Rendezés

4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa – 4. téli, záró forduló versenykiírás

Haldorádó Team 2017-11-02
A záró, azaz a téli fordulójához érkezett az ebben az évben útjára indított, egy teljes évet felölelő, 4 évszakon át zajló versenysorozat. Ennek helyszínéül a délvidék egyik legnépszerűbb tavát választottuk, egy intenzíven telepített, sok szép pontyot és amurt rejtő vizet, amely Kiskunhalas határában található. A neve: Tóth-horgásztó.

I. FŐHESZ – Haldorádó Duna Feeder kupa

Sipos Gábor 2017-09-08
A feederbotos horgászat nemcsak a pontyhorgászatban, de a versenyhorgászatban is átvette a vezető szerepet. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy hétvégéről hétvégére feederes versenyek tucatjai állnak a horgászok rendelkezésére. Vannak ezek között baráti összejövetelek, komoly versenyek, ranglista pontokért zajló küzdelmek, és bizony Országos Bajnokságok is, azonban olyan rezgőspicces verseny nagyon kevés van (ha van egyáltalán), amelyet folyóvízen rendeznek, ráadásul Budapest szívében!

Őszelőn jössz-e? (A 21. Duna Netbarát Horgásztalálkozó beharangozója)

Jeszenszki János 2017-08-10
Még fel sem ocsúdhattunk a tavaszi fergeteg-forgatag után, erre fel már harangozok az őszinek. Vagy mi élünk túl gyorsan, vagy az idő rohan olimpiai rekordokat döntögető tempóban, nem tudni. De itt van az ősz, itt lesz újra, s szép, mint mindig… Aki esetleg várta, most megkapja, akit váratlanul ér, ő figyelmesen olvassa, mert most az idei őszi Duna Netbarát Horgásztalálkozó kedvcsinálója fog következni! Ki tudja? Hátha meghozza a kedvét egy laza hétvégére a Duna partján…

4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa – 3. őszi forduló versenykiírás

Haldorádó Team 2017-08-03
A harmadik, őszi fordulójához érkezett az ebben az évben útjára indított, egy teljes évet felölelő, 4 évszakon át zajló versenysorozat. Ennek helyszínéül a délvidék egyik legnépszerűbb tavát választottuk, egy intenzíven telepített, sok szép pontyot és amurt rejtő vizet, amely Kiskunhalason határában található – a neve: Tóth-horgásztó.

A fonyódi expressz (A H3.8, Haldorádó Halaton Hétvége beharangozója)

Jeszenszki János 2017-06-18
Ugye, jól hallottam a hangosbemondót, hogy a fonyódi expressz indulását harangozta be? Ez a mi járatunk. Siessünk, sok a poggyász, le ne késsünk! A gőz már feszíti a dugattyúkat, a masiniszta keze már a mozdonysíp szelepén, a kalauz már veszi a levegőt, hogy belefújjon a sípjába és emeli a zöld tárcsát. Gyerünk hamar, szálljunk fel rá, foglaljunk helyet az expresszen! A fonyódi járatról vizionálok, amit a valóságban Haldorádó Halaton Hétvégének ismerhettek. Vagy nem ismeritek… de ezért vagyok most itt!

4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa – 2. nyári forduló versenykiírás

Haldorádó Team 2017-05-16
Második, nyári fordulójához érkezett az ebben az évben útjára indított, egy teljes évet felölelő, 4 évszakon át zajló versenysorozat. Ennek helyszínéül a délvidék egyik legnépszerűbb tavát választottuk, egy intenzíven telepített, sok szép pontyot és amurt rejtő vizet, amely Kiskunhalason határában található – a neve: Tóth-horgásztó.

III. Haldorádó Junior Feeder Kupa versenykiírás

Haldorádó Team 2017-05-09
A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre, valamint arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. Ennek újabb mérföldköve volt a 2015-ben útjára indított Haldorádó Junior Feeder Kupa. Idén immáron a harmadik versenyéhez érkezett ez a kimondottan fiataloknak szánt megmérettetés. Ráadásul, hogy a fogási élmény még nagyobb lehessen, idén a kiskunhalasi Tóth Horgásztavon kerül megrendezésre a III. Haldorádó Junior Feeder Kupa.

