A razbóra nekünk, horgászoknak mint kiváló csalihal lehet ismerős. Noha számos hazai vizünkben megtalálható, elsősorban a horgászboltokban találkozunk vele. Nem azért, mert kevés van belőle, hanem azért, mert jelentéktelennek gondoljuk. Nem őshonos fajról van szó, más betelepített halakkal érkezett és igen gyorsan meghódította hazánkat. Ezen apró termetű hal jelenléte vizeinkben komoly veszélyeket rejteget más, őshonos halfajokra. Mint csalihal a ragadozókra jelenthet komoly veszélyt… némi emberi közbeavatkozással, természetesen.
Kínai razbóra - Pseudorasbora parva (Temminck & Schlegel, 1842)
Egyéb nevei: gyöngyös razbóra.
A razbóra eredeti előfordulási területe Kelet-Ázsia az Amur folyó vízrendszerétől Kína déli részéig, valamint Korea, Japán és Taiwan szigete. Első hírmondói a 60-as években indultak „hódító” hadjáratra Közép-Ázsia, Kazahsztán területére. Nem kimondottan őt szerették volna meghonosítani, de ügyesen elvegyült a gazdasági szempontból jó döntésnek gondolt amur és busa között. A tógazdaságokból ezt követően került ki a természetes vizekbe, ahol rendkívül gyorsan meghonosodott. Hasonló módon, a betelepített amurok, busák közé vegyülve érkezett meg hazánkba is. Első példányait 1963-ban, a paksi tógazdaság lehalászásakor találták meg. Nem tudni, hogy az ebben a tógazdaságban nevelt, kínai természetes vizekből importált növényevő halak közé keveredett razbórák egyedszáma elegendő volt-e a térhódításhoz, de tény, hogy 1967-ben már tömeges jelenlétét állapították meg a biharugrai halgazdaságban, majd a következő évben, 1968-ban már fogták a Városligeti-tóból. A következő állomás a Balaton, majd térhódítása rohamossá vált szerte az országban. Ma már mindenütt közönséges fajnak tekinthető, és talán csak azért nem veszünk róla tudomást, mert jelenléte kevésbé bosszantó, mint például a törpeharcsáé. Ez a gyors elterjedés a faj biológia sajátosságainak egyenes következménye, ugyanakkor rávilágít a halhonosítási és halgazdálkodási gyakorlat hibáira is. Olyan új fajjal gazdagodott hazánk halfaunája, amely semmiképpen nem kívánatos. A gazdasági kár mellett megnehezíti az őshonos fajok védelmét is.
A razbóra kisebb állóvizek, csatornák lakója, ahol a parti, növényekkel benőtt területeket kedveli. Szaporodásbiológiája jelentősen eltér a többi hazai pontyféléétől. A razbóra családjának (pontyfélék) egyetlen folyamatosan ívó és ivadékgondozó képviselője. A nőstényeknél valamivel nagyobb hímek kora tavasztól viselik fekete nászruhájukat és testük oldalán, különösen a fejen, a szem alatt a tüskeszerű nászkiütéseket. A nászkiütések azon túl, hogy imponálnak a nőstényeknek, feltételezhetően más halak elijesztésére is szolgálnak. Az ívási időszak - a víz felmelegedésének függvényében - május-júliusban következik be és akár két hónapig is tarthat. Ívóhelyet számára a jól felmelegedő, sekély, csendes vízterület jelent. Ívóaljzatként a hím kisebb követ, üres kagylóhéjat, esetleg más, fenéken nyugvó tárgyat választ. Ennek a „fészeknek” folyamatos tisztítása a hím feladata, aki példás férjként nem csupán az ívóaljzatot tartja tisztán, hanem annak tenyérnyi környékét is. Az ívás különböző nőstényekkel naponta, a kora reggeli órákban történik. (Mázlista :-))
A nőstények az aljzathoz erősen tapadó, sárga, ovális alakú ikraszemeket raknak. A hím folyamatosan őrzi, védelmezi a fészket, eltávolítja az elhalt, penészedésnek induló szemeket. A fészek jellegzetessége, hogy 4-10, legtöbbször 5, kocsonyás burokba ágyazott ikraszem alkot egy-egy kisebb láncot. A fészekben 57-560 közötti ikraszem található. A szezononkénti érlelt ikraszámot a kutatók 1-5 ezer között határozzák meg, ami - ha figyelembe vesszük halunk őrző-védő szolgálatát - a gyors, dinamikus állomány-utánpótlás garanciája. Ehhez az is hozzájárul, hogy viszonylag hosszú embrionális fejlődés (21-26 foknál 5-7 nap) után a lárvák fejletten kelnek ki az ikrából. kelnek ki. Már az első napon levegővel töltik meg úszóhólyagjukat, és a második napon megkezdik önálló táplálkozásukat. Az első táplálékot apró kerekesférgek képezik. A későbbi táplálék összetételről ellentmondásosak a vizsgálati eredmények, egyesek szerint abban a kovamoszatok és zöldmoszatok játszanak döntő szerepet. A halak növekedésével a menü planktonrákokkal bővül.
