Szezonális elfoglaltságunk miatt nehéz volt időt szakítani és még nehezebb volt tervezni egy jó kis túrát. A H3.3 kapcsán azonban nekünk sikerült 5 napot eltöltenünk a Balatonon, elsősorban Fonyódon, a már jól megszokott helyen, új élményekkel, új halakkal, friss és finom kajákkal, a régi jó barátokkal! Akit érdekelnek a részletek, kövessen!
Az előző, begolyózós részben úgy búcsúztam el, hogy hamarosan megyek tesztelni a golyóimat egy régi, számomra szép (horgász)emlékeket őrző vízre. Ez sajnos nem jött össze, és ahogy látom, az idén már nem is fog! Apám júniusi halála, a nyári csúszdaszezon miatt, mind ezek mellett a sztenderd munkáink, ráadásul a most kezdődő építkezésünk okán sincs nagy esély, hogy (sok) túrát, főleg több naposat iktathassunk be. Arról már nem is nagyon érdemes beszélni, hogy 3 hete beszakadtam egy garázs szerelőaknájába, amitől a térdszalagjaim megnyúltak és pár napig mankózásra (is) kényszerültem (aki ismeri az ilyen sérülést, az tudja, mennyi idő alatt gyógyul!). Reményeim szerint azért a már régebben betervezett túrákat sikerül így is megejteni, plusz pár lopott nap pecájáról sikerül majd írni érdekesebb sztorit és megörvendeztetni benneteket!
Ennyit bevezetőként, lássuk hát a mostanit!
Miután július végére terveztük be a Haldorádó Halaton Hétvégét, immár a harmadikat, azt a hetet, vagyis majdnem az egészet ott szerettük volna tölteni, előkészülni, kicsit átvenni az ottani levegő szagát, kicsit kirándulni, kicsit pecázni, nagy halakat fogni, meg ilyenek! Szóval, egy feladatokkal teli nyaralást terveztünk be sok programmal, feszített időbeosztással. Egyáltalán nem pihentető, de legalább kikapcsoló és örömet okozó az ilyen!
Willy barátunk már a télen lefoglalta a leendő nyaralóinkat, így a nagy tó és a szállás már biztos volt. Ami még tuti volt, legalábbis reméltük, hogy erre a hétre elkísér pár barátunk, és jelenlétükkel igyekeznek számunkra és természetesen számukra is emlékezetesebbé tenni a Balatont. Nevesítve Baloo és a Kefete házaspár jelezték már jó előre, hogy jönnének velünk, ha lehet. Ez mindig öröm számunkra, hiszen jó helyen jó emberekkel lenni, főleg kellemes időben, kedvelt programokkal tölteni el az időt senkinek sem jelenthet gondot, hát nekünk akkor miért tenné?!
A túra egy keddi hajnalon kezdődik, nagy pakolással, sürgés-forgással. Be kellett ismét férnünk a kis pözsónkba, ráadásul most elkísért lányom barátnője, Flóra is. Azért sikerült betaposni mindent, mindenkit betuszkolnunk és a hermetikusan lezárt kisautóval lejutnunk Fonyódra, ahol már vártak ránk Kefetéék.
Ajánlás: Hiába kértem nyomatékosan a hölgyeket, hogy csak annyi cuccot pakoljanak be, amennyire szükség lehet egy kánikulai héten egy szuperül felszerelt nyaralóban. Pusztába kiáltott szó lett az intelem, ugyanis annyi ruhával, egyébbel egy hónapot is át lehetett volna vészelni akár a sivatagban, akár valamelyik sarkkörön is! A kozmetikumokról és egyéb kiegészítőkről már ne is beszéljünk… de a nők már csak ilyenek! Ajánlásom, hogy - amennyiben persze ti tudtok hatni az útitársaitokra hasonló szituációban - napi egy fehérnemű, napi egy külső ruha (a várható időjárásnak megfelelő), tartalékban váltás, mondjuk egész hétre egy, maximum kettő. Egy másfajta időjárásra tartalékolt ruha. Esetünkben, mivel kánikula volt várható, így napi egy póló, rövidnadrág vagy szoknya, egy fehérnemű, esetleg egy hosszú ujjú póló, szandál, papucs és fürdőruha volt a fontos. Ezt persze sokszorosan felülmúlták a nők. A piperék tömkelegéről már ne is beszéljek, többször javasoltam is nekik, hogy ha nekik is kettes-hármas hosszúságú hajuk lenne, pár mázsa felszerelés válna feleslegessé!! Személy szerint sokat redukáltam a horgászcuccból. Igyekeztem - a már szinte rutinná váló balatoni túrák tapasztalata miatt is - csak olyan felszerelést vinni, amire biztosan szükségem lesz, egy horoggal sem többet. Szóval, minél kevesebb a felesleges cucc, annál kevesebb a szükséges is, ez csak hasznotokra válhat, úgy a pakolás, mint a cuccolás miatt is!
