Rendezés

Fenekező süllőzés folyóvízen

Kiss Gábor 2008-07-07
Ez az a módszer, amivel kezdjük a süllő horgászatát, és ez az a módszer, amihez végső elkeseredésünkben vissza-visszatérünk. Vannak, akik lenézik, nem tartják sportszerűnek, és vannak, akik csak így horgásznak. Egy a biztos, ez a módszer olyan, mint a foci, valamennyire mindenki ért hozzá. Sok újdonságot nem lehet írni róla, ám némi áttekintés gondolatébresztőnek is jó lehet.

Kemény pontyok lágy pelleten

Energo Team 2008-07-07
Pontyozásra indultunk Feri barátommal a gyermelyi tóra, ahol az amerikai Eagle Claw Nitro Bait Soft Pellet nevezetű új csaliját szerettük volna kipróbálni. Szinte minden horgász számára alapvetően elfogadott, hogy a békés halak horgászata során valamilyen aromát használ, felkeltve ezzel érdeklődésüket, hogy mielőbb horogra tudja csalni a hőn áhított zsákmányt. Szintén tisztában vagyunk azzal is, hogy a békés halak gyorsan reagálnak a különböző illatú és ízű aromákra, ezért akartuk kipróbálni ezt a kifejezetten pontyhorgászok számára kifejlesztett, kétféle ízesítésű puha csalit. A sötét színű ánizsos, a bordó pedig rákos ízesítést kapott.
Videóval

FOX rakós bot teszt 1. rész - Molnár Tamás beszámolója

Molnár Tamás 2008-07-04
Hány, de hány horgász vágyik arra, hogy a hobbija legyen a munkája, hogy minden nap úgy kelhessen föl, hogy azt csinálja, amit szeret, hogy teszthorgász lehessen. Nekem megadatott a lehetőség, egy hétre azzá válhattam, és tesztelhettem egy csúcskategóriás Fox Carp Ambush rakós botot. Az erről szerzett tapasztalataimat és horgászat legizgalmasabb pillanatairól készült kisfilmet fogadjátok szeretettel!

I. Verba tanya páros horgászkupa versenykiírás

Takács Péter 2008-07-04
Az egyéni versenyek népszerűsége, valamint az ott versenyzők pozitív visszajelzései késztettek minket arra, hogy a nyíregyházi Verba tanya horgásztó és szabadidő parkban 2008. augusztus 3-án (vasárnap) megrendezzük hagyományteremtőként első alkalommal a páros horgászversenyünket. A jelentkező kétfős csapatoknak két kategóriában (úszós, illetve fenekező) kell összemérni tudásukat. A csapat egyik tagjának úszós módszerrel, míg a másiknak fenekező módszerrel kell horgásznia.

Élővizek Biológiai Rehabilitációja 3. rész - A természet csodái, napjaink módszerei, bioremediáció, biomanipuláció, biológiai üledékcsökkentés

Vass Endre 2008-07-03
Cikksorozatunk 3. fejezetében a horgászok nagy többsége számára talán mindeddig ismeretlen, a tudomány legfrissebb vívmányaiként nyilvántartott vízkezelési módszereket mutatjuk be.

Angol-magyar horgászszótár 1. rész „A”

Balogh Róbert 2008-07-02
Több mint tíz évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy jó lenne egy hiánypótló kiadványt megjelentetni. Erre nekem is nagy szükségem lett volna, gondolom másoknak is, hiszen hazánkba ekkorra már eljutottak a külföldi horgászsajtó termékei, amelyeket lefordítani, megérteni szinte lehetetlen volt. Sajnos a nagyobb angol-magyar szótárak sem tartalmazták a horgász szakkifejezéseket. Ezért fogtam bele ebbe a nem kis munkába, hogy segítséget nyújtsak az angol szakirodalmat böngészőknek. Remélem, sok mindenki talál benne hasznos szavakat, kifejezéseket.

