S. – Aluminium Long Cast Spool - Alumínium távdobó dob
- D.S.L – Double Steel Line Clip - Dupla fém zsinórklipsz
- L.B.A. - Long Life Bail Arm – „egy darabból készült felkapókar”
- P.R.B. - Protected Roll Bearing - Zárt házas tűgörgős csapágy
- W.O.S. - WORM Shaft Oscillation System - Csigatengelyes dobemelő rendszer
- B.B.R. - Csapágyazott zsinórvezető görgő – Ball Bearing Line Roller
- Carbon hajtókar
- Carbon – kompozit orsóház
- EVA hajtókar fogantyú
További paraméterek:
Az 5000-es méretet a Gold Serie (vagy az ehhez hasonló típusú feederbotokhoz) 3,3 és 3,6 méter hosszúságú botokhoz, míg a 6000-es méretet a 3,9 és 4,2 méteres hosszúságú botokhoz ajánljuk.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.