Az autó tengelyig rakva, az utastér megtöltve jó emberekkel, jó kedvvel még a hajnali időpont ellenére is - elindultunk. Útközben egy éberséget elősegítő kávé, egy siófoki mekis reggeli, és végre megérkeztünk Fonyódra. Gyors nyaralóelfoglalás, kipakolás, bepakolás és barátkozás következett, miután Kefetéék már előző este odaértek. Kefetének egy virtuális nyakonvágást adtam át, mert jól bepalizott azzal, hogy az odafelé vezető úton felhívott és dicsekedett egy előző este fogott kapitális ponttyal. Nem voltam elég figyelmes a „fogtunk” szóra, pedig illett volna…
Pedig már kezdtem reménykedni, hogy ha ekkora halak jönnek, akkor nem lesz itt semmi baj! Ráadásul napokkal előbb ment a cinkelés Kefete elviselhetetlenül büdös, vajsavas kukoricájával, amit nem kívántam a Balatonon szagolni, Kefete mégis elhozta. A telefonban még azzal is érvelt, hogy ez a 9,55-ös a büdösre jött, így teljesen nekik könyveltem el a fogást. Nagy vehemenciával értesítettem a H3-ra jövők közül párat Kefete szép fogásáról, így még nagyobb volt a beégés, mikor kiderült, hogy ők csak látták azt, aki fogta, meg persze a halat is lefotózták, lemérték. Mindenesetre ezzel megint Kefete vezet a szívatás terén, most majd én „lövök kapura”!
Tapasztalat: ezek a baráti szívatások, cinkelések, poénos átverések - természetesen, nem a gonoszkodásig fajulva - általában hangulatalapozók egy ilyen társas együttléten. Óvatosan kell azonban bánni az ilyesmivel, ha kiterjedtebb létszámú a társaság és köztük esetleg ismeretlenebb tagok is vannak! Róluk nem tudhatjuk, hogy némelyik erősebb poénra hogyan reagálnak, na meg előfordulhat, hogy alkoholt is fogyasztanak páran, ami ugye, kicsit módosítja a tudatot és a helyzetértékelést, így lehet az ugratás vita, ne adj’ isten veszekedés alapja! Jobb előre felmérni a szintet, ameddig el lehet menni a kóstolgatásokban, elkerülve a későbbi félreértéseket, konfliktusokat!
Kedd volt, délután, mire minden a helyére került, a bevásárlások is rendben megtörténtek, úgy az élelmiszereket, mint a horgászengedélyeket illetően. Az addigi fülledt, meleg és kánikulai időjárásból rövid idő alatt hatalmas viharfelhőkre váltott az ég és ördögi méretű zivatar keletkezett. Komolyan mondom, már kísértve éreztem magam, hiszen amikor itt vagyok, itt mindig van vihar! De még mekkora?! Hatalmas mennyiségű eső esett rövid idő alatt, én meg a korai kelés és a „költözködés” okozta fáradtság okán - na meg az eső szele is elnyomott - egy jót deleltem. Előző nap volt Willy születésnapja, így reménykedve, hogy beleférünk még az „előtte-utána 8 napba”, estére meglepi vacsorával és köszöntéssel készültünk Zsolti ünneplésére. Kefeténé Hajni egy fenséges erdélyi gombóclevest főzött, nőm pedig egy szintén királyi csirkepörköltet tésztával, uborkasalátával és/vagy házi kovászos uborkával. Zsoltit meglepetésként érte a „másnapi” köszöntés, igaz, benne még aktívan élt az előző esti ünneplés is, ami nyomot is hagyott rajta. Az ő egészségére én is bevállaltam pár korty alkoholos italt a töményebből és egy félpohárnyit a pezsgősebből is! Jó kis esti lakoma volt...
