Rendezés

XIII. NMH-Grátisz - BSHE Tóparti Randevú és Kupa: Meghívó és versenykiírás

Dérer István 2011-06-21
Idén újra a megszokott időpontban, azaz július elején kerül megrendezésre a XIII. Tóparti Randevú. A változatos maconkai versenynaptárból e hagyományos egyéni verseny az, ahol a szervezők a hétköznapi horgászat örömét is szeretnénk megőrizni, fűszerezve azonban verseny izgalmával, valamint a Tóparti Randevú egyéb eseményeivel. Itt a szabályok egyszerűek, hiszen ez a rendezvény jóval több, mint egy hagyományos horgászverseny. A díjak mellett tehát fontos az együttlét öröme is, amely e csodás vizet és a sportszerű horgászatot szeretők együttléte a víz ünnepén. A beruházási időszakot is végre lezárva rendkívül fontos, hogy időt szakítsunk a várva várt nyugodt pihenésre a megújult vízpartokon. Íme, a szívélyes és személyes meghívó egy újabb maconkai randevúra!

H3.2 - Haldorádó Halaton Hétvége, 2011.07. 22-23-24.

Jeszenszki János 2011-06-21
Ismét egy ajánlattal bátorkodom zavarni benneteket. Egy balatoni, kánikulai hétvégi pancsira, horgászatra, esti szórakozásra, versenyre, pihenésre és még ki tudja, mennyi élmény megélésére invitállak, kedves olvasó! A tavalyi próbálkozásunkat az idén szeretnénk tökéletesebbre csiszolni, remélve, hogy a ragyogó időt és hangulatot az idén nem töri meg a tavalyihoz hasonló vihar! Ha mégis, akkor már felkészülten várjuk és lazán éljük túl! Nézzük csak, miről is lesz szó!
Videóval

II. Haldorádó Harsány Feeder Kupa - egyéni horgászverseny meghívó

Haldorádó Team 2011-06-03
A Haldorádó Horgászportál szervezésében második ízben kerül megrendezésre a Haldorádó Harsány Feeder Kupa. A kétnapos, kétfordulós, csodálatos környezetben zajló verseny összesen 2 x 8 = 16 órás és igazi, horgászt próbáló megmérettetés. A nem hétköznapi halállományáról híressé vált tó komoly kihívást jelent minden finomszerelékes horgásznak, ahol ráadásul esély kínálkozik - versenykörülmények közepette is! - életünk halának kifogására. Aki nem ijed meg a nagy halaktól, aki nem fél kipróbálni magát az ország legjobb feederhorgászai között, annak itt a helye!
Videóval

VIII. Verba tanya egyéni horgászkupa versenykiírás

Takács Péter 2011-05-03
2011. június 11-én kerül megrendezésre a nyolcadik Verba tanya egyéni horgászkupa. A jelentkezők két kategóriában (úszós, illetve fenekező) mérhetik össze tudásukat. A szervezők bíznak benne, hogy idén is legalább olyan eredményes és halas versenyt sikerül megrendezni, mint amilyen a minden rekordot megdöntő 2010-es verseny volt. Lássuk tehát a 2011-es szabályokat és a versenykiírást!

III. Izsáki Horgász- és Pihenőpark Egyéni Horgászkupa - versenykiírás

Izsáki Horgász- és Pihenőpark 2011-04-29
Harmadik versenyéhez érkezett az évenként megrendezésre kerülő Izsáki Horgász- és Pihenőpark egyéni horgászkupája. A megmérettetés különlegessége, hogy a résztvevők szabadon választott technikával vehetik üldözőbe az Izsáki Horgász- és Pihenőpark legnagyobb tavának lakóit. Így a versenyzők horgászhatnak akár hagyományos fenekező, feeder, bojlis, match vagy rakós botos technikával is. Ez nemcsak a horgászok, hanem a különféle horgásztechnikák megmérettetése is egyben. Érdekes és izgalmas kihívást jelent ez minden résztvevő számára! Íme, az idei versenykiírás, hogy kiderüljön, kinek sikerül idén majd a dobogóra állnia…
Videóval

X. Jubileumi Haldorádó - Sikeres Sporthorgász Nemzetközi Feederbotos Kupa - páros csapatverseny versenykiírás

Haldorádó Team 2011-04-23
A tizedik, jubileumi állomásához érkezett ebben az évben a HALDORÁDÓ Internetes horgászportál és a SIKERES SPORTHORGÁSZ magazin közös szervezésében 2011. június 18-19-én (szombaton és vasárnap) megrendezésre kerülő páros feederbotos horgászversenye. Míg az első verseny 2002-ben a Velencei-tó partján 31 fővel indult, addig a kilencedik verseny - a Maconkai-víztározón megrendezett kétfordulós páros viadalként - Magyarország legnépszerűbb feederbotos csapatversenyévé nőtte ki magát. Lássuk, mit tartogat a jubileumi, TIZEDIK verseny!