Más vélekedések bentoszevő táplálkozási módját hangsúlyozzák. Ez a látszólagos ellentmondás arra is utalhat, hogy eltérő körülmények között is igen jól megél, többféle táplálékbázishoz is képes alkalmazkodni. Halgazdaságokban megfigyelték, hogy a gazdaságilag értékes halaknak adott takarmányt is szívesen fogyasztja, és táplálékhiány esetén a ponty apró ivadékait is megtámadja. A kínai razbóra növekedése első életévében rendkívül gyors. Jó táplálkozási viszonyok mellett tavaszra elérheti a 6,5-7,5 cm-es méretet. Az egyéves példányok már ivarérettek, de megfigyelték már 3 cm-es nőstény ikrázását is. Maximálisan 12 cm-es méretet érhet el, de a 9-10 cm-es példányokat is már nagynak mondhatjuk.
Jelenlegi ismereteink szerint a razbóra behurcolása hazai vizeinkbe mindenképpen károsnak mondható. A halgazdaságokban és a természetes vizekben mint táplálék-konkurens okoz jelentős károkat. Mivel alkalmazkodása folytán ugyanazt a táplálékot fogyasztja, mint sok már őshonos halunk ivadéka, mintegy „eleszi” az értékes táplálékot azok elől. Igaz, hogy - elsősorban a süllőnek - kiváló takarmányhal, de ezzel csak kevéssé ellensúlyozza az okozott kártételt. Igen szívós hallal van dolgunk, amely a sekély vizekben (leeresztett halastavakban) is remekül áttelel, majd a következő szezonban ismét szaporodásra képes. Akváriumban - akár trópusi díszhalak társaságában is - jól tartható. Kisebb csapatuk igen dekoratív, és a megfelelően berendezett akváriumban érdekes szaporodása is megfigyelhető.
Leírása, ismertetőjegyei:
Teste megnyúlt, oldalról lapított. A fiatalok nyúlánkabbak, az idősebbek vaskosabbak és zömökebbek, hátuk és faroknyelük magasabb. Hátvonalának íve a hátúszó kezdetéig domború, onnan kezdve enyhén homorú. Feje alacsony és kúpos, orra rövid, hossza alig nagyobb a szem átmérőjénél. Fölső állású szája kicsi, hasítéka meredeken fölfelé irányul.
Hátúszójában 7, farok alatti úszójában 6 elágazó sugár van, mindkét úszó széle domborúan ívelt. Pikkelyei jól fejlettek, számuk az oldalvonalon 34-38, és mivel hátsó szélük sötétebb árnyalatú, olyan hatást keltenek, mintha a bőrből kidomborodnának. A fiatalok és a nőstények oldalán egy sötét csík húzódik végig az orrtól - a szemen át - egészen a farokúszóig. Apró termetű faj, a nagyobbak hossza 8-10, legfeljebb 12 cm.
Horgászata:
Horgászata nem jelentős, többnyire csalihalfogó hálóval gyűjtik, elsősorban süllőzéshez, sügérezéshez, menyhalazáshoz tartják elsőrangú csalinak. Horoggal mérete miatt nem horgászunk rá, bár igen apró horoggal, úszóval a csatornák szélében könnyen megfogható lenne.
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Felhasznált szakirodalom: Harka Ákos - Sallai Zoltán: Magyarország halfaunája (Nimfea Természetvédelmi Egyesület, Szarvas 2004)
Pintér Károly: Magyarország halai (Akadémiai Kiadó, Budapest 1989)
Fotók: www.fishbase.org, www.google.com