Az év nagypontyos kihívása – diadalúton az V. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny!

Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny 2017-04-23
Diadalúton, bár még csak a hivatalos versenykiírás és a gyorsan szaporodó csapatnevezések izgalmaival, de már sejtetve, hogy az újabb NBBH etap kétségkívül az egyik legnagyobb megmérettetést jelentő nagypontyos próbatétel lesz idén. A hazai bojlis első osztályba fél évtized alatt emelkedett esemény ez évben már nem csak „egyszerűen” mértékadó nemzetközi behúzós versenyként hozza lázba a szakág szerelmeseit. Valóságos ünneppé avanzsáltan, párbajjá nemesedve fogja hirdetni a sokak számára minden máson túlmutató bojlis életérzést.

Tavaszi nagy dunai horgászünnep. Na, végre… (A 20. Duna NHT beharangozója)

Jeszenszki János 2017-04-05
Végre már tavasz van, de még milyen!? Végre itt a május a virágba borult kertek alatt, végre valahára ismét él a természet, örömét leli benne minden horgász, vadász, természetet és túrázni szerető ember. Végre, de reményeim szerint közel sem utoljára, itt van a soron következő Duna Netbarát Horgásztalálkozó, ami most ünnepélyes, a kikerekedett huszadik. S ez most ünnepibb, még bensőségesebb, még inkább baráti és emberi lehet, ha ti is úgy akarjátok! Ennek a májusi hétvégének a programajánlójával jelentkezem most…

Jótékonysági horgászverseny a Pető Intézet óvodásainak

Doktorits András 2017-04-02
Amikor felvetődött, hogy kicsiny fiamnak óvodát kell választani, a hideg futkosott a hátamon. Nyilván minden gyerek túléli az ovit…

Partra magyar! - Maconka Barátai 2017.

Dérer István 2017-03-30
Április 08-án már az ötödik évfolyamát kezdi meg az a közösségi kezdeményezésre létrejött sorozat, amely a mindenki számára elérhető, könnyedebb versenyzést célozta meg. Hogyan? Évi öt önállóan értékelt Kupa, egyben egy külön összetett verseny gyermek, ifjúsági, női, külföldi, valamint úszós és feeder kategóriában - mindez Magyarország egyik leghalasabb és legsokszínűbb versenypályáján, illetve tórendszerén! A sorozatban a 29 fajból fogott 12091 kg hal, a 92 kg-os feeder-, a 39 kg-os úszós-, vagy a 33 kg-os gyermek fordulós csúcseredmény, a 17,6 kg-os legnagyobb példány önmagáért beszél. Az eddig kiosztott közel 290 db díjon és trófeán túl pedig talán a növekvő létszám, a kialakult barátságok sora jelzi a legjobban a megvalósítás sikerét. Legyen Ön is Maconka Barátja!

4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa versenysorozat kiírás

Haldorádó Team 2017-03-02
Ebben az évben indul útjára egy teljes évet felölelő, 4 évszakon át zajló versenysorozat. Ennek helyszínéül a délvidék egyik legnépszerűbb tavát választottuk, amely egy intenzíven telepített, sok szép pontyot és amurt rejtő tó, amely Kiskunhalas határában található, neve Tóth-horgásztó.

Nyarat viszi, ősz hozza, na, mi az?

Jeszenszki János 2016-09-02
A búcsú - legalábbis szerintem - a többség tudatában szomorú magyar szóként rögzül, pedig kísérheti kitörő szeretet is, sőt, szerintem a legtöbb búcsút a szeretet szelleme járja körül. Hiszen akit vagy amit nem szeretnek, attól nyilván nem is érzik szükségesnek elbúcsúzni: volt, nincs - fene bánja! Nem így a nyár, ami szinte mindenki emlékezetében a rengeteg élmény, a szabadság, az utazás, a jó társaság megtestesítője… még ha legalább teste lenne, nem igaz?! S aztán jön az ősz… de a boldogságtól nem kell elbúcsúzni, sőt, talán a nyártól sem, ez az égieken múlik legtöbbször, ha értitek, mire gondolok! Az ősz a horgászszíveket is hevesebben dobogtatja, főként a Duna NHT iránt gyengéd érzelmeket táplálókét. Most az idei nyárbúcsúztató, őszköszöntő dunai találkozóról íródott hablatyról fogtok olvasni, ha továbbhaladtok lefelé…