Házi kovászos uborka receptje, ahogy anyám (is) csinálja: A kovászolnivaló uborka végeit levágjuk és nem teljesen végig - hogy ne essen négybe - felnégyeljük, hogy jobban érje a páclé, meg azért is, mert az uborka végei hamarabb keseredhetnek, így az ne legyen már rajta! Belepróbáljuk - még szárazon - őket egy nagy, tisztára mosott üvegbe - esetünkben egy 5 literesbe -, hogy lássuk, mennyi és hogyan fér bele. Az újra üres üvegbe aztán alulra teszünk pár szál kaprot, pár csipet köménymagot, ízlés szerint egy-két csík tormát (én nem szeretem, így ki szoktuk hagyni), azután jöhetnek vissza a megmosott, (majdnem) felnégyelt uborkák. A tetejére megint jöhet egy-két szál kapor és egy szelet kenyér. Jól össze kell tömöríteni, hogy a lehető legkevesebb hézag legyen az uborkák között! Felöntjük hideg vízzel, kicsit sózzuk és lazán lefedve a napra tesszük. Hőmérséklet és napfény függvényében egy-két, esetleg három napot kint hagyjuk (ha a lé fogyna, pótoljuk), majd kiszedjük, a levét leszűrjük és egy tiszta, jól zárható edényben a hűtőben tároljuk! Ha csak nem esszük meg ott melegében…
Degeszre zabáltuk magunkat, alaposan megünnepeltük barátunk születésnapját, majd ejtőzésképpen horgászati célú terveket szövögettünk. Willy meghívta egyikünket egy csónakos pontyozásra, aki - a nem nagyon forgó térdem miatt is - most Kefete lett, mi pedig Balooval a H3 pályáját szemeltük ki célhelyül.
Miután Willyék kihajóztak, én bekevertem egy kiló Haldorádó Édes Ananász és fél csomag Professional etetőanyagot fél tasak főtt kukoricával, mert már régről tudom, hogy ez a keverék lehet a balatoni pontyok veszte. Az édes, sok maggal dúsított…
Egy heavy feedert (ez a DNHT-n kapott Special Pellet Feeder by DG volt) és egy pickert szereltem, de utóbbi - mint később kiderült - nem volt alkalmas a nagyobb távolságban lévő értelmes vízmélység biztonságos meghorgászására. Baloo pickerezett, én inkább a feederrel próbálkoztam. Nem volt jelentős különbség a sikereiket tekintve, mindketten tenyeres (mondjuk, inkább gyerektenyérnyi) keszegeket fogtunk, darabszámra persze Baloo nyert. Éjfél körül ismét viharos előjelek támadtak, így bevonultunk a kikötőbe, hogy megvárjuk Kefetééket a nagy vízről.
Két szép pontyot meg pár szép keszeget fogtak, mire a közelgő vihar kihajtotta őket. Kicsit irigykedtem, de nem tudtam volna ilyen térddel több órát kuporogni egy csónak alacsony padján, így letettem az efféle halfogásról! Meg aztán néha ők is foghatnak szebb pontot, ne mindig rám maradjon ez a feladat!
Ideje volt fedett helyre vonulni, mindenki alaposan fáradt volt az elmúlt nap miatt! Szerdára nagy körútra, egy autós és gyaloglós kirándulásra adtuk fejünket. Az igazat megvallva, mi vettük rá Kefetééket, hogy tartsanak velünk - a saját autójukkal - és tegyünk egy nagy kört a Balaton körül. Nejemnek régi kívánsága volt, hogy a sátrunkat szereljük fel egy szekrénnyel, amiben mosogató is van, rovarok elől jól elzárt tároló rekesz található, kemény fedele legyen, amin akár főzni is tud, ja, és nyilván összecsukható elég kicsire a könnyebb szállíthatóság érdekében. Ezeknek az elvárásainak megfelelőt talált a neten, egy fűzfői campingkereskedésben, ahol lakóautókat, lakókocsikat és campingfelszereléseket is árulnak. Meg szerettük volna tapogatni, mielőtt megvesszük, ezért mentünk el személyesen oda.