Harcsanézőben

Energo Team 2008-07-02
Hajnalban érkeztünk az etyeki Diana-tóra. Harcsát szerettünk volna fogni, de az időjárás nem sok jóval kecsegtetett. Orkánerejű szél, szokatlan hideg, és ímmel-ámmal permetező eső fogadott minket. Valljuk be, nem optimális harcsázó idő, mégis úgy döntöttünk, hogy megúsztatjuk műcsalinkat.
Videóval

A fix akták, avagy a vigaszság odaát van…

Jeszenszki János 2008-07-01
Ügynökeink különös esetet vizsgáltak a közelmúltban a Heves megyei Domoszló település határában, a Mátra hegység lábainál elterülő víztározó partján. A titkosítást feloldottuk, íme néhány részlet:

SPRO Pellet Waggler 420 by Döme Gábor matchbot bemutató

Polyák Csaba 2008-06-30
Emlékszem azokra az időkre, mikor hazánkban még hiánycikknek számítottak a „márkás” horgászeszközök. Létezett persze hazai horgászcikk ipar is, hiszen ki ne emlékezne a jó öreg Duna, Tisza névre keresztelt üvegbotokra, vagy a legendás MPO-X horgászorsókra, de egy Shakespeare vagy Ryobi orsó többnyire csak külföldi beszerzésből kerülhetett magyar pecás kelléktárába. A „(h)ősi időket” a bőség követte. Sorra jelentek meg az addig csak vágyott horgászbotok, orsók a boltok polcain. Ma már szinte minden kapható, mi szem-szájnak ingere. Arra azonban még ma is felkapjuk a fejünket, ha magyar horgász nevével fémjelzett horgászbotot hoz forgalomba valamelyik gyártó.

Nyurgaponty-birodalom

Döme Gábor 2008-06-27
Nem túl rég egy igen érdekes és figyelemfelkeltő levelet kaptam, amelynek rövidített változatát olvashatják: „Láttam majdnem minden filmedet, rendszeresen olvasom írásaidat, és örömmel látom, hogy hozzám hasonló módon Te is a finomszerelékes horgászat elkötelezett híve vagy. Ha szeretnéd feederbotjaidat és saját magad próbára tenni egy új, ismeretlen vízterületen, szívesen látlak! A halak, amikre számíthatsz, kapitális nyurgapontyok. Ha érdekel, válaszolj!”

X., JUBILEUMI NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP-GRÁTISZ-BSHE TÓPARTI RANDEVÚ ÉS KUPA NYÍLT HORGÁSZVERSENYE - VERSENYKIÍRÁS

Dérer István 2008-06-27
A változatos maconkai versenynaptárból ezen hagyományos egyéni verseny az, ahol a szervezők a hétköznapi horgászat örömét is szeretnénk megőrizni, fűszerezve azonban verseny izgalmával, valamint a Tóparti Randevú egyéb eseményeivel. Itt a szabályok egyszerűek, és így nagyban építenek a versenyzők egymás közötti korrekt viszonyára is. A díjak mellett tehát fontos az együttlét öröme is, amely az e csodás vizet, a sportszerű horgászatot szeretők együttléte a víz ünnepén. Íme, a szívélyes meghívó a közös randevúra!

V. Verba tanya egyéni horgászkupa versenybeszámoló

Takács Péter 2008-06-26
Ha megnézzük, hogy 2008. június 21-én milyen idő volt, akkor láthatjuk, mennyire extrém körülmények vártak azokra, akik részt vettek az V. Verba tanya egyéni horgászkupán. A 32 Celsius-fokos árnyékban mért hőmérséklet, valamint az Országos Meteorológiai Szolgálat által jósolt extrém 9-es UV-B sugárzás igencsak megnehezítette a horgászok dolgát ezen a napon, amikor is 50 horgász tette próbára tudását, hogy kiderüljön, ki a Verba tanya 2008-as egyéni bajnoka.

Horgásszunk csónakból?!

Kiss Gábor 2008-06-25
Gyermekkoromban irigykedve néztem az előttem elhaladó csónakokat, valahogy úgy képzeltem el, hogy ha nekem egyszer egy csónakom lesz, sokkal több és nagyobb halat fogok majd. Csónakom nem is oly sokára lett… A partról csak annyi látszik, hogy a csónakból horgászónak nem kell az ártéren áttörnie magát a folyópartig, meg tudja horgászni akár a halban mindig gazdagabb túlsó partot is, és úgy általában is, könnyebben, elegánsabban horgászhat, mint parthoz kötött társai. Nézzük csak meg közelebbről! Csónakból valóban minden halat mi fogunk majd meg?

