A szivárványos ökle hazánk egyik különleges védett hala. A különlegessége a szaporodásában rejlik, ami a hazai fajok között egyedülálló. Az aprócska hal - az oldalán futó szivárványos csík miatt - az kedvelt akváriumi faj is volt, emellett régen mint kitűnő süllőcsali tarthatott számot a horgászok érdeklődésére. Ma, miután a védett fajok listáját gyarapítja, még csak eszünkbe sem juthat ilyen célú felhasználása. Sajnos hazánkban egyre kevesebbet találkozom vele, pedig volt idő, mikor tömegével akadt fenn a csalihalfogó háló apró szemein. Sokan nem tudják, de ez az aprócska hal a születendő gyermek nemét is képes megjósolni. Hogyan? Hamarosan kiderül.
A szivárványos ökle (Rhodeus sericeus amarus)
Egyéb nevei: keserűhal, keserű ökle, lapistyán, ökle, petikehal, sároglya, pohé, Szent Péter hala.
Az ökle európai alfaja megtalálható egész Kelet-Európában, Közép-Európában az Alpoktól északra. Nyugaton Franciaország északi felén, Angliában a telepítéseknek köszönhetően szórványosan fordul elő. A Skandináv-félszigeten csak Svédország déli csücskén él, az Északi Jeges-tenger vízgyűjtőjéhez tartozó folyók vízrendszeréből hiányzik. 1925 óta Észak-Amerikában is meghonosodott.
A szivárványos ökle élőhelyét a csendes állóvizek vagy az egészen lassú áramlású folyóvizek jelentik. Nagyobb tavakban, víztározókban kihúzódik a csendesebb öblökbe. Viszonylag nagy állományuk figyelhető meg mocsaras, oxigénben szegény területeken, mivel a víz oxigéntartalmára nem kényes. Gyerekkoromban a falu melletti kanálisban rengeteg volt belőle, de sajnos ma már se híre, se hamva a korábbi bőségnek. Rendszerint kisebb csapatokban jár. Ivarérettségét 2 éves korában éri el, ívási időszaka hazánkban április végén kezdődik és akár július elejéig is elhúzódhat. Egy-egy nőstény összesen 60-80 ikrát érlel, amit több részletben rak le. A korábban ismertetett halaknál több ezres vagy akár milliós nagyságrendű ikramennyiségről olvashattunk. Tudjuk, hogy azért ilyen nagy ez a szám, mert bizony a több ezer ikrának csak töredéke válik lüktető életté. Nagy részükből soha sem sarjad élet. A kikelő apróságokra is ezer veszély leselkedik, csak kis hányaduk éli meg a „felnőttkort”. Hogyan képes akkor ez az aprócska hal biztonsággal szaporodni? Mi lehet a titka annak, hogy ilyen kevés számú ikrával is képes a faj fennmaradni? Az ökle az egyik leggondosabb szülő, bölcsődébe íratja csemetéit. A bölcsőde nem más, mint a vízben található nagyméretű kagyló.
E hal szaporodásának előfeltétele ugyanis az, hogy az adott vízterületen nagyobb kagylók is éljenek. A nőstény hosszú tojócsövének segítségével a kagyló kopoltyúüregébe rakja ikráit. Minden egyes ikraszem elhelyezése után a hím a kagyló fölé úszik és kibocsátja tejét, ami a kagyló légzésével bejut az ikrához. Az ikra - ami sárga színű, ovális méretű és nagy mennyiségű szikanyagot tartalmaz - így teljesen védett helyen fejlődhet. A kelés után a lárvák nem hagyják el a kagyló belsejét.
A nagy mennyiségű szikanyag lehetővé teszi azt, hogy az apró öklék bölcsőjüket már fejlett, jól úszó ivadékként hagyják el. Mivel az ívási idő elhúzódhat, több részletben történik az ikrák lerakása, ezért egy „kagylóbölcsődén” belül több korosztály is cseperedhet. Európában az öklék rendszerint festő-, vagy tavi kagylókat választanak bölcsőnek.
