Hétfő reggel van, még most térek csak magamhoz… az jut eszembe, ha én így nézek ki, vajon hogy festenek azok, akik a rengeteg programon részt vettek, a sok cuccot le- és felcipelték, a sok étket, itókát szinte az utolsó morzsáig, cseppig elfogyasztották? Nyilván ők is hasonlóan fáradtak, elnyűttek. Ám bizonyára nekik is örömmel van feltöltve a szívük, nekik is feledhetetlen emlékként telepedett a lelkükbe ez a pár nap és pár éjszaka, így jóleső érzéssel gondolnak az elmúlt hétvégére! Aki nem tudott, nem mert, nem akart ott lenni, most figyelmesen olvasson, nézzen, lásson, hiszen beszámolok a jubileumi, 10. Duna NHT történéseiről, ahogy az volt…
Sokat gondolkodtam az elmúlt hónapokban, hogy a jubileumi találkozón, ha megéljük, valami egyedi, soha nem látott, fergeteges partit kell tartanunk míves, ízes programokkal, inkább a bennünket szívélyesen (be)fogadó és óvó karjaival védelmező Ordas település, a kertjeiben folyó Duna folyam méltóságához hű népies, folklór jellegű programokkal, a résztvevők igényeihez igazított lehetőségeink mentén!
Beszéltem Szabó Zsolt polgármester úrral, beszéltem, Takács Petivel, kerestem magam is a megoldást arra, hogy miként lehet népies ízű majd ez a hétvége. Szerencsére a lehetőségek bőséges tárháza állt rendelkezésünkre, amiből merítettünk, ezért már csak a közönséget kellett hozzá megnyernünk! No, ez volt a nehezebb…
Próbáltam szépen, próbáltam határozottan, hatottam észre, hatottam gyomorra, keltettem hangulatot, ösztönöztem, kecsegtettem. Voltak, akik még nem voltak, de jöttek… voltak, akik voltak már sokszor, de most valamiért nem jöttek… voltak, akik már kaptak tőlünk, de most nem kértek… és voltak, akik adtak már és most is adtak. Volt olyan is, aki érezte, hogy itt kellene lennie, de nem tud, ezért sajnálkozott. Voltak, akik nem értették, hogy illene sajnálkozniuk… mi mindent megértettünk és változatlan hévvel szerveztünk, bár szívünk egyik fele könnyezett, a másik fele - a nagyobbik, természetesen - örömtől telve dobogott. Nekünk úgy és akkor jó, ahogy nektek jó!
Végül azért rekordok hétvégéje lett ismét az elmúlt hétvége, hiszen a Duna soha nem látott iramban és mennyiségben igyekezett részt venni az ordasi kövezésen, a találkozón. Duna NHT-n még soha nem volt ennyi víz, a résztvevők száma is rekord méretűre gyarapodott, a programok is rekord mennyiségűre és színvonalúra duzzadtak.
Lássuk csak sorjában…
Csütörtök: megszokott dolog már, hogy a kemény mag, aki teheti és a bátrabbak, akik meg is merik tenni, leköltöznek már ezen a napon. Most is így volt, sokan, sokfelől érkeztünk és üdvözöltük egymást a pályán. Most azonban sokan voltak új „magok” a gárdában, akik bevállalták kezdőként is, milyen is az ilyen… Érdekes, hogy aki még egyen sem volt, az is „rutinszerűen” tudta, mi a teendő, szinte kérni sem kellett senkit, a sátorállítás, a pályakialakítás, a mobil WC telepítés, a szemétszedés, a zászlófelvonás, az utca és helységnévtáblák telepítése már benne volt mindenki tudatában! Ment is minden, mint a karikacsapás… hamar felépült Tábor Falva, Sátor Alja Új Hely és megnyílt a Deák Feren Cucca is!
A Duna azonban nem kegyelmezett! Jött, nőtt, emelkedett, ahogy a hangulatunk is!
A magas - és egyre csak növekvő - vízszint miatt elhúzódott a versenyhelyek kialakítása, sokat kellett vágnunk, nyesnünk, átrendeznünk. A pályajelölést nem tudtuk befejezni, mert - miért is ne pont ilyenkor? - hatalmas szélvihar avatkozott közbe, aminek nyomában kiadós, esővel, széllel támadó vihar érkezett.
Vacsorára készültünk hát, amire eredetileg birkapörkölt lett volna, ha az élet tragédiával nem lép közbe Zsolt barátunk - a birka felajánlója - családjában, részvétünk neki!
