Rendezés

Évindító peca a Petőfi-tavon

Ördög Erik 2023-02-26
Mikor tavaly ősszel elkezdtem tervezni az idei évemet horgászati szempontból, akkor még mindenképp a terveim között szerepelt egy kora januári túra. Talán bolondságnak is tűnhet január elején, konkrétan az új év első hetében horgászatról álmodozni… viszont időközben újfent külföldre sodort az élet, Ausztriában dolgozom egy ideje, így minden egyes szalmaszálat igyekszem megragadni, hogy horgászhassak is egy kicsit otthon. Hónapokkal előre tervezni egy túrát mindig rizikós. Azt hiszem, ez hatványozottan igaz, ha a téli hónapok bármelyikét tűzzük ki célul. Fontos szempont volt a megfelelő víz kiválasztásakor, hogy mély legyen. Esélyt sem szerettünk volna adni annak, hogy a zord hideg keresztülhúzza a terveinket. Több lehetőséget is figyelembe véve végül is Rokolya Péter jó cimborám tapasztalataira hagyatkozva a Dunavarsányban található Petőfi-tóra esett a választás. Peti segített nekem a foglalásban is, és ha ez nem lett volna elég, a tavaly ugyanitt, ugyanebben az időpontban forgatott „Szilveszteri pontyok" című filmje tökéletes kiindulási pontot jelentett, amit innen is köszönünk szépen. Emellett Haskó Tamásék filmje úgyszintén segítségünkre volt, hiszen ugyanerre a helyre sikerült foglalnunk.
Videóval

A nagy pontyok birodalmában, 6 pontykapás 5 db 20+ kg!

Döme Gábor 2023-02-25
Ezúttal Bosznia-Hercegovinába látogattam el Amir Taletovic horgászbarátom meghívásának eleget téve, aki ebben csodás kis országban él és immár 7. éve a Haldorádó teszthorgásza.

Rokolya Péter – Az okos halradarok világa

Rokolya Péter 2023-02-24
Napjainkban a technika világát éljük, mindenben egyre újabb és jobb fejlesztések látnak napvilágot, nincs ez másként a horgászatban sem. A halradarok közt is számos, egyre könnyebben és gyorsabban használható eszköz kerül piacra, ezek egyik ékköve a Deeper halradar.
Videóval

A szakértő válaszol! – 114. rész

Döme Gábor 2023-02-23
A „Szakértő válaszol” sorozat immár 6. esztendeje színesíti a Haldorádó Horgászportál felületét. Ismét rajtam a sor, hogy folytassam, a 114. rész fő témája pedig a téli - kora tavaszi pontyhorgászat lesz. Csapjunk is bele, induljon a 2023-as szezon!
Videóval

A classic feeder 5. rész – Horog- és előkeválasztási kisokos

Sipos Gábor 2023-02-22
A hosszúelőkés feederezéshez használt végszerelékből már csak a horogelőke hiányzik. Ez az utolsó pont, de korántsem a legegyszerűbb. A jó horog és a megfelelő hosszúságú előke kulcsfontosságú az eredményes horgászat érdekében. No de lássuk, milyen típusú és formájú horgokat érdemes beszerezni, és mikor melyiket kell használni!

A Nyugati-övcsatorna felfedezése

Szoják Benedek 2023-02-21
A hideg téli estéken jó kicsit visszagondolni a szép emlékekre, fogásokra. Ezek az élmények így, télen is felmelegítik a pontyhorgász szívét. Egy ilyen kellemes, kora nyári csatornahorgászat élményeit és tapasztalatait hoztam most el pár sorban. Jó olvasást kívánok!

Egy barátság, egy szenvedély

Rokolya Péter 2023-02-20
Aki jó horgász akar lenni, pokolra kell annak menni! Vagy mégsem? Egy biztos, minden horgásznak megvan a saját története. Ebben az írásban elmesélem nektek, hogy indult számomra a nagyponty-horgászat, és mi volt ennek a története.

