Rendezés

A szakértő válaszol! - 86. rész

Putz Tamás 2021-08-17
Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az augusztusi időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!

Feeder túra Székely Őzetanyán

Böde Dávid 2021-08-13
Feederbotos horgászként mindig is előnyben részesítettem az egynapos horgászatokat. Persze ez nem azt jelenti, hogy alkalmanként nem maradtam 1-2 éjszakát a vízparton, de nem ez volt a jellemző. Tavaly viszont egyre többször indultam hosszabb túrákra, és mostanra – ha tehetem – ugyanígy inkább több napra indulok. Így jutottunk el Székely Őzetanyára, amivel már egy ideje szemezgettem és mivel most időm is volt, nekivághattunk a túrának.

Régi idők orsói 3. rész – Ryobi 222

Járfás Dávid 2021-08-10
A japán Ryobi cég elnyűhetetlen orsóiról vált ismertté. Vajon fél évszázaddal ezelőtt is olyan időtálló műszereket gyártott a Ryobi, mint manapság? Ha érdekel benneteket a válasz, ne habozzatok tovább! Tartsatok velem egy újabb időutazásra, nosztalgiázzunk együtt!

A szakértő válaszol! – 85. rész

Haskó Tamás 2021-08-08
Az augusztus számomra mindig egy szimpatikus hónap horgász szemszögből nézve, bár még a nappali hőmérséklet sokszor kánikula közeli, az éjszakák és a hajnalok egyre többször sugallják az ősz közeledtét, amit bizony a halak is érzékelnek. Egyre jobb fogási lehetőségeket kínál ez az idő, így nem véletlen, hogy a kérdések száma is ível felfelé, hiszen ha eddig nem sikerült az év folyamán a vágyott nagy halat megfogni, most egy jól felkészült horgász esélyei folyamatosan növekednek az előttünk álló két-három hónapban.

River bolóval a Dunán

Energo Team 2021-08-06
A folyóvízi úsztatás szerelmeseinek most sincs nehéz dolga, ha esetleg egy jó bolognai botot szeretnének választani maguknak. Az Energofish immáron két és fél évtizede kínálja a legnagyobb választékban a hosszú gyűrűs botokat, s ahogyan régen, úgy napjainkban is megtalálható mindenki számára a különféle stílusú és árkategóriájú bolognai bot.

Megjelent a Magyar Horgász 2021. augusztusi száma

Magyar Horgász 2021-08-01
Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász augusztusi száma!
Videóval

Bemutatom a Carp Academy Endless bot és orsó párost

Haskó Tamás 2021-07-29
A bojlis horgászoknak már ismerősen csenghet a Carp Academy márka, számos jó minőségű terméket készít a nagy pontyos horgászat szerelmeseinek. Nagyon hiányoztak már a szortimentből a botok és orsók, amit 2020-tól pótolt a gyártó és egy magas műszaki tartalommal bíró termékcsaládot kínál a márkának bizalmat szavazó horgászoknak.

Nyári feederes kalandok II. – Naturál pontyok 1. rész

Putz Tamás 2021-07-28
A nyár legjava zajlik, a 30 Celsius-fok fölötti kánikula szinte mindennapos az országban, ami így is van rendjén. Bár a hőség miatt van némi nyűgje a dolognak, de ilyenkor egy kicsit még jobban élvezem, úgymond még felszabadultabban élem meg a laza, napfényes horgászatokat, mint máskor. Sok hatékony megoldás létezik erre az időszakra, alapvetően érdemes a különféle stratégiákkal, csalogatóanyagokkal kísérletezni, azonban rendszeresen tapasztalható, hogy az ideálisnak tűnő körülmények ellenére a víz már-már túlzottan meleg, a halak finnyásan táplálkoznak, ezért spicceink alig akarnak mozdulni… Ekkor jó, ha van egy olyan kiinduló alapunk, ami a maga egyszerűségéből adódóan az efféle a helyzetben is képes sikerre váltani igyekezetünket.

Régi idők orsói 2. rész – Tokoz Roen II

Járfás Dávid 2021-07-27
Sorozatom második részében egy igazán különleges orsót szeretnék nektek bemutatni. A Tokoz Roen II sokáig szolgált, hiszen két tulajdonosa is volt és rengeteg hallal vette fel a harcot. Amikor hozzám került, korántsem úgy festett, mint új korában. Én mégis megcsodáltam és alig vártam, hogy közelebbről is megismerjem ezt a veterán modellt!

Szelektív nagyponty-horgászat egyesületi tavon

Haskó Tamás 2021-07-26
Két horgásztúra között szeretek némi figyelmet fordítani a helyben lévő, könnyebben elérhető vizekre, amelyek néha igen meglepő eredményeket tudnak produkálni, ha kellően felkészültek és elszántak vagyunk. Legutoljára egy kisebb „házi tesztet” hajtottunk végre szeretett kis egyesületi vizünkön, amely nagyon pozitív eredményeket hozott, e horgászat tapasztalatait szeretném megosztani.

Megérkeztek a Haldorádó versenyláda kiegészítők!

