Kevés olyan horgászvízzel találkoztam, ami ennyire megfogott és lenyűgözött szépségével és vadságával. Pontosan emiatt térek vissza évről évre és próbálom kicsit változtatni, csiszolgatni a technikát, melyet itt alkalmazok annak érdekében, hogy minél nagyobb pontyokat tudjak a pontymatracomra fektetni. Az itt eltöltött napok alkalmával nem a mennyiség motivál, hanem a holtág öreg pikkelyesei, akiket nem elég csupán horogra csalni, utána még meg is kell fogni, és bizony néha nehéz eldönteni, hogy melyik a nehezebb feladat.
Az idei évben barátaimmal közösen terveztük az első szigetközi látogatást, melyet gondos előkészületek előztek meg. Az előző túrák tapasztalatait és azok hibáit közösen megbeszélve találtuk ki az újabb taktikát. A cél egyértelműen nem a minél több kapás elérése volt, hiszen talán ez a legkönnyebb feladat: ha szerelékemet a vízbe dőlt fák közvetlen közelébe tudom bejuttatni, jó esélyem van, hogy rövid időn belül elhúzza egy hal… na de hogy azt onnan meg is fogom, annak viszont elenyésző az esélye! Éppen ezért picivel távolabb jelöltem ki a helyemet, hogy legalább két-három méter előnnyel rendelkezhessek. Ez nem sok, de ennél távolabb sajnos szinte lehetetlen kicsalni a pontyokat a biztonságot és bőséges táplálékot nyújtó fák takarásából.
Kora délután értünk a helyszínre. Bőven maradt elegendő időnk estig a táborépítésre és a szerelékek bejuttatására. Mire a Nap lement a mögöttünk elterülő gabonaföld mögött, már minden a helyén várta az első kapást. Ez az, amit nagyon izgatottan várok mindig, hiszen többéves tapasztalatból tudom, hogy a bandanagy legtöbbször ilyenkor teszi tiszteletét, és utána már csak kisebb fajtársai követik. Szépen ránk sötétedett, de egyelőre csupán egy-egy kisebb ponty ugrása törte meg a csendet a távolban. A fáradtság lassan úrrá lett rajtunk és mindenkit elnyomott az álom, de talán tizenöt perc telhetett el, mikor István barátom jelzője felsivított, mintha csak erre várt volna mindezidáig. Természetesen István azonnal reagált is rá és mivel érezte, hogy nem az apraja éhezett meg az amúgy sem túl kis csalira, gyorsan a csónakos fárasztás mellett döntött. Körülbelül tíz perc múlva széles mosollyal és egy nehéz pontymatraccal tértek vissza a partra. Ahogy hajtottuk le a matrac takaróját, nem nagyon akartunk hinni a szemünknek: egy aránytalanul hatalmas tőponty pihegett előttünk, melyet a mérleg is visszaigazolt részünkre. Ez igen, az első kapásra ismét megjelent a BIG!
Örömmel engedte István szabadon. Kicsivel később az én csalim is gazdára talált: egy nyolcas forma tövessel kezdtem a túrát. Aztán hajnalban jött néhány kapás, melyeket a halak „nyertek meg”, de nem búsultunk, hiszen így is fantasztikus kezdetben volt részünk. A nappali órák csendesebben teltek, de annál izgatottabban vártuk az éjjelt, ami ismét nyújtott néhány szép pikkelyest, melyek rövid pózolás után már indulhattak is hazafelé.
Délelőtt elgondolkodtam, hogyan is tovább, hiszen még egy éjszaka volt hátra. Csónakáztam kicsit, szemlélődtem és meghoztam a döntést: költözöm! Az eddig „bejáratott” helyemet hátrahagyva nagyjából ötszáz méterrel feljebb táboroztam le, ahol lényegesen sekélyebb vízben és friss reményekkel kezdtem meg a horgászatot.
Talán két óra sem telt el, mikor nagyon erős kapásra kellett reagálnom, de sajnos 1-2 perccel később elveszítettem a halat. Nem érte el a bedőlt fát, egyszerűen csak leakadt. Eleinte kicsit bosszankodtam, de aztán pozitív jelnek tekintettem a csalim iránti gyors érdeklődést. Napnyugta előtt ismét kapásom volt ugyanazon a boton. De még milyen kapás! Az erősre húzott fék miatt a bot a közepéig hajlott már a kapásba, amikor pedig ráemeltem, éreztem, hogy engedni kell, mert baj lesz. Gyorsan utánaeredtünk. A hal a tökmező közepén várt minket, ahonnan kiváltott a mélyebb víz irányába, melyben a biztonságot jelentő fákat kereste, de szerencsémre néhány perccel később már a merítőben forgolódott. Nagyon boldog voltam, hiszen a hatalmas tőponty súlya meghaladta a 13 kilót. Egy rendkívül nehéz vízből kifogni, majd visszaengedni egy ekkora pontyot - ez az igazán felemelő érzés!
Reggel sajnos eljött a horgásztúra legkevésbé várt része, az összepakolás, de már titkon a visszatérést terveztem erre a varázslatos és lenyűgöző vízre.
Főbb tapasztalatok:
- Tapasztalataim alapján itt a nagyobb etetés nem hoz sem nagyobb, sem pedig több halat, inkább a kicsi, koncentrált etetés és a jól megválasztott hely jelenti a siker kulcsát.
- Az itteni túrák alkalmával azt vettük észre, hogy a horgászat legnagyobb fogása általában az első két-három kapás egyike, ha akkor nem jön össze a nagy, a hátralevő napokban nagyon ritkán adatik meg. Pont ezért érdemes 2-3 nap után helyet változtatni és néhány száz méterrel odébb egy új helyen letáborozni akár egy éjszakára is, mert lehet, hogy a legnagyobb fogásunkat fogja jelenteni ez a döntés.
- A pontyok szelektálása összetett feladat, hiszen nem elegendő a csali méretének növelése, fontos a csali és a horog közötti távolság megnövelése is.
Írta: Haskó Tamás
Fotó: Barna Lajos
