Szikrázó napsütés, tomboló hőség és nappali kapástalanság. Valószínűleg sok horgász számára hatnak elrettentő jelleggel e kulcsszavak. Nem is áll szándékomban megkérdőjelezni, hogy azok hozzák-e a leghelyesebb döntést, akik ilyen körülmények között a strandra teszik le a voksukat! Akik azonban kitartanak még a szélsőséges kánikulákban is a nagy pontyok becserkészése mellett, azok bizony tudják, hogy néha még a legpokolibb hőséggel megspékelt napokon is lehetnek meglepetések. Mostani a beszámolómban azokkal a sporttársakkal igyekszem hasznos információkat megosztani, akik nyáron rendre kimozdulnak a klimatizált szobák hűsítő kényelméből…
Az egész történetünk ott kezdődött, amikor Jeszy és Misó barátunk invitálására elhatároztuk csapattársammal, Balázzsal, hogy részt veszünk a Flúgos Futam ötödik felvonásán, amely 2013 szeptemberében Harsányban került megrendezésre. Tisztában voltunk már „látatlanban” is a helyszín adottságaival és a horgászok által alkalmazott helyi metódusokkal, azonban - ha már egy horgászversenyről van szó - úgy véltük mindketten, hogy jobb, ha a saját szemünkkel is meggyőződünk mindarról, amelyről a világhálón olvashattunk, és mi magunk is megtapasztaljuk azokat a helyi praktikákat, trükköket, amelyek így, a verseny előtt még jól jöhetnek…
Igazából pusztán a véletlennek volt köszönhető, hogy augusztus elején sikerült egy visszamondást megcsípnünk, melynek eredményeként öt napot tölthettünk el a hatos álláson, azaz a gáton. Balázzsal a verseny alatt ugyan külön csapatban voltunk, de a megfelelő taktika megtalálása közös érdek volt számunkra az „edzésen”, hiszen azonos csalikat használunk már lassan 2 éve, így a verseny ideje alatt se kezeltük egymást ellenfélként, még annak ellenére sem, hogy egy szektorba sikerült húznunk! Balázstól a korábbiakban már találkozhattak egy beszámolóval a figyelmesebb olvasók, de mivel két különböző témába vágtuk bele a fejszénket, már a helyszínen elhatároztuk, hogy mindketten fogunk készülni külön-külön egy-egy beszámolóval. Az „edzésre” csatlakozott hozzánk Levi barátunk is, aki szintén egy „ACB Keménymag”-beli tag, így mondhatni első számú „kelléke” a baráti találkozóinknak, horgásztúráinknak, nem is véletlen, hisz egyedi stílusával, humorával, megjegyzéseivel bárkit, bármikor képes kidőlő röhögésre bírni a csapatunkból!
A körülményekről azt célszerű tudni, hogy időpont-választásunkkal sikerült kifognunk a 2013-as nyár talán legforróbb hetét, az időjósok a rádióban non-stop melegrekordokkal „fenyegetőztek”, melynek eredménye valóban érzékelhető is volt, hiszen volt olyan napunk, amikor a hőmérséklet még a 40 fokot is túllépte! No de ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük inkább a történetet az elejéről…
A helyszínre érkezvén épp az aznap zajló King Baits Triatlon Feeder Kupa fináléját láthattuk, melynek eredménye nem sok jó hírrel kecsegtetett számunkra. „Szinte csak éjszaka lehet fogásra számítani!” - ezt az infót kaptuk még az állásunk elfoglalása előtt. Ezen így első hallásra kimondottan nem lepődtünk meg az előbbiekben részletezett időjárási viszonyok ismeretében, és mivel csapatunk fő profilja pont az ilyen szituációk megoldása, már ekkor tudtuk, hogy az lesz a heti legfőbb „küldetésünk”, hogy nappal, a legnagyobb kánikulák ideje alatt is képesek legyünk eredményt felmutatni.
Miután letelepedtünk az általunk lefoglalt (6-os számú) helyre, mindenki elkezdte összerakni fejben a taktikát, mely után a pálya kibójázása következett. A stratégiánk keretében úgy döntöttünk, hogy sávetetést alakítottunk ki a parttól körülbelül 110 méterre, melynek a két szélét jelöltük ki bójáinkkal. A bóják elhelyezését követően felmértem az előttem elterülő pálya adta lehetőségeket, majd szép lassan kezdett összeállni a teljes kép a csalizási taktikámról. Egy botra mindenképp a Fire of Hell bojlit szántam, míg a másik kettő esetében a Stinky Inky és a Grainy Garlic adta a fő csapásirányt.
