Rendezés

III. Top Mix-Supra Mix Vándorkupa - Dunafalva

Döme Gábor 2004-09-03
Kevés az igazi vadvízi horgászverseny. Ezért minden olyan rendezvényt, amely a szilaj élővizeken kerül lebonyolításra, kiemelt figyelemmel kísérik a versenyhorgászok. A folyóvízi horgászat - aki próbálta, jól tudja - sokkal változatosabb, kiszámíthatatlanabb és izgalmasabb, mint az állóvízi peca. A horgász soha nem lehet biztos benne, hogy mi akad a horgára, és bármikor felbukkanhat egy kapitális hal, amely kifogása örökké emlékezetes marad. A nagy és kiszámíthatatlan Duna folyó, hát nem csoda, hogy úgy vonzza az új kihívásokat kedvelő versenyzőket, mint méz a darazsat.

Országos Felnőtt Egyéni Horgászbajnokság 2004

Döme Gábor 2004-09-01
Aki testközelből figyelhette az idei bajnokságot, hamar rádöbbent, hogy miért is jegyzik a magyar versenyhorgászatot a világ élmezőnyében. Kevés ország büszkélkedhet ennyire erős és kiélezett bajnoksággal. Az ország 40 legjobb horgásza mérte össze tudását a Kunhegyes határában folydogáló Nagykunsági-főcsatornán augusztus elején. A tét az egyéni bajnoki cím megszerzése és a következő évi válogatott keretbe való bejutás.

Klubcsapatok Országos Bajnoksága 2004. - Fotóalbum

Tóth Ferenc 2004-07-07
Íme néhány, az edzésen és a versenyen készített felvétel, a teljesség igénye nélkül. Válogassatok belőle, talán szép emlékeket ébreszt az elkövetkezendő időben. A teljes képanyag letölthető az oldal alján található linkről.

Klubcsapatok Országos Bajnoksága 2004. Kunhegyes

Tóth Ferenc 2004-07-06
Július 3-4-én, a Kunhegyes melletti Nagykunsági-főcsatorna adott otthont az idei évi Klubcsapatok Országos Bajnokságának. Az egyik legrangosabb hazai csapatversenyre 16 egyesület, klub jelezte részvételi szándékát. A tét nem kisebb, mint megszerezni a magyar bajnoki címet, és ezzel együtt elnyerni a következő évre a Klubcsapat Világbajnokságon való részvételi jogot.

III. Haldorádó-Sporthorgász Feederbotos Kupa - Fotóalbum

Tóth Ferenc 2004-06-18
Sokak kérésére a teljes mérlegelő lapokat közzé tesszük, javítatlan formában. Elemezhetitek a fogásokat, a szomszédok fogásainak tükrében. Néhány érdekes kép is felkerült, de a teljes képanyag is letölthető.

III. Haldorádó-Sporthorgász Feederbotos Kupa

Tóth Ferenc
Immár harmadik alkalommal került lebonyolításra ez az országban egyedülálló rendezvény, ahol verseny körülmények között mérhették össze tudásukat a feeder- és pickerbotos horgászmódszert kedvelők. Ez a horgászverseny nem a profi, hanem a szó igazi jó értelmében vett amatőr horgászok számára került kiírásra. A festői szépségű Maconkai-víztározó volt a helyszíne ismét, a rangos eseménynek.

Nagy dévérekkel álmodom

Döme Gábor
Napok óta nem alszom rendesen... Álmomban hatalmas, bronzos, öreg dévérek kapják be a horgomat. Az úszóm lassan elmerül, majd bevágok. Óvatosan fárasztok, nagyokat bólogat a bot, ez jó hal lesz! A sekély parti sávban bukkan fel elsőként. Te jó ég, ez óriási!!! Próbálom a szűk merítőhálóba terelni..., elsőre nem sikerül. Végre benne van! Lassan húzom hátra a merítőt, kiemelem a hatalmas halat. Nem akarok hinni a szememnek, ez csodálatos, létezik ekkora dévérkeszeg?!

Egyéni Bajnokság 2004. Elődöntő, Nyugati csoport

Tóth Ferenc 2004-05-26
A Tolna Megyei Horgászszövetség gondozásában került megrendezésre az elmúlt hétvégén a 2004. évi Egyéni Bajnokság nyugati csoportjának válogató versenye. Szekszárd közelében, a Sió-csatornán kialakított versenypálya várta a 40 nevező küzdelmét. A technikás pálya három nagyon izgalmas és meglepetésekkel tűzdelt fordulót hozott.

Évadnyitó halfesztivál - RÉTIMAJOR

Méhes Csaba 2004-05-19
Április utolsó szombatjára egy megtisztelő, nem mindennapi meghívásnak tehettem eleget kollégámmal Tomanovics Sanyival. Az Aranyponty Halászati Rt. évadnyitó halfesztiválján vehettünk részt Rétimajorban. Az akció jelmondata: "Nyitott falvak, porták, gazdasági műhelyek...".

