Rendezés

Országos Egyéni Férfi Horgász Bajnokság 2006.

Tóth Ferenc 2006-08-10
Hazánk legrangosabb egyéni versenye zajlott az elmúlt hétvégén a velencei-tavi versenypályán. Ismét a Magyar Bajnoki cím volt a tét, de nem csak a dobogó valamelyik helyének megszerzése volt a cél ezen a 4 napos versenyen, hanem a 16 fős bő válogatott keretbe való bekerülés lehetősége is adott volt az indulók előtt.

Klubcsapatok Országos Bajnoksága, 2006. - Fotóalbum

Tóth Ferenc 2006-07-25
Ízelítőül néhány, az edzésen és a versenyen készített felvétel, a teljesség igénye nélkül. Az általam készített képanyag letölthető az oldal alján található linkről. Az induló 18 csapat eredménye megtekinthető egy táblázatban.

I. HALDORÁDÓ Feeder Szuperkupa versenybeszámoló

Lukácsi Béla 2006-07-24
Most végre egyénileg is összemérhették tudásukat a hazai feederbotos horgászok. Sokan mondhatnák: hiszen eddig is volt már számukra verseny, sőt egyre több helyen rendeznek a Haldorádó feederversenyek mintájára megmérettetéseket. De most, a verseny után, biztosan állíthatom, hogy ilyen még nem volt! Több volt ez egyszerű versenynél, hiszen részt vett a versenyen a hazai feederhorgászok java. Továbbá most nem volt sekély és mély rész, itt azonos feltételek mellett, kétszer is bizonyítani kellett.

Klubcsapatok Országos Bajnoksága 2006.

Tóth Ferenc 2006-07-21
Hazánk legrangosabb csapatversenyének adott otthont Szolnok az elmúlt hét végén. A Klubcsapatok Országos Bajnokságának rendezője a Közép-Tisza-Vidéki Horgászegyesületek Szövetsége volt a MOHOSZ-szal karöltve. A bajnokság helyszínének az Alcsi-szigeti Holt-Tisza versenypályáját jelölték. Nem kisebb volt a tét ismét, mint a győztes jutalmaként megszerezni a bajnoki címet és egyben következő évi Klub Világbajnokságon való indulás jogát. Komolyan felkészült csapatok nagy küzdelme volt ismét várható.

Mosella Kupa 2006.

Tóth Ferenc 2006-07-20
Immár hagyományosan a várpalotai Nagybivalyos horgásztó adott otthont az idei évi Mosella Kupának. Nem sokkal a verseny előtt érkezett a hír, hogy oxigénhiány fellépte miatt a tavon halpusztulás történt. Aggódtunk, vajon meg lehet-e rendezni így a versenyt, lehet-e halat fogni ezen a tavon? Aztán az előző heti próbahorgászatok meggyőztek minket.
Videóval

V. Haldorádó-Sporthorgász Feeder botos Kupa 2006 - Fotóalbum

Tóth Ferenc
Néhány gyönyörű hal ízelítőül a vasárnapi versenyről, és az előző napokban a Haldorádó szigeten elejtettekből. Az összes fotó letölthető tömörített formátumban az oldal alján található linkről. Természetesen a részletes eredményekben is csemegézhet bárki kedvére. Az írás nem lenne teljes a versenyről készült videófilm nélkül. Fogadjátok szeretettel!

V. Haldorádó-Sporthorgász Feederbotos Kupa 2006

Tóth Ferenc
Nem gondoltuk annakidején, hogy idáig fejlődhet, mikor is megfogant a gondolat, csinálni kellene egy igazából a „közhorgászoknak” szóló versenyt, valami olyat, amilyen még nemigen volt: a feeder- és pickerbot szerelmeseinek. Így született meg a Haldorádó-Sporthorgász Feederbotos Kupa, ami - büszkén mondhatjuk el- a maga nemében az ország legnagyobb ilyen rendezvényévé nőtte ki magát. Mi sem mutatja jobban mindezt, mint az, hogy a versenykiírás megjelenéstől számítva, két hét alatt betelt a 65 csapat (130 fő) részére biztosított keret. Azért "csak" ennyi, mert sajnos többen nem férnek el a versenypályán.