V. Haldorádó - Duna Feeder Kupa versenykiírás

Haldorádó Team 2016-07-18
Idén is augusztusban kerül megrendezésre talán az év legkülönlegesebb feeder versenye, az élő Dunán a Duna Feeder Kupa! Az előző évek fogásait elemezve nyugodtan mondhatjuk, ez minden kétséget kizáróan sokkal változatosabb, kiszámíthatatlanabb és izgalmasabb, mint az állóvízi versenyek. Aki kedveli a kihívásokat, az erős dunai halakkal vívott csatákat, annak itt a helye!

II. Haldorádó Junior Feeder Kupa versenykiírás

Haldorádó Team 2016-07-11
A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre, és arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. Ennek újabb mérföldköve volt a 2015-ben megrendezett első Haldorádó Junior Feeder Kupa, melynek sikere és jó fogadtatása sarkalt minket arra, hogy 2016-ban is, immáron második alkalommal megrendezzük a kimondottan gyerekeknek tartott horgászversenyünket. Ennek természetesen idén is a bőséges halállományáról és festői szépségéről híres Maconkai-víztározó ad otthont.

A kutya meg a fája

Jeszenszki János 2016-06-23
Jól érzitek, valami nem stimmel(t). Ilyenkor már rég megjelenik az aktuális rendezvényünk beharangozó írása, általában egy hónappal a rendezvény előtt. Nem az én trehányságom vagy a rendszergazda feledékenysége az oka, hogy most késünk. A fő ok az, hogy még ma sem merem teljesen biztosra állítani, hogy gördülékenyen, panaszmentesen le tudjuk bonyolítani az idei fonyódi találkánkat. Ez az írás most azokhoz a törzsgárda, keménymag régiekhez, illetve azokhoz az érdeklődő újakhoz szól, akik bevállalják az új feltételeket, amik esetleg kevésbé kedvezőek, mint az eddigiekben, vagy éppen az új feltételek miatt lesz számukra tetszetős. A kutyák kaptak néhány fát az eddigi „pályánkból”, amire mi mostantól nem… számíthatunk. A hetedik július közepi balatoni találkozó kiírását látjátok ma itt a címlapon, kevés az időnk, így hamar olvassátok el!

Megnyílik az ország első horgászmúzeuma, indul a I. Tisza-tavi RETRO Horgászverseny! - Meghívó és versenykiírás

Haldorádó Team 2016-06-01
Horgászturisztikai központ lesz a Tisza-tó! 2016.június 4-én 10 órakor nyitja meg kapuit az ország első horgászmúzeuma, a Tisza-tavi Horgászmúzeum a Tisza-tó partján, Sarudon. A rendezvényen részt vesz a MOHOSZ elnöke, Szűcs Lajos, a térség kormánybiztosa, Nyitrai Zsolt és a Horgászat nagykövete, Bessenyei Péter műrepülő világbajnok.

I. Haldorádó Method Feeder Kupa versenykiírás

Haldorádó Team 2016-05-04
A Haldorádó Horgászportál új versenysorozatot kíván elindítani, melynek középpontjában a method feeder horgászat áll. Ez a módszer egyre népszerűbb a feederezők körében, ami nem is csoda, hiszen eredményessége megkérdőjelezhetetlen. Ideje tehát, hogy e módszert kedvelők összemérjék tudásukat Magyarország egyik legnépszerűbb vizén, a Maconkai-víztározón, ami egyben kiváló felkészülési verseny lesz az I. Method Feeder Országos Bajnokságra is.

