Ha minden egyes készülőfélben lévő wobblerünket elláttunk a korábban kikísérletezett súllyal, lapkával stb., és beállítottuk a beállítandókat is, akkor jöhet a hasi bevágás beragasztása, valamint a test lakkozása és alapozó festése. Az igazi díszes köntösnek ugye illik aláöltözni, ezek a műveletek ezt a célt szolgálják. A huzalozás szilárdan rögzül majd a tökéletesen víz- és ütésálló testben, a díszítő festés pedig tökéletesen tapad a felületen.
A műveletek előtt viszont néhány előkészületi lépést is meg kell tennünk. Először is, mivel a lapkát még nem szabad beragasztani, a lapkafészek ragasztóbefolyás elleni védelmét kell valahogy megoldani. Magát a lapkát ugye nem szeretnénk összeragasztózni, ezért a lapkaflakon anyagából vágjunk kisméretű, négyszögletes darabkákat, és a lapka helyett ezeket illesszük be a lapkafészekbe.
Másodsorban szükségünk lesz egy olyan eszközre is, amivel be tudjuk majd tunkolni a ragasztót a hasi bevágás 1-1,1 mm-es vágatába. Erre a célra én egy kiselejtezett úszó üvegszálas szárából, valamint egy golyóstollból fabrikáltam célszerszámot. Az 1 mm átmérőjű, kihegyezett úszószárat úgy applikáltam be a tollba, hogy annak kiálló része kb. 20 mm hosszú. Gyakorlatilag bármilyen 1 mm átmérőjű tű, drót stb. jó erre a célra, akár a huzalozáshoz használt drótot is használhatjuk.
Hasi bevágás beragasztása
A hasi bevágás beragasztása az Epokitt ragasztó kikeverésével kezdődik. Az Epokitt kétkomponensű, műgyanta alapú ragasztó, illetve főleg kitt, tehát elsődleges célja terek kitöltése, letömítése, felületjavítás stb., de nagy szilárdsága és erős kötése miatt ragasztásra is kiváló. Az általam használt típus két komponensét 1/3-2/3 arányban kell keverni. A szükséges arányokat az egymás mellé kinyomott komponens csíkok hosszával lehet jól belőni. Egyszerre csak annyi ragasztót nyomjunk ki a tubusokból, amennyit vélhetően fel is tudunk majd használni. A ragasztót teljesen homogénre kell keverni, ilyenkor az anyag törtfehér színű lesz. Az összekeverés után kb.1-1,5 óránk marad a ragasztó olyan mértékű kikeményedéséig, amikor már nem lehet tovább felhordani, tehát ezen idő alatt kell kiviteleznünk a ragasztási műveletet. Emiatt első körben inkább kevesebb ragasztót keverjünk ki, és ha kevés lenne, akkor keverünk ki egy újabb adagot. A teljes kikeményedés egyébként kb. 24 óra alatt zajlik le, ezután már max. kivésni lehet a beragasztott szerelvényt. A ragasztó kikeményedés előtti viszkozitását a környezeti hőmérséklet erősen befolyásolja, ezt nem árt figyelembe venni akkor, ha nem akarjuk, hogy a ragasztó megfolyjon (kifolyjon) az önhordóvá válás előtt.
Maga a ragasztás a következőképp történik. A lapkafészekbe először helyezzük be a védőlapocskát, majd a hasi bevágás aljába a bevágás teljes hosszában tunkoljunk be némi ragasztót a célszerszámmal. Ezután helyezzük be a huzalozást a helyére és tunkoljunk be (rá) egy újabb adag ragasztót. Végezetül helyezzük be a súlyokat, és töltsük föl ragasztóval a hasi bevágás fennmaradó részét. Nem kell feltétlenül arra törekedni, hogy a rés teljes térfogata, légbuborékmentesen fel legyen töltve ragasztóval, viszont a bevágás peremén ügyeljünk a ragasztó folytonosságára. Nem kell sajnálni az anyagot, inkább púposodjon ki, mintsem kevés legyen, és homorú maradjon a felület. A fülek tövét is alaposan töltsük fel ragasztóval, mert itt a ragasztás szilárdsága is sokat számít.
A beragasztott wobblereket háttal lefelé egy gyurmadarabkába helyezem (ágyazom), és ebben a pozícióban hagyom kikeményedni a ragasztót, ami ennek köszönhetően nem tud kifolyni, amikor még lágy.
Fontos! A védőlapocskákat a ragasztó kikeverésétől számított 3-4 órán belül el kell távolítani a lapkafészekből, mert a ragasztó teljes kikeményedése után az életben ki nem tudjuk szedni őket. A ragasztó kb. 2 óra alatt válik „önhordóvá”, ami azt jelenti, hogy még képlékeny ugyan, de már nem fog megfolyni, a mi esetünkben befolyni a lapkafészekbe, viszont a lapocskák még könnyen eltávolíthatók.
