Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
A tavasz berúgta az ajtót, elérkezett az év számomra kedvenc része! Már több eredményes túrát is magam mögött tudhatok, amelyekről a jövőben részletesen beszámolok. Örömmel tapasztalom, hogy másoknak is elkezdődött a szezon, ugyanis sok érdekes kérdést kapok, és számos szép fogást látni nap, mint nap. Lássuk, mely kérdéseket választottam most megválaszolásra!
Egy rendkívül stabil, háromlábú mérlegelő állvány, amely zömében alumínium anyagból, valamint rozsdamentes inox alkatrészek felhasználásával készül. Minden alkatrész fémből készül, ezáltal extra erős terhelésnek is kitehető, akár 100 kg-nak is (Leteszteltük!), ebből adódóan a békés halak mellett akár nagyméretű harcsák mérésére is maximálisan alkalmas, de természetesen használható bográcsállványként is! Minden olyan horgász számára hasznos kellék, akik igazán pontosan és kényelmesen szeretnék megmérni a kifogott „zsákmányaik” tömegét, valamint nagy segítséget nyújt egy-egy horgászverseny lebonyolításában ténykedő versenyszervező számára is! Igényes, vízhatlan csomagolásban szállítjuk! (A képen látható mérleg és pontymérlegelő bölcső csak illusztráció, nem tartozékai a terméknek!)
Adatok:
Anyaga: Alumínium és rozsdamentes inox
Lábak hossza: 1530 mm
Szállítási hossz: 1550 mm
Súly: 1735 g
Maximum terhelhetőség: 100 kg
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Egy rendkívül stabil, háromlábú mérlegelő állvány, amely zömében alumínium anyagból, valamint rozsdamentes inox alkatrészek felhasználásával készül. Minden alkatrész fémből készül, ezáltal extra erős terhelésnek is kitehető, akár 100 kg-nak is (Leteszteltük!), ebből adódóan a békés halak mellett akár nagyméretű harcsák mérésére is maximálisan alkalmas, de természetesen használható bográcsállványként is! Minden olyan horgász számára hasznos kellék, akik igazán pontosan és kényelmesen szeretnék megmérni a kifogott „zsákmányaik” tömegét, valamint nagy segítséget nyújt egy-egy horgászverseny lebonyolításában ténykedő versenyszervező számára is! Igényes, vízhatlan csomagolásban szállítjuk! (A képen látható mérleg és pontymérlegelő bölcső csak illusztráció, nem tartozékai a terméknek!)
Adatok:
Anyaga: Alumínium és rozsdamentes inox
Lábak hossza: 1530 mm
Szállítási hossz: 1550 mm
Súly: 1735 g
Maximum terhelhetőség: 100 kg
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.