Flúgos Futam 8. Fehérvárcsurgó, 2016. - kiírás

Jeszenszki János 2016-04-16
Ismét egy mérföldkőhöz érkezik az amatőr bojlis vándorkupa-sorozat karavánja a horgászat sztrádáján, szám szerint a nyolcadikhoz. Az idén ismét egy nagynevű, híres, a bojlisok által előszeretettel látogatott és persze nem utolsósorban hatalmas halakat rejtő állóvízre, nevezetesen a Fehérvárcsurgói-víztározóra szervezzük a futamunkat. Fogadjátok el most az erre szóló meghívót!

Akármi

Jeszenszki János 2016-04-01
Hetekkel ezelőtt volt szerencsém egy horgásztársaság egyik nagyhangú szószólójával beszélgetni, aki - valószínűsítem, laza szeretett volna lenni - a következőt kérdezte: „… az az ordasi akármi mikor lesz? Lesz egyáltalán?” Nem sértődtem meg, reméltem, hogy nem sértésnek szánta és azt válaszoltam: „Lesz, persze! Bármi lehet még, de akármi, az biztosan lesz!” No, akkor most innen üzenem mindenkinek, az akárminek következik a beharangozója! Valakit majd csak érdekel…

Partra magyar! - Maconka Barátai 2016.

Dérer István 2016-03-22
Április 16-án már a negyedik évfolyamát kezdi meg az a közösségi kezdeményezésre létrejött sorozat, amely a mindenki számára elérhető, könnyedebb versenyzést célozta meg. Hogyan? Évi öt önállóan értékelt Kupa, egyben egy külön összetett verseny gyermek, ifjúsági, női, külföldi, valamint úszós és feeder kategóriában - mindez Magyarország egyik leghalasabb és legsokszínűbb versenypályáján! A sorozatban a 28 fajból fogott 7858 kg hal, a 76 kg-os feeder-, a 39 kg-os úszós-, vagy a 33 kg-os gyermek fordulós csúcseredmény, a 17,6 kg-os legnagyobb példány önmagáért beszél. Az eddig kiosztott közel 200 db díjon és trófeán túl pedig talán a növekvő létszám, a kialakult barátságok sora jelzi a legjobban a megvalósítás sikerét. Legyen Ön is Maconka Barátja!

Flúgos Futam újratöltve - A VII. Flúgos Futam Amatőr Bojlis vándorkupa, Bán Pityu emlékfutam kiírása

Jeszenszki János 2015-09-04
Mondhatni, hogy a hetes mesebeli szám, hihető, hogy a valóság mesébe illő, hadd meséljek hát a valóságról. A hetedik éve újra és újra összegyűlő amatőr bojlis horgászok versenyéről. Minden alkalom keretében új helyszínekkel, újabb leküzdésre váró körülményekkel új lehetőségekkel és nem utolsósorban új arcokkal ismerkedhetnek meg, akik követik a versenysorozatot, vagy akár részt is vesznek azokon. Lássuk hát, mik az idei részletek!

Az ősz tizenhét pillanata

Jeszenszki János 2015-08-18
Nyugi, nem Stirlitzről lesz ma szó, nem Szemjonov regényének őszi változata elevenedik itt meg! Sokkal inkább a reményeim szerint lassan elmúló, hosszú és embert próbáló kánikula után érkező ősz, s benne a nyolc éve a Duna ordasi partján elvetett mag tizenhetedszerre életre kelő hajtása lesz ma a műsor. Nehéz lehet ezek után kitalálni… hát persze, hogy az idei, őszi Duna Netbarát Horgásztalálkozó beharangozóját kapjátok ma reggelire!

VI. Haldorádó Feeder Kupa - páros csapatverseny meghívó

Haldorádó Team 2015-08-04
Az idei „őszi” szezon is a már szokásos páros csapatversenyünkkel indul! Mind a fórumban, mind e-mailben nagyon sok kérdést kaptunk az idei préri-tavi páros feeder-versenyünkkel kapcsolatban. Ez nem is csoda, hiszen talán ez az egyik legnépszerűbb versenyünk, aminek a nevezési listája eddig minden évben napok alatt betelt. Mik a legfontosabb információk a Prérin megrendezésre kerülő versenyekről? Rengeteg hal, komoly küzdelem! Az eredmények előző években is kimagaslóak voltak, hiszen nem ritka, hogy a 2 nap alatt az 5 tonna feletti mennyiséget mérlegel a mezőny!!! Íme, a 2015. évi versenykiírás!