Top Mix Extreme Carp rakós bot teszt

Papp József 2008-06-24
A rakós botos horgászatról a legtöbb horgásznak a versenyhorgászat jut eszébe, hiszen ha elmegy egy versenyre, vagy ha versenyekről készült képeket nézeget, szinte mást sem lát, mint hosszú, vízfölé nyúló botok erdejét. Azonban a tájékozottabbak tudják azt, hogy ezeknek a botoknak vannak nagyhalas változatai is, és azt is, hogy nagy élményt nyújt egy ilyen bottal megfogni egy-egy pontyot, esetleg ponty matuzsálemet, vagy túljárni az amur eszén. Azt is tudják, hogy folyóvízen a finomszerelékes horgászatnál a rakóst semmi sem pótolhatja, semmilyen módszerrel sem lehet a csalit olyan pontosan vezetni, felkínálni, mint a rakós bottal.

Shimano Beast Master AX Feeder & Shimano Super 4000 GTRB teszt

Polyák Csaba 2008-06-22
A Shimano Beast Master sorozata sokak számára etalon az igényes, erős, nagyhalas pálcák között. Az én első találkozásom ezzel a névvel egy merítő nyél megvásárlásakor történt. A sokadik ripityára tört száknyél után döntöttem úgy, hogy komolyabb beruházással ugyan, de egy bivalyerős nyelet vásárolok. Bevallom, mások ajánlása miatt döntöttem akkor a Beast Master száknyele mellett, de nem bántam meg. Ennek már 4 éve. Ha belegondolok abba, hogy előtte évi 2-3 száknyél volt az átlag fogyasztásom, akkor ez a gond nélküli 4 év komoly spórolást jelentett. Sokszor mondtam már, hogy egy magára valamit is adó márka minden árponton igyekszik minőséget kínálni. A Shimanóra ez különösen igaz, mint ahogy az is, hogy egy-egy típusnévvel több, az adott nevéhez méltó terméket is piacra dob. Jelen esetben a Beast Master száknyelemből kiindulva lehetett sejtésem arról, hogy mire is lehet képes a szintén erre a névre keresztelt feederbot és orsó összeállítás.

A Sikeres Sporthorgász júliusi tartalmából

Sikeres Sporthorgász 2008-06-23
Feederakadémia - Nyurgaponty-birodalom Horgászbottal az Indiai-óceánon A szélsőségek versenye Akkor és most Tőserdei kilátások Pergető-útmutató - Őn-zetlenül Seria Walter matchúszók Tavaszi márnák
Videóval

Bojlizás „szűz tavon” 2. rész

Kovács Zoltán 2008-06-20
Az előző részben nyitva maradt a kérdés, miszerint azokon a vizeken, ahol még soha nem találkoztak a halak bojlival és nem ismerik ezt a fajta csalit, tud-e olyan eredményes lenni az SBS termékcsalád, mint ahogyan azt már többször bizonyította az agyonhorgászott vizeken. Az első részhez tartozó kisfilmben találkozhattatok néhány fogással, melyek sokak számára bíztató választ sejtetnek: az SBS termékek eredményesek lehetnek olyan tavakon is, melyek bojlizás szempontjából „szűznek” mondhatóak. De akikben még maradt kétely az eredményesség felől vagy szeretnének részletesebb képet kapni a felhasznált etetésről, alkalmazott csalikról, azok tartsanak ismét velem, mert az igazi bizonyítás még csak most következik! Egy dolgot garantálhatok: halfogásban, információkban és izgalmakban nem lesz hiány!

V. Haldorádó Netbarát Vándorkupa beszámoló

Futó Márton 2008-06-19
2008. június 14-én került megrendezésre immáron ötödik alkalommal a Haldorádó Netbarát Vándorkupa. A találkozónak - amely sokkal inkább baráti összejövetel, mintsem vérre menő, ádáz verseny - ezúttal is a Préri-tó adott otthont. E rendezvény számos barátság kezdetét ígéri az ideérkező új résztvevőknek, és fergeteges szórakozást biztosít a már régi ismerősként visszatérőknek. A verseny nyolcórás időtartama alatt mindenki jó eséllyel szál ringbe a fenséges díjakért. És levezetésül még ott van a közös vacsora, ami kitűnő alkalom az elérhetőségek cserélésére és a verseny megbeszélésére. De hogy is nézett ki ez legutóbb?