II. Haldorádó Fórum Találkozó és Kupa - Fotoalbum

Tóth Ferenc 2004-04-20
Sokak kérését szeretném teljesíteni, ezért jöjjenek a mérlegelő lapok, majd néhány fotó, amivel remélem sikerül visszaadni a hétvége hangulatát. A sorsolás várakozását, a koncentrációt verseny közben, és végül de nem utolsó sorban a díjkiosztó örömét. Az összes fotó letölthető lesz tömörített formában, csemegézhet mindenki kedvére.

II. Haldorádó Fórum Találkozó és Kupa

Tóth Ferenc 2004-04-19
Hosszú tervezés, egyeztetés a Fórumon, lelkes készülődés előzte meg a régen várt Találkozót. Nem csak amiatt, hogy versenyezni lehessen, de legalább annyira vártuk a személyes találkozót az ismerősökkel, vagy akár azokkal, akiket csak „nick-nevük” alapján azonosítottunk eddig.

Van Den Eynde Téli Pontyfogó Szuperkupa 10.forduló

Döme Gábor 2004-03-05
Véget ért az egész télen át tartó különleges versenysorozat. Az utolsó pillanatig kiélezett és izgalmas verseny, a tizedik fordulóban is tartogatott meglepetéseket és nem várt fordulatokat. A változékony, kezdetben télies időjárás - a verseny napján - megenyhült, majd igazi tavaszias hangulatban, bőséges halfogással búcsúztatta a horgászokat.

Van Den Eynde Téli Pontyfogó Szuperkupa 9.forduló

Döme Gábor 2004-02-27
Az utolsó előtti forduló reggelén, már sorsolás előtt megkezdődött a latolgatás, számolgatás. Ki milyen eredménnyel zárhatja a versenysorozatot. Voltak, akik a tuti befutót vélték tudni, és olyanok is, akik még bizakodtak előre menetelükben. Megint mások az első nyolc között maradást tűzték ki célul, vagy épp az oda kerülést. A sorsoló zsetonok zörgése mindenkiből izgalmat váltott ki. Vajon mit hoz a szerencse mára?

Van Den Eynde Téli Pontyfogó Szuperkupa 8. forduló

Döme Gábor 2004-02-12
A télből hirtelen belecsöppentünk a tavaszba, és gyönyörű idő várta a nyolcadik fordulóra érkező, mindenre elszánt pontyhorgászokat. A víz hőmérséklete 4 Celsius-fokot emelkedett rövid idő alatt. Az előzetes hírek alapján, a halak megmozdultak és intenzíven táplálkoznak. Mindenki a rekordfogások gondolatával játszadozott, de hogy ebből mi valósult meg, az hamarosan kiderült.

Van Den Eynde Téli Pontyfogó Szuperkupa 7.forduló

Döme Gábor 2004-01-28
Az idei tél leghidegebb napjait jósolta a meteorológiai előrejelzés. Mínusz 19-20 Celsius-fokokat ígérgettek az időjósok. Szerencsére most is tévedtek..., mert reggel "csak" -14 Celsius-fok volt. Délelőtt pedig már egészen kellemes -8-10 fok volt. Ebben az igazi zord, téli hidegben már csak a legfanatikusabb, legelszántabb pontyhorgászok indultak el Rétimajorba.

Van Den Eynde Téli Pontyfogó Szuperkupa 6.forduló

Döme Gábor 2004-01-23
Az első forduló sorsolásakor már senkinek nem volt meglepő, hogy a Papp Józsi az A1 rajthelyről indul. Már szinte "természetes", hogy legalább egyszer kihúzza ezt a helyet. Viszont az, hogy csak negyedik tudott itt lenni, igencsak meglepő volt, hiszen addig ez nyerő helynek volt mondható. A szektort Döme Gabi nyerte meggyőző fölénnyel.

Van Den Eynde Téli Pontyfogó Szuperkupa 5.forduló

Döme Gábor 2004-01-15
Az elmúlt héten pénteken, amikor hajnalban beültem az autómba -14°C fokot mutatott a külső hőmérő. Brr... Normális vagyok én? Amikor kiszálltam Rétimajorban, már egészen "meleg" -8°C fok volt, de erősen fújt a DK-i szél. Tudtam, hogy egy nagyon nehéz menet vár rám és minden hozzám hasonló, elvakult versenyzőtársamra. Ezen a napon nem csak a halak kényes kapókedvével, hanem a zord időjárással is meg kell küzdeni. Tekintsük át, milyen eredményeket produkált az év első Pontyfogó Szuperkupája.

Van Den Eynde Téli Pontyfogó Szuperkupa 4.forduló

Döme Gábor 2003-12-17
December 12-én volt a versenysorozat negyedik fordulója. A közelgő ünnepek miatt sokaknak elfoglaltsága, dolga akad. Így a 20 fős mezőnyből 14-en álltunk rajthoz. A jelenlevőket ez cseppet sem szomorította el, hiszen tudtuk, hogy még több halra és újabb nagyszerű horgászatra van kilátás. Ráadásul mindenki nagyon küzdött a végső elszámoláshoz szükséges értékes pontokért.