Haldorádó Team 2021-07-23
A versenyhorgászok számára már-már nélkülözhetetlen kellékek és egyre több „hétköznapi” horgász is használ olyan kiegészítőket, melyeket fotelre vagy versenyláda lábára lehet rögzíteni. E praktikus eszközök kényelmesebbé teszik, illetve számos esetben megkönnyítik a horgászatot, így elérkezettnek láttuk az idejét, hogy a Haldorádó termékpalettát kibővítsük velük és saját elképzeléseink szerint alkossuk meg a termékeket. Ezek egy teljesen új, kiterjedt termékcsoportot képeznek, a soron következő írásban pedig összegyűjtöttük őket és mindazt, amit tudni érdemes róluk. Ismerd meg az újdonságainkat!

Mi kell az akadáshoz?

Energo Team 2021-07-22
A pontyhorgászat során, mint minden más módszer esetén, a sikerességhez vezető út egyik jelentős mérföldköve nem más, mint a végszerelék. Hogyan kínáljuk fel a csalit az éhes szájak számára, valamint mi fog segíteni a bejuttatásban, helyben tartásban, illetve akasztásban a továbbiakban?

Régi idők orsói 1. rész – Delfin

Járfás Dávid 2021-07-20
Rohanó világunkban a horgászat is folyamatosan fejlődik. Minden évben jelennek meg új termékek, legyen szó etetőanyagokról, aromákról, csalikról, aprócikkekről, botokról vagy orsókról. Manapság már minden technikához lehet orsót kapni, olyan hatalmas a kínálat, hogy néha választani sem könnyű. Régebben viszont még nem rohant ennyire a világ, és a dolgok nagyszerűsége az egyszerűségben rejlett. Gondolkoztatok már azon, hogy milyen lehetett régen egy tekerő? Ha igen, olvassatok tovább bátran, ugyanis a mostani cikksorozatomban igazi veterán orsókat mutatok be nektek!
Videóval

Pergető történetek 21. rész – Éjszakai harcsapergetés VII. - Hibák, veszélyek

Takács Péter 2021-07-17
Ebben a cikkben és videóban néhány hiba lehetőségre, illetve veszélyre hívom fel a figyelmet…
Videóval

20 év Háromfán

Haskó Tamás 2021-07-10
A legtöbb horgásznak megvan a maga kedvenc vize, ahová szívesen tér vissza újra és újra, mert egyszerűen nem tudja megunni. Nekem is van egy ilyen helyszínem, ahová húsz éve járok horgászni, és ami nem mellesleg Magyarország egy ikonikus tava pontyhorgász szemmel, ez Háromfa!
Videóval

Bemutatkozik a Carp Academy SpaceX bottartó állvány

Haskó Tamás 2021-07-08
Ma már nagyon sok különböző rod-poddal találkozhatunk a horgászmárkák kínálatában, viszont olyan univerzális modellel csak egészen ritkán, amit szinte minden helyzetben fel lehet állítani, és ami biztonsággal megtartja a bevetett készségeinket. Ebben az írásban és a hozzá tartozó videóban egy ilyen masszív típust szeretnék bemutatni közelebbről is – ha most állsz rod-pod választás előtt, sémiképpen se hagyd ki!
Videóval

A szakértő válaszol! – 84. rész

Döme Gábor 2021-07-06
Nyár van, méghozzá annak is a legjava! Amennyire hiányoltuk tavasszal a lassan érkező felmelegedést, talán most annyira enyhítenénk már a júliusi kánikulán. Sebaj, szerencsére a vízparton ez is elviselhetőbb! :-) A sorozatban megjelent legutóbbi írásom óta ezúttal is sokan érdeklődtetek és kerestetek meg kérdéseitekkel, de talán még soha nem fordult elő, hogy ennyien tegyetek fel szinte azonos kérdéseket! Nem volt tehát nehéz dolgom, a mai, újabb részben kiemelt kérdések kiválasztásánál elsősorban a téma gyakoriságát, illetve az aktualitást vettem alapul. Nézzük, melyek ezek!
Videóval

Pergető történetek 20. rész – Szép, de nehéz nyári nap

Takács Péter 2021-07-03
A perzselő hőség leginkább a strandolásra ideális, mi mégis ilyenkor mentünk horgászni… az ok egyszerű: ekkor értünk rá.

Megjelent a Magyar Horgász 2021. júliusi száma

Magyar Horgász 2021-07-01
Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász júliusi száma!

Visszatérés a völgykatlanba

Holler Imre 2021-06-30
A közelmúltban egy igazán impozáns környezetben fekvő vízterületre látogattam el, ahol csodálatos élményekkel gazdagodtam. Akkor elhatároztam, hogy mielőbb visszatérek, és az előző horgászat során összegyűjtött tapasztalatok alapján újfent megpróbálom üldözőbe venni a Vörösmalmi-tó halait, ezúttal lelkes kísérőm társaságában.
Videóval

A szakértő válaszol – 83.rész

Rokolya Péter 2021-06-29
Eljött sokak számára a horgászatra legaktívabb időszak, a nyár. A szabadságok idején sokan indulnak horgászni, aktívan pihenni. Sok kérdést kaptam az utóbbi időszakban, így ezúttal is 5 kérdést válaszolok meg ezen írás keretein belül.
Videóval

Felső-Tiszai kalandok XXXIX – „Partdobott” harcsa IV.