A kétrészes modellek ragasztásánál egy kicsit más a helyzet. Tapasztalatból tudom, hogy a két rész együttes ragasztása igen komplikált és bonyolult művelet, így én ezeknél a típusoknál külön-külön végzem el az első és a hátsó rész ragasztását. Ha az első rész ragasztása kikeményedett (és be is lett csiszolva), csak akkor kezdek hozzá a hátsó rész ragasztásához. Ragasztás előtt a farokrészt egy gyufaszálból faragott apró ékkel kipöckölöm annak érdekében, hogy a ragasztás során ne fityegjen ide-oda.
A ragasztás során nem gond, ha szétkenődik a ragasztó, és oda is megy, ahova nem szeretnénk, valamit az sem gond, ha a fület véletlenül beragasztjuk. A ragasztó kikeményedése után késsel könnyedén eltávolítható a fülekről, illetve lecsiszolható a nem kívánt helyekről.
Csiszolás
A ragasztó teljes kikeményedése után jöhet a csiszolási művelet. Az Epokitt bár kemény, ugyanakkor nagyon jól megmunkálható anyag, így a felületeket mindenhol gyönyörűen szintbe lehet csiszolni. Először közepesen durva csiszolóvászonnal tüntessük el a kidomborodásokat, anyagfölösleget, és hozzuk simára a felületeket, majd finom csiszolóvászonnal simítsuk el. Egyetlen dologra kell csupán vigyázni. Mivel a kemény ragasztó és a puha fa egymás mellett nagy kontrasztot ad, így a szimplán kézbe fogott csiszolópapírral könnyen elcsiszolhatjuk a faanyagot a ragaszó mellett. Ennek elkerülése érdekében én egy csiszolópapír csíkot szögeltem fel egy hasáb alakú lécdarabkára, ezzel szépen lehet síkfelület mentén csiszolni, vele elkerülhetjük a becsiszolódást. A csiszolásnak egyébként nincs különleges technikája, csak arra kell törekedni, hogy egységes és sima felületet kapjunk.
Impregnáló lakkozás és alapozó festés
A lakkozás kétféle funkciót tölt be a wobblerek gyártásában. Először is az impregnáló lakkozásról kell szót ejtenünk, melynek célja a fa vízállóvá tétele és felületének felkeményítése, másodsorban pedig a külső védőlakkozásról, mely a wobblertest mechanikai behatások (ütődés, karcolódás stb.) elleni védelmét hivatott biztosítani. Az impregnáló lakkozás lényege az, hogy a fa néhány tized milliméter mélyen magába szívja a lakkot, ami ezáltal keményen kötődik a rostokhoz, és jól tapadó alapot biztosít a további lakkrétegek számára, ugyanakkor kellőképp keménnyé és vízállóvá is teszi a test külső rétegét. A szükséges mértékű beszívódás viszont csak erősen felhígított lakk esetében jön létre, ezért én 0,5 l lakkhoz legalább 2,5-3 dl oldószert (lakkbenzint) adagolok. Ettől a lakk szinte vízszerűvé válik. A megfelelő viszkozitást úgy ellenőrizhetjük, hogy egy csavarhúzó hegyét bemártjuk a lakkba: annak csepegnie kell. Ha mézszerűen, egy sugárban folyik le a csavarhúzó hegyéről, akkor még túl sűrű! Egyébként a külső védőlakkozást is ugyanezzel a hígítású lakkal fogjuk elvégezni. A test impregnálódása csak az első, maximum a második lakkba mártás során jön létre (mivel a lakk további beszívódását már akadályozzák az eltömítődött pórusok), ezért az első bemártás során minél tovább, de legalább 30 másodpercig benne kell hagyni a lakkban a wobblertestet, hogy az kellőképp meg tudja magát szívni. A nagy hígításnak egyébként további előnye, hogy a lakk csak igen vékony rétekben rakódik a fára, így nagyon gyorsan és keményre tud száradni. Az egyenként is kemény lakkrétegek pedig összességében nagy szilárdságú réteges felületet adnak. A lakkozás akkor jó, ha a wobblertest kemény felülethez koppintva üvegszerű, koppanó hangot ad.
A harmadik lakkréteg után már egységesen sima, homogén, lakkozott felületet kapunk, és erre már felvihetjük az alapozó festést. A fehér színű alapozó festés biztosítja majd a színező festés megfelelő tapadását, és egyben megadja a fehér alapszínt. A has például az esetek nagy többségében fehér színű marad. Az alapozó festéket a lakkhoz hasonlóan nagy hígításban, mártó eljárással hordom fel a felületre.