Keleti elődöntő 2006

Takács Péter 2006-06-02
A nyugati válogatóval egy időben került megrendezésre a keleti csoport válogató versenye is Szolnokon, az Alcsi-szigeti Holt-Tiszán. Nem kis feladat várt a 38 indulóra, hiszen a versenyzőknek nem csak a pálya nehézségeivel kellett megküzdeniük, hanem az időjárás viszontagságaival is. De nézzük az eseményeket napról napra!

Nyugati elődöntő 2006

Tóth Ferenc 2006-06-01
Megkezdődött a versengés a magyar Egyéni Bajnokság döntőjébe kerülésért. A válogatóversenyek az eddig megszokott módon, két csoportban kerültek megrendezésre, aszerint, hogy a versenyző egyesülete a Duna vonalától nyugatra vagy keletre esik. Az elmúlt hétvégén zajlott le a nyugati csoport válogató versenye a csepeli versenypályán. A nyugati csoporttal egy időben Szolnokon mérték össze tudásukat a keleti csoport versenyzői.

TOP MIX Kupa 2006

Papp József 2006-05-19
Idén immár 5. alkalommal került megrendezésre a TOP MIX Kupa horgászverseny. A verseny helyszíne ebben az évben a Nyugati-övcsatorna (Balatonmáriai-árok) Balatonújlak melletti szakasza volt. A szép környezetben lévő, halban gazdag csatorna egyenletes feltételeket, sok halat és jó, kényelmes körülményeket biztosított a 68 versenyző részére.

EUROFISH Kupa 2006

Döme Gábor 2006-05-03
A tavasz a versenyszezon kezdetét is jelenti. Jó látni, hogy milyen hirtelen felpezsdül az élet és hétről hétre egyre több, színvonalas verseny kerül lebonyolításra. A Haldorádó olvasóit most a Dunaújvárosban megrendezett Eurofish Kupára kalauzoljuk el. A kemény, nehéz terep és a Duna magas vízállása nem könnyítette meg a versenyzők dolgát. Ez azonban nem vette el azoknak a lelkes horgászoknak a kedvét, akik nem félnek a kihívásoktól és a nehéz terepen való horgászattól.

IV. Haldorádó Fórum Találkozó és Kupa - Fotóalbum

Tóth Ferenc 2006-04-20
Az alábbi táblázatban megtekinthető a teljes eredménylista, majd néhány fotó, amivel remélem sikerül visszaadni a hétvége hangulatát. A sorsolás várakozását, a koncentrációt verseny közben, és végül de nem utolsó sorban a díjkiosztó örömét. Az összes fotó letölthető tömörített formában, csemegézhet mindenki kedvére.

IV. Haldorádó Fórum Találkozó és Kupa 2006.

Tóth Ferenc 2006-04-19
Sokan vártuk, és végre elérkezett! A IV. Haldorádó Fórum Találkozó fontos eseményt jelentett a „fórumlakóknak”. Ismételten a kiskunhalasi Tóth-tó adott otthont ennek a kétnapos versenynek, mely az idén kissé szerencsétlenül Húsvét hétvégéjére került, de egyéb lehetőség sajnos nem nagyon kínálkozott.

IV. Top Mix-Supra Mix Vándorkupa - Dunafalva

Döme Gábor 2005-10-18
Bizonyára sokan emlékeznek rá, hogy az első időpontban, augusztusban meghirdetett versenyt a Duna szokatlanul heves és gyors áradása elmosta. Ezért egy újabb időpontban, október elejére tolódott a rangos megmérettetés, de a rendezők most is azon aggódtak, hogy semmi ne jöjjön közbe, amely a sikeres lebonyolítást befolyásolhatná. A vízállás tökéletesnek bizonyult, az időjárás is kifogástalan volt, csupán azt a „jelentéktelen” dolgot kellett megoldani, hogy a rendkívül sáros, felázott úton bejussanak a versenypályára a horgászok…

Országos Egyéni Férfi Horgász Bajnokság 2005.

