Csalóka már az idő, könnyű lebetegedni. Engem is sikeresen becsapott. Napok óta megfázással küszködöm. Hol köhögök, hol az orrom fújom. „Normális” ember ilyenkor otthon marad és kikúrálja magát a bacikból, de nem a horgász! Ha esik, ha fúj, a vérbeli pecás akkor is kint érzi jól magát. Magam sem tudok pihe-puha ágyamban meleg teát kortyolgatva pihenni. Hol máshol is gyógyulhatnék a legjobban, mint a halaktól hemzsegő vizeink partján?
Mostani horgászatom célja azonban nem csak a nemkívánatos baktériumok elűzése, hanem a hétvégi versenyre való készülődés is. Mivel az előzetes információk alapján a vasárnapi megmérettetésen nagy valószínűséggel a matchbotoké lesz a főszerep, a pénteki és a szombati napra is laza kis dobálgatást és csúzlizást tervezek. Persze csak tervezek, mert a pénteki napon már egy kicsit el is tértem az előre kigondolt praktikák gyakorlásától.
A hírek, miszerint a halakat a parttól távolabb kell majd keresni, éppen kapóra jönnek, mivel így nem csak a versenyre készülök, hanem egyben kipróbálom újdonsült Tubertini botomat is.
A helyszín, melyre most is ellátogatok, az elmúlt pár cikkemből megismert, Szegeden található Lencsés-horgásztó. A víz gazdag és bőséges halállományának köszönhetően kitűnő tesztpályája a különböző etetőanyagoknak, csaliknak és módszereknek.
Péntek reggel nyolckor már a tónál vagyok. Gyorsan elintézem a papírokat és már indulok is a kiszemelt helyre. Láda, botzsák, haltartó. Minden a vállamon. Kívülről nézve eléggé viccesen nézhetek ki, amint rogyadozva bandukolok a célom felé. Míg elérem a kiszemelt helyet, azon aggódom, hogy a tegnapi kettős fronthatás mennyire vette el a halak kapókedvét. A délelőtti hidegfront még jól jöhetett volna, de az estére érkező meleg front, valamint a kettő együtt biztosan nem tett jót nekik. Ráadásul, ha mindez nem lenne elég, mire a helyemre érek, az eső is szemerkél. Szuper! Pár percet még pihegek. Nehéz volt a batyu. Mire ráveszem magam az előkészületekre, az eső is eláll. Szerencsére csak ijesztgetni próbált, de nem jött össze neki. Az etetőanyag elkészítése előtt még gyorsan stabilizálom a ládámat. Csalogató mixem majd pihen addig, míg a szereléket elkészítem.
Nem hoztam magammal sok etetőanyagot. Összesen kettő kilogramm Maros Mix Extra Ponty vár bevetésre, melyhez az elkészítés után még két doboz csemegekukoricát adok. Van nálam még fél liter csonti is, mely a szemessel együtt a halak helyben tartásáért felel majd.
Keverékemet két lépésben nedvesítem fel. Pontosan nem mérem ki a vizet, de nincs is rá szükségem. Szemre körülbelül tudom, mennyi vizet kell kimérnem az optimális állag eléréséhez. Első lépésben hozzáöntöm a kellő mennyiség körülbelül 80%-át, majd hagyom állni, míg elkészítem a szereléket. Mixemet utána fejezem be a maradék víz hozzáadásával, mellyel beállítom az állagát. Gyors áttörés, és ezzel meg is vagyok.
Eredeti terveim az volt, hogy körülbelül 35-40 méterre horgászom. Szerelékem elkészítése előtt azonban észrevettem, hogy a rajtam kívül itt horgászók mind messze bent fenekezővel próbálkoznak. „Vajon kint nem is lehet fogni? A hirtelen jött rossz idő beljebb vitte a halat?”, szólal meg bennem egy hang. Úgy döntök, eredeti terveimtől eltérően a parttól körülbelül 15 méterre fogok horgászni, és ennek megfelelően állítom össze felszerelésemet. A versenyre majd készülök holnap, ma a kíváncsiságtól vezérelve eltérek eredeti terveimtől.