A szivárványos ökle táplálékának pontos összetevőit eddig nem vizsgálták, de általánosságban elmondható, hogy döntő részét lebegő algák alkotják. A planktonrákok, magasabb rendű növények zsenge hajtásai mint étrend-kiegészítők szerepelnek az étlapon. Növekedése ugyan ütemes, de csupán milliméterekben mérhető. Egy 4 éves szivárványos ökle is csupán 66 mm, maximális mérete sem haladja meg a 8 cm-t.
A szivárványos öklének apró termete miatt gazdasági jelentősége nincs. Mivel a csendes szélvizeket kedveli, a ragadozóhalak táplálékai között sem foglal el előkelő helyet. Alkalmi zsákmánya csukának, sügérnek, bár érdekességképpen megjegyzem, hogy régen kitűnő süllőcsali hírében állt, a téli menyhalazáskor pedig a biztos siker letéteményese volt. Akvarisztikai szempontból igen érdekes halfaj. Az akváriumi életkörülményekhez rendkívül jól alkalmazkodik és igénytelensége miatt könnyen hozzászokik. Ha akváriumunkban kagyló is található, szaporodását élőben is megfigyelhetjük. Különleges szaporodásbiológiája és az ívási időszakban mutatkozó ivari dimorfizmus (a két ivar között megnyilvánuló különbség; a növények között kisebb mértékű, az állatvilágban elterjedt, de állatfajonként igen eltérő jelenség) laboratóriumi célokra rendkívül alkalmas kísérleti hallá avatja.
Jelzőállatként alkalmas a gyógyszeripar különböző hormonkészítményeinek tesztelésére. Ebből kifolyólag 1949-ben orvosi vizsgálatokra is használhatónak ítélték. A kidolgozott módszer alapján a terhesség 3-8. hónapja között szivárványos öklékkel a magzat neme 80-90%-os biztonsággal megállapítható volt.
Leírása, ismertetőjegyei:
Magas, oldalról erősen lapított testű hal. Legnagyobb testmagassága 3-nál kevesebbszer van meg a testhosszúságban. Szeme viszonylag nagy, kicsiny szája csúcsba nyíló. Hátúszója és farok alatti úszója viszonylag magas. A hátúszóban II-IV kemény és 7-11 osztott úszósugár, a farok alatti úszóban II-IV kemény és 8-10 osztott úszósugár található. Farokúszója mélyen bemetszett. A kopoltyúfedő mögött általában csak 4-6 pikkelynyi oldalvonal látható. Pikkelyei nagyok, a haránt irányú pikkelysorok száma 32-42 között változik. Eltekintve az ívási időszaktól, a hímek és nőstények nagyjából azonos színezetűek. A test oldala ezüstös szürke, a hát általában olajzöld. A hátúszó magasságától a testközépen egy kékes csillogású csík húzódik. Az úszók enyhén sárgás árnyalatúak. Az ívási időszakban a hímek trópusi halakra emlékeztető, színpompás nászruhát öltenek, testük a szivárvány valamennyi színében csillog, innen halunk magyar neve. A test oldalán a zöld és az ibolyás kék szín dominál, a hasi rész felé a vörös. Az ívás közeledtével a színek - elsősorban a vörös - mind intenzívebbé válnak. A hátúszó és a farok alatti úszó ilyenkor élénkpiros vékony fekete szegéllyel. A hal fején apró, fehér nászkiütések is megjelennek. A nőstények az ívási időszakra is megtartják viszonylag szerény színezetüket, az ikralerakásra viszont 5-6 cm-es tojócsövet fejlesztenek. Az ivási időszak végén a tojócső gyorsan visszafejlődik egy néhány mm-es csonkká.
Horgászata:
Védett! Eszmei értéke 2 000 Ft!
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Felhasznált szakirodalom: Harka Ákos - Sallai Zoltán:
Magyarország halfaunája (Nimfea Természetvédelmi Egyesület, Szarvas 2004)
Pintér Károly: Magyarország halai (Akadémiai Kiadó, Budapest 1989)
Fotók: www.fishbase.org, www.google.com, Barna Péter, Wolfgang Hauer