Tóth Ferenc 2005-08-09
Magyarország legrangosabb egyéni versenye zajlott az elmúlt hétvégén Csepelen, a csőhídi versenypályán. Vajon ki lesz a 2005-ben a Magyar Bajnok? Nem csak a dobogó valamelyik helyének megszerzése volt a cél ezen a négynapos versenyen, hanem a bővebb, 16 fős válogatott keretbe kerülés lehetősége is ott lebegett az indulók előtt.

Klubcsapatok Országos Bajnoksága 2005. - Fotóalbum

Tóth Ferenc 2005-07-01
Ízelítőül néhány, az edzésen és a versenyen készített felvétel, a teljesség igénye nélkül. Az általam készített képanyag letölthető az oldal alján található linkről. A Bajnokság végeredménye pedig megtekinthető egy táblázatban.

Klubcsapatok Országos Bajnoksága 2005.

Tóth Ferenc 2005-06-30
Az elmúlt hétvégén a velencei-tavi evezőspálya adott otthont az egyik legrangosabb csapatversenynek, a Klubcsapatok Országos Bajnokságának. Nem kisebb volt a tét, mint a győztes jutalmaként megszerezni a következő évi Klub Világbajnokságon való indulás jogát. Komolyan felkészült csapatok nagy küzdelme volt várható.

Mosella Kupa 2005.

Tóth Ferenc 2005-06-23
Immár hagyományosan a várpalotai Nagybivalyos horgásztó adott otthont az idei évi Mosella Kupának. Ez az eddig apróhalairól híres tó az utóbbi évek telepítései nyomán valamint az új tulajdonos szemléletváltásának köszönhető elgondolás szerint változatosabbá, és egyben nehezebbé teheti a horgászatot. Vajon bebizonyosodik-e ez egy nagy létszámú verseny alkalmával?

IV. Haldorádó-Sporthorgász Feederbotos Kupa - Fotóalbum

Tóth Ferenc 2005-06-17
Íme néhány, a versenyen készített felvétel, a teljesség igénye nélkül. Válogassatok belőle, talán szép emlékeket ébreszt az elkövetkezendő időben. A teljes képanyag letölthető az oldal alján található linkről. Sokak kérésére a fogási eredmények megtekinthetőek egy táblázatban.

IV. Haldorádó-Sporthorgász Feederbotos KupaCsapat és Egyéni horgászverseny

Tóth Ferenc 2005-06-14
Negyedik éve már, hogy portálunk karöltve a Sporthorgász újsággal megrendezi a feeder- és pickerbotos horgász módszert kedvelők legnagyobb hazai versenyét. Ez a horgászverseny nem a profi, hanem a szó igazi jó értelmében vett amatőr horgászok számára került ebben az évben is kiírásra. Természetesen most is a Maconka adott otthont ennek az eseménynek.

Keleti elődöntő

Döme Gábor 2005-06-02
A Duna keleti oldalán induló horgászok a szentesi Kurca folyón mérték össze tudásukat. A városban kijelölt versenypálya ideális és egyenletes (!) terep volt a népes - 48 főt számláló - mezőny számára. Izgalmas és igazán kiélezett csata folyt az utolsó pillanatig.

Nyugati elődöntő

Tóth Ferenc 2005-06-02
Az elmúlt hétvége két nagyon rangos horgászverseny jegyében telt. Az Egyéni Bajnokság válogató versenyei zajlottak az országban, két különböző helyszínen. A cél a magyar Egyéni Bajnokság döntőjébe kerülés volt. A döntő 40 fős létszámából a jelenlegi válogatott keret 16 horgásza nem válogatózott, a fennmaradó 24 helyért a résztvevők arányában osztozott az ország két oldala.