A csalifelkínálást az egyes botokon se bíztam csupán a véletlenre, gondosan ügyeltem itt is az apró részletekre. Mivel egy boton mindenképp szimpla 24-es golyóval terveztem a csalizást, úgy döntöttem, hogy ez kerül fel a balos botra, amelyet a bójától visszább, kb. 90-95 méterre fogok bevetni. A középső felszerelésem esetében a „másfeles” csalizási technikára esett a választásom, amelynél 16-os süllyedő golyók (egész + fél) társaságában repült a végszerelék egyenesen az etetés vonalába. A jobbos botom esetében pedig a maximumok kihozása volt a célom, így ebben az esetben 120-125 méterre, az etetés mögé horgásztam egy szem 16 mm-es golyóval. A Stinky Inky a balos, a Fire of Hell a középső, a Grainy Garlic pedig a jobbos botomra került.
A horogelőkék tekintetében nem bonyolítottam túl a dolgokat, azonos típusú előkezsinórt alkalmaztam mindegyik botomon, és zsugorcsöves megoldással igyekeztem a tökéletes akadást biztosítani. A differencia egyedül az előkehosszban volt, hiszen a nagyobb méretű csalikhoz előszeretettel alkalmazok hosszabb előkéket. Ennek megfelelően a 24-es bojlival csalizott (balos) botom kapta a leghosszabb (kb. 25 cm-es) előkehosszt. Fontos kritérium volt számomra továbbá, hogy a versenyre kitaláljak egy olyan „rendszert”, amely csaknem teljesen képes kivédeni az előke gubancolódását, hiszen ilyen távolságok mellett a PVA termékek használata nálam szóba sem jöhet. Egy olyan előkezsinórra esett a választásom, amely igazából egy pergető zsinegként robbant be annak idején a köztudatba, mégis olyan remek tulajdonságokkal bír, melynek köszönhetően nagyszerűen megállja a helyét a pontyozásnál előkezsinórként is. Ezt főleg annak a speciális kevláros anyagának köszönheti, amely nem csak a kagylók dörzsölő hatásának képes hatékonyabban ellenállni, hanem egy olyan kiváló tartást is ad az előkénknek, amely jó szolgálatot tehet a gubancolódás kizárásában. A horogelőkék anyaga mellett in-line ólmokkal, gubancgátló csövekkel és nagy hurkokkal törekedtem teljesen bebiztosítani magam.
A következő fontos mozzanatunk az etetési technika gondos megtervezése volt. Számos helyen olvashattunk mi is már arról szerte a világhálón, hogy Harsányban előszeretettel alkalmazzák a parittyás technikát a horgászok, ezért mi is készültünk method mixszel a pecára. Azonban a túránk második napján a vízben túl magas szintre emelkedő ammóniumion-koncentráció miatt - a vízminőség és a halállomány védelmének érdekében - Tóth Péter tógazda elrendelte, hogy a különböző gyors oldódású pelleteket, etetőanyagokat és method mixeket nem használhatják a bojlis horgászrend szerint horgászók. Ezt természetesen mi is tudomásul vettük, így túránk hátralévő részében csak a spombos, a csónakos és a dobócsöves etetést alkalmaztuk a halak koncentrálására. Zárójelben megjegyzem, hogy számunkra nem is váltotta be a hozzáfűzött reményeket a parittyás technika a túránk kezdetén, így mi már az új szabály hatályba lépése előtt is azon tanakodtunk, hogy fel fogjuk függeszteni a gombócos csobogást.
De picit visszamegyek az időben, és összegeznék pár gondolatot a túra nyitónapjáról. A sávunk megetetését követően nem számítottunk azonnali eszeveszett rohamra, de meglepő módon egymás után, sorra gazdára találtak a bevetett készségeink…
Az éjszaka során sem ért véget az őrület, csapatunk több szép halat sikerült fogni a 8 és 15 kg közötti tartományból.