TOP MIX - MAHOR Kupa 2011, Balatonújlak - versenykiírás

Papp József 2011-04-13
Az idén 10. alkalommal kerül megrendezésre a TOP MIX - MAHOR Kupa Nyílt Egyéni Horgászverseny. A verseny helyszíne ebben az évben is a Nyugati-övcsatorna (Balatonmáriai-árok) Balatonújlak melletti szakasza lesz. A szép környezetben lévő, halban gazdag csatorna egyenletes feltételeket, meglehetősen sok halat és jó, kényelmes körülményeket biztosít a versenyzők részére.

VIII. Ohat Nemzetközi Bojlis Kupa versenykiírás

Haldorádó Team 2011-04-09
Immár nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre - egyre nagyobb érdeklődés mellett - a Hortobágyi Halgazdaság bemutató taván a nemzetközi hírű és rangú bojlis horgászverseny. A nagy halakban bővelkedő tó lakói az évek folyamán igazán kifinomult ízlésűvé váltak, ezért csak a legfelkészültebb, legjobb csalogatóanyagokkal érkező csapatoknak van esélye a versenyt megnyerni. Mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy egy felejthetetlen, nagyon színvonalas rendezvényt tudjunk lebonyolítani a Hortobágyon. A többi Önökön múlik, kedves Horgásztársak!
Videóval

A nyolcadik gong - A tavaszi, 8. Duna NHT beharangozója

Jeszenszki János 2011-04-06
Vidéken, hajdanában őseink belefeledkezve a munka dandárjába, bár érezve az egyre elnehezedő derekat, hallva az egyre hangosabban korduló gyomrot, gyakran figyeltek a falu közepén magasló harangtorony felé, mikor kondul már meg és mennyit?! A kondulások szaporodó száma mindig valami kellemes élményt, az ebéd, az azt követő édes pihenés közeledtét jelentette! Most, 2011-ben itt, ebben a virtuális világban, a Haldorádó horgászportálon is gongok hallatszanak hamarosan, melyek szintén egy várva várt, a fantáziákban és sokak emlékeiben is már létező élmény ismételt közeledtét jelzik! A helyszín Ordas község, az élmény a nyolcadik Duna Netbarát Horgásztalálkozó! Hallgassátok most ti is a harangunk kondulásait!
Videóval

III. SBS-V.I.P. Pontyfogó Kupa versenykiírás

Gál József 2011-03-20
Harmadik alkalommal kerül megrendezésre az SBS-V.I.P. Pontyfogó Kupa a Szabolcsi Halászati Kft. gondozásában lévő kemecsei V.I.P. horgásztavon. A már hagyományosnak tekinthető verseny az idei évben mérföldkőhöz érkezett. Az eddig megrendezett kupák színvonalának köszönhetően hatalmas érdeklődés kíséri a rendezvényt. A 2011-es verseny kiírását megelőzően számos nevezni szándékozó csapat jelezte, hogy indulni kíván a Kupán. Ezért szükségszerűvé vált, hogy átdolgozzuk a verseny struktúráját, a verseny szabályzatát.

III. Mišel Zadravec Carp Baits Kupa - 2011 - Merenye

Zadravec Team 2011-03-14
2011 őszén harmadízben kerül megrendezésre extrém pontyfogó versenyünk, a Mišel Zadravec Carp Baits Kupa. Az előző évben bevezetett új versenyszabályokkal egy nagyon kiegyenlített és az utolsó pillanatokban is nyílt versenyt sikerült kialakítanunk, melynek köszönhetően a tó egész területén elhelyezkedő csapatok szinte egyenlő esélyekkel nézhettek szembe a nem hétköznapi megpróbáltatásokkal. A 2009-ben és a 2010 októberében sikeresen lezajlott versenyen is sok tapasztalatot, élményt gyűjtöttek a versenyzők és a szervezők egyaránt. A 2010. évi versenyünk szervezésekor is magasra tettük a lécet, ám a rendezvényt megpróbáljuk még magasabb színvonalúvá tenni az idei évben. Ennek érdekében további változtatásokat vezetünk be a verseny szervezésében és a verseny szabályzatában. Hogy melyek ezek az apróbb, mégis fontos változtatások? Az írásból kiderül!
Videóval