Van Den Eynde Téli Pontyfogó Szuperkupa 3.forduló

Döme Gábor 2003-12-10
Fagyos hideg reggel és élénk északi szél fogadta a Rétimajorba érkező elszánt pontyhorgászokat. Mit tartogat a mai versenynap? A hirtelen jött zord idő, milyen hatással lesz a halakra? Esznek vajon? A válaszra nem kellett sokat várni... A harmadik forduló minden képzeletet felülmúlt! Soha nem látott szoros küzdelem és parádés halfogások sorozata következett. Élmény volt ezen a napon a horgászat!

Van Den Eynde Téli Pontyfogó Szuperkupa 2.forduló

Döme Gábor 2003-11-25
Kellemes hangulatban, nagy reményekkel indultunk a Van Den Eynde Kupa 2. fordulójára. Az időjárás jelentés és az előző napok tapasztalatai alapján gyönyörű nap várt ránk.Ebben nem is kellett csalatkoznunk. Ami viszont némiképp bánatra adott okot, az a halfogás mennyisége volt, pedig házigazdáink plusz 20 mázsa pontyot raktak még a tóba.

Van Den Eynde Téli Pontyfogó Szuperkupa 1.forduló

Döme Gábor 2003-11-18
Rétimajor melegvizű, szuper intenzíven telepített tavacskája a helyszíne az új versenysorozatnak. A meghívásos versenyre hazánk legjobb, télen is aktív pontyfogó versenyhorgászai kaptak meghívót. A 10 fordulóból álló versenysorozat, a maga nemében pártalan, és igen embert próbáló, hiszen novembertől februárig tart. A legzordabb időben sincs megállás. Túl vagyunk az első fordulón, lássuk a részletes eredményeket.

Ravazdi ravasz pontyok

Kocsis László 2003-09-11
Jóbarátom meghívásának eleget teve, mentem el egy rendhagyó versenyre, Ravazdra. Ez a mesterséges, gyönyörű patkó alakú tó, a Pannonhalmi Apátság lábánál terül el. A vízmélység a fél métertől egészen a három méterig változik. A tógazda elmondása alapján található benne ponty 70 dkg-tól 15 kilóig, amur, afrikai harcsa, busa és elenyésző mennyiségű keszeg.

Klubcsapat Bajnokság 2003. Fotóalbum

Tóth Ferenc 2003-08-14
A főszereplők. Néhány, az edzésen és a versenyen készített felvétel, a teljesség igénye nélkül. Válogassatok belőle, talán szép emlékeket ébreszt az elkövetkezendő időben.

Klubcsapatok Bajnoksága 2003.

Tóth Ferenc
Alig pár héttel az Egyéni Bajnokság után ismét horgászok népesítették be a Velencei-tavi evezőspálya forró betonját. A legrangosabb csapatverseny, a Klubcsapatok Országos Bajnoksága adott alkalmat hazánk legjobbjainak az újbóli megmérettetésre.

Országos Egyéni Bajnokság 2003.

Tóth Ferenc
Június utolsó hetét az ország 40 élvonalbeli horgásza a Velencei- tavi evezőspálya forró betonján töltötte. Mint az elmúlt években, most is kettős céllal. Megmérkőzni a magyar bajnoki címért, illetve bekerülni a 16 fős válogatott keretbe.

Mosella Kupa 2003.

Tóth Ferenc 2003-06-30
Június 22-én vasárnap került megrendezésre Várpalotán, a Nagybivalyos tavon az idei évi Mosella kupa. Rekord számú versenyző várta a Mosella Hungária Kft. és a Mosella Gmbh által kiemelkedően díjazott horgászversenyt. Nem csak a díjak voltak vonzóak, de az apró keszegfélékben bővelkedő víz is csábította a rövid spiccbotos horgászatot mesteri fokon művelőket.

Horgászat a Csőhídi pályán - Ráckevei IB Egyéni bajnoksága

Kocsis László 2003-06-27
Az egyéni bajnokságra bejutni nem egyszerű. Először helyt kell állni az egyesület válogatóján, majd ha ez sikerült jöhet a csapatbajnokság. A csapatbajnokságon a szektoronkénti első három fő jut tovább az egyéni bajnokságra. Itt mérik össze tudásukat Ráckeve legjobb horgászai.

Horgászat a Csőhídi pályán - Ráckevei IB csapatbajnoksága

Kocsis László 2003-06-20
Reggel négykor keltem, hogy biztos, ami biztos időben a versenypályára érjek. Csapattársakkal fél hatra beszéltük meg a találkozót, így maradt még egy óránk a taktikai megbeszélésre, az etetőanyagok szétosztására, megkeverésére. Bár sokan csak a verseny előtt keverik meg, én annak a híve vagyok, hogy az összetevőknek legalább 12 órát érniük kell. Így már előző este elkészítettem és hűvös helyen tároltam. A verseny előtt egy órával csak hozzákevertem a száraz aromát, s kész volt az etetőanyag.

II. Haldorádó - Sporthorgász Feederbotos Kupa - Fotóalbum

Tóth Ferenc 2003-06-18
Remélem sikerül visszaadni ezzel a pár fotóval a verseny hangulatát, azt a jó érzést, amit a festői környezetben eltöltött pár óra jelentett.Természetesen a teljesség igénye nélkül.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.