Tesztelés alatt az új TEAM FEEDER orsók – By Döme TEAM FEEDER Master Carp Pro 6000

Járfás Dávid 2023-02-19
A TEAM FEEDER orsócsalád egyik legkedveltebb, legnépszerűbb tagja a gyorsfékes Master Carp Pro. A modell hamar felkeltette a horgászok érdeklődését és nem véletlenül! Vajon mitől olyan népszerű ez a műszer? Tartsatok velem, ismerjük meg közelebbről ezt a kiváló ár/érték arányú orsót!
Videóval

A Nagy Kékség titkai

Szoják Benedek 2023-02-18
A Gyékényesi kavicsbánya-tó, más néven a „Kotró" a méltán híres hazai nagyhalas vizek egyike. Híres a hatalmas pontyairól, az óriási mélységekről és a kristálytiszta vizéről. Régóta szerettem volna már itt horgászni és felfedezni, mit rejt a mélyég. Végül november utolsó hetében, már szinte télies időjárásban vágtunk neki a Nagy Kékségnek. Emlékezetesre sikerült az ismerkedés a tóval, ugyanis már rögtön az első alkalommal rengeteg szép halat sikerült fognom. A késői időpont és a hideg víz ellenére igazi örömpecában volt részünk. Remélem, ezt a képek és a felvételek is jól visszaadják majd.

Bolóval a mínuszokban

Energo Team 2023-02-17
Az esztendőt méltóképp szerettem volna zárni, így az év utolsó napjain is bolognai bottal a kezemben talált a patakparton a felkelő nap. Az év e szakában sokszor lehetetlennek tűnő feladat az alig 1-2 Celsius-fokos vízben halak után kutatni, ráadásul nemcsak ezzel, de a kora reggeli fagyokkal is dacolnia kell a horgásznak. Utolsó bolós pecám óriási mázlival lett happy end, bizonyítva és erősítve bennem újra és újra, hogy soha nem szabad feladni. 2022 megannyi betlije, halvesztése és számos egyéb bosszantó malőrje után végre kegyeibe fogadott a szerencse. De nem is szaporítom tovább a szót, beszéljenek helyettem a képek!

A szakértő válaszol – 113. rész

Rokolya Péter 2023-02-15
Itt a tél, a nyugalom időszaka. A legtöbb horgász számára ez a tervezés ideje. A kérdések is szép számmal „futnak be” hozzám is napi szinten, így itt az ideje a legérdekesebbeket egy újabb szakértő válaszol írás keretein belül megválaszolni!

Hideg vízben pellettel

Bank Bálint 2023-02-14
Manapság az eredményes horgászat egyik kulcsa a különféle pelletek használata. Az elmúlt években annyira népszerűvé vált ezek etetőanyag funkciójú alkalmazása, hogy vannak tavak, ahol hagyományos por állagú kajákkal alig lehet már halat fogni. A mai horgászatot arra szántam, hogy különböző pelletkeverékeket próbálgassak, kiderítsem, van e köztük különbség, és ha igen, mennyire jelentős. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, tarts velem!

Egy nap tavasz a télben

Bank Bálint 2023-02-12
Ebben az időszakban minden reggel miután kikapcsolom az ébresztőt az első dolgom az, hogy megnézem az időjárást. Keresem azokat a napokat, amikor a tél enged kicsit a szorításból, és felmelegszik a levegő. Elszánt horgásznak tartom magam, de azért mégiscsak jobb 8-10 fokban pecázni, mint 2-3-ban. Szerencsére sikerült kifognom egy ilyen tavaszias napot a mai horgászathoz, így nem volt kérdés, hogy kilátogatok a vízpartra néhány szép hal reményében.

Harcsás method nagy pontyokkal

Döme Gábor 2023-02-11
Európai pontyos körutam során, 2022 októberében Bulgáriába látogattam el, hogy tanulmányozzam az ország pontyhorgász kultúráját és találkozzak forgalmazónkkal, Sunay Sabrievvel is. Természetesen a horgászat sem maradt el, amely során több olyan meglepetésben volt részem, amelyre egyáltalán nem számítottam. A kapitális pontyok között több termetes harcsát is sikerült method feeder technikával fognom. Mindezt hogyan? A filmből és írásból kiderül!