IX. Haldorádó Fórum Találkozó és Kupa versenykiírás

Haldorádó Team 2011-03-08
Kilencedik év a Haldorádó Horgászportál életében, kilencedik versenyéhez érkezett a Haldorádó Fórum Találkozó és Kupa is! Az elmúlt két évben megrendezett verseny és tapasztalatok után elmondhatjuk, hogy méltó helyére talált ez a verseny az Izsáki Horgász- és Pihenőparkban. Izgalmas csapatverseny, tökéletes környezet, igényes kiszolgálás, 100%-ig jó hangulat! Mi kell több??? Lássuk a 2011-es kiírást!

I. Haldorádó Zimankó Feederkupa versenykiírás

Sipos Gábor 2010-10-13
A tavalyi, nagy sikerű téli feederbotos pontyhorgászatról szóló cikk- és videó sorozat után felötlött bennem a gondolat, hogy miért is ne lehetne akár november derekán is pontyfogó versenyt rendezni. Számtalanszor bebizonyosodott már, hogy a jól telepített, halban gazdag vizekben nem vermelnek el a pontyok, hanem a jég beálltáig keresik és igénylik a táplálékot. Tehát horogra lehet csalni őket, bár jóval nehezebben, mint a jól megszokott szezonban. Ha érzel magadban elég bátorságot, hogy dacolj a zord időjárással és a már meglassult potykák finnyás ízlésével, ott a helyed az I. Haldorádó Zimankó feederbotos kupán!

X. Haldorádó Netbarát Vándorkupa - versenykiírás

Futó Márton 2010-09-07
Immáron tízedik alkalommal kerül megrendezésre a Haldorádó Netbarát Vándorkupa. Október másodikán a Préri-tó partján ismét lehetőség nyílik a fórumos barátok találkozására, új emberek megismerésére, ráadásul még nagyobb induló létszám lehetőségével és új, a versenyzők kényelmét szolgáló szabályokkal! Tarts velünk, és csatlakozz a bajnokokhoz!

Mese habbal - VII. Haldorádó Duna NHT őszi versenykiírás

Jeszenszki János 2010-09-01
„Hetedhét országon, hét tengeren túl”… ugye, sok mese így kezdődik, de nem a miénk! A mi kis mesebeli országunkban, a legnagyobb folyónkon, a Dunán, Ordas községben járunk éppen, erről szól mai történetünk. Misztikus szám a hetes, most mégis a valóságot hozza el, fogadjátok tőlünk ezt a virtuális tortát, rajta sok habbal! Bár most sok érdekeset mesélek, ez már nem álom! Ébresztő! A hetedik Duna Netbarát Horgásztalálkozó beharangozójáról olvasol, kedves olvasó…

III. Izsáki Horgász- és Pihenőpark Páros Halfogó Kupa - versenykiírás

Izsáki Horgász- és Pihenőpark 2010-08-04
Immár harmadik éve kerül megrendezésre szeptember közepén az Izsáki Horgász- és Pihenőparkban a Páros Halfogó Kupa. A páros verseny különlegessége, hogy az induló csapatok szabadon választhatják meg az alkalmazni kívánt horgászmódszert, legyen az bojlis, match, feeder, vagy épp rakós bot (stb.). Így szeptember 18-án az is megmérettetésre kerül, hogy ezen a napon vajon melyik a legeredményesebb technika a halak versenykörülmények között való megfogására.

III. Haldorádó Folyóvízi Horgásztalálkozó, Dunaalmás - versenykiírás

Szabó László 2010-07-06
Megint eltelt egy év, kinek gyorsabban, kinek lassabban. Ezalatt volt idő elmélázni az elmúlt találkozók történésein, vagy éppen tervet szőni, szervezkedni ezek megismétlésére. Akik részt vettek már az előző rendezvényeken, tapasztalhatták, hogy egy verseny sem múlt el eseménytelenül, a folyóvízi peca mindig tartogat meglepetéseket. Mi azonban nemcsak meglepetésekkel, hanem ismét egy jó hangulatú rendezvénnyel szeretnénk megörvendeztetni a kedves közönséget. Lássunk hát neki harmadszor is a dunai halak becserkészésének, az „Öreg Hölgy” meghódításának egy baráti körben megtartott verseny keretében!

