Az őszi óraátállítás utáni pár napban mindenki arról panaszkodik, hogy az egy órás eltolódás teljesen összezavarja a napi rutinját. Nekem csak egy problémám van a téli időszámítással, mégpedig az, hogy ebéd után szinte azonnal sötétedik is. De ami még borzasztóbb, hogy napközbeni komor, csapadékos időjárás sincsen jó hatással a kedvünkre. November elején már nem láttam más kiutat, mint hogy elmenjek horgászni. A Kesztölci-tóról egész addig nem hallottam, míg Simon Zoli barátom el nem ment oda, majd megosztotta az élményeit, amiből viszont volt bőven. Eldöntöttem hát, hogy ideje megnéznem azokat a kesztölci pontyokat, hogy a nagy sötétségben magamba szívjak egy kis jókedvet.
Mint már a bevezetőben is említettem, még sosem hallottam erről a vízről, pedig rendszeresen bújom az információs szupersztrádát új horgászhelyek megismerésének reményében. Miután viszont kedves horgászbarátom említést tett erről a tóról, ismét utánakerestem, de ismételten nem találtam semmit. A mai felgyorsult világban úgy gondoljuk, hogy ami nincs fent a Neten, az nem is létezik. Szerencsémre Zoli készségesen elkísért, sőt mi több, elvitt engem a Kesztölc határában, dombok közt megbúvó kis völgybe, hogy megtudjam, mitől is olyan jó ez a víz.
Találkozónkat Óbudán tartottuk, innen pedig már egy autóval folytattuk az utat. Kora hajnalban találkoztunk, mert barátom állítása szerint korán kell érkezni, hogy a legjobbnak vélt helyre ülhessünk le. Én egyszerűen képtelenségnek tartottam, hogy hétköznap, abban az esős, barátságtalan időben bárki más is horgászatra adná a fejét, de mivel én csak vendég voltam, meghajoltam a házigazda akarata előtt, és 6 körül már a 10-es úton haladtunk kifelé a fővárosból.
Kesztölcre beérve rögtön az első leágazásnál jobbra kanyarodtunk egy földútra, majd azon haladtunk vagy 10 percig. Fogalmam sem volt róla, hogy merre járunk, csak azt éreztem, hogy a sötétben és a szitáló esőben megnyugtató volt az autó melegségét élvezni, ráadásul az ablaktörlő lapát monoton nyöszörgése egészen el is álmosított.
Meglepő módon nem mi voltunk az elsők, akik napijegyet vásároltak, és már néhányan áztatták a zsinórt, mikor mi még csak a kávénkat ittuk és pakoltunk a kocsiból, a kocsira. Bizony, itt ugyanis csak gyalogszerrel lehet a horgászhelyeket megközelíteni. Bár csökkentett menetfelszereléssel érkeztünk, így sem tudtuk volna egy körben becuccolni, ezért az igen barátságos halőr megszánt minket és kölcsönadott egy pofás taligát, végül azon toltam be felszerelésünk nagy részét.
A tó mindkét oldalán remek minőségű, burkolt út vezet végig, így nem volt túl nehéz tolni a taligát - annak ellenére, hogy iszonyúan csikorgott a kereke. A legjobbnak titulált hely - hogy, hogy nem - a legutolsó stég. Hogy mi ennek az oka, még Zoli sem tudta megmondani, mindenesetre erről a hátsó pályáról már sok szép pontyot sikerült fognia, így nem kérdőjeleztem meg a döntését.
Miközben vonultunk befelé, feltűnt, hogy minden stég milyen gondosan kialakított, és még beépített, teleszkópos botvillák is rendelkezésünkre állnak. A legjobb és legötletesebb azonban a beépített pontymatrac. Hatalmas ötlet, és így még az is használja, akinek eszébe sem jutna, hiszen ott van, nem lehet elvinni, arrébb tenni, mert rögzítve van. Helyenként pihenőpadok is vannak azok kedvéért, akik családostul érkeznek, és nem is lehet kérdés, hogy minden beálló mögött van szemétgyűjtő. Ennyire jól kialakított, horgászbarát helyen én még nem jártam.
A környék is szép volt, bár az erősen párás, esős időben ez annyira nem bontakozott ki. A tó, hasonlóan az időjáráshoz, csöndes volt. Nem ugráltak ki 5 méterenként a halak a vízből. Egy-egy fordulást láttam csupán, de azok is inkább a tó közepe környékén fodrozták a vizet.
Zolival egy stégre ültünk, így egyszerűbb volt mindenünket egy ernyő alá menekíteni a makacsul szitáló eső elől. Az etetőanyag és a technika kérdését már előre megbeszéltük, így már kész etetőanyagokkal érkeztünk. A távoli keresgélős horgászathoz a Total Fish és Premium Halibut elegyét kevertem be egy kevéske aromával, míg a közelebbi, egy helyre kiakasztott végszerelékem Pellet Feeder kosarába erősen túlaromázott Nagy Ponty etetőanyagot szántam.
