Az amur után a másik ázsiai (Made in China) jövevény halunk. Ahogyan az amur, úgy a busa is megosztja a horgászok táborát. A busának azonban egy dolgot - horgász szemmel - nem tudunk megbocsátani. Nagyon nehéz szabályosan horogra csalni. Vannak állítólag trükkök, amelyek segítségével rendesen szájba akasztva is megfogható, de az általam vagy barátaim által fogott busák 99%-ánál a horog a testbe akadt. Legjobb esetben a száj közelében, de sohasem a szájon belül. Sok dolgot felróhatunk neki - vagy inkább azoknak, akik betelepítették vizeinkbe -, de ha az amurhoz hasonlóan lehetne céltudatosan horgászni rá, azt hiszem, mindent megbocsátanánk neki. A horgon ugyanis rendkívül jól küzd és gigászi méreteket képes elérni. Az éremnek pedig most is két oldala van, hiszen halászati szempontból értékes halról beszélhetünk. Ismerkedjünk meg vele közelebbről!
A fehér busa (Hypophthalmichthys molitrix)
Egyéb nevei: ezüst kínai ponty, ezüstponty, fehér széleshomlokú hal, kínai ponty, vastaghomlokú hal.
A busa eredeti előfordulási helyét a nagy kínai folyók vízrendszere képezi. Északi elterjedésének határa az Amur folyó. Kínában a tógazdasági tenyésztésének, termelésének már évezredes hagyománya van. Nem véletlenül - az egyik legkedveltebb hal volt a hatalmas birodalomban. A haltermelés tapasztalatainak ismeretében érthető, hogy a módszerre és a vele előállítható értékes halhúsra nagy volt a kereslet. Előbb Délkelet-Ázsia országaiban, majd Japánban honosították meg. Ukrajnába 1953-ban kerültek az első Kínából származó import példányok. Hazánkba zsenge ivadékkal 1963-ban indult a honosítás, a nyugati irányú terjeszkedését akadályozta, hogy hagyományos tógazdasági tenyésztése sajátos környezeti igényei miatt nem volt lehetséges. Hazánkba is minden évben importálni kellett ivadékot, amit ezután neveltek fel. Pontos földrajzi elterjedését ma már nehéz meghatározni, mert húsáért egyre több ország kezdett foglalkozni a busával, és sok helyen ugyan elkezdték a busa telepítését, de a folyamatos állományfenntartásról már nem gondoskodtak. Eredeti élőhelyén kívül ugyanis természetes körülmények között szaporodása nem jellemző, a nem őshonos állományok általában csak mesterséges szaporítással tarthatók fenn.
A busa tipikus folyóvízi hal, ami életének egy részét a főmederben, a táplálkozás idejét pedig a kiöntéseken tölti. Ősszel nagy csapatokban a folyók legmélyebb részeire húzódik telelni. Őshazájában tavasszal a folyók felső szakaszára vonulnak ívni. Hazánkban a Tisza vízrendszerében természetes szaporodása biztosra vehető. Az első megfigyelések 1973-ban a Tisza egy kubikgödrében talált nagy mennyiségű busa ivadékról szólnak. A Tiszában a busák különböző korosztályaival találkozhatunk, ami szintén a természetes szaporulatot igazolja. A halászok is csak megerősíteni tudják az alsó és felső szakaszokon a busák nászát. A busa testtömeg kg-onként 60.000 ikrát érlel. Az ikraszemek lerakáskor 1,2 mm átmérőjűek, majd néhány óra leforgása alatt 4-4,5 mm átmérőjűre duzzadnak. Az ikraszemek kis sűrűségük miatt lebegnek, így messzire sodródnak a folyókban. A víz hőmérsékletének függvényében 1-2 nap alatt kikelnek a 6 mm hosszúságú lárvák. A kikelt apróságok még kb. egy hétig sodródnak, mialatt felélik a szikzacskójuk tartalmát és 8 mm-esre nőnek.