Ám leleményes nép a magyar, ez bebizonyosodott ott is, hiszen a birkapörkölthöz felajánlott krumpliból, hagymából és a magunkkal hozott egyebekből (kolbászok, sonkák) Cegáék paprikás krumplit, a közben befutó Csóriék által hozott pácolt húsokból pedig sültek készültek a katonai sátorból ideiglenes csárdává átalakult vendéglátóhelyen. Azaz készültek volna, ha odakint nem esett, nem fújt volna, és ha tüzet tudtunk volna csiholni! Major Matyi vállalta ismét - már ki tudja hányadszor - a nagylelkű megmentő mecénás szerepet: bár mehetett volna a közeli benzinkútra is gázt cserélni, hazament és otthonról hozott nekünk technikát a főzéshez.
A jóízű étkek és a finom nedűk elfogyasztása után fáradtan, de jó kedéllyel tértünk pihenőre, hiszen másnap kezdetét vette a fergeteg!
Hajnalig esett, de még mennyire?! A mi - sérthetetlennek hitt - sátrunkban is félvödörnyi víz állt a fólián, voltak fontos dolgok, amik eláztak, így gyors iramban láttunk neki ezek pótlásának pénteken.
Tehát péntek van… jönnek az ünnepi és a már sztenderd programok! Délelőttre a Varga Gyuri neve által fémjelzett, egyre nagyobb sikernek és érdeklődésnek örvendő casting (dobó) bajnokságot rendeztük. Az elmúlt év során újabb világbajnoki címet begyűjtő sporttárs barátunk jóvoltából és felajánlása révén mostantól vándorkupaként zajlanak majd a tavaszi Duna NHT-kon a cél-, táv- és gombócdobálások. Nem mondhatnám, hogy sokan tolongtak a pályán, de 15 versenyző akadt, aki be merte vállalni a megmérettetést. Sok mókás és felejthetetlen pillanat maradt meg bennünk ezekből a próbálkozásokból! Egy óráig tartott, mire mindenki mindent eldobált, összegeztük az eredményeket és ki is hirdettük.
Egy hevenyészett ebédre jutott csak időnk, hiszen már a helyszínen volt következő programunk főszereplője, Nagy József, az Országos Mentőszolgálat tehetséges tisztje, aki megismertette velünk a vízparton (is) előforduló balesetek okozta sérülések, rosszullétek és halál közeli állapotok mentését, a velük járó protokollt és szükséges intézkedéseket. Itt sem maradtak a szemek szárazon, de nem a szomorúság okozta azt, hanem a laza, mégis jól megérthető hangulatú előadás. Kicsit nehezteltünk ugyan, hogy nem a cuki sárga helikopterrel jött Józsi, amivel esetleg lett volna lehetőségünk kicsit repkedni is, de azért kárpótolt bennünket a rendkívüli rutinjáról tanúskodó előadásával! Kísérleti nyulakat nem kellett vadászni, a gyermekek közül Muzsik Réka volt rendkívül bátor, Molnár Levi és Szabi pedig nyílt, szókimondó, a felnőttek közül pedig Janó, Bogi és én is bevállaltuk az ügyeletes „nevetségtárgya” szerepet. Kiváltképpen az kötötte le a férfinézőket, amikor Bogin kellett ellenőrizni az életfunkciókat… de az e közben belénk rögzült gondolatokba ne menjünk bele, mert fiatalok is olvassák e sorokat!
A mentősünk az élet szinte minden területéről hozott példákat, amikor segíthetünk és segítenünk kell! Jól el is húzódott a műsor, ezért sietve kellett készülődnünk a következő programra, ami nem volt más, mint az esti Haldorádó Duna NHT bál. Igen, kedves olvasó, ha nem értesültél volna róla, ez a találkozó volt a 10., a jubileumi! Már öt éve nyüstöljük egymást, az ordasi Duna-partot, a köveket, a part menti aljnövényzetet, a falu utcáit és persze a horgászfelszereléseinket.
Hónapok óta szervezgettük, próbáltunk minél színvonalasabb, minél érdekesebb programokat bevinni a polgármester által rendelkezésünkre bocsátott művelődési házba, ami községi borozó néven is funkcionál, sőt könyvtárként, focipályaként és fagyizóként is. De ez már csak így működik faluhelyen. Kultúra ívódik be az elmékbe evés, ivás, olvasás, sőt még nyalás és sportolás közben is!