Az előkészületek villámgyorsasággal zajlottak, mire feleszméltem, már be is volt dobva mindkét végszerelékem. Az 50 grammos „Flat” kosár olyan 100 méterre eshetett be a vízbe, míg a Pellet Feedert kb. 70 méterre akasztottam ki. Utóbbival mindig egy helyre akartam dobálni, hátha valami etetésféleséget tudok kialakítani.
Lassacskán elállt az eső, és kezdett felszakadozni a makacsul ránk telepedett felhőzet is. Túlzás azt állítanom, hogy kezdett jó idő lenni, de legalább már nem áztunk. A halak viszont nem igazán aktivizálták magukat, igaz, a helyi mágusok állítása szerint a déli órák a legjobbak.
Első kapásom elég gyengécske volt, két rövid húzás után begörbülve maradt a spicc. Biztos, ami biztos, bevágtam. Hosszú „kitekerés” után sikerült megmeríteni az első kesztölci halamat. Az érdekes az egészben, hogy a visszafogott kapás és a rövid előke ellenére a horog olyan mélyen ült, hogy alig tudtam kibányászni a pontyocska torkából.
Zoli barátom a tó hátsó részét pásztázta, nem is eredménytelenül. Az oldalra kidobott szerelékén jelentkezett egy lendületes kapás. A merítéskor vettük észre, hogy nem is ponty van a horgon, hanem egy gyönyörű compó. Igazán különleges vendég ez manapság, főleg „magántavakon”.
Ahogy közeledett a dél, a halak valóban aktívak lettek. A bedobott szerelék bot közül az egyiken mindig volt hal, de nem volt ritka az sem, hogy több kapás jelentkezett, mint amivel ketten elbírtunk volna. Nagyon felpörgött a peca, de az érzékelhető volt, hogy minél messzebbre sikerül bevetni a készséget, annál előbb húzta el a ponty a puha pellet és csonti kombinációját.
A legtöbb ponty a szokásos „napijegyes” méretű volt, de azért akadtak 3-4 kilós példányok is, na meg szakításom is volt, de hogy az mekkora lehetett, már nem tudja meg senki. Azt viszont tudom, hogy az egyik bevágás más volt, mint a többi. Ennél ugyanis a bot karikában maradt a kezemben, és aki a túloldalán volt, komoly ellenállást fejtett ki. Nem kezdett el gyorsan ide-oda úszkálni, csak szép komótosan megindult a tó közepe felé.
Nagy pumpálásokkal tudtam csak közelebb édesgetni, de a stég előtt ismét ő volt az úr. Nem akart feljönni, pedig már nagyon kíváncsi voltam, mekkora ponttyal akadtam össze. Aztán egyszer csak sikerült a felszínre húznom. Gyönyörű, nagy, sárga test sziluettje rajzolódott ki a zavaros vízben. Még úszott egy-két tiszteletkört, majd szép komótosan engedte magát belehúzni a merítőbe.
Mindössze 4 órája, ha horgásztunk, és máris fényképező elé tarthattam egy 10 kg fölötti halat - ezt a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna! Az sajnos látszott, hogy néhányszor már volt horgon szegény pára. Ilyenkor látom csak igazán, hogy milyen nagy létjogosultsága van a szakáll nélküli horognak.
A fotózás és a hal visszaengedése után hamar rendeztük a sorokat, és ismét kapás kapást ért. Az a tervem, hogy a hevenyészett etetésemre majd odaáll a hal, nem jött össze. Volt rajta ponty, de sokkal ritkábban tudtam kapást elérni így, mint a kereső pecával. Nem meglepő, hideg már a víz, ilyenkor már jobban járunk, ha mi keressük a halat, nem pedig azt várjuk, hogy a lelassult pikkelyesek kutassák fel a mi horgunkat.
Az idő kitisztulásának nem csak mi örültünk. Hétköznap ellenére egész sokan lettek délutánra. Mivel korán keltünk, 15 órakor befejeztük a horgászatot. Elfogyott az etetőanyagunk, és bizony rendesen el is fáradtunk.
A kifelé vezető út soha nem akart véget érni, érdekes, hogy ez nem változott gyerekkorom óta. A horgászhelyre pakolás mindig könnyebb, mint a kifelé cuccolás.
Végezetül essék még néhány szó a horgászat feltételeiről. A napijegy, amit én váltottam, 1.800 Ft volt. Ezért halat természetesen nem lehet hazavinni, csupán élményeket. Van persze halelviteles jegy is, ám az jóval drágább. Lehetne szépen körülírni, de egész egyszerűen olyan „teljesség” érzés töltött el a hazaúton.
Gyönyörű környezet, gondozott vízpart, horgász- és halbarát horgászállások és rengeteg kapás. A nap hala már csak hab volt a tortán. Ajánlom ezt a vizet mindenkinek, aki szórakozni szeretne úgy, hogy közben csodálatos környezetben és kulturált vízparton tölti az idejét.
Írta: ifj. Sipos Gábor