A zsenge ivadékok tápláléka a pontyfélékéhez hasonlóan alakul: kerekesférgek, majd az egyre nagyobb zooplankton szervezetek kapnak benne döntő szerepet. A másfél centis fehér busa ivadék már átáll a detrituszból (vízfenéken felhalmozódó v. vízben lebegő, ált. növényi eredetű szerves anyagok mállásával keletkező finom szemcseméretű részecskék összessége), baktériumokból (a baktériumok egysejtű, többnyire pár mikrométeres mikroorganizmusok), fitoplanktonból (a vízben lebegő mikroszkopikus növények összessége, planktonikus algák) és apró zooplanktonból (a plankton állati tagjainak összessége, ezeket a hazai vizekben véglények, kerekesférgek, kisrákok, kagyló- és rovarlárvák, víziatkák vagy pl. az édesvízi medúza képviseli) álló vegyes menüre. A fehér busát a kopoltyútüskékből kifejlődött szivacsos szerkezetű szűrőszerv sajátos táplálkozásra teszi alkalmassá. (A pettyes busánál szivacsos helyett lemezes szerkezetet találunk.) Mivel a fehér busa táplálékát zömmel olyan összetevők alkotják (planktonikus algák), amelyeket őshonos halaink nemigen fogyasztanak, és ebből képes értékes halhúst építeni, halgazdálkodási szempontból hasznosnak tekinthetjük. Más kérdés a természetes vizekbe kikerült busák megítélése. A tógazdaságokból természetes vizekbe kitelepített busák növekedése új környezetükben felgyorsul. A faj maximális tömegét a szakirodalom 15-22 kg között jelöli meg, az eddigi európai tapasztalatok ezt a számot messze túlszárnyalták. Hazánkban is már gyakorinak tűnnek a 25 kg-ot meghaladó fehér busák (érdemes megnézni a Haldorádó rekordlistáját ebben a tekintetben!). Az abszolút (jelen pillanatig hitelesített) rekordot egy 2001-ben fogott 69,1 kg-os (!)busa tartja.
A természetes vizekbe került busák állományának szabályozása majdhogynem lehetetlen feladat. Halászata nem egyszerű, mivel a kifeszített hálón delfinként ugornak át. E tulajdonságát a folyókat járó csónakos horgászok is megerősíthetik. Én is voltam már áldozata a csónakba beugró busáknak. Egy száguldó motorcsónakba bevetődő 8 kg-os busa komoly veszélyeket is rejt. Akinek már volt hasonló mellbevágó élménye, az tudja, mire gondolok.
Horgászata sem egyszerű, mivel sajátos táplálkozásának köszönhetően csak véletlenszerűen hörpöli be a horgot. A busázásnál is ezt érdemes szem előtt tartani és a magunk javára fordítani.
Édesvízi halaink közül a busa tartalmaz legnagyobb mennyiségben omega-3 zsírsavakat, melynek a tengeri halak olajához hasonló jótékony hatását magyar kutatók kísérletekkel is alátámasztva igazolták. A fehér busa húsa a közepes minőségű halhúsok közé sorolható. A busahús laza, a pontynál több szálkát tartalmaz. A reform- és biokonyhának köszönhetően elkészítésének számos módozata ismert. A teljesség igénye nélkül egy példa:
Busa tejfölösen
Hozzávalók:
1 kg busa
5 dkg liszt
3 g törött bors
4 dl tejföl
25 dkg gomba
10 dkg hagyma
2 dl fehérbor
petrezselyem zöldje
só és köret
A megtisztított, beirdalt, feldarabolt szeleteket besózzuk és egy óra hosszáig állni hagyjuk, majd a szeleteket tűzálló edénybe helyezzük. Rászórjuk a finomra vágott hagymát, a törött borsot és a petrezselyem zöldjét. A szeletekre vágott gombával elkevert fehérbort is ráöntjük. Az így elkészített halat forró sütőben, közepes tűzön pároljuk. Amikor megpuhult, ráöntjük a liszttel elkevert tejfölt, újra felforraljuk és párolt rizzsel tálaljuk.
Leírása, ismertetőjegyei:
Teste megnyúlt, közepesen magas, oldalról lapított. Feje viszonylag nagy, orra rövid, szája kicsi és felső állású. Fejéhez képest kicsi szeme szokatlanul alul helyezkedik el, a száj szögletéből húzott vízszintes vonal átmegy rajta.
A hasúszóknál hátrább kezdődő hátúszójában 6-7 elágazó sugár van. Farok alatti úszója hosszú, a széle homorú, osztott sugarainak száma 12-14. Hátrasimított mellúszói nem érik el a hasúszók tövét. Pikkelyei aprók, számuk az oldalvonalon 110-124. A hal hasoldalán, a toroktól a végbélnyílásig egy jól látható él húzódik. A halak színe ezüstös, nem márványozott.
A pettyes busa (Hypophthalmichthys nobilis)
Egyéb nevei: kínai ponty, márványhal, márványponty, pettyes ponty, pettyes széleshomlokú hal, vastaghomlokú hal
Nyújtott testű, de meglehetősen magas hátú, oldalról lapított hal. Feje nagy, homloka széles, aránylag kicsi szeme a fej alsó részén helyezkedik el. Szája felső állású, a szögletből húzott vízszintes vonal a szem alsó szélénél húzódik. A hasúszók vonala mögött kezdődő rövid hátúszójában 10 elágazó sugár van. Farok alatti úszója hosszú, a széle homorú, 15-17 elágazó sugár támasztja. Mellúszói nagyok, hátrasimítva túlnyúlnak a hasúszók tövén. Hasoldalán egy jól látható él húzódik, de csak a hasúszók és a végbélnyílás közötti szakaszon. Pikkelyei aprók, számuk az oldalvonalon 114-120. Testének alapszíne ezüstös, amelyet szabálytalan barnás foltok márványoznak.
Vizeinkben előfordulnak a fehér és pettyes busák hibridjei is, ahol a felsorolt tulajdonságok keverten, illetve átmeneti jelleggel mutatkoznak meg.
Horgászata:
A busa horgászata, mint már korábban említettem, nem egyszerű. Sajátos táplálkozása miatt egyszerűen étrendjéből nincs mit a horogra tűzni. Mégis ez a sajátos táplálkozási mód az, amire a taktikánkat építhetjük. A busa állandó úszkálás közepette szűri a vizet. Megfigyeltem, hogy sokszor a felhős, sok apró, felszálló szemcsét tartalmazó etetésre igen nagy előszeretettel áll be. A ködöző, apró szemű etetőanyag-felhőben úszkálva szűri a vizet. Ha a horogra apró pufit, lebegő csalit tűzünk, és az eresztéket is félvízre vesszük, nagy esélyünk van a halat szabályosan, szájba akasztani, a víz szűrése közben ugyanis lebegő horgunk is a szájába kerül.
Ezt a módszert egy barátom alkalmazza igen nagy sikerrel. A rakós boton vagy matchboton rendkívül nagy élmény a fárasztása. A módszert alkalmazzák fenekező készségen is, ahol az etetőkosárba erre a célra megfelelő etetőanyagot gyúrnak. (pl. „Top Mix Lacto Busa etetőanyag: A lacto család harmadik tagja ez az igen finom szemcsézetű, felhős etetéshez alkalmas, algatartalma miatt zöldre színeződő etetőanyag, amelyet busa horgászatához ajánlunk.”)
Ettől eltekintve a leggyakrabban pergetés-gumihalazás közben akad a horogra, véletlenszerűen, testbe.
Mivel télen a folyók mélyebb részeire húzódik, különösen gumihalazáskor láttam több termetes példányt horogba akadni. A testbe akasztott busát nem egyszerű megfogni, nehezen irányítható (láttam versenyen derékba törni pár botot miatta!).
Horgászatának csekély irodalma van, aki többet szeretne megtudni erről, annak figyelmébe ajánlom ezt a fórumot.
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Felhasznált szakirodalom: Harka Ákos - Sallai Zoltán : Magyarország halfaunája (Nimfea Természetvédelmi Egyesület, Szarvas 2004)
Pintér Károly: Magyarország halai (Akadémiai Kiadó, Budapest 1989)
Fotók: www.fishbase.org, www.google.com, Haldorádó, Bajzáth József