Miután megláttuk, megtetszett, természetesen alkudtam egy keveset és megvásároltuk a szekrényt, Kefetéékhez betuszkoltuk (nehogy már nekünk kelljen cipelni) és elindultunk szerencsét próbálni. Az északi parton jöttünk vissza, célba véve Tihanyt, hogy megvizsgálhassuk, működik-e még az a híres visszhang?: Működött… talán ennek még visszhangja is lesz, ahogy 7 felnőtt torkaszakadtából hahózik az apátsággal szemben. Mi mindenesetre jól szórakoztunk!
Csodák csodája, ezen a napon még nem kapott el vihar, így csalódottan - de igazából persze szép élményekkel telve - kompoztunk át a déli partra, Szántódra, hátha ott megérkezik az aznapi viharunk! És nem jött… azért kibírtuk sírás nélkül!
Estére megint horgászatot terveztünk, Balooval ismét kivonultunk a pályára, míg Kefete és Willy a mólóról próbálkoztak. Az etetőanyag a tegnapi maradékunk volt, a csalogatóanyag pedig üveges (Mandula Bomba) kukorica és giliszta vagy csonti kombináció volt.
Második dobásra sikerült majd csontig hatoló vágást ejtenem a monofil zsinórral a mutatóujjamon. Csak ez hiányzott… Miután hatalmasakat szerettem volna dobni a koromsötétségben, de a feederre egy 18-as monofillel feltöltött kis Exage orsót szereltem, amivel a hatalmas gombócot nem tudtam másképp eldobni, csak minden erőmet és óvatosságomat bevetve. Sajnos nem sikerült kellően összehangolni a mozgást, így sikerült sebet ejtenem az ujjamon! Szigetelőszalaggal „zártam” le a sebet, és innentől már csak arra törekedtem, hogy a kínok mellett a bekevert etetőanyag úgy fogyjon el, hogy akár halat is hozzon! Ismét csak a keszegezésig jutottunk, azok közül is a kisebbekig. Természetesen megint Baloo nyerte a kis házi vetélkedésünket darabszám ügyileg…
Tanulság: hasonló esetekben mindenféleképpen ajánlott vastagabb monofillal vagy akár fonott zsinórral mint dobóelőtéttel próbálkozni, értelemszerűen és lehetőség szerint nagyobb méretű, ne adj’ isten kifejezetten távdobásra alkalmas orsóval és végül, de nem utolsósorban, aki tart a hasonló sérülésektől, annak távdobó kesztyűt viselve ajánlom a dobálózást! Nagyon kellemetlen és lassan gyógyuló sérüléseket lehet szerezni egy figyelmetlen dobás miatt! Több éve történt velem hasonló, vagy ennél sokkal durvább eset a Szelidi-tavon, amikor a stégről akartam hatalmasat dobni fonott zsinórral szerelt szerelékkel, de nem vettem észre, hogy a horog a hosszú zászló miatt megakadt a stégdeszkában… két lépésről dobtam, ami a csövön kifért. Ugye, nem kell részleteznem, miért nem merte egyik ottani jelenlévő sem firtatni az ujjaimon látottakat?! Mondjuk, akkor én is úgy éreztem, hogy mindjárt ki fog szaladni a fürge pingvin a zöld mezőre…
Szerencsére, vagy inkább szerencsétlenségünkre - hiszen a H3-ra beígért halászléhez kellett (volna) a ponty - a bentiek sem büszkélkedhettek komoly fogásokkal, pár szakításról meséltek, de senki magánélete nem érintett akkor meg. Fáradtságunk miatt igyekeztünk indigóval aludni, hátha duplán számít, ugyanis kellett a fizikai és a lelki erő is csütörtökre, amikorra Biczó Zolcsi barátunk jóvoltából és felajánlásából egy jó kis vitorlázásra indultunk. Zolcsi beígért egy izgalmas badacsonyi pincelátogatást, zsíros kenyérrel, borkortyolgatással. Kell ennél több és jobb hír egy antialkoholistának, aki küzd a kilóival? Hát persze, hogy nem…
Kapitányunk az előre megbeszélt időben és helyre érkezett, ahogy ez nyilván szokás a hét tenger ördögei körében! A befészkelés és előzetes eligazítás megtörtént, felhúztuk a horgonyt és kisvártatva vitorlát bontottunk. Feltételezem, sokatoknak nem kell mesélnem, csak nekem volt új az a helyzet, amikor a szél belekap a vitorlákba, a hajó mondjuk, 45°-ban megdől és a hullámokon előre-hátra is billeg, miközben a kapitány utasításokat ad, melyik kötelet hova és mennyire húzzam! Jómagam kutató tekintettel többször kerestem a mentőmellényeket, hogy katasztrófa esetén majd mielőbb beleugorhassak egy nagyobba és menthessem a népet, tudjátok, mint a filmeken: „először a nőket és a gyerekeket”… vagy pánikszerűen, csukás ugrással a vízbe! Nem volt természetesen ennyire komoly a szitu, csak én dramatizálom kicsit túl, azonban merőben új volt minden irányba dülöngélve jópofát vágni, esetleg még pár poénnal bátorítani is a hozzám hasonlóan és görcsösen kapaszkodókat! Oldalszélben vagy ahogy ott hallottam, félszélben jó nagy cikkcakkok után (a Fonyód-Badacsony közötti légvonalban mérhető távot sokszorosan megtéve) kötöttünk ki Badacsonyban és kerestünk egy ámokfutó UAZ-os taxist, aki jó summáért felvitt bennünket a hegyre, a kiszemelt pincébe.