Bojlis Suli 8. - Bojlis horgászat felszerelései - A kíméletes bánásmód eszközei

Haskó Tamás 2008-06-18
Az „átlaghorgász” számára csak azon eszközök fontosak, amelyek a hal kifogásához szükségesek, egy igazi bojlis horgász számára viszont a hallal való kíméletes és kultúrált bánásmód eszközei a legfontosabbak! Hiszen e horgászmódszer csúcsát a hal visszaengedése jelenti, és nem mindegy, hogy ez milyen körülmények között történik, hiszen elég egy aprócska hiba, és hiába engedtük vissza, mégis elpusztul álmaink hala.

Horgásztó bemutató - Tófisch horgásztó

Fenyvesi Attila 2008-06-17
Budapesttől délre, az 51-es főút mellett rengeteg kavicsbánya tó született, melyek közül a Tófisch horgásztó 8 év után az idén újra megnyitotta kapuit a horgászni vágyók tömegei előtt. Gondos kezek munkájaként a parton pihenést kereső horgász kultúrált, rendezett környezetben hódolhat hobbijának, élvezheti a természet csendjét.

Balatoni süllőzés VII. - Fenekező módszerek

Csörgits Gábor 2008-06-16
A balatoni nyíltvízi süllőzés leggyakrabban alkalmazott módszere a fenekezés: a tapasztalt és az alkalmi süllőzők többsége ennek valamelyik változatát alkalmazza. A fenekezés praktikum oldaláról megjelenő két legnagyobb előnye általános horgászfelfogás szerint a csali felkínálásának jól meghatározható helyzetében, valamint a könnyen megoldható és jó kapásjelzésben keresendő. De vajon ez tényleg minden esetben igaz? A sorozat e részében a fenekező horgászat előnyei és hátrányai mellett a különféle, általunk is használt végszerelékek balatoni (ill. tágabb értelemben állóvízi) alkalmazhatóságát részletezzük.

Hogyan működik a fenekező végszerelék?

Csörgits Gábor 2008-06-13
A válasz a gyakorlott horgászok számára magától értetődőnek tűnhet, bár gyakran kiderül, hogy néhányuk - nem átgondolt feltételezésekre alapozva - a valóságostól erősen eltérő működést képzel el. A kezdő horgászok számára azonban még az egyszerű, kevés elemből álló rendszerek sem biztos, hogy egyértelműek, akár ideális működésüket, akár az összeállításuk, használatuk során felmerülő potenciális problémákat nézzük. Eredményességünk növelése érdekében érdemes a fenekező végszerelékek működési elvének minden részletét megismerni - ez az adott helyzetben ideális végszerelék-változat összeállításában és kapásjelzőnk jeleinek értelmezésében egyaránt felhasználható lesz!

Revans

Kiss Gábor 2008-06-12
Ülünk a kocsiban Ricsivel. Nem megyünk sehova. A kikötőben parkolunk, várjuk, hogy elmenjen a vihar. Amikor megérkeztünk, akkor még úgy tűnt, mellettünk megy el az eső, de változott a szélirány, és most itt csücsülünk a közepében. Sajnos a május már csak ilyen, frontok, viharok határozzák meg az időjárást. Ricsi szerint igazi harcsás az idő, ráhagyom, teljesen mindegy, úgyis balinozni megyünk, habár…
Videóval

VII. Haldorádó - Sikeres Sporthorgász Feederbotos Kupa beszámoló

Tóth Ferenc 2008-06-11
Maconka. Horgászfülnek kellemesen csengő név, nagy pontyok, változatos horgászati lehetőségek, jó verseny, könnyű halfogás. Ebből a június 8-i vasárnapon csak egy volt kérdéses, a könnyű halfogás versenykörülmények között. Ezen a napon került megrendezésre, immáron 7. alkalommal az ország legrangosabb feederbotos csapatversenye.