Mivel erre a hétvégére a folklór jegyében gyűjtöttük össze az eseményeket, vacsorára ősi magyar étket, tokányt készíttettünk a szakácsnőinkkel, magyar sört, bort - vagy éppen vizet - ittunk rá, közben pedig a géderlaki, rendkívül tehetséges tánccsoport férfi tagjai verték a csizmáikat, a hölgyek pörgették gyönyörű kalocsai hímzett szoknyáikat. Lélegzetelállító műsort adtak elő, még Cibus barátom is megkönnyezte azt!
Mivel ünnepet ültünk, pár plakettet és ajándékot kiosztottunk azok között, akik a legtöbbet tettek az elmúlt 9, mostanra 10 Duna NHT létrejöttéért. Persze, mindenkit megjutalmazhattunk volna, de igyekeztünk saját magunk által felállított rangsorban legfelül elhelyezkedőket kiemelni. Így kapott emlékplakettet Szabó Zsolt polgármester úr, valamint Keresnyei Imre, Simon Gábor és a Haldorádó Team Kft. képviseletében Pintér Zoltán urak.
A vacsora lezárásaként Rumi Zsolt tárogatóművész fújta el a Himnuszt, majd kisétáltunk a Duna-partra, ahol Zsolt tovább folytatta szintén ősi magyar hangszerével az érzéseink felkorbácsolását. A lemenő nap, a hömpölygő Duna, a gyönyörű zene sokakat fogott meg, még a gyerekek is áhítattal hallgatták. Többen kértek népdalokat, kuruc korabeli dalokat, így került a Duna partjára a Balatonról és a Tiszáról szóló népdal is, ami még különlegesebbé tette a helyzetet. A Szózattal ért véget a szabadtéri koncert.
Egészen ránk sötétedett, mire kifogytunk a kérésekből és lassan sétálva, feldolgozva az élményeket, tértünk vissza a művelődés házába, amelynek végében, a töltésen már készen állt egy újabb meglepetés, egy névtelenséget kérő mecénás nagylelkű ajándéka, egy nagyszabású tűzijáték. Mondhatom, ennél komolyabbat még csak augusztus 20-án, Budapesten láttam! Mintegy fél óráig röpködtek, durrogtak, szikráztak a szebbnél-szebb rakéták, üstökösök, petárdák és ki tudja, még mik!? Igaz, történt egy kis affér is, de nincsen rózsa tövis nélkül, tudniillik a szomszéd házban a pulykák és a birkák nem vették jó néven az előadást és próbáltak menekülni a szélrózsa minden irányába! Sajnáljuk…
Az égi tüzeskedés után bevonultunk a helyiségbe és meglepésként egy klasszikus táncelőadást láthattunk a mostani Duna NHT-ra nevező, országos ismeretségű táncospáros, Maros Gergő és párja, Miklós Mónika előadásában. Közben a nőink által előre elkészített süteményekből falatozhattunk, a Cega által felajánlott sörből kortyolhattak, akik szeretik a sört, Kerekes Laci, alias Dj. Gureega által játszott zenre táncolhattunk, mulathattunk. Nyugodtan mulathattunk, hiszen értékeink biztonságban voltak távollétünkben is, ugyanis a helyi polgárőr csoport tagjai járőröztek a vízparton hagyott cuccaink körül.
A buli éjfél után elhalkult és bezárt a művház. - kellett a pihenés, hiszen korán reggel kezdetét vette a horgászverseny, amely mostanra szintén rekordokat döntött. Egyrészt még soha ennyi nevezője, szám szerint 65 fő, nem volt még, másrészt soha nem látott magasságokba, akarom mondani mélységekbe nőtt a Duna folyam. A két nappal korábban kialakított pálya több helye szinte teljesen alkalmatlan lett a versenyzésre, amit persze hiába közöltünk előre a sorsoláskor, senkit sem nyugtatott meg. Azonban mindenki türelemmel tűrte és megértette, hogy kedvező időjárási, vízállási feltételeket, halakat soha senki sem tud ígérni, biztosítani, ahhoz még kezdők vagyunk mi is!
A regisztráció, a sorsolás, a wellcome pálinka és kávé elfogyasztása után mindenki igyekezett a helyére, ami jelen esetben nem is volt egyszerű, hiszen a 7 szektor mintegy két kilométeren helyezkedett el, és voltak szektorok, amiket közvetlenül nem is lehetett autóval megközelíteni. Volt nagy pakolás… de zokszó egy sem! Ezúton köszönöm mindenkinek a megértő, elviselő magatartást, hozzáállást!
Nyolckor tettünk egy óvatos próbát, hátha meghallják a két nagyhangú dudáink szavát, de azért jó előre elmondtuk mindenkinek, ha nem is hallják majd azt, nyolckor mindenképpen bevethetik készségeiket!
