Ha meghallod ezt a mondatot, hogy „A Balatonra megyek horgászni.”, akkor milyen hal jut elsőként az eszedbe? Szinte biztosre veszem, hogy a legtöbben a PONTY-ot említenék elsőként…
A modern pontyhorgászat legnépszerűbb és legsokoldalúbb csalijai szerintem a lebegő bojlik. Nincs olyan víztípus, ahol ne működnének sikerrel. Mi ennek az oka? Ennek járok utána legújabb írásomban!
Végre beköszöntött az augusztus. Rengeteg szép élményem fűződik az év e részéhez amióta horgászom. Amikor időm engedte, rendszeresen vágtam neki a Zsitvának harcsafogás reményében. Az őszi időszakot leszámítva szinte csak spannolós technikával horgászom, ami pedig a csalit illeti, a rengeteg törpe miatt kizárólag élő halat használok.
Ahogy már megszokhattuk, a Carp Academy minden évben tud újdonságot mutatni a bojlis horgászok számára. Ezúttal a Carp Acadmy Swingerjeit szeretnénk a figyelmébe ajánlani.
A swinger a napjainkban egyre népszerűbb láncos technológiával készült. Ráadásul, ha azt szeretnénk, hogy éjszaka is világítson, jelezve a helyzetét, akkor sem kell másik után nyúlnunk, hiszen az alkonykapcsolóval és led világítással ellátott swinger ezt is tudja, hiszen beépített éjszakai fénnyel rendelkezik, ezért sötétedéskor automatikusan felkapcsolódik a jelzőfény. Valamennyi swinger minőségi anyagokból, illetve magas szintű technológiával készült. Ez biztosítja a problémamentes működést és a hosszú élettartamot. A swingert csatlakoztassuk a bottartó állvány, ás az elektromos kapásjelző közé a rajta lévő furaton keresztül. A zsinórt fűzzük be a zsinórtartó klipszbe és állítsuk be a kívánt erősséget az állítócsavarral. Mindig úgy kell beállítani a swinger erősségét, hogy bevágáskor a zsinór könnyen ki tudjon akadni a klipszből. 2db elemmel szállítjuk.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
Ahogy már megszokhattuk, a Carp Academy minden évben tud újdonságot mutatni a bojlis horgászok számára. Ezúttal a Carp Acadmy Swingerjeit szeretnénk a figyelmébe ajánlani.
A swinger a napjainkban egyre népszerűbb láncos technológiával készült. Ráadásul, ha azt szeretnénk, hogy éjszaka is világítson, jelezve a helyzetét, akkor sem kell másik után nyúlnunk, hiszen az alkonykapcsolóval és led világítással ellátott swinger ezt is tudja, hiszen beépített éjszakai fénnyel rendelkezik, ezért sötétedéskor automatikusan felkapcsolódik a jelzőfény. Valamennyi swinger minőségi anyagokból, illetve magas szintű technológiával készült. Ez biztosítja a problémamentes működést és a hosszú élettartamot. A swingert csatlakoztassuk a bottartó állvány, ás az elektromos kapásjelző közé a rajta lévő furaton keresztül. A zsinórt fűzzük be a zsinórtartó klipszbe és állítsuk be a kívánt erősséget az állítócsavarral. Mindig úgy kell beállítani a swinger erősségét, hogy bevágáskor a zsinór könnyen ki tudjon akadni a klipszből. 2db elemmel szállítjuk.
10seconds until we redirecting you to the payment page.