A borkóstolásban nem volt nagy szerepem, nem úgy a zsíros, lilahagymás, pirospaprikás, kéttenyérnyi kenyerek pusztításában! Azért többféle bort megkóstoltam, még a híres Rózsakövet is, és megállapítottam, hogy jó bornak nem kell(ene) a cégér! De persze a nélkül meg ki tudna ezekről a finom nedűkről?! A társaság hamar eltelt, jókat beszélgettünk az árnyas kerthelyiségben, ahonnan a kecsesen hatalmas és gyönyörű Pelso anyára lehetett rálátni. Nagyon romantikus és magával ragadó volt!
Mivel egyre-másra kaptuk a hívásokat a túlpartról, hogy érkeznek a vendégek a H3-ra, meg lányom és Flóra estére diszkó-hajókázást terveztek (és hát ahhoz is kellett pár órás előkészület…), elindultunk visszafelé a kikötőbe, hogy a szél hátán, a hullámokat meglovagolva Zolcsi visszarepítsen Fonyódra. Ez azonban nem jött össze… legalábbis nem így, nem oda, nem akkor!
Fájós térddel, gyalogosan lesétálva értünk le a kikötőbe, ahol másodfokú viharjelzés fogadott annak ellenére, hogy fülledt meleg nyár volt még, de Zolcsi, vélelmezte, hogy a hegy mögötti és a túlparti égi jelek maradásra fognak sarkallni bennünket. Egy órás tétlenkedés következett (miközben Kefetéék a túlparton pályát jelöltek, fogadták a mi vendégeinket, örök hála nekik azért, hogy kimentettek és rengeteget segítettek), majd egy hatalmas vihar. Szerencsére a lányok a vihar előtt felültek a katamaránra és áthajókáztak, hogy fel tudjanak készülni az esti diszkózásra. Igaz, a nyaraló kulcsát ideát hagyták, így hajat festeni, vasalni csak a bejáraton kívül tudtak volna. Mi, akik ideát maradtunk, egy kis uzsonnára vetemedtünk lilahagymás sajtos-tejfölös lángossal, balatoni sült hekkel, meg ilyenekkel. Nőm azonban aggódott, hogy mi lesz a lányokkal az esőben, kulcs nélkül, és a legnagyobb felhőszakadásban nekifutott a következő katamaránnak, hogy átvigye a nyaralókulcsot nekik. A pénztár előtti csúszós burkolaton azonban a Rippel fivéreket is megszégyenítő akrobatamutatványokat adott elő egy tárt karokkal, lábakkal, földhöz csapódó fejjel végrehajtott hanyatt eséssel.
Mellesleg megjegyzem, nejem elmondása alapján senki sem segített rajta az ott felgyülemlő tömegből… ha csak az nem, hogy a mellette álló házaspár férfitagja rászólt a nejére: „vigyázz, nehogy te is így járj!”.