Még el sem halkult a dudaszó, amikor az F szektorból szép halról érkezett jelzés. Mivel már tilalmi időben járunk, azonnal mérlegelni indultunk. Döme Gabi fogott egy gyönyörű leánykoncért, 2.180 grammost. Jól kezdődik… a folytatás sem volt rossz, legalábbis Gabinak!
Mivel a versenyt már a kiíráskor egy botosra és rövidebbre, ötórásra írtuk ki, talán könnyebbséget jelentett, hogy a szűkebb, kényelmetlenebb helyeken kevesebb ideig kellett szenvedni. Azért így is több szép és ritka hal került szákokba. Így például három egymás melletti versenyhelyen paducot fogtak, több garda is horogra került, és ami meglepő, egészen kevés géb vesztett csak rajta!
Folyamatosan jártuk a pályát, mértük a fogásokat, már ahol volt mit! Dél után, pontosabban egykor, a lefújás után még egy utolsó mérést tettünk, majd összesítettünk. Gazdag díjeső várt a versengőkre, hiszen ezen ünnepi találkozó tiszteletére a Haldorádó Team Kft. hatalmas kupákat adományozott és abból is a szektor elsőknek, a három legjobb szektor másodiknak, majd a többi 4 szektor másodiknak érmet, ahogy az összes szektor harmadiknak is érmet adományoztunk. Természetesen, ahogy már megszokott ezeken a dunai találkozókon, a legeredményesebb ifit, a legeredményesebb hölgyversenyzőt és a legnagyobb hal kifogóját is egy-egy kupával díjaztuk, a többi hölgy és ifi teljesítményét pedig oklevéllel ismertük el.
Az eredmények az alábbi linken tölthetőek le.
A díjkiosztást megelőzték - a lelkünknek oly hízelgő - pillanatok, melyben Döme Gabi az eddigi találkozók szervezéséért megajándékozott nőmet és engem is gyönyörű kupával, ajándékokkal. Óriási meglepetés volt, jólesett, de hiába próbáltam elmondani, hogy nem ezért tesszük, nem volt módom kifejteni szerénységünket!
A díjesőt követően még pár ajándékot kiosztottunk a támogatóknak, segítőknek, majd következhetett a jól magérdemelt ebéd: két nagy csirkecomb kemencében sütve, forró zöldséges rizs, majd desszertnek pár rétes - mind-mind a népiesség és a történelmi kaják jegyében. Sajnos szokás már, hogy kaja után vészesen fogy a társaság, de most meglehetősen sokan kitartottak még egy éjszakányit. Akik mentek, azokkal érzékeny búcsút vettünk egymástól, akik maradtak, azok - aktuális állapotuk szerint - pihenni vagy horgászni mentek. Este még egy - már megszokott, de mindig fantasztikus élményeket nyújtó - program várt az ottmaradókra. Csörgits Gabi villantotta meg ismét csillagászati tudását, melyből láthattuk a Szaturnuszt a gyűrűivel és az idei évben a Földhöz legközelebb járó és legfényesebben világító Holdat. Fenomenális élmény volt…
Gabival meg is beszéltük a következő találkozó egyik hasonlóan érdekes programját, de erről egyelőre nem szeretnék részleteket elárulni!
A csillagászatot még egy kiadós s jó hangulatú beszélgetés, poénkodás, élménybeszámolós est követte a bázis sátorban. Megint hajnal volt, mire pihenőre tértünk, de most már nem volt hivatalos program reggelre, amire időre kellett volna kelnünk. Ki is használtuk a lehetőségeket és késő reggelig csendesen pihentünk. Mire felkelt mindenki, már sokan horgásztak a folyam partján. Ami a sors furcsa fintora, hogy többen szép mennyiségű és méretű halakat fogtak, amik nagyon jól jöttek volna előző napon, és bizonyára át is rendezték volna az erőviszonyokat! De drukkban, ugye, nehezebb teljesíteni…
Még délelőtt elpakoltuk a sátrakat, a katonait és a sajátjainkat is, rendet tettünk a parton és pár horgászt otthagyva elköszöntünk, ha rövid időre is, a Duna folyamtól. Ha hamarabb nem is, ősszel, szeptember 28-29-én (a bevállalósabbak, ráérősebbek 27-30. között) jövünk/megyünk a 11. Duna NHT-ra!
Mert horgászni, versengeni, barátokkal ünnepelni jó!
Végezetül nézzétek meg a találkozón készült filmünket!
Írta: Jeszy
Fotók: Jeszy
Táblázatok: Keresnyei Imre (KBaloo)
Videó: Takács Péter