Fergeteges szezonindító akciós napok a Haldorádóban február 9-12-ig, 15-50% kedvezmény!!!

Haldorádó Team 2023-02-09
Az elmúlt hetekben sokan kérdezték, hogy részt veszünk-e a FeHoVa kiállításon. A válaszuk az, hogy sajnos nem…

A szakértő válaszol! – 112. rész

Sipos Gábor 2023-02-07
Meglepően enyhe, de annál csapadékosabb januáron vagyunk túl. A horgászat lehetősége adott volt, hisz nem volt jég a tavakon, de pont a változékony időjárás miatt sokszor inkább kedv nem volt kimenni a partra. Ettől függetlenül a kötelező téli tevékenységek közé befért egy kis „terepgyakorlat” is, és ahogy látom a hozzám érkezett kérdések alapján, a legtöbben pont ugyanígy élték meg ezt az időszakot. Lássuk hát, milyen kérdések merültek fel legtöbbször!
Videóval

Method suli 26. rész – január, február

Sipos Gábor 2023-02-04
Amilyen gyorsan eltelt 2022, olyan lassan indul az új év. Nehéz visszatérni a hétköznapokba és újra a napi rutin szerint élni. Ami szokatlan, hogy meglepően enyhe időt hozott az év eleje. Jégnek nyoma sincs a tavakon, de még csak különösebben hideg sincs! Minden adott ahhoz, hogy elcsábuljunk egy kis új évi pecára, bár az is lehet, hogy mire ez a film és írás megjelenik, már inkább korizni lehet, nem pedig horgászni! No, de éljünk a mának és használjuk ki, ha jó idő van!

Megjelent a Magyar Horgász 2023. februári száma

Magyar Horgász 2023-02-03
Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász februári száma!
Videóval

Bemutatom az új By Döme TEAM FEEDER Master feeder botokat

Sipos Gábor 2023-02-02
A legnépszerűbb By Döme TEAM FEEDER Master Carp feederbot család továbbfejlesztett változata a 2022-ben forgalomba kerülő új By Döme TEAM FEEDER Master botcsalád. Ideje volt már a „ráncfelvarrásnak”, hiszen a Master Carp széria már több mint 5 éve, 2017-ben jelent meg a kínálatban. Maximálisan kiállták az idők próbáját, sok ezer elégedett horgász használja ezeket nap, mint nap. A fejlődés azonban nem állhat meg, mindig vannak újabb lehetőségek, jobb anyagok, modernebb gyártástechnológia, mindezek segítségével pedig még jobbá lehet tenni a meglévő eszközöket is.
Videóval

A mai naptól kaphatók a 2023-as Haldorádó újdonságok + szezonindító akciós napok, ingyen kiszállítással!

Haldorádó Team 2023-02-01
Az elmúlt hetekben rendkívüli érdeklődés mutatkozott az új termékeink iránt, rengeteg kérdést kaptunk minden médiafelületünkön, illetve a Haldorádó Centrumba betérő vásárlók zöme is már ezeket kereste. Örömmel értesítünk Mindenkit, hogy a mai naptól, vagyis 2023. február 1-jétől már megvásárolhatók ezek! Mindezt egy nagyszabású akcióval tesszük teljessé.