Takács Péter 2021-06-27
A sorozat elemeiből is jól látszódik, hogy a kedvenc módszerem az éjszakai „partdobott” harcsázás. Eddig egy fontos dologról nem esett szó, a világításról. Ebben a részben kicsit fény derül a zöld fény „titkára”.

Zsitva túra 3. rész – Az utolsó vacsora

Bottyán Marián 2021-06-18
Lassan nyugszik a nap, közeleg az alkonyat, a távolban fácán röppen – tán valamitől megijedt. Tőlem jobbra egy menyét szalad át a hídon, csak úgy szedi aprócska lábait szaporán, bizonyára ő is érzi már a vacsora illatát.

Hajmáspusztai pontyos tapasztalatok

Horváth Viktor 2021-06-17
A horgászat előtti napon egy horgászversenyen vettem részt, ahol a képzeletbeli dobogó legfelső fokára sikerült felállnom. A versenyről maradt bőven etetőanyag, így másnap nagy erőkkel indultunk neki cimborámmal a Zirc közelében található Hajmáspusztai Horgásztóra.

A Fekete-víz rejtett kincsei

Erdélyi Róbert 2021-06-15
Megérkezett a várva várt tavasz! Április közepét járjuk, de az időjárás még mindig bolondos, záporos, zivataros. Sőt, egyes helyeken akár havas. Felvidéken barangolunk, és egy vadvízi kanális a következő kihívás. Amit a vízterületről érdemes tudni, hogy nagyon komótosan, lassan folyik, nádfal húzódik a partszélben, a víz alatt pedig megtalálható a frissen nyíló töklevél. A nádfal és a tökleveles részek tökéletes búvóhelyek a halak számára. Itt próbáltam ma szerencsét.

A szakértő válaszol! – 82. rész

Sipos Gábor 2021-06-13
Nyakunkon a nyár, holott igazi tavasz sem volt. Szép csendben, lassan melegedtek a vizek, néha több hetes megtorpanás közepette, de azért csak eljutottunk odáig, hogy békés halaink nagy része már leívott. Talán beáll a hőmérséklet is, és kezdődhet az igazi, nagybetűs szezon. Ebben az összeállításban olyan kérdésekre kaphattok választ, amely leginkább a nyári időszakban alkalmazott módszerekhez kötődnek.
Videóval

FermentX újdonságok és praktikák 2021

Putz Tamás 2021-06-12
Ha az amurokról esik szó, a legtöbb horgász elsőként a vad, látványos fárasztásokra asszociál. Bizony, nem is alaptalan ez az összefüggés, hiszen ezek a halak bődületes erővel és rendkívül kitartóan képesek küzdeni a horgon. Abban biztos vagyok, hogy aki megtapasztalta vagy látta már, hogy milyen kiemelkedő élményt jelent egy harcias amur megfogása, az szeretné újra és újra átélni. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy mára egyre többen horgásznak kifejezetten amurra, miközben néhány évvel ezelőtt sokkal többen voltak azok, akik csupán a pontyozás járulékos mellékhalaként tekintettek az ezüstös torpedókra, ráadásul a célzottan amurozók száma a statisztika szerint folyamatosan növekszik. Nos, ennek az írásnak, illetve filmnek a célja, hogy egyrészt kedvet csináljon az utóbbi tábor számára, másrészt pedig átfogó képet nyújtson a hatékony amurhorgászat praktikáiról az előbbieknek is, valamint segítsen nekik abban, hogy megfoghassák első amurjaikat vagy akár új rekordjaikat! Olyan FermentX újdonságokat, illetve hozzájuk kapcsolódó fogós használati tippeket szeretnék megmutatni, amikkel bárki eredményesebb lehet vízpartokon! Tartsatok hát velem!

Zsitva túra 2. rész – A természet lágy ölén

Bottyán Marián 2021-06-11
Üde, párás levegő simogatja arcomat, reggeli harmat borítja be sátramat. A poszáták hangos csettegésére ébredek, az ágyban fekve tekintetem rögtön a botokra mered. Ott pihennek helyükön a pálcák, a múlt éjszaka megvívták a maguk harcát.
Videóval

Bemutatjuk az új By Döme TEAM FEEDER Elektromos kapásjelzőt

Putz Tamás 2021-06-09
Egy újabb, egyedülálló fejlesztéssel bővült a By Döme TEAM FEEDER termékek sora! Ezt a kiegészítőt már a 2019-es katalógusunk megjelenésétől fogva nagy érdeklődés övezte, rengeteg kérdést kaptunk a várható érkezése kapcsán a horgászoktól, ezért most örömmel adjuk hírül, hogy itt van! Bemutatjuk a By Döme TEAM FEEDER Elektromos kapásjelzőt! Ez az ötletes, különleges formatervezésű újdonság gyakorlatilag ötvözi egy praktikus elektromos jelző és egy stabil feeder fej minden előnyét! Tekintsük át együtt, hogy melyek ezek!
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2025 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.