III. Verba tanya páros horgászkupa versenykiírás

Takács Péter 2010-06-30
Még szinte csak most ért véget az egyéni horgászkupa és még a versenybeszámoló sem jelent meg, de máris itt egy újabb, Verba tanyán megrendezendő verseny kiírása! A szervezők mindenképp meg akarták várni az egyéni verseny végeredményét, hogy ennek tükrében alakíthassák ki a 2010. évi páros verseny szektorbeosztását. Mivel az egyéni verseny minden eddigi rekordot megdöntött, nem volt kérdés a pályát illetően…

Feederbotos verseny a nagy halak birodalmábanI. Haldorádó Harsány Feeder Kupa - egyéni horgászverseny meghívó

Haldorádó Team 2010-06-03
A Haldorádó Horgászportál szervezésében első ízben - hagyományteremtő céllal - kerül megrendezésre a Haldorádó Harsány Feeder Kupa. A kétnapos, kétfordulós, csodálatos környezetben zajló verseny összesen 2 x 8 = 16 órás és igazi, horgászt próbáló megmérettetés. A nem hétköznapi halállományáról híressé vált tó komoly kihívást jelent minden finomszerelékes horgásznak, ahol ráadásul esély kínálkozik - versenykörülmények közepette is! - életünk halának kifogására. Aki nem ijed meg a nagy halaktól, aki nem fél kipróbálni magát az ország legjobb feederhorgászai között, annak itt a helye!

H3 - Haldorádó Halaton Hétvége

Jeszenszki János 2010-06-13
A télen, szabadidőmben (mert nekem néha olyanom is van) azon agyaltam, mit kezdjünk magunkkal júliusban, amikor egyébként nincs semmi szervezett rendezvény, semmi ok a csoportosulásra, a jókedv terjesztésére, kis versenyzésre, baráti pecára… Ez kibírhatatlan! Ugyanakkor már régóta piszkált a gondolat, hogy a mi tengerünk, a Balaton partján is lehetne, sőt kellene rendezni versengős, családias, olyan „minden mindegy, csak együtt legyünk” érzéssel átszőtt eseményt. Adott volt hát a két kritérium, amit csak a megfelelő szervezéssel össze kellett szőnünk. Íme, ez lett belőle!

XII. NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP-GRÁTISZ-BSHE TÓPARTI RANDEVÚ ÉS KUPA NYÍLT HORGÁSZVERSENYE - Versenykiírás

Dérer István 2010-06-08
A megszokottnál idén kicsit hamarabb, június közepén kerül megrendezésre a XII. Tóparti Randevú. A változatos maconkai versenynaptárból e hagyományos egyéni verseny az, ahol a szervezők a hétköznapi horgászat örömét is szeretnénk megőrizni, fűszerezve azonban verseny izgalmával, valamint a Tóparti Randevú egyéb eseményeivel. Itt a szabályok egyszerűek, hiszen ez a rendezvény jóval több, mint egy hagyományos horgászverseny. A díjak mellett tehát fontos az együttlét öröme is, amely az e csodás vizet, a sportszerű horgászatot szeretők együttléte a víz ünnepén. Az árvizes időszakot remélhetőleg már lezárva rendkívül fontos, hogy végre időt szakítsunk a pihenésre, a várva várt közös együttlétre. Íme, a szívélyes meghívó az újabb közös, maconkai baráti randevúra!

„Ki a Pergető a Gáton” egyéni Pergető bajnokság II. forduló, Sebes-Körös - versenykiírás

Energo Team 2010-05-31
Június közepén rendezik meg a Mátrai pergetők a „Ki a Pergető a Gáton” egyéni Pergető bajnokság II. fordulóját, ami valójában az első lesz, mivel az időjárás szeszélye meghiúsította az elsőt, vagyis a Zagyvai fordulót. Reméljük, a sebes-körösi versenybe már nem szól bele az időjárás és egy rendkívül érdekes verseny kerül lebonyolításra.