A szakértő válaszol! – 111. rész

Putz Tamás 2023-01-26
Nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy a 2023-as szezont megnyissam és a „Szakértő válaszol” c. cikksorozat legújabb részével folytassam. Nem meglepő módon a legtöbb kérdést az idei újdonságaink kapcsán kaptam az elmúlt időszakban, ezért többnyire ezek közül válogattam, de az is találhat aktuális, hasznos témát, aki a tavasz előtt még a ragadozóhalakat célozná meg.
Videóval

Hideg vízi pontyhorgászat feederrel 23. rész – Januári pontyok

Döme Gábor 2023-01-22
Január van, a tél közepén járunk, és tél tábornok bekeményített. Nappal sem enged a szorításából és a környékünkön található összes tó felszínét vastag jégpáncéllal fedte be. De bármilyen hihetetlenül is hangzik, van az országban néhány olyan mély vizű bányató, amelyek még nem fagytak be, és most is meghorgászhatók!
Videóval

Pergető történetek 26. rész – FG Knot extrákkal

Takács Péter 2023-01-21
Ha a legjobbnak tartott fluorocarbon és fonott zsinór összekötést keressük, akkor szerintem nagyon sokan az FG Knotot mondanák! Ideje volt megkötni filmben!

Ragadozók plasztik lárvákkal

Energo Team 2023-01-17
A Wizard gumicsalik legkisebbjeinek megjelenése pont a nyár derekára esett, így a még meleg, majd a fokozatosan hűlő vizekben is meg lehetett versenyeztetni őket a sügérre, pisztrángra már jól bevált kisebb Mann’s, L&K és egyéb, már korábban bizonyított, fogós plasztikcsalikkal.
Videóval

Megjelent a Haldorádó 2023 termékkatalógus, lapozz bele!

Haldorádó Team 2023-01-16
2022 év végén, illetve a 2023-as év elején filmekben, írásokban mutattuk be a Haldorádó 2023-ban debütáló újdonságait. A katalógusunkban az újdonságok mellett az összes "régi" termék is megtalálható. Ne hagyd ki, lapozz bele!

Versenynaptár 2023

Haldorádó Team 2023-01-13
Elkészült a 2023. évi versenynaptár tervezete. Ez alapján máris könnyebb a szabadságok és szabadnapok ütemezése – nagyon sok jó verseny vár ránk ebben az évben is. Remélhetőleg a versenyek időpontjai véglegesek, amennyiben mégis változás következne be, igyekszünk a legrövidebb időn belül javítani. Ismét jöhet a tervezés, készülődés. Az írásban a versenyek időpontjai mellett elérhetőségeket is találtok a hivatalos, országos szabályokhoz.

Téli BlendeX method az ivacsi Haldorádó-tavon

Holler Imre 2023-01-12
Az esztendő talán utolsó jégmentes időszakát kihasználva egy olyan vízterületre látogattam el, ahová több mint két évtized után térhettem vissza. Ifjúsági horgászként szerzett élményeim helyszíne az évek alatt alaposan megváltozott, azonban nagy reményekkel és boldogan foglaltam el horgászhelyemet a vízparton. December végén, az erősen lehűlt vízben, gyakorlatilag mindenféle helyismeret nélkül vágtam neki a horgászatnak...

Feeder fortélyok hideg vízi horgászatokhoz

Bugyinszki Gábor 2023-01-11
A hideg vízi horgászataimat mindig kiemelt figyelemmel, alapossággal tervezem meg, legyen szó bármilyen jellegű vízterületről. Ebben az időszakban tényleg minden az apró részleteken múlik, éppen ezért érdemes a horgászatunk minden – jelentéktelennek tűnő – komponensét (is) a hideg vízi körülményekhez igazítani. Ebben az írásban olyan technikákat, csalogatóanyagokat, kosártípusokat mutatok be, amelyek használatával a leghidegebb időszakban sem kell lemondanunk a halfogás öröméről…
Videóval

Haldorádó új termékek 2023

Döme Gábor 2023-01-07
Az elsőként elhangzó leggyakoribb kérdés, hogy mikor lehet megvásárolni az újdonságokat? 2023. február 1-től lehet az itt bemutatott Haldorádó 2023. évi újdonságait megvásárolni. Azzal sem árulunk el nagy titkot, hogy ezen a jeles napon, nem hétköznapi akciókkal és kedvezményekkel várjuk majd vásárlóinkat!
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2025 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.