Június közepén, mikor a Nap a legmagasabban jár, van egy olyan nap, amikor a nappal hosszabb az összes többinél. Ezzel egy időben pedig van egy olyan éjszaka, ami olyan rövid, mint soha máskor. Egyértelmű volt számomra, hogy ezt az estét horgászattal kell töltenem. Nem vagyok egy nagy éjszakai pecás, de egy évben kétszer-háromszor azért megjön a kedvem a sötétben horgászáshoz. Olyan helyet kellett találnom ehhez a „misszióhoz”, ahol kényelmesen el tudom tölteni ezt az éjszakát, ahová természetesen Kedvesem is elkísért. Választásom a seregélyesi Pozsár Paradise tórendszerre esett. Már sokat szemeztem e vízterület honlapjával, de eddig még nem szántam rá magam, hogy ellátogassak oda. Az, hogy pont ide sikerült leszerveznem az éjjeli túrát, úgy érzem, több mint szerencse…
A Pozsár Paradise (PP) Seregélyes és Sárosd közt fekszik. Ha Seregélyes irányából megyünk, akkor balra kell egy murvás útra lekanyarodni, ahol egy visszafogott méretű tábla jelzi a tórendszer irányát. Néhány száz méter megtétele után pillanthatjuk meg a nagy tavat, amely egyébként nem is olyan nagy. Azért kapta ezt a nevet, mert a PP tórendszerén belül található egy kisebb, úgynevezett verseny tó is. Egyébként a tóról a pozsarparadise.hu oldalon lehet részletes tájékoztatást találni. Az ott megadott telefonszámok közül bármelyik hívható, nagyon segítőkész személyzettel rendelkezik a víz.
Az ismerkedést azzal kezdtem, hogy körbesétáltam a tavat. A közepén egy nádas található, ami mindig jó haltartó helyet jelent. A halőrház felőli részeken látszódott, hogy nagyon kedvelt helyek. A hátsó oldal inkább vadregényesnek tűnt, viszont a sekély víz és a minimális nyílt vízterület eltántorított attól, hogy oda üljek. A jobb oldal tűnt a legszimpatikusabbnak. Itt a nádfal olyan 25 méterre lehetett, de az első sarok közelében volt egy olyan hely, ahonnan a nyílt víz és a sziget is meghorgászhatónak tűnt. Ezt választottam.
A bepakolás hosszadalmasnak ígérkezett, látva azt, hogy teli volt a csomagtartó. No de ha éjszaka hiányzik valami, akkor megette a fene a horgászatot. Így aztán mindenből legyen inkább több, mint kevesebb! Főleg a fényforrásból, ugye!
Érkezéskor kifaggattam a halőrt, hogy milyen ízvilágú etetőanyagokkal érdemes pecázni. Megerősített abban, hogy halas-fűszeres és savanyított etetőanyagokat keverjek be. Előbbit a már jól bevált Total Fish - Magyar Betyár kombináció adta, míg utóbbit a FermentX Tejsavas Betainos szolgáltatta kiegészítve egy kevéske FermentX Proteinnel. Ezenkívül volt nálam egy doboznyi maradék Mézes Pálinka ízű ragasztott pellet is, ha minden más csődöt mondana.
Már az etetőanyagokból is kiderülhetett, hogy methodozni szándékoztam aznap éjjel. A próbadobások során megpróbáltam kitapogatni a mederalakulatokat, de azon túl, hogy iszapot éreztem mindenhol, sok mindenre nem derült fény. Ami viszont biztosnak tűnt, az az elenyésző vízmélység. Nem számítottam őrületes vízoszlopra, de az alig egy méteres mélység megrémített picit. Nem attól féltem, hogy nem lesz itt hal, hiszen a horgászhelyem közelében irtózatos méretű halak forogtak, hanem attól, hogy ha egyet megakasztok belőlük, akkor két órán keresztül sok bajom nem lesz a kapásokkal!
A horgászat megkezdése előtt erősen gondolkodtam rajta, hogy etessek-e egyáltalán. Végül úgy gondoltam, hogy 5-6 kisebb méretű gombóc még nem okozhat olyan nagy bajt, és legalább megnézem, hogy jó-e a benti kiakasztásom. Az egyik felszerelésemet ugyanis a nádfal elé 1-1,5 méterre klipszeltem ki. Jobb, ha még világosban kiderül, hogy baj van, úgy még lehet korrigálni. Sötétben már nagyon nehéz kiakasztás nélkül oda dobni, sőt talán lehetetlen is! Érdekes módon az alapozás utáni dobás máris kapást hozott. Ahogy bevágtam, a nádfal előtt felrobbant a víz. Oldalra indult a hal, és csak egy óriási narancssárga farokúszó maradt meg emlékül ebből a halból. Sajnos kifordult a szájából a horgom.
Lassan az év leghosszabb nappala is véget ér, és átveszi a helyét az éjszaka. A lemenő nap csodálatos színűvé varázsolt mindent, hogy még utoljára megmutassa, milyen szépet tud festeni. Ahogy ezt csodáltam, kis híján lekapta a közelre bevetett botomat valami. Az volt a szerencsém, hogy lazán hagytam a féket, és tudta húzni rendesen. A kontaktus felvétele után éreztem, hogy a riadalom nagyobb, mint maga a hal. A fárasztás annak ellenére sokáig tartott, hogy csak olyan hármas körüli lehetett a potyka. Egy biztos, még nem találkozott horoggal. Minden mozdulatával az életéért küzdött. Szépen rám is esteledett, mire meg tudtam meríteni szegényt.