Haldorádó - Balaton, sok jó ember - Halaton

Jeszenszki János 2015-06-18
Vajon van-e valaki olyan, aki a fentiekről nem hallott még soha, vajon van-e horgász, akinek ismeretlenek e szavak? Ugye, ez szinte hihetetlen lenne? Nem magyarázok, nem kertelek, nem hordok össze hetet-havat (ez utóbbiból most talán nem is kellene semennyi sem), rövid leszek, de érthető: ez a 2015. évi Haldorádó Halaton Hétvége, röviden a H3.6 beharangozó írása! Hagyjátok magatokat rábeszélni, úgy hamarabb szabadultok! Íme, a lehetőségek…

IV. Haldorádó - Duna Feeder Kupa versenykiírás

Haldorádó Team 2015-06-12
Idén augusztus második hétvégéjén kerül megrendezésre a Horgászklub Feeder Ranglistájának versenysorozatából talán a legkülönlegesebb, a dunai forduló! Ez minden kétséget kizáróan sokkal változatosabb, kiszámíthatatlanabb és izgalmasabb, mint az állóvízi versenyek. Aki kedveli a kihívásokat, az erős dunai halakkal való csatákat, annak itt a helye!

I. Haldorádó Junior Feeder Kupa versenykiírás

Haldorádó Team 2015-06-09
A Haldorádó az elmúlt években is nagyon sokat tett a gyerekek körében a horgászat mint szabadidős tevékenység népszerűsítéséért. Oldalunk immáron 13 évre visszanyúló működése során ez mindig is prioritást jelentett. Eljött az ideje annak, hogy célzottan azok számára rendezzünk versenyt, akik velünk együtt „nőttek fel”, szerették meg a horgászatot, a feederezést! Találjuk meg a jövő feeder bajnokait!

Kit érdekel?

Jeszenszki János 2015-04-08
Nem cinikus és nem flegma kérdés a mai írásom címe, sokkal inkább őszinte érdeklődés. Kíváncsi lennék, hogy kiféle-miféle olvasót, horgászt mozgat meg ez a találkozó-sorozat, amit immár tizenhatodik alkalommal szervezünk meg. Azt évről évre látjuk, kik jelentkeznek, jönnek el, de nagyon furdal a kíváncsiság, hogy vajon hányan játszanak a gondolattal, hogy jönnének, és vajon miért marad csupán füstbe ment terv a gondolat? A Duna-parti Ordasról lesz szó, és igen, a soron következő Duna Netbarát Horgásztalálkozóról. Szeretnék mindenkit, ismerőst és (most még) idegent is meginvitálni az idei tavaszi dunai eseményünkre. Lássuk hát a részleteket, hátha nem mennek füstbe a tervek!

Partra magyar! - Amatőr Bojlis Maconka Kupák 2015

Dérer István 2015-04-04
Idén már a nyolcadik (április 23-26.) és kilencedik (július 23-26.) alkalommal kerül sor Maconkán egy olyan hagyományos, ám több lényegi ponton meg is újuló bojlis versenyre, amely számos tekintetben más, mint a többi. Miért is? Mert nem a magas nevezési díjról vagy akár a szponzorációs teljesítménykényszerről szól, hanem inkább a halfogásról és az együttlét öröméről. Ám mindez nem megy, s nem is mehet a lebonyolítás színvonalának és a díjazás minőségének rovására! Ráadásul egy olyan vízen, ahol eddig 43 színvonalas bojlis verseny került megrendezésre, s tavaly újabb szenzációs pontyfogó világcsúcs is született! 2011-től eddig 208 csapat szerepelt e sorozaton, s teljesítményük okán 18253 kg hal került mérlegelésre. Jöjjön hát az újabb közös folytatás!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.