A napkelte hozta meg a lecsendesedést, így eleinte valóban érzékelhető volt a nappali időszakra ígért kapástalanság. Néhány mondat erejéig az általam kiválasztott csalikról, és a választásom miértjeiről is leírnom az indokaim. A Stinky Inky nevű bojliban számomra a magas (tinta)halliszttartalom volt a választás egyik legfőbb érve, hiszen az ehhez hozzáadott májpor a fehérjetartalom mellett a golyó zsír- és olajtartalmát is magas szintre emeli. A magas olajtartalom pedig számomra a kánikulai időszakban a sikeres horgászat kulcsfontosságú eleme. Ugyanezen indokból tettem le a voksom a Fire of Hell mellett is, csak ennél a bojlinál az extra brutális fűszeres háttér íz kölcsönöz a golyónak egy olyan plusz attraktivitást, amely a nyári melegfrontos időszakok nagyágyújává varázsolja ezt a típust. Alkotóelemei között olyan fantasztikus attraktorok is szerepelnek, mint a chili paprika őrlemény, a fokhagyma olaj, a chili paprika olaj és a fűszersó. Ezen adalékok felhasználásának miértjeit részletesen kifejtem az íráshoz mellékelt videóban, ezért itt csak egyet emelnék ki közülük, ami nem más, mint a fűszersó. Az általam használt fűszersó egy élelmiszeripari neves cég terméke, amely több olyan anyaggal is rendelkezik, amellyel elnyerte a tetszésem. Hogy csak a legfontosabbakat összegezzem ezek közül, találhatunk ebben a fűszersóban őrölt pirospaprikát, fokhagymasót és a számos további összetevője mellett nátrium-glutamátot is. E kifejezést olvasva valószínűleg sokakat furdalhat a kíváncsiság, hogy mi szerepet tölthet be ez az adalék egy élelmiszeripari termékben… A nátrium-glutamátot régóta alkalmazzák ízfokozóként, például a különböző gyorséttermekben, de hogy még egyszerűbb példát mondjak, nem is kell messzebb mennünk a chips-eknél. Nagyon leegyszerűsítve tehát ez az anyag lényegében azt a hatást váltja ki az emberből, hogy minél többet megegyen abból az ételből, amibe belerakják. Miután a Betain HCl-ben én kevésbé hiszek, felkeltette az érdeklődésem ez az anyag, hogy vajon mit tudna egy bojliban? Mielőtt azonban erre sor került volna, mindenképp meg szerettem volna győződni a használatának biztonságáról, ezért olyan emberek szakmai véleményét is kikértem a témában, akik már régóta foglalkoznak haltakarmányozással és ma már komoly szaktekintélyük van ezen a területen. Jóváhagyásuk volt számomra garancia arra, hogy érdemes lesz kipróbálnom, hogy a glutamáttal felturbózott fűszersó vajon mennyire növelheti egy bojli, jelen esetben a Fire of Hell fogósságát? Az eddigi tapasztalatok alapján merészség lenne azt állítanom, hogy ez az adalék egyértelműen fokozza a bojli hatékonyságát, egy azonban biztos, remekül harmonizál a golyó további összetevőivel, és az összes komponens együttes ereje egy lehengerlően ütős csalivá varázsolja az említett típust!
A túránk második napjának késő délutánján következett be az első fordulópont. Nekem a kánikulai „pangásban” bevált módszerem, hogy a halott időszakban nem frissítem gyakran a csalit, hanem kivárom a halat. Ezúttal is így tettem, és a reggeli frissítést követően délután ötkor eszeveszett húzós kapás jelentkezett a 24-es Stinkyvel csalizott botomon!
Ez a hal már abszolút biztató előjel volt, hiszen még ez sem a napnyugta környéki időszakban érkezett! Éreztem már ekkor, hogy meglesz a túra végéig a tuti taktika a nappali rapszodikusságra. Az éjszaka során ezúttal sem kellett unatkoznunk…
A harmadik nap hozta meg a NAGY meglepetést! De még mielőtt lelőném a poént, egy gyors áttekintéssel igyekszem gondolatokat ébreszteni az olvasókban. A sorozat előző részében esett szó az iszapból felszabaduló, vízben oldódó mérgező gázok és a horogelőke hossza közti összefüggésekről, valamint részletesen szemléltettem azt a folyamatot, melynek eredményeként a pontyok képtelenek ekkor huzamosabb időt a meder környékén táplálkozással eltölteni. A mérgező gázok (elsősorban a kén-hidrogén) a vastagabb, lágy iszaprétegben képződnek, egy részük a finom szemcsékhez kötődik, így főleg itt vannak jelen nagy mennyiségben, és a halak által kifejtett „turkálás” hatására még könnyebben felszabadulnak az iszapból. E folyamatot a melegfront által érkező alacsony légnyomás ráadásként még jobban elősegítheti. Egy általam feltételezett eseménysornak megfelelően elképzelhetőnek tartom, hogy a nagyobb példányoknak az, hogy ebbe az oldott mérgező gázokkal teli közegbe lemenjenek (többször is!) a táplálékért, hatalmas energiaveszteséggel járna (erre lehet jó magyarázat a hosszú előke létjogosultsága). A kisebb testű pontyok vagy keszegfélék számára feltehetőleg ez kisebb energiaveszteséggel jár, és egy vékonyabb iszapréteg esetében néhány nap alatt képesek lehetnek egy etetett helyen az aljzatot keményre „kifürödni”. Ott pedig, ahol már kemény az aljzat, a mérges gázok felszabadulásának folyamata leáll, vagyis ebben az időszakban tapasztalataim szerint hamarabb lehetünk eredményesek a kemény aljzaton! További érdekességként említem meg, hogy a harmadik napig kizárólag azzal a botommal sikerült termetesebb (15 kg feletti) halat fognom, amelyet egy szem 24-es Stinky Inky bojlival és hosszú előkével láttam el. Viszont e nap délutánján, 14 óra tájékán - tehát váratlan időpontban -, a semmi közepén agresszív, füstölős kapással indult el egy hal a 15 centi hosszúságú előkével és másfél szem 16-os Fire of Hell bojlival csalizott középső botomon…
Már az érkezésünk napján tudtam, hogy biztosan lesz megoldás a nappali kapástalanság legyőzésére, és valóban így is lett. Remek érzés volt egy ekkora ponttyal megtörni a mások szerint teljesen haltalan nappali időszakot!