Előkészületi munkálatok a lakkozáshoz
A lakkozáshoz szükségünk lesz egy olyan szerkezetre vagy állványra, amire a wobblereket kiakasztgathatjuk száradni. Ezen túlmenően biztosítanunk kell a lapkafészek lakkbefolyás elleni védelmét (ellenkező esetben folyamatosan ki kellene törölgetni belőle a fölösleges lakkot), valamint meg kell oldani a wobblerfülek belakkozódás elleni védelmét is. Egy lakkréteg még nem gond, de több lakkréteg már teljesen befedi (kitölti) a fület, és azt utólag kipucolni igen körülményes és hosszadalmas művelet. Egyszerűbb némi időt rááldozni és levédeni a füleket is. Kétrészes modellek esetében ehhez még hozzájön a két rész kapcsolódásának védelme - ha valahová, akkor ide tényleg nem jó, ha betapad a lakk.
A lapkafészek védelmét a ragasztásnál is ismertetett védőlapocskás módszerrel tudjuk megoldani. A fülek védelmére többeres elektromos vezeték vékonyfalú műanyag szigeteléséből és gumi O gyűrűből apró sapkákat készítettem, amelyeket kényelmesen fel lehet húzni a fülekre. Itt egyébként bármit használhatunk, ami rámegy a fülre, pl. egy szelepgumi darabka is jó. Csak arra kell ügyelni, hogy a lakk ne oldja az anyagot. Például egy gyurmadarabka fülre történő rágyúrása ilyetén okokból nem jött be.
Kétrészes modellek esetében a kapcsolódó füleket úgy védhetjük meg a lakktól, hogy vékony szigetelő szalag csíkkal körültekerjük. A szárításhoz használatos állványzatot egy befőttesüvegből, kartonból vágott korongból és a huzalozás anyagából hajlított kampókból készítettem a lenti képnek megfelelően. Ez az állvány 35 wobbler befogadására alkalmas, mégis gyorsan és egyszerűen kivitelezhető. A befőttes üveget célszerű vízzel feltölteni, hogy kellőképp stabilan álljon.
Impregnáló lakkozás
E lakkozást nyilván nem kell elvégezni a súlyozáshoz és veretés beállításhoz előlakkozott egyedi vagy széria mintamodellek esetében.
Maga a lakkozás egyszerű művelet. A lakkot mindig a saját gyári dobozában hígítsuk, abba kényelmesen be lehet mártani a legnagyobb testeket is, és használat után légmentesen vissza lehet zárni. A művelethez a lapkafészekbe helyezett védőlemeznél fogjuk meg a wobblert laposfogóval, és farkával lefelé úgy mártsuk bele a lakkba, hogy az elülső fül még épphogy ne merüljön el. Ha mégis elmerülne, akkor fülpucoló pálcikával el kell távolítani a berakódó lakkot. Ahogy korábban említettem, a szükséges impregnálódás miatt az első bemártáskor legalább 30 másodpercig hagyjuk benn a lakkban a testet, de a további mártásokkor ennek már nem lesz jelentősége. Fontos! A wobblert mindig nagyon lassan húzzuk ki a lakkból, így a felületi feszültség mintegy lehúzza a felesleges lakkot a felületről, ezért az nem fog csöpögni, megfolyni, és nem utolsósorban takarékoskodunk is az anyaggal. Ha nem figyelünk oda, akkor a hatodik, hetedik lakkréteg után már erősen leapadhat a nedű.
Az impregnáló lakkozáshoz elegendő egy-két lakkréteg, de ekkor még előfordulhat, hogy a felület nem teljesen sima és homogén, ezért egy harmadik homogenizáló lakkréteget is célszerű felvinni. Ha korábban megfelelően políroztuk a testet, akkor harmadik lakkrétegnek már fényesnek és tükörsimának kell lennie. Ha mégsem, akkor további egy-két lakkréteggel tudjuk simává tenni. Ez fontos, mert különben rücskös maradhat a felület. A felvitt lakréteg 3-4 óra alatt megszárad ugyan, de én mindig várok 24 órát az egyes lakkrétegek felhordása között, így azok biztosan csontkeményre tudnak száradni.
Alapozó festés
Az alapozó festéket hasonlóan hígra célszerű keverni, mint a lakkot, én személy szerint jobban preferálom a több vékony rétegben felvitt festéket, mint az egyrétegű vastagot. A többrétegű festés mindig tartósabb és szilárdabb is, mint az egyrétegű. A fehér alapozó festésnél általában elég szokott lenni két réteg, bár ez függhet az alkalmazott festék fedésétől és hígításától. A cél csupán az, hogy egységesen homogén fedésű, foltmentes, fehér felületet kapjunk. Az alapozó festék gyorsan szárad, kb. 2 óra múlva már márthatjuk is a második réteget. Maga a mártás technikája mindenben megegyezik a lakkozásnál ismertetettel.
A következő részben már a tényleges díszítőfestéssel, mintázással, egyszóval pingálással foglalkozunk.
Sulyok Sándor
Fotók, ábrák: saját forrásból