Félve, nagy izgalommal veszem elő újdonsült „barátomat”, a 420 cm-es Tubertini Frontier 202 típusú matchbotot. Bár a bot a távolabbi haltanyák eléréséhez lenne optimális, kifejezetten kíváncsian várom, miként viselkedik majd a kis úszókkal történő partközeli horgászat során. Orsóm dobjára 16-os Tubertini Special English Line süllyedő zsinórt csévéltem. Ezzel a vastagsággal már bátran lehet fárasztani a 2-3 kilogrammos pontyokat is. Mivel a víz mélysége csekély, talán 1,5 méter, a főzsinórra egy Cralusso fix úszórögzítőt helyezek medium méretben. Még az úszó kiválasztása és felhelyezése előtt körülbelül 1 grammnyi ólmot teszek a zsinórra. Bár a mélység nem indokolna ekkora súlyt, a tóban lévő áramlás miatt - mely az egyre erősödő szél következtében még nőni fog - szükségem lesz rá, ha csalit stabilan a fenéken, vagy annak közelében szeretném tartani. Miután a nehezékek a zsinóron vannak, egy apró forgóval zárom az egészet. Az úszó, melyet ehhez a horgászathoz választok, test nélküli, hosszú, cserélhető antennával rendelkező Maros Mix Seria 81 névre keresztelt waggler, mely kifejezetten a partközeli halrajok „megritkításának” segédeszköze. A wagglerem alján lévő lamellákat addig variálom, míg a zsinórra helyezett ólmozással együtt az úszó tökéletesen nem áll. A forgóba egy 25 centiméteres előkét kötök a végén 12-es méretű Tubertini Seria 26-os horoggal.
Szerelékkészítést követően gyorsan bemérem az eresztéket. A mélységméréshez semmilyen plusz segédeszközt nem használok. Az ólmokat egybehúzom a forgó fölött, és addig állítom mélyebbre az eresztéket, míg az úszóm ki nem bukik, jelezve, a nehezék a fenéken van. Egyelőre ez marad is így, és már dobom is „bójámhoz” a meggyúrt gombócokat. Az alapetetéshez az összes bekevert etetőanyagot elhasználom. A későbbiekben csonti folyamatos csúzlizásával igyekszem majd fenntartani a halak érdeklődését.
„Nehézetetésemet” követően a kívánt mértékben variálok az eresztéken, majd az ólmozást is széthúzom úgy, hogy a forgó fölött egyetlen jelző marad. Fölötte talán 30 centiméterre egy következő, majd újabb 30 centimétert követően a főólmozás található.
Bedobás után nem sokat várat magára az első kapás, és így az első hal sem. Átlagos méretű dévér veszi föl a 4-5 szem csontival csalizott horgomat. Nagyon megörülök neki, és magamban már nyugtáztam, lesz itt hal bőven. Az első kapást azonban hosszabb szünet követi, mely némiképp elbizonytalanít, de határozottan kitartok.
Fél órája már az alapozásomnak, amikor végre újabb kapás. A bevágásban azonban benne marad a bot, majd hosszú zsinóradagolással adja tudtomra az orsó is, nem keszeg akadt a horgomra. Az első kirohanás után azonban hamar a lábam elé kényszerítem ellenfelem, de érzem, még közel sincs vége a küzdelemnek. Első megemelésemre megijed, majd hosszan balra megugrik. Nagyon élvezem a fárasztás minden mozzanatát. Gyönyörűen dolgozik a bot, esélyt sem adva ellenfelének. A hal még tesz egy kanyart középre, de már nem olyan erővel, mint az akasztás pillanatában. Gyors pipa, és szépen siklik merítőm felé. Csodálatos, egészséges tükörponty. Örömöm határtalan!
Halam nagyon felvillanyoz. Rögtön pótlom is a kimaradt csonti csúzlizást. A továbbiakban azonban megint csönd nehezedik rám. Érezhetően megviselte a halakat a tegnapi font. Persze a halfogás utáni vágy tettekre sarkal, így próbálkozom az ereszték variálásával, mely nemsokára keszegekkel jutalmaz. De ők sincsenek igazán étvágyuknál. Megfogja ugyan a csalit, szemmel láthatóan „megcsípi” a csontit, de nem igazán kell neki. Variálom a színeket a csalizásnál, de kedvenceim nem akarnak önfeledt zabálásba kezdeni. Az idő közben múlik, a szél is egyre hűvösebb és kellemetlenebb. Csontim is elfogyott már. Lassan a gonosz bacik is zakatolni kezdenek fejemben, jelezve: ideje menni már…
Összepakolás közben még egy gyors fotó a főszereplőkkel, majd mindenki megy haza. Ki úszkálni és melegebb vizeket keresni, ki C-vitamint enni.
Írta: Hajagos-Tóth Tamás (Donald)
Fotó: Toti86, Donald