Amilyen csapkodást és csobogást első halam bemutatott, nem is csodálom, hogy az este további része a Tejút lenyűgöző szépségének tanulmányozásával telt. 25 percenként dobtam újat, mert abban a sekély vízben minden neszre szétugrottak a halak. A benti horog mellé minden esetben a kajából kiszedett két szem kukorica került egy technopufival kikönnyítve, míg a másik szerelékre különböző oldódó-lebegő pelleteket fűztem.
A bentre dobott kosarat úgy tömtem meg, hogy a Flat kosár alját kibéleltem a Tejsavas Betainos kajával, és a tetejét lezártam FermentX Proteinnel. Most először próbáltam ezt a két keveréket így együtt, de érzésem szerint megér még egy misét!
Néhány kölyökpontyon kívül eseménytelenül teltek a sötétség első órái. Olyan 11 körül járhatott az idő, mikor megszólalt a lazára hagyott fék a nádfalhoz bevetett felszerelésen. A bevágás ült, éreztem is a hal testének terhét, ám komolyabb ellenállás nélkül tekertem a partig. A vaksötétben a fejlámpámmal keresgéltem a halacskát, ám majd hanyatt estem, mikor megláttam, milyen fej bukkan ki a vízből. Egy termetes amur nézett rám bambán. Nem mértem, de vagy tíz másodpercig néztünk farkasszemet. Én tartottam a botot, ami karikában volt, ő pedig nem volt hajlandó megmozdulni. Megmeríteni nem mertem, mert szétverte volna a merítőt, így abban bíztam, hogy előbb-utóbb észhez tér szegénykém. Patthelyzet volt!
Aztán, ahogy lenni szokott, csapott egy nagyot, majd őrült sebességgel útnak indult. A Cayman Feeder orsóm fékje már-már füstölt, mire sikerült megfordítanom és kivezetnem a part menti nádból. Bő tíz perc huzavona után végül már nem maradt benne erő, hagyta magát belehúzni a merítőbe. Kifulladt! Büszke nyugalommal hagyta magát fotózni, míg vissza nem engedtem. Még így, visszagondolva is kiráz a hideg, olyan izgalmas perceket okozott nekem ez a hal!
Feldobódtam az amurtól, de biztos voltam benne, hogy az elmúlt percek megpecsételték a következő pár órámat. Éjjel egy körül még fogtam egy valamirevaló pontyot, ám ekkorra már olyan álmos voltam, hogy leragadtak a szemeim. Emiatt nem vettem észre, hogy a vehemens pontynak sikerült kiszednie a klipszből a zsinórt.
Nem tudom, hogy csinálta, de jól kibabrált velem. A következő dobásnál hiába vártam, hogy megakadjon a zsinórom és szépen ráejthessem a kosarat a vízre, az ugyanis nem a tóban landolt, hanem nagy surrogás közepette becsapódott a nádasba. Ennek a mutatványnak természetesen szakadás lett a vége, és a szerelés után úgy gondoltam, nem kockáztatok meg egy újabb kudarcot, így aztán bebújtam hevenyészett almunkba és aludtam két órácskát. Természetesen a sünök állandó roham alá vették az elemózsiás szatyrot, de nem sikerült teljesen szétmarcangolniuk a táskát, így nem laktak jól, viszont engem felébresztettek. Négy órakor dobtam be újra a felszerelésemet, mikor a félhomályban már újra ki tudtam akasztani a klipszemet. Két jó pontykapásból csupán az egyiket tudtam halra váltani, az sem volt túl nagy, és túl szép sem. Úgy nézett ki szegény, mint a 300 című filmből Ephialtész.
Ahogy felkelt a nap, a testesebb halak eltűntek, és helyüket átvették az apróságok. Picike pontyok, keszegek, kárászok cibálták a csalit, és mivel nem láttam kiutat, szép lassan összepakoltam.
Egy nagyon szép tavon, egy jó hangulatú és eredményes horgászat volt ez, de ha most mennék oda, valószínűleg sok mindent másképp csinálnék! Ami biztos, hogy kizárólag éjszaka mennék megint, hiszen a nappali órák nagyon csöndesnek tűntek. Az etetőanyagon sem változatnék. A horgászhelyemen azonban igen. Egyértelmű, hogy mindkét bottal a nádfalat vallatnám, viszont minden alkalommal máshová dobnék. Nem tudom, ez hogyan oldható meg éjjel, de ezt látom az egyetlen megoldásnak. Nagy halat szerintem csak egy dobásból lehet itt fogni. Pirkadatkor vagy alkonyakor végigpásztáznám a nádfalat végig a tó körül. Minden dobást 15 percig bent hagynék és bíznék benne, hogy lakik ott valaki, ahová dobtam. Le merem fogadni, hogy 5 dobásból legalább egy adna halat! Hogy ez 3 vagy 13 kilós lenne, no, ez már csak attól függ, hogy mekkora szerencsénk van.
Írta: Sipos Gábor