Mecsekpölöskei 24 órás

Pásztor István 2005-05-10
A Favorit kupáért rendezett maratoni, 24 órás verseny szombat 10 órakor kezdődött. Akkor még feltehetően mind a 18 csapat lelki szeme előtt egy halban gazdag viadal lebegett, már csak a tavalyi példa miatt is. Ezúttal azonban - a korábbi évekkel ellentétben - egy igazi izzadtságszagú, kevés zsákmányt adó, de roppan izgalmas megmérettetésre került sor.

EUROFISH Kupa 2005

Haldorádó Team 2005-05-03
Az előzetes várakozásoknak megfelelően nagy csatát és küzdelmes versenyt hozott a nemrég Dunaújvárosban megrendezett EUROFISH Kupa horgászverseny. Az edzéseken tapasztalt halmennyiség bizakodásra adott okot minden résztvevő számára, de mint tudjuk, a verseny gyakorta okoz meglepetéseket. Most sem volt ez másként!

III. Haldorádó Fórum Találkozó és Kupa - Fotóalbum

Tóth Ferenc 2005-04-19
Remélem ezzel a pár képpel sikerül érzékeltetni azt a vidám, baráti hangulatot ami ezt a hétvégét jellemezte. Természetesen a kifogott halak a horgászok tudását dicsérik, - nem csak a hangulat a fontos-, de a gyönyörű halak is magukért beszélnek.Az összes fotó letölthető tömörített formában, és az eredménylistában is csemegézhet mindenki kedvére.

III. Haldorádó Fórum Találkozó és Kupa

Tóth Ferenc
Végre elérkezett. Amennyire vártuk, olyan gyorsan elrepült az együtt töltött idő. Harmadik találkozójukat és versenyüket tartották a Haldorádó Fórum tagjai a hétvégén, Kiskunhalason. Nem csak egyszerű horgászverseny volt ez, hanem régi és új barátságok ápolása, vagy akár az eddig csak „nick neve” alapján ismert horgászbarát vagy éppen vitapartner megismerése.

Mesterek Tornája 2004.

Tóth Ferenc 2004-10-06
Az idei versenyszezon lezárásaként került lebonyolításra a Velencei-tavi Evezőspályán, az a négyfordulós versenysorozat, aminek végén kialakult az elkövetkező évi világbajnokságra, valamint az Európa-bajnokságra utazó keret. Az Egyéni Bajnokságból bejutott 16 versenyző, minden tudását beleadva igyekezett megszerezni az indulás jogát.

Nickek "háborúja"

Miklós Czender 2004-10-04
A szeptember 23-26. közötti "hosszú hétvégén" a magyar versenyhorgászok krémje faggatta a velencei Evezőspálya vizét. Az elmúlt évek eredményei alapján nyugodtan állíthatom, hogy aki kilátogatott oda, az világszínvonalú horgászatot láthatott. De nem róluk szeretnék most beszélni, megteszik ezt nálam avatottabbak. Szombaton ugyanis - miközben a nagyok egymással vívták harcukat - Törökbálinton volt egy másik verseny is, ahol egy baráti társaság, a Haldorádó Fórumának látogatói találkoztak...

Ez már függőség?

Takács Péter 2004-10-01
Nagybátyám mondta nekem úgy 3 évvel ezelőtt, amikor még ismerkedtem a horgászattal, hogy: „Vigyázz, mert a horgászat az egyik legkeményebb drog!”. Ekkor még nem igazán értettem mire is gondol, de ahogy egyre jobban "elkap a gépszíj", kezdem érteni, mit akart mondani ezzel a mondattal. Fórumos beszélgetéseink során írtam már nektek egy tóról, ami Nyíregyházán található, kb. 2 km-re a házunktól. Két horgásztípust lehet alapvetően megkülönböztetni, az egyik a természetes vizeket részesíti előnyben, míg a másik a telepített, biztosabb fogást sejtető vizekhez vonzódik. Bármelyikhez tartozzon is a horgász, mindenki azt választja, amelyik szórakoztatja. Polyák Csabit biztosan nehezen tudnám rávenni arra, hogy egy Tisza-tavi dévérezést cseréljük el egy rakós botos telepített tavi horgászatra. Pedig lehet, hogy nem bánná meg...

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.