Tapasztalat és panasz és kérés: nagy szívfájdalmam, hogy abszolút nem vagyunk tekintettel más bajára. Még ha tehetjük, akkor sem segítünk bajba jutott társainkon. Hasonló esetben már én is tapasztaltam, hogy meg sem kérdezik: „segíthetek valamit?”. Hol van a kölcsönös segítségnyújtás? Nem vagyok hős, de én szoktam segíteni bajba jutott embertársaimon. Megállok egy lerobbant, a havas úton árokba csúszott mellett, felsegítek idős, vagy elesett embereket, de legalábbis megkérdezem, hogy segíthetek-e? Pedig nem valószínű, hogy pont az én kétkezi erőmre lenne ott szükség, de mégis és hátha?! Ez - még mielőtt valaki elterelné ilyen irányba - még pénzbe sem kerül, higgyétek el! Mindig a másik oldalra képzelem magam, milyen jóleső érzés, ha valaki - akár csak támogató szavakkal - segít, ha bajba kerülsz! Nézzetek magatokba, biztosan ti is hasonlóan érzitek, csak esetleg a rohanó élet miatt sokakban nem kerültek még felszínre ezek az érzések! Figyeljünk egymásra!
Az eső egyszer csak elállt, a nap kisütött, a viharjelzés elült, a nők már jó helyen voltak, mi is kisétáltunk a kikötőbe és eloldottuk a „ladikot”. Kis széllel, egy örökkévalóságnak tűnő ringatózás után, este értünk be Boglárba, a kikötőbe, ahonnan Zolcsi a vízi járműve után a földi járművével is elszállított Fonyódra. Köszönjük, Zolcsi, egy élmény volt… nekünk legalábbis! Mondhatnám stílszerűen, hogy nekem ez volt a Térdszalag vitorlásverseny…
Sikerült olyan fáradtságot elérnem, hogy ezen az estén már nem volt energiám horgászni. Azért még Kefeténé Hajni szülinapját megünnepeltük, koccintottunk, tortáztunk és kimerülten pihegtünk. Másnapra nagyon sok teendőnk volt, amire alaposan fel kellett készülnünk, hiszen egy évben csak egy H3 van, amit nagyon precízen és mindenki örömére kell megszervezni, lebonyolítani. Erről nem is írnék többet itt, hiszen nem nélkülözhetetlen témája ennek az írásnak, másrészt olvashattatok róla egy nem régen megjelentet, alaposan, részletekbe menően leírva. Maradjunk annyiban, hogy teltházas buli lett, mindenkinek tetszett (legalábbis nem érkezett panasz), Petivel jó filmeket forgattunk, jókat ettünk-ittunk, csak keveset tudtunk pihenni, körülbelül semennyit!
Szombaton délben, a H3 eredményhirdetése és lezárása után kábultan ténferegtem be a nyaralónkba, ahol kétszer is sikerült másfél-másfél órányit delelnem késő délutánig. Nagyon kellett már, mert úgy éreztem, végem! Viszont a kipihentségem okán végre betervezhettem egy komolyabb horgászatot is, hátha a nagy halak közé tudok vágni! Kefetével szövetkeztem, hogy csapódjunk egymás mellé és szedjünk ki valami értelmes halat a Balatonból! Ehhez persze hatalmas áldozatot kellet vállalnia, ugyanúgy, ahogy nekem kockázatot ővele.
Kefetét ezen a héten számtalan rovar csípte, harapta meg, rengeteg antihisztamin- és kalciumtartalmú folyadékot, injekciót kellett beadni neki! Még a H3-on sem tudott indulni, mert megfigyelés alatt volt egy szudétabögöly szúrása miatt! Egy sorscsapás a srác, már sokszor mondtam, de persze sajnálom, mert nem tehet róla, hogy allergiás és érzékeny ezekre a dolgokra. Arról már alig teszek említést, hogy csütörtök este a kapásához rohanva elcsúszott a vizes stégdeszkákon és lerúgva a tripodját beverte a fejét egy zártszelvény darabba. Később mindkét szerelékével sikerült beleakadnia a diszkóhajóba. Mulatságos volt, amint két bottal a hónai alatt próbálja megfékezni a dübörgő zenével elvonuló katamaránt! Mondjuk, ezt már nem bírtuk hangos röhögés nélkül… bocs, Putyu! Most is csak annyit kértem, ne halljon meg a karjaim között és ne történjen már rendkívüli esemény! Megígérte, így mehettünk!
Miután ismét bekevertem egy kilónyi Édes Ananászt egy flakon Édes Ananász aroma tuninggal, bele sok magot, egy doboz csemegekukoricát, a maradék (döglött) csontit, kivonultunk Willyék elé és két-két bottal kezdtük szűrni a vizet.
Még be sem dobtam teljesen egy szereléket, még hátra sem dőlhettem a halakat várva, amikor a szomszédból hangos elégedetlenség hangjai érkeztek. Kefete barátom viaskodott valamivel, majd sietve érkezett hozzám, hogy nézzem meg, jól érzi-e, hogy egy fullánk maradt benne az előbbi méhtámadás után?! Mondanom sem kell, nem tudtam, sírjak vagy nevessek, esetleg bosszankodjak. Valóban egy hatalmas fullánk lógott a hónaljából. Kérte, hogy vegyem ki, de elhárítottam azzal, hogy itt vannak a lányok, ők kurkásszanak már a hónaljában! Rögtön jeleztem, hogy ha egy mérges kígyó harapja meg „kényes” részeken, akkor nem vagyok hajlandó a mérget kiszívni! A lányok megszabadították a fullánktól és beutalták újabb „kezelésre”!
Szóval peches barátom ismét elvonult antihisztaminozni, kalciumozni, én pedig visszaültem végre halat fogni. Szerencsére nem kellett sokáig várni a kapásra, kisvártatva erős görbület állt a vadonatúj Special Pellet Feederem spiccébe. Jólesett már végre fárasztani egy jobb halat. Nem túl hosszú küzdelem után egy szép, egészséges pontyot sikerült fogságba ejtenem. A nyerő csali a Mandula Bomba kukorica és Nagy Dévér lebegő csonti kombináció volt. Hamarosan megérkezett allergiás szomszédom is, elkezdett horgászni, hogy a következő darázstámadásig hátha sikerül valami eredményt kicsikarnia. Nem is kellett sokat várnunk erre, mert percek múlva egy gigantikus erejű kapással érkezett egy gyorsvonat a horgára. Körbenéztünk, nincs diszkóhajó, nincs tőkesúlyos vitorlás, nyugodt a környék, nincsenek darazsak, méhrajok, akkor futás (persze, esés nélkül, ha lehet!), és kezdődjön a viadal!
Egy nagyon szépnek minősülő, közel 5 kilós pontyot sikerült szákolni kiadós fárasztást követően. Persze, nem maradhatott alul… ráadásul a büdösnek már nem nevezhető (mert az csak dicséret lenne arra) vajsavas kukoricás etetésére érkezett. Sebaj, lenyeltem a békát, más öröme legalább akkora öröm nekem, mint a barátomnak!
Miután a két pontyot nem követte újabb családtag, csak pár keszeg - igaz, a szebbek közül -, megpróbáltuk a búcsúestet emlékezetesebbé tenné pár korty nemes ital elfogyasztásával. Komolyan mondom, egész évben nem iszom annyi finom alkoholos italt, mint ott azon az estén! Legalább két deci pezsgőt ittam és legalább ugyanannyi minőségi bort. Hihetetlen, de igaz…
Persze, mint minden jónak, ennek is vége lett egyszer, sorra tűntek el a társaság tagjai, így mi is eltettük magunkat másnapra. Vasárnap már úgyis csak a hazautazás és a szürke hétvége, majd a hétköznapok következtek, arról nem beszélve, hogy otthon még dolgoznunk is kellett vasárnap a strandon, mert sörfesztivál volt, így nagy tömeg volt várható, az alkalmazottak meg a magyar nagydíjon akartak benzingőzt és fülsiketítő zajt magukba szívni. Úgy ültünk ott, mint a kínaiak, húzott szemekkel… érdekes egy nap volt!
Summázva a történteket: nagyon mozgalmas öt napot éltünk meg a Balatonon, kicsit barátkoztunk, kicsit ettünk-ittunk, kicsit horgásztunk, fogtunk halakat, láttunk világot, találkoztunk sok régi és új baráttal, mi kellhet még?
Hát persze, még több ugyanebből, ugyanilyenből! Megyünk még, nyugi! Mert a Balatonon lenni, horgászni, fürdeni, barangolni jó!
De előtte még egy kis dunai horgászatot szeretnék megejteni, olyan pár estést, sok márnával, paduccal, majd - a már hagyományos - gyékényesi túra következik, aztán pedig az őszi Duna NHT. Hátha közben a mesterek végeznek az épülő házunkkal és októberben végre beköltözhetünk! És persze mehetünk a „dolgunkra”…
Írás, fotók: Jeszy
Photoshop: Jeszenszki Andi