Ekkor már úgy éreztem, alakuljon bárhogy is a folytatás, én már elégedetten fogok hazatérni, hiszen sikerült egy újabb, különleges szituációra megtalálnom a megfejtést. Úgy gondoltam, nekem már az se számítana, ha a túra végéig kapásom se volna! A halak azonban nem így gondolták…
Beszámolóm végére tartogattam még némi érdekességet. Amikor elkezdtem ismerkedni a bojlis pontyhorgászattal, az volt a felfogásom, hogy legközelebb is azt a csalit fogom használni, amivel az aktuális pecán épp eredményes voltam. Azonban amióta elkezdtem a környezeti tényezők hatásaival foglalkozni (azaz 2010 óta), azóta ez az álláspontom 180 fokos fordulatot vetett. Ebben a kánikulai időben mindössze két kapásunk volt csapatunk egyik kedvenc típusára, a Terrible Trick bojlira. Ez aligha véletlen, hiszen ezt a golyót kimondottan hidegfrontos időszakokra terveztük… ettől függetlenül néha próbálkozunk mi magunk is felülírni tapasztalatainkat, persze ez ezúttal nem sikerült.
Ha a kezdeti éveimnek megfelelő hozzáállással készültem volna a versenyre, valószínűleg nem oszthatnám meg a most következő gondolataimat az olvasókkal. A szeptember közepén megrendezett versenyre hidegfrontot ígérgettek az időjósok, vagyis tudtam, hogy ide merőben más taktika kell majd a csalik terén, mint ami az augusztusi próbahorgászaton bevált. Az augusztusi tapasztalatok ellenére a Terrible Trick bojlira fektettem a legnagyobb hangsúlyt, hiszen bíztam a gondolatmenetemben és azokban a korábbi hal- és hidrobiológiai megfigyeléseimben, ismereteimben, amelyek a közel 5 éves munkám eredményeit az ajánló táblázat képében testesítik meg.
Ritkán járok horgászversenyre, de ha mégis elkalandozok egy-egy ilyen rendezvényre, számomra az elsődleges cél mindig a legnagyobb hal kifogása. Itt sem volt ez másként, de tisztában voltam azzal, hogy most igencsak nagy fába vághatom a fejszémet. Azonban talán az égiek akarata, vagy talán a megfelelően kiválasztott taktika ezúttal is meghozta várva várt csodát, hiszen a csapattársammal közösen elért szektorelsőségünk mellett sikerült megcsípnem a verseny legnagyobb halát, amely a maga 25,54 kilójával egyben új egyéni rekordommá is „harcolta ki” magát.
Beszámolóm zárásául természetesen szeretném leszögezni, hogy ezeket a fogásokat a távoli jövőben is szeretném a „helyén” kezelni. Vagyis azt, ami a baráti pecánkból, illetve a versenyből maradandó élményt jelentett számomra, azokat elraktározom emlékeimben egy életre, viszont a fogásokat a körülményeknek megfelelően értékelem, és nem áll szándékomban őket „nagydobra verni”. Kedvenc pályáim ezek után is az igazi vadvizek maradnak, hiszen e helyszínek állnak legközelebb a szívemhez. Mostani beszámolómmal azon sporttársak számára igyekeztem segítséget nyújtani, akik a későbbiekben hasonló feltételek mellett szeretnének egy eredményes horgászatot elkönyvelni.
Cikksorozatom ezzel az epizóddal ugyan véget ért, de természetesen új beszámolóimmal ezek után is találkozhatnak a Tisztelt Érdeklődők!
Eredményes horgászatot és sok nagytestű pontyot kívánok mindenkinek!
Írta: Jávorka Dániel (Abiotic Carp Baits Team)
Fotók: Flúgos Futam fotóarchívum, Tranker Balázs, Molnár Levente, Sergiu Morar, Dani
A videót készítette: Ö. Kovács Krisztián, Levi, Balázs, Dani
A videót összeollózta: Dani