Big Carp újdonságok éles bevetésen I. rész - A vérbojli

Fenyvesi Attila 2008-06-10
Egy május végi napon meglátogattam Gábor barátomat Dunavarsányban, az egyesületi vizükön. Testvérével horgászott és panaszkodtak, hogy nem tudnak pontyot fogni már órák óta. Beszélgetésünk közben arra figyeltünk fel, hogy egy jókora harcsa forog az etetésen. Remek lehetőség kínálkozott a Big Carp legújabb fejlesztésű termékeinek éles bevetésére! A vérbojlit és a vér liquidet pont az ilyen helyzetek megoldására fejlesztették ki. A termékeket forgalomba hozatalát többéves tesztelés előzte meg. A „hivatalos” információk alapján a teszthorgászok megdöbbentő eredményeket produkáltak mind a ponty, mind a harcsa horgászatánál, ugyanis a csali mindkét halfaj termetes egyedire egyaránt vonzó hatással van! Nem hétköznapi lehetőség kínálkozott hát az új „csodacsali” kipróbálására.

Nő horgászbottal…

Török Zsófia 2008-06-09
Hogy lehet egész nap csak ülni, várni és várni, míg valami megbirizgálja a botot? Én is így vélekedtem, mielőtt részese lettem ennek az élménynek. A párom mutatta meg nekem, hogy mit is jelent a horgászat. Ő vezetett be ennek a csodás sportnak az élményeibe. Mikor elkísértem egy horgászatra, nem értettem, hogy is gondolhattam idáig unalmasnak a pecát. Elkezdtem ismerkedni a horgászattal, és szerelmese lettem. Azóta próbálom megismerni rejtelmeit és beletanulni mindenbe.
Videóval

Bojlizás „szűz tavon” 1. rész

Kovács Zoltán 2008-06-06
Nap mint nap megkérdezik tőlem, hogy azokon a vizeken, ahol még soha nem találkoztak a halak bojlival, ahol nem ismerik ezt a fajta csalit, tud-e olyan eredményes lenni az SBS termékcsalád, mint ahogyan azt már többször bizonyította az agyonhorgászott vizeken?! Tapasztalatból rögtön rávágom, hogy természetesen igen! Azonnal érzem, hogy kétkedően fogadják ezt a válaszom. Hogyan lehet, hogy egy „szűznek” mondható vízen, ahol még csak maximum kukoricával találkoztak a halak, ismeretlenül nekiesnek a bojlinak? „Hát ezt nem hiszem!”, gondolják sokan magukban. Miközben arra készülődtem, hogy - jó szokásomhoz híven, mikor már böki a csőröm a hitetlenkedés - bebizonyítom állításom egy olyan, újonnan megnyitott tavon, ahol még soha nem találkoztak a halak bojlival, megcsörrent a telefonom! Des Taylor, az SBS cég tulajdonosa hívott, hogy hétvégén szeretne meglátogatni Magyarországon, és nincs-e valamilyen akadálya? Természetesen egyből rávágtam, hogy nincs! Igaz, erre a hétvégére terveztem a horgászatot, de annyira furdalt a kíváncsiság, hogy mi ez a váratlan látogatás, hogy a horgászatot nem is említettem neki! Ha titeket is érdekel, hogy miért látogatott hozzám Magyarországra Des Taylor, és érdekel benneteket a legújabb Angliában használt horogelőke elkészítése, melyet személyesen mutat be, vagy kíváncsiak vagytok a közös délutáni horgászatunkra, akkor mint mindig, most is tartsatok velem, mert igazi különlegességekben lehet részetek!

Kis víz, nagy kárászok

Döme Gábor 2008-06-05
A nagy vizek árnyékában megbúvó, alig néhány méter széles csatornák gyakorta okozhatnak kellemes meglepetést a figyelmes és hozzáértő horgászoknak. No de ki akarna a Balatontól néhány kilométerre található, maximum 15-20 méter széles kis csatornákon horgászni? Hát, mondjuk én!

Hajnal a híd alatt

Csörgits Gábor 2008-06-04
Keszegezés finomszerelékkel - számomra minden év elején ez az egyik meghatározó horgászat. Mit egyik? „A” meghatározó, és nem is csak egyszer, hanem amíg nyár elejére újra megszokottá nem válik… a téli, kora tavaszi vermelőhelyes keszegezés más, hiszen ott - ha a hely már megvan - aránylag kevés a kihívás. A melegedő vízben viszont minden egyes becsapott halacska élményt jelent.
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2025 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.