VII. Verba tanya egyéni horgászkupa versenykiírás

Takács Péter 2010-05-19
2010. június 26-án immár hetedik alkalommal kerül megrendezésre a nyíregyházi Verba tanya horgásztavon az egyéni horgászkupa. A jelentkezők két kategóriában (úszós, illetve fenekező) mérhetik össze tudásukat. Mivel a szervezők célja, hogy a versenyzők minél több halat tudjanak mérlegelni, idén pár módosítás került a szabályrendszerbe, illetve a verseny lebonyolításába. Lássuk tehát a 2010-es szabályokat!

I. Energofish egyéni feederbotos kupa - versenykiírás

Energo Team 2010-05-16
Idén első alkalommal kerül sor az Energofish-Carp Expert Feeder Team és a Ludányhalászi Öregpotyka HE közös szervezésében az I. Energofish egyéni feederbotos versenye. A verseny június 20-án (vasárnap) fog lezajlani az Öregpotyka HE közel 35 hektáros pontyos horgásztaván.

TOP MIX - MOHOSZ Országos Finomszerelékes Pontyfogó Kupa 2010.

Papp József 2010-05-15
Magyarországon is egyre nagyobb teret hódít a finomszerelékes pontyhorgászat. Természetes vizeink elsőszámú célhala is a ponty, hiszen e halfaj példányai kapitális méretűre nőnek, erősek, próbára teszik a horgászt és felszerelését. Sokan sokféle módszerrel horgásznak pontyra, azonban a pontyhorgászat csúcsa a finomszerelékes pontyhorgászat, amikor az úszón látjuk a kapást és a pontyot a finom szerelék és a horgász minden tudását igénybe véve fárasztjuk ki. Milyen fenséges érzés egy több kilós pontyot rakós bottal szákba terelni!

„Ki a Pergető a Gáton” egyéni Pergető bajnokság I. forduló Zagyva, versenykiírás

Energo Team 2010-05-12
A Mátrai Pergetők ismét „nagy vízbe vágták a felszerelésüket”. Ebben az évben ugyanis egy háromfordulós parti pergető bajnokságot rendeznek, melynek első részét a Zagyva jánoshidai szakaszán tartják meg, a következő kettőt pedig a Körösön és a Hernádon. A verseny főtámogatója az Energofish Kft.. A Mátrai Pergetők a versenypálya felmérése végett egy félnapos tesztelésen vettek részt, hogy pontosabb képet kaphassunk a versenyen fogható halfajokról…

II. Izsáki Horgász- és Pihenőpark Egyéni Horgászkupa - versenykiírás

Izsáki Horgász- és Pihenőpark 2010-05-09
Az Izsáki Horgász- és Pihenőpark 2010-ben is megrendezi az egyéni horgászkupáját. A megmérettetés különlegessége, hogy a résztvevők szabadon választott technikával vehetik üldözőbe az Izsáki Horgász- és Pihenőpark legnagyobb tavának lakóit. Így a versenyzők horgászhatnak akár hagyományos fenekező, feeder, bojlis, match vagy rakós botos technikával is. Ez nemcsak a horgászok, hanem a különféle horgásztechnikák megmérettetése is egyben. Érdekes és izgalmas kihívást jelent ez minden résztvevő számára! A víz hallal teli, már csak a horgászok szerencséjén és tudásán múlik, kinek sikerül idén majd a dobogóra állnia…

Flúgos Futam II., 2010. június 4-5-6, Csépa. Fussunk neki ismét!

Jeszenszki János 2010-05-08
Eljött ismét az idő, a hívójelet halljátok, olvassátok. A tavalyi lelkesedésetektől felbuzdulva idén is hívjuk az amatőr, de mégis elszánt és profi szinten tudó bojlisokat, a flúgosokat egy megmérettetésre. Az idei versenyünket Csépára, az ottani gyönyörű szép versenypályára szerveztük. Tekintsétek meg a részleteket, amik segíthetnek a döntésben, ha ti sem szeretnétek kimaradni egy ilyen buliból!

IX. Haldorádó - Sikeres Sporthorgász Nemzetközi Feederbotos Kupa - páros csapatverseny versenykiírás

Haldorádó Team 2010-04-30
A HALDORÁDÓ Internetes horgászportál és a SIKERES SPORTHORGÁSZ magazin közös szervezésében 2010. június 12-13-án (szombaton és vasárnap) kerül megrendezésre Magyarország legnépszerűbb és ettől az évtől már 2 fordulós páros feederbotos horgászversenye. A versenynek, mint azt már megszokhattuk, idén is a Maconkai-víztározó ad otthont.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.