A cím már önmagában is kiveri a biztosítékot sok földhözragadt horgásznál. Hiszen feederezni a fenéken kell, és kész - mondják Ők! Persze sokkal logikusabb matchbottal és úszóval vízközt kergetni a halakat, de ha rezgőspicces pecákkal vágunk neki a túrának, akkor azzal kell megoldani minden helyzetet! Egyik hétvégén a Villantó Horgásztóra látogattam el, és bizony olyan körülmények álltak elő, hogy alkalmazkodnom kellett, ám ennek köszönhetően a végére egy óriási örömpeca lett a dologból. Na de nem lövöm le a poént már előre, tessék csak végigolvasni a cikket!
Nyár derekán járunk már, meleg és perzselő napsütés uralja a nappali órákat. Aki nem bírja ezt a sokkoló hőséget, jobb, ha nem megy ilyenkor a szabadba és sok vizet iszik… ettől zeng a sajtó! Persze mindez a horgászokra nem vonatkozik, hiszen mi edzett fajzatok vagyunk. Így aztán már reggel nyolckor egy poros, dél-pesti ösvényen zötykölődtünk Gábor barátommal, hogy megtaláljuk végre a Villantó Horgásztavat. Nem volt egyszerű meglelni, hiszen ezen a vidéken mindenfelé tavak vannak, a környék meg ugyanolyan mindenfelé. Sík, sóderos, és sehol semmi! Aztán a sok bányató közt állt egy tábla, rajta a tó neve. Egyébként nem tudom, hogy, de még hazafelé is képes voltam eltévedni a „sztyeppén”, elképesztő!
A halőrházban egy roppant készséges úriembertől kértem felvilágosítást a vízterületen uralkodó szokásokról, fogási lehetőségekről. Egy igen mély lélegzetű választ kaptam, mondhatnám azt is, hogy alaposan beleültette a fülembe a bogarat a koma. A napijegy teljesen átlagos áron fut, és ami jó hír, hogy gépjárművel is be lehet hajtani a horgászhelyre.
A tó bal oldalán helyezkedtem el, mert az ott lévő fáktól egy kis árnyékot kaptam, ami nem jött rosszul. Egyébként nagyon kényelmes horgászhelyek, mobil vécék és rendezett part várja a horgászokat.
A vizet nézve nagyon szembetűnt annak tisztasága. Már ekkor láttam, hogy sok hal van a vízben, állandó forgások és ugrások törték meg a tükörvizet. A halőr is a partközeli pecát javasolta, és ezt a halak alá is támasztották, hiszen a 15-20 méteres távon tűntek a legaktívabbnak.
Ez a dolog felkészületlenül ért, mert benti horgászatra készültem. FermentX etetővel szerettem volna aznap horgászni, így mindjárt útjára is indítottam egy rövid előkés szerkót olyan 100-ra, ahová dobtam pár alapozó gombócot is. Tudom, hogy a szélvízi pecát javasolták, de a kisördög nem hagyott békén, hogy mi lakhat ott bent, messze.
Természetesen megetettem a közeli pályát is, pár egykezes gombócot hajigáltam be. Azonnali nyüzsgés jelezte, hogy van ott hal bőven. Ide is rövid előkés szerelék volt készítve, így kukorica csalival azt dobtam be. Amint a kosár vizet ért és némi kaja kiszabadult, egy nagy sötét felhő gyűlt a morzsák köré. Akkor még azt hittem, hogy apróhalak, keszegek szedegetik a falatokat.
A fenékre bevetett horgok aztán csak nem akartak gazdára találni. A kinti bottal fogtam egy pici potykát, a bentivel pedig még egy hasonlót, de egyre inkább bebizonyosodott, hogy a fenéken csak eltévedt jószágokat lehet akasztani.
Rövid pecámat átszereltem, egy nagyhurkos verziót kötöttem rá. 1,5 méteres előkét tettem a hurokba 16-os méretben. A jobb lebegés érdekében egy vékony húsú, 8-as méretű vasat választottam. Már csak valami csalit kellett találnom, ami a megfelelő magasságba emeli a horgot, és az sem baj, ha szeretik a halak. Ponty pufit választottam erre a célra.
Egyetlen szem ebből kellő felhajtóerővel bír, és nem mellékes az sem, hogy imádják a halak. Pár másodperc után a pufi felpuhul és nyálkás, ázott lesz, amit könnyen be tudnak szipkázni.
Az első néhány dobás nem eredményezett halat. A hosszú előke miatt csak késve tudtam érzékelni a kapást, és mire bevágtam volna, a pufit lerágták a kis csibészek. Már azon gondolkodtam, hogy csak kárászok és keszegek kínoznak vízközt, de már annyira furdalt a kíváncsiság, hogy mi lehet az, csak azért is meg akartam fogni. Csak, hogy tudjam!
Taktikát váltottam. A kicsi Round Feeder kosárba lazán tömtem bele a kaját, és vízbe érés után azonnal megfeszítettem a zsinórt. Éreztem, ahogy a süllyedő kosarat lökdösik a kis piszkok. Ahogy leért a kosár a fenékre, elkezdtem lassan húzni a szereléket, ezáltal a kinyújtózott előke végén a pufi is lassú táncba kezdett.
Így, hogy mozgattam a csalit, hevesebb kapásokat tudtam kicsikarni. A lényeg az volt, hogy a kosár lökdösése által keltett „vak” kapásokat meg kellett tanulni elválasztani a valódi kapásoktól. Beletelt néhány üres dobásba, de megérte befektetni a tanulópénzt.
A botot kézben tartva minden egyes rezdülést le tudtam reagálni, és az első halam így mindjárt egy potyka volt. A vízközti akasztás semmivel sem összehasonlítható. A hal lendületet véve próbál menekülni, majd kirántva a botot a kézből. Óriási élmény.
Persze nem minden dobásra fogtam pontyot, sok darabos kárász és keszeg is felvette a pufit, de 10 percenként azért megörvendeztetett egy-egy potyka. Sajnos darabosabb példány nem jelentkezett, pedig egy ideig a fenékre is volt téve horgom. Ott is elhúzta néha egy-egy hal, de a vízközti peca olyan pörgőssé vált, hogy képtelen voltam két bottal pecázni.
Egyik kapás azonban más volt! Bevágás után azonnal tudtam, hogy nem ponty van a horgon. A hal a víz tetején rohant őrületes sebességgel, neki a partnak. Közelebb húzva már láttam, hogy egy kölyök amur küzd az életéért. Szegénykém mindent megpróbált, de végül csak a nagyméretű szákban kötött ki. Nagyon helyes kis jószág volt, majd kicsattant az egészségtől.
Érkezése nem lepett meg, hiszen láttam őket ugrálni, forogni. Később még egyet tudtam akasztani, de sajnos a horog nem bírta a kemény száj okozta traumát és eltört. Furcsa, de van ilyen is.
A horgászatban elmerülve fel sem tűnt, hogy egy öreg, ütött kopott drótszamáron egy idős néni kerekezett el mögöttünk. Kinyitotta kis kosárkáját és házi cseresznyelekvárral töltött palacsintát kínált nekünk. Már fogalmam sincs, mennyibe került, de ha nem lettünk volna éhesek, akkor is vettünk volna tőle pár darab finomságot. Szeretem az ilyet, ha az otthoni kesergés helyett, így próbálnak meg az emberek egy kis kiegészítést keresni a nyugdíj mellé. Ez úttal is kívánok neki jó egészséget, és süssön még sok palacsintát az éhes horgászoknak!
A halfogást csak a négy palacsinta elfogyasztása után folytattam újult erővel. Közben bontottam még egy kiló kaját, mert a pörgős peca bizony fogyasztja az anyagot. Mondjuk, azt annyira szerintem senki sem bánja, ha peca végén nem kell hazavinni a maradék, halak által nem igényelt etetőanyagot. Hát, itt ilyen nem volt! Annyi hal verődött már össze az etetésre, hogy a kosár becsobbanására úgy cikáztak oda, mint cápák a vérszagra. Csodálatos látvány volt a tiszta vízben ezt nyomon követni.
Számolatlanul fogam a halakat! A jó etetőanyag, megfelelő szerelék és optimális csali-felkínálás meghozta az eredményt. Utolsó adag etetőanyagom elhasználása után sem bírtam abbahagyni és üres kosárral is tovább folytattam a horgászatot. Így is tudtam még akasztani pár kárászt, de érezhető volt, ahogy szép lassan elfogyott előlem a hal. Kaja híján nem volt miért maradjanak.
Végezetül essen pár szó magáról a tóról is, ne csak a halairól. Első ránézésre semmiben sem különbözik a közelében található többi kavicsbánya tótól. Mély és van benne egy csomó hal. Ez rendben is van. A part azonban az átlagnál rendezettebb, és körbe van ültetve minimális árnyékot adó fákkal. A családosoknak jó pont, hogy mobil vécé mindenütt van az egész tavon.
A halőrház jól felszerelt büfé-résszel is el van látva, így hideg ital mindig rendelkezésre áll a látogatóknak. Ami azonban nálam mostanában a legnagyobb jó pontot jelenti, az a személyzet minősége. Mint azt már az elején említettem, itt nagyon készségesnek bizonyult a halőr, és ez bizony nagy segítség volt a későbbi eredményes horgászat szempontjából.
E napnak azonban más varázsa is volt. Ritkán ér ennyi kellemes meglepetés egyszerre. A reggeli poros ösvényen keresgélésből hogyan lett egy szép emlék? Most már Ti is tudjátok, és ne feledjétek: ha zörög a bicikli, az nem jelenthet mást, csakis palacsintát!
Írta: Sipos Gábor
Fotók: